|
CASINO BY CHATTERBOX
Chatterbox 2009.02.14. 17:49
A teremben halk morajlás és lágy dallam zengett, mégis egy pár ember számára megállt az élet. Leon szeme haragosan villant az érkező férfi felé és megtörve a pillanatnyi mozdulatlanságot, határozottan elé lépett.
- Magát nem hívtam meg - sziszegte.
- Azt valóban észrevettem, de ne aggódj, újdonsült barátom, nem haragszom érte - felelte egyszerűen.
- Ebből elég! - ragadta meg a férfi karját, aki egy ügyes mozdulattal kitért előle és egyenesen Sora felé indult.
- Jó estét, hölgyem - csókolt neki kezet, ám lány néma maradt.
- Eressze el! - termett mellettük Leon.
- A kisasszonynak nyilván nincs ellenére, nemde? - nézett le a remegő, csillogó szemekbe.
- Sora... - nézett felé értetlenül.
A lány elhúzta a kezét Dante-éből és ujjait lágy ökölbe hajlítva a szíve fölé helyezte. Fejét kissé lehajtva gondolkodott. Tekintete a még mindig meghajolva álló cselédeire suhant, akik szemében szintén meglepettség és görcsös értetlenség cikázott át.
A szíve egyre nehezebb lett, és ezen egy könnyed sóhajjal segített. Hercegnő volt... elvárta saját magától, hogy most hercegnőhöz méltóan viselkedjen. Karját lassan, mégis határozottan eresztette le maga mellé, meleg szemeiben jégvihar tombolt és kellemes hangja fenyegetően tört be a feszült légkörbe.
- Lord Oswald! - pukedlizett kissé. - Engedje meg, hogy ez az úr csatlakozzon a partihoz.
- Micsoda? - hőkölt meg mindenki.
- Továbbá szeretnék öntől kérni egy röpke órát arra, hogy elbeszélgessek újdonsült partnerével.
- Ez már mindennek a teteje! - magasodott a még mindig szilárd akaratú lány fölé.
- Megtagadja tőlem ezt a csekély kérést? - húzta apró, ördögi mosolyra ajkait.
- Rendben van! Kap fél órát! Utána viszont várom a dolgozószobámban! Szeretnék feltenni önnek néhány kérdést! - ment bele a lány csalfa játékába és egy csábító mosollyal arcán távozott.
Az első nő, akinek felajánlotta a karját, nem más, mint May volt, de Sora-t ebben a percben ez egyáltalán nem zavarta. Tudta nagyon jól, hogy ez a lány csupán egy eszköz, amit ellen használ. Révületéből visszatérve egy kezeit érzett a vállára nehezedni, mely óvatosan húzta őt az ajtó irányába. Engedve az irányításnak, szótlanul ballagtak egymás mellett.
A kastélyt körülölelő tó legszebb részéhez ballagtak, ahol egy pad nézett a holdfényben fürdő hullámokra, melyeken hófehér tavirózsák libegtek, gátat adva a rajtuk balettozó apró madaraknak. Sora céltudatosan indult meg a pad felé és foglalt helyet. Dante követte őt, de nem ült le mellé. Nem érezte jogosnak.
