Az idilli pillanatot halk léptek szakították meg. May jelent meg mögöttük nem kis gyanúval a szemében. A szétrebbenő gerlepár egyaránt kipirosodva fordult el egymástól, és ez cseppet sem tetszett neki. Sötét szemei villámokkal tarkítva villantak a lány felé, Leon-ra mégis lágyan pillantott. Kissé meghajolt és így szólt...

- Lord Oswald! A Killian kastély szolgálói jöttek el önhöz!

Sora azonnal felkapta a fejét és arcára lassú mosoly görbült. A férfi lopva tekintett rá és elégedetten nyugtatta magát, hogy a lány öröme határtalan. Sietve tekintett a szürke, vágytól izzó tekintetekbe, mire Leon csak bólintott, megadva az engedélyt a távozására.

Sora-t meg sem lehetett állítani. Szaladt, ahogy a lába bírta, egyenesen a földszintre, az előcsarnokba. Már messziről hallotta Mia ékes hangját, Ana bohókás megjegyzéseit és Ken szívderítő nevetését. Szemébe könnyek szöktek a viszontlátás örömétől. A lépcső tetején megállt egy pillanatra és csak most fogta fel igazán, hogy ők tényleg itt vannak nála, és végre beszélgethetnek.

- Ana! Mia! Ken! - rohant le hozzájuk
- Kisasszony! - virult ki Mia arca, mire Ana egy kicsit megbökte őt
- Sora! - hangsúlyozta a lány nevét a másik
- Hogy kerültök ide? - ölelte sorra régi barátait
- Megérkeztek a meghívók a holnapi bálra és jöttünk, hogy megköszönjük, hogy mi is részt vehetünk rajta! - kezdte Ken
- De hisz csak az előbb... mindegy... Hát nem csodás? - pörgött Sora a boldogságtól
- És mond csak! - kíváncsiskodott Ana - Milyen az élet az Oswald birtokon? - szegezte neki a kérdést
- Mesés... - vallotta be egy sóhajjal követve a lány, arcán pírral
- Sora! - kezdte egyszerre a két barátnő
- Most meg mi van? - fordult el gyorsan, kezeit pedig arcára illesztette
- Elpirult... Sora elpirult... Anglia hercegnője szerelmes! - ujjongtak halkan, mire a lány megriadt és lassan a társaságuk negyedik tagjához fordult

Egy arcizma sem rebbent. Ken ugyanúgy mosolygott, mint mikor először beléptek a kastélyba és pillantották meg egymást. A szó hallatán, hercegnő, mégsem történt semmi.

- Kisasszony. - hajolt meg mélyen előtte Mia - Utólagos engedelmével és bocsánatával jelentem... elmondtam neki az Ön titkát... a mi titkunkat.
- Ken! - nézett rá határozottan - Remélem megérted, hogy ezt titokban kell tartanod! Ha bármikor is megtudom, hogy a kilétemet felfeded valaki előtt, súlyos büntetésre számíthatsz! - mondta parancsolóan

Szegény fiú teljesen lefehéredett és hang nélkül bólogatott szaporán. A pár pillanatos néma csendből három lány jóízű kacagása lett, akik jól átverték szegény fiút, aki értetlenül kapkodta a fejét közöttük.

- Nyugodj meg! - szedte össze magát Sora - Sosem tennék ilyet veled! Lehet, hogy hercegnő vagyok, de van szívem!
- Hál' Istennek! - könnyebbült meg a fiú és végre velük nevetett az egész viccen

Az idilli hangulatot a kastély urának eget rengető hangja törte meg. Húgával a karján lépkedett egyre lejjebb a kis társasághoz, akik kicsit rendbe szedve magukat sorakoztak fel előttük.

- Üdvözöllek titeket. - köszöntötte őket Leon, tőle szokatlan, kedves stílusban
- Megtiszteltetés. - rebegték egyszerre, meghajoltak kissé majd újra kiegyenesedtek
- Minek köszönhetem a látogatást?
- Megkaptuk a meghívást és eljöttünk, hogy személyesen köszönjük meg. - lépett előrébb Ken

Leon szeme kissé megvillant a fiút vizslatva. Benne még mindig az a kép élt, hogy vonzódik Sora-hoz, és bár ismerte a lány hozzá fűződő érzelmeit, mégis apró kétellyel beszélt vele.