A lány elméje tele volt régi, kissé homályos emlékfoltokkal, mikor egy nála jóval idősebb fiú mindig megvédte, vigasztalta vagy játszott vele, ha arra volt szüksége. Aztán egy borzalmas emlék. Egyik este, mikor úgy tűnt, már mindenki alszik, a kicsi Sora megszomjazott kissé. Álmosan, esetlenül lépdelt le a hideg lépcsőn, egyenesen a konyháig. A pult magasnak bizonyult hozzá, de ő megoldotta. Egy széket tolt a pulthoz, melyen felhúzta magát és lassan kortyolt a kissé hűs vízből. Ahogy úgy, törékenyen üldögélt, különös hangokra lett figyelmes. Óvatosan kúszott a hang irányába, mely a nappaliig vezette őt. A hatalmas, díszes ajtó résnyire nyitva volt és így könnyen beleshetett. Apja démonként feszült a fiú előtt és parancsolóan beszélt. Nem értette, miről volt szó, csak annyit látott, hogy a fiú hevesen tiltakozik, a vitának pedig az apja szigora vetett véget. A fiú a megütött arcára helyezte a kezét, de nem sírt. Nem tett semmit. Csak ezek után vette észre a kicsi Sora, hogy édesanyja is a teremben van, mert most óvóan ölelte keblére a megtört gyermeket. Megijedt. Amilyen gyorsan csak tudott, visszafutott a szobájába és bebújt az ágyába. Alig volt nyolc éves és eddig szinte egy rózsaszín világban élt. Hallotta, ahogy a szomszéd szoba ajtaja hangosan csukódik be. Megrettent, majd kilesett. A fiút látta egy batyuval szaladni a lépcső felé. Sora utána eredt, de nem érte be. Épp leért a lépcsőn, mikor a fiú a hatalmas ajtót tárta ki maga előtt. Érezte, hogy valaki figyeli őt. Megfordult és egy értetlenül pislogó kis angyallal találta szemben magát. Sora egy helyben állva, hatalmas, barna szemeivel figyelte, ahogy a fiú elmosolyodik, egy csókot küld felé, majd beleveti magát a holdfényes éjszakába. A bátyja volt... Aki elhagyta a családját... elhagyta... őt...
- Miért? - kérdezte a padon reszketve a lány.
- Miért mentem el? - kérdezte szomorúan.
- Miért? - gördült végig Sora arcán egy fájdalmas könnycsepp.
- Talán azért, amiért te itt cselédesdit játszol... - fordította felé az arcát.
- Érdek... házasság...? - rebegte felé bizonytalanul.
- Igen...
- De hisz... hiszen akkor még csak 16 voltál... - tágult ki szeme.
Leon eközben próbálta elviselni May örökös hisztiét és a férfi után való sóvárgását. Megelégelve a dolgot egy gyors csellel kilépett a bálteremből és hogy végre kiszellőztesse a fejét, a kertbe menekült. Céltalan bolyongásában megpillantotta a padon beszélgető párt. A szíve mindennél jobban bízott Sora-ban és érezte, hogy nem hazudna neki, ha megkérné, mesélje el, miről volt szó, esze azonban cserben hagyta. Egy fűzfa édes rejtekében közelítette meg őket és hallgatózott.
- Pontosan. Ezért szöktem el... - magyarázta lehajtott fejjel Dante. - Egyetlen nap sem telt úgy, hogy ne gondoltam volna rád. Sosem bocsátottam meg magamnak, hogy akkor este egy szó nélkül léptem ki az életedből. Sajnálom... ha visszamehetnék az időben... én... én...
- Hagyd abba! - szorította össze a szemét a lány és zokogott. - Már semmit sem tehetsz. Senki sem képes megváltoztatni a múltat. Senki sem tudja eltüntetni azokat a perceket a fejemből, amikor szótlanul tűrtem az apám vasszigorát miattad. De már nem érdekel! Elszöktem otthonról!
- Gondoltam. És Leon tudja?
- Nem... de mindent el fogok neki mondani a magam módján... nem hazudok neki...
A fa mögött rejtőző férfi szíve hevesen lüktetett mellkasában, már-már félő volt, hogy ők is meghallják és akkor lebukik hallgatózásában.
- Ennyire szeretsz itt lenni?
- Igen - felelte határozottan.
- Ennyire szereted őt? - szegezte neki a kérdést, melyre választ már nem kaphatott, mivel Ana és Mia jelentek meg mellettük.
- Lord Dante! - hajoltak meg boldogan, hiszen ők is ismerték a mostanra férfivé érett fiút.
- Szervusztok, lányok. Jól megy a sorotok? - kérdezte egy csábító mosoly kíséretében, amitől mindketten elolvadtak.
- Hagyd abba! - bökte oldalba kissé a férfit Sora és végre egy mosoly is játszott rózsás arcán.
Miután Leon belátta, hogy nincs félnivalója, és ha a két lány nem jön meg, valószínűleg élete nagy kérdésére is megkapta volna a választ, megnyugodva tért vissza a vendégseregbe, és folytatta bájcsevejét a díszes társasággal. Mindenfelé befektetők és üzletemberek voltak, akiknek Sophie-val egykorú gyerekeik szinte betöltötték az olykor üres falakat. A kert felől végre megérkezett Sora, Dante és a két cseléd is. Ahogy a lány végignézett a társaságon, furcsa érzés fogta el, mintha valaki folyamatosan figyelné őt és tudta, hogy ez nem Leon méregető, izgató pillantásainak nyaldosó érintése. Ez egy hideg tekintet, ami tele van hatalomvággyal és aljas cselszövéssel. Apró figyelmetlensége Leon lábábra vezette őt.
- Sajnálom! - tért vissza a valóságba.
- Megbocsátok, ha most velem tart - nyújtotta maga elé kissé a karját, hogy a lány belekarolhasson.
A pár fenségesen emelkedett ki a tömegből a lépcsőn, melynek tetejéről Leon utasította Jerry-t, hogy figyeljen mindenkire és ne hagyja, hogy az emberek pletykákat szőjenek a távozásukkal kapcsolatban.
A dolgozószoba maga volt a megnyugvás ezen a fergeteges éjszakán. Leon stílusosan lehuppant a székébe, Sora pedig az egyik kanapé kényelmét élvezte. Ahogy ott ült egyedül, megtörten, Leon-t egy pillanat alatt felcsigázta. Érezte, hogy egyre nehezebben vesz levegőt és a szemkontaktust is alig tudja tartani, szemei folyton végigsiklottak a lány tökéletes alakján, telt keblein és formás lábain, melyeket a ruha sejtetett.
- Miért hívatott? - fordította el piruló arcát a lány.
- Szeretnék feltenni pár kérdést.
- Ismeri a feltételeimet - mosolygott a lány szelíden.
- Igen. Pontosan ismerem őket. Cseléd?
-... Nem... - felelte lehajtott fejjel.
- Netán valami gazdag férfi egyetlen leánya?
-... Igen...
- Milyen rangú családja van? Bocsánat... nemes?
-... Nem...
- Nagybirtokos?
-... Nem...
- Hercegi? - kérdezte döbbent, remegő hangon
-... Nem... - felelte a lány már sírva.
A kérdés, mely ezt követte volna, sosem hangzott el. Leon magában feltette ugyan, de a választ is pontosan tudta rá. Már mindent értett. A kényszerházasságról rebegő lányt a kocsiban, a cselédséget csak hírből ismerő lányt a konyhában, az etikettet jól ismerő és alkalmazó lányt a partin, mindet felismerte benne. És ez volt az összes kérdésére a magyarázat. Mert királyi sarj... egy hercegnő... Az apja valahol király, és ha nem hazudott, akkor bizonyára Anglia királya. A fiú szíve összeszorult a síró lányt nézve. Lassú léptekkel indult meg felé és guggolt le elé. Kezeit a lány könnytől ázott arcára helyezte, aki érezhetően dőlt bele a biztonságot nyújtó kézbe. Másik kezével a hideg vállán simított végig, majd lassan magához húzta. Sora azonnal elfogadta az ölelést, ami felajánlott neki és így zokogott tovább... csendben. Leon levette a lány arcáról a maszkot, Sora pedig a fiúéról és most titkok nélkül tekinthettek egymás lelkébe.