- Értem. És mondjátok csak, nem akartok maradni egy kicsit? Biztosan sok minden történt Yuri-éknál, amíg Sora távol volt. - kérdezte
- Szívesen vennénk. - hajolt meg gyorsan Ana, meg sem adva az esélyt a visszautasításnak
- Rendben! - bólintott kicsit a férfi, majd elsétáltak onnan a húgával

Sora-ék egész nap a kastélyban barangoltak, miközben mindenkivel megismertette az itteni személyzetet, szokásokat. A lány cselédei megkönnyebbülve vették tudomásul, hogy úrnőjüknek jó sorsa van itt, nem szenved semmiben hiányt és emberként kezelik. A kert, ami az épület mögött húzódott, egyszerűen elvarázsolta a vendégeket. Mindenfelé múló mezei virágok és égig érő, sűrű lombú fák, melyek lassú keringőt jártak a kora téli széllel. Itt titkolózás nélkül, szabadon beszélgethettek, játszhattak, mint a gyerekek. Sora nem is gondolta, hogy valaki minden egyes mozdulatát, mosolyát és csábító pillantásait nyomon követte. Szemmeltartója pedig maga Leon volt, aki egy az eddig Sora számára tiltott szobában leste meg őt.

A hatalmas ablakok előtt vaskos, fekete anyag zárta ki a fényt, a bútorok mind lepellel fedettek voltak és csak sejteni engedték, mit rejthetnek maguk alatt. Leon és Sophie mindig idejöttek, ha valami bántotta őket, vagy egyszerűen csak egyedül akartak maradni.

- Holnap lesz a bál napja. Bár ez drága húgom tiszteletére lesz tartva, mégis csak róla fog szólni... Sora-ról. - húzta vissza a függönyt és lépett ki a komor szobából

Ana, Mia és Ken lassan visszatértek a Killien birtokra. Sora könnyes búcsút vett tőlük és ezt követően visszavonult a szobájába.

A kis, sötét zug most maga volt a megnyugvás. Mindent belengett a liliom illata, melyet azóta sem ültetett még ki a kertbe. Ahogy rápillantott, akaratlanul is Leon igéző tekintete suhant át elméjén, amibe azonnal bele is pirult. Ezzel együtt egy másik férfi arca is felderengett előtte. Az a fekete szempár, Dante tulajdona. Magában megválaszolatlan kérdéseket tett fel, miszerint vajon ő is meg lett hívva a bálra vagy a pár napja történt közjáték teljes mértékben megrontotta a Leon-nal való kapcsolatát?!

Fáradt léptekkel indult meg az ágyához, mely előtt lassan guggolt le. Hosszan nyúlt be az ágy alá, ahonnan egy barna bőröndöt húzott elő.

A fedele ólomsúlyként hatott rá, szinte alig tudta felemelni, mégis titka felülmúlhatatlan gyönyör volt. Ahogy a tető alatt egy selyempapírral bajlódott, már itt-ott megmutatta magát a különleges ruha. Sora remegő kezekkel nyúlt felé és helyezte apró, kissé hideg ujjait a kézi hímzésű, drága kövekkel díszített alkotáson. Pille tartással magához emelte és szorította. Még érezte az otthoni illatokat benne. Édesanyja különleges parfümének és saját készítésű illatáradatának mámorító vegyülete volt az, ami a fejébe fészkelte magát.
Végül egy határozott mozdulattal felállt és kiemelte a ruhát. Gyönyörű, hercegnői báli ruha volt a lila és kék varázslatos kombinálásával.

Másnap reggel arra ébredt, hogy mindenki sürög-forog, odakint hatalmas a nyüzsgés és egy hang, ami nélkül nem lehet teljes egy napja, most is bearanyozta a reggelét.

- Jézusom! Mit vegyek fel? Milyen legyen a hajam? Lesznek itt gazdagok, híresek és jómódúak is? Királyok, hercegek meg minden? - sikította May egy képzeletbeli barátjának, akitől talán egy igent kaphatott válaszként, ugyanis a lány, szédült csitriként, ujjongva kezdett el ugrálni

Sora kelletlenül ült fel ágyában és magában ő is végiggondolta ezeket a sorokat. Aggályai támadtak, mikor a hercegek és királyok szavakhoz ért. Kissé megrettent. Aztán felrémlett előtte Leon arca, mint álarcosbálnak hívja a mai estét és ez megnyugvással töltötte el a szívét.
A robusztus készülődés közepette, senki sem kereste őt és ennek kifejezetten örült. Most végre lesz ideje szépen felöltöznie, megcsinálnia a haját és a maszkját. Odakint már sötétedett, mire elmondhatta magáról, hogy készen állt a bálra.