A férfi arca egyre közelebb került az övéhez és nem visszakozott. Ajkaik édes, szerelmes csókban forrtak egybe. Talán ez volt ez első igazi, mindent elsöprő csókjuk. Sora erősen ölelte át a Leon nyakát, hogy sose hagyja őt el, és hogy sose legyen vége ennek a pillanatnak. A férfi határozottan felállt és ölelve húzta magával Sora-t is. Egymás hátán nyugtatva karjaikat próbálták bebizonyítani tiszta érzelmeiket, melyet Leon többé nem tudott visszafojtani. Egy mozdulattal kapta ölébe a lányt és indult meg a könyvespolcok felé. Egy titkos átjáró bújt meg az egyik szekrény mögött, mely egy sötét, Sora számára ismeretlen szobát rejtett. Ez volt az a szoba...
Leon egy lefedett ágyra eresztette le kedvesét, aki folyamatosan a férfiba volt kapaszkodva. Egy pillanatra sem engedte el. Tudta, hogy mi fog történni... Tudta, hogy talán az élete fog múlni ezek után a férfin... de nem bánta. Szeretni akarta őt határtalanul, tüzesen, őrjítően, ahogy egy asszony csak szeretni tud. Leon látta a lány szemében az elemi vágyat és egy cseppnyi kétely sem maradt benne. Kellett neki... Zakóját lassú mozdulatokkal vette le és dobta el messzire. A sötétség szinte tapintható volt, nem láttak semmit. Csak érezték egymást... csak érezni tudták egymást. A férfi megcsókolta kedvesét, majd egyre lejjebb haladva árasztotta el szerelmes csókokkal teste minden porcikáját. Sora már ezekbe a gesztusokba is beleremegett kissé. Ahogy partnere egyre lejjebb kényeztette, gerince partján hirtelen jött bizsergés futott végig, teste pedig kissé megfeszülve terült el a hatalmas ágyon. Leon rétegenként emelte fel a lány szoknyáját, hogy eljuthasson annak legintimebb részéhez. A nő fehérneműjét hamar levetette róla és most már semmi sem állhatott az útjába. Végigsimított a lány formás combján, térdén. Ott megpuszilta és egyre visszább haladt, lejjebb, miközben saját vágyát már a végtelenségig is képes lett volna fokozni. Sora sosem érzett ilyen gyönyört, mint ennek a férfinek a kezében. Halk nyögések és apró, kéjes sóhajok hagyták el rózsás ajkait, melyekbe olykor önkéntelenül is beleharapott.
Szemei kipattantak, ajkát először hagyta el hangos sikoly, mikor megérezte Leon nyelvét nemiszervén. Nem tudta, mit tehetne, azt sem tudta, mit kellene csinálnia, csak feküdt, és élvezte, ahogy szinte egyetlen pillanatról a másikra megőrül. Szorosan markolta a láthatatlan lepedőt maga alatt és igyekezett minden vágyát eltitkolni. Érezte, ahogy egy láthatatlan kéz egyre feljebb csúszik a hasfalán és mellén nyugszik. A kéz lassan megmozdult és követelőzően próbált a ruha alá jutni. Óvatos masszírozásba kezdett és ezzel teljesen levette a lábáról a lányt, aki már önkívületi állapotban feküdt a férfi kényeztető karjai között. Leon egy pillanatra megállt, Sora-t így kételyek között hagyva.
A várakozásnak azonban meg lett az eredménye. A nő érezte, hogy valami egyre közeledik kincséhez, végül lassú táncra hívja. Tudta, mi következik. Leon gyengéden indult meg a lányban, aki egy halk szisszenés után kéjesen nyögött fel. A fiú nem bírta tovább. Sosem érzett még ilyet egyetlen nővel sem. Sora volt az egyetlen, aki csupán egyetlen pillantásával olyan vágyat ébresztett benne, mely leplezhetetlen volt. Lassú mozgásba kezdett, melyben megpróbálta visszafogni magát. Sora olykor még fájdalmasan szorította meg a partnere izmos karját, de azon nyomban az érzést egy új, egy leírhatatlan, egy földöntúli vette át. Leon gyorsított a tempóján, már nem volt képes parancsolni magának. Túlságosan is akarta őt, túlságosan is a magáénak akarta ahhoz, hogy most lelassítson. Sora már nem félt, nem érzett határokat maga körül, nem érezte magát hercegnőnek vagy cselédnek, csupán szerelmesnek. Hitte, hogy ez a férfi jár neki. Hitte, hogy ő lesz majd az, akivel leéli az életét.
A termet, mely szem elől elrejtve volt, most egy férfi rekedtes nyögése és egy nő kissé visszafojtott sikolya töltötte be. Vége van. Sora szörnyen jól érezte magát, szinte már bűnnek érezte mennyei boldogságát. Leon lassan nehezedett rá és lihegett fáradtan. Majdnem elaludtak. Majdnem hagyták magukat megkísérteni az álommal szemben, de Sora feleszmélt. Odakint rengeteg ember van és mindenki őket keresi... Leon-t keresi. Karjával kitapogatta a férfi arcát és ajkaira könnyed csókot nyomott, jelezve ezzel neki. A férfi lassan emelkedett fel róla és az eblakhoz botorkált, mely elől egy erős rántással letépte a nehéz függönyt. A hold végre megvilágította előtte szerelmét, aki kielégülten, mosolyogva nézett vissza rá.
Leon-t büszkeség töltötte el, hogy ezt a nőt az övének tudhatta. Nem számított neki, hogy a lány hercegnő, mert ő sem hangoztatta. Nem számított, hogy teljesen ártatlan volt, mert ő is akarta. Attól a pillanattól fogva, csak egymáséi lehetnek.
Sora vontatottan ült fel az ágyban, hasába viszont apró fájdalom nyilallt. Ahogy felállt, lábai szinte azonnal összerogytak. Szerencsére Leon időben elkapta, és a karjaiba zárta. Volt már dolga érintetlen nőkkel, tudta jól, mi játszódik most le előtte. Sora-t lassan visszaengedte a földre, de még tartotta. Szinte vissza kellett szoknia az egyenes tartáshoz és járáshoz. Leon is felöltözött, és újra visszatértek a dolgozószobába a titkos ajtón keresztül. A férfi végignézett kedvesén, és riadalom fogta el.
Azonnal Mia-ért vagy Ana-ért küldetett az első emberrel, aki elsétált a dolgozószoba előtt, Sora-t pedig, ki sem engedte onnan.
Ahogy sóvárogva kinézett az ablakon a holdfényben tündöklő tájra, büszkeség fogta el. Egy tükröt pillantott meg a szoba egyik sarkában, és szépen rendbe tette magát, majd megpördült és... mindent értett. A mámoros éjszaka nyomai, pontosabban ártatlanságának visszafordíthatatlan sérülése nyomot hagyott gyönyörű ruháján.
Hamarosan megérkezett két barátnője Leon társaságában, és megpróbálták eltüntetni a nyomokat. A két cseléd pipacs pirosan igyekeztek segíteni a párnak, hogy visszatérhessenek a halójukba. Mivel Sora-nak az egész vendégseregen át kellett volna vágnia, hogy a szobájába érjen, Leon nem engedte őt a hiénák közé, és a szobájába küldte.
Az est ezennel véget ért, kinek így, kinek úgy. Sora számára mindenképpen tökéletesen. Meglelte régen látott, mellesleg halottnak hitt bátyját, meglelte élete szerelmét akivel egy feledhetetlen éjszakát töltöttek együtt és ha minden igaz, ezt újabbak is követni fogják.
A vendégek lassan hazautaztak, Sophie fáradtan vetette bele magát ágyába, a most vendégekként szereplő személyzetnek pedig szinte megtiltották a takarítást, mivel Leon felfogadott egy egész sereget pontosan erre a célra. Végre minden csendes és nyugodt... egy tökéletes este tökéletes befejezése.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