Hangulatos zene áradt az egész kastély falai között, összemosódva jókedvű, barátságos emberek kellemes hangjával. Sora még egyszer végignézett magán és kilépett az ünneplők közé. A cselédszoba folyosója teljesen üres volt, ám mikor az előcsarnokba nyíló titokajtó mögül kilesett, elakadt a lélegzete.
Jó kedélyű, egyszerű emberek nevettek együtt vicces maszkjaikban, hosszú bajusszal vagy szoros fűzővel. Bámulatos volt, mennyire nincs rang és pénzbeli különbségnek nyoma.
A szíve úgy kalapált, mintha először venne részt ilyesmiben, pedig ez nála szinte rutinfeladat. Mélyen lélegzett, szemeit lehunyta és egy határozott mozdulattal tárta ki maga előtt az ajtót.

Az eddigi cserfes beszélgetésnek híre hamva sem maradt. Minden szem rá szegeződött és egy halk sóhaj hagyta el a vendégek ajkait. El voltak ragadtatva. Sora zavartan indult meg feléjük és hirtelen azt sem tudta, mit kellene tennie. A lépcső felé indult, és mikor végignézett az előtte szélesen húzódó fokokon, szíve nagyot dobbant. Leon-t pillantotta meg a lépcső tetején. Bár rajta is álarc volt, ezüstös hosszú haja egy pillanat alatt elárulta őt. A lány minden félelme elillant. Határozott léptekkel indult meg felé, nem érdekelte az őt pásztázó szemek és az urak között megbúvó, olykor műveletlen inasok megjegyzései. Mindegyiken csak jól mosolygott. Végre elérte az utolsó fokot, mellyel együtt szíve is elérte a mennyeket.

- Üdvözlöm, uram. - pukedlizett a férfi előtt, aki ügyetlen meghajlással viszonozta a gesztust szótlanul
A lány visszafordult a földszintre és kedvesen intett a zenészeknek, hogy folytassák a muzsikát. Zongora, hegedű és brácsa finom hangja szólalt fel, ami, mint egy szemcséket múlt homokórát fordított meg, újraindítva az életet a kastélyban.

Leon végignézett partnerén. Sora elbűvölő volt. Ruhája felsőrésze tökéletesen hangsúlyozta adottságait a fűzőként a derekára fonódva, mellrésze pedig háromszögben fedte telt kebleit, maguk után sóvárgó férfiakat hagyva. Szoknyája bővebb volt és sok, vékony, lila és kék rétegek omlottak egymásra, melyeknek átlátszósága a két szín legegzotikusabb árnyalatait is képesek voltak kihozni. A ruhán olykor egy-egy apró, csillogó kő villant fel, melyek rendezetlenül voltak felvarrva az anyagra. A lány álarca egyszerű volt, mégis mesés. Ékére ugyanis kék rózsaszirmokat rögzített, melyek különlegessége még egyedibbé tette személyét. A maszk eltakarta a homlokát, két szemének környékét és a baloldalon kissé megnyúlva a fél arcát is. Haja kissé hullámosan omlott hátára, füle fölött pedig hátrahúzta a tincseit és egy mélykék szalaggal kötötte át.

Leon egy viszonylag egyszerű, ám rettentő elegáns és Sora számára őrjítő szmokingot vett fel. Fodros ingét egy aranyozott gombokkal összefűzött zakó fedte kissé, álarca pedig egyszerű, hófehér porcelán volt.
Az ajtó lassan újra kitárult és jó barátjuk, Layla és Yuri jelent meg, cselédjeik és inasuk társaságában. Leon illedelmesen Sora felé nyújtotta karját, aki természetesen örömmel teljesítette a kérést. Egymásba karolva, mint egy pár, úgy vonultak el a már megjelent vendégek előtt.

- Üdvözöllek titeket. - mosolygott a férfi
- Örülünk, hogy meghívtál bennünket. A múltkori afférod óta nem is beszéltünk. - rázott vele kezet Yuri
- Igen. Szörnyen viselkedtem, és engedjétek meg, hogy ezzel az estével kárpótoljam a tévedésem.
- Majd meglátjuk. - csipkelődött Layla egy mosollyal arcán, ami nem engedte, hogy komolyan vegyék kijelentését

Sora megint barátai társaságába vetette magát és örömmel nyugtázta, hogy Mia és Ken immár egy párként jelentek meg előtte. Cselédei is gyönyörűen festettek, bár Ana-n nem volt álarc. A következő vendég, aki meglepetést okozott mindenki számára, az egy magas, előkelő, kissé nyers stílusú férfi volt, abban a bizonyos Dante személyében.

Sora szeme felcsillant, a cselédlányok pedig azonnal meghajoltak, nem hinve a szemüknek. Leon szeme összeszűkült, a háttérben barátaival beszélgető Sophie szégyenkezve rejtőzködött el, Layla és Yuri pedig nem értve semmit néztek a megnémult társaságra.