- Köszönöm!

Sora szemei elkerekedtek.

Nem akart hallani a fülének. Leon szeméből csak úgy süt a gyengédség és a szeretet, ahányszor csak rá tekint, most mégsem azt válaszolta, hogy ő is szereti Sorát, csak annyit, hogy köszönöm. De nem akarta firtatni a dolgot. Ha a férfi még nem készült fel rá, hogy kimondja, akkor ő nem fogja erőltetni. Ám hiába beszélte meg magával ilyen jól az egészet, lelkében ott bujkált a csalódottság is.

Leon figyelte a lány reakcióit. Annyira megörült Sora vallomásának, hogy képes lett volna, ujjongva ugrándozni vagy felkapni és megpörgetni Sorát. Ám más utat választott. Megcsókolta a lányt, olyan mély szerelemmel átitatva csókját, amennyi csak tőle telt. Nagyon boldog volt. Életében először igazán önfeledten lehetett valakivel, mert tudta, hogy az érzelmek, amiket a lány felé táplál, viszonzásra kerülnek. Persze, hogy tudta, hogy Sora szereti. Annyi kis jel utalt rá, hogy a vak is észrevette volna. De más az, amikor a saját fülével hallja. Elmerengett, hogy mennyi mindent adott már oda neki a lelkéből Sora és csak egy dolog jutott eszébe. Megköszönni. De Sora félreértette. Nem firtatta tovább a dolgot, mert azt hihette, hogy Leon nem készült még fel a vallomásra, ebben Leon biztos volt. Hogyan bizonyíthatná be a lánynak, nem csak azért mondaná most ő is, hogy szereti, mert látja, hogy Sorának jól esne. Várni nem akart vele, mert az már nem lenne az igazi.

Sophie és Yuri is felzárkózott hozzájuk és most négyen kezdtek el beszélgetni, miközben hazafelé sétáltak. Nevetgéltek és vidáman ugratták egymást. Sora megbékélt azzal, hogy majd, ha Leon készen lesz rá, akkor kimondja, és ő ugyanakkora örömmel fogja fogadni, mintha most mondta volna. Sejthette volna, hogy Leon annál megfontoltabb, mint semhogy csak úgy kiszúrja a szemét egy vallomással. Már-már örült is neki, hogy nem most mondta. Néha észrevette, hogy Leon rajta felejti a szemét, vagy hogy ábrándos szemekkel és apró mosollyal bámul maga elé. Tudta, vagy legalábbis nagyon remélte, hogy ezt ő váltotta ki a férfiból. Néha megszorította Leon kezét, vagy csak cirógatta azt ujjaival.

Leültek egy parkba, és ott beszélgettek tovább. Igazán szép volt itt minden. Sora Leon mellett foglalt helyet és mikor leült, Leon reflexből emelte fel bal karját, hogy Sora befészkelhesse magát oda. Sophie vidáman csacsogott mindenféléről, ami eszébe jutott. Később elővarázsolt egy pakli kártyát táskájából és elkezdtek játszani. Csak úgy repült az idő. Lassan alkonyodott. Yuri, amint felfedezte, hogy alig fél órán belül besötétedik aggódó pillantást vetett húga felé. Ám abban a pillanatban meg is nyugodott, ugyanis Sora szemében egy csepp pánik sem ült, sőt viselkedése se utalt arra, hogy észrevette volna az este közeledtét. Éppen Sophie-val karöltve piszkálták Leont, és mindketten hevesen bizonygatták, hogy a férfi csal a kártyában és csak emiatt áll ő nyerésre.

- De hát, hogyan csalnék? Sora, Te itt ülsz mellettem, Sophie te, pedig velem szemben. Kiszúrnátok, ha valamit cseleznék.
- Nem tudom, hogyan, de abban biztos vagyok, hogy csalsz – nevetett Sora – zsinórban te nyersz minden kört, és a legtöbb pontod is neked van.
- Igen. Sorának igaza van. Amikor kicsik voltunk, akkor is mindig csaltál.
- Na de Sophie! – kacagott Leon – De ha már ilyen biztosak vagytok benne, akkor áruljátok el, hogy hogyan tudnék csalni a kanasztában. Egyszerűen csak logikusabban vagy még inkább előre látóbban taktikázok, mint ti…
- Akkor is csalsz … - Sophie nem adta fel.

Yuri somolyogva figyelte a vitát. Sophie igazán bájos lány. Elképesztően hasonlít a bátyjára, Leon női kiadása is lehetne. Aztán saját húgára tekintett. Látta az ismerős szemeket, orrot és arcvonásokat. Akár ikreknek is elmentek volna, ha hajszínük nem annyira különböző. Szerette nagyon a húgát, és éppen ezért féltette annyira mindentől és mindenkitől. De ahogy Leon szemeit vizsgálta, miközben az Sorára tekintett, megnyugodott és a házsártos testvér elszállt belőle.

- Nekem lassan indulnom kell – mondta Yuri gondolataiból kiszabadulva – Holnap korán kelek, mert az év eleji meghallgatás lesz.
- Hűha, de komolyan hangzik – ugratta Sophie.
- Egyébként tényleg az – szállt be Sora is a beszélgetésbe – Mindenkinek, aki ebbe az iskolába jár, számot kell adnia minden új év elején, arról, hogy mennyit fejlődött a nyáron.
- És neked ez miből áll? – kérdezte Leon.
- Be kell mutatnom egy írásomat. Mindig előre megszabják, hogy milyen legyen a stílusa vagy a témája.
- És idén mit kaptál?
- Szerelem.
- Ennyi? – hökkent meg Sophie.
- Mi az, hogy ennyi? – kérdezett vissza Sora.
- Hát a szerelemről olyan egyszerű lehet írni…
- Nem annyira. Főleg akkor, ha ki vagy ábrándulva az életből – mondta halkan Sora, miközben lesütötte a szemét.
- És akkor – próbálta oldani a hangulatot Yuri – ha a kérdéses író a végletekig maximalista. És nem elégszik meg egy laza kis történettel. Ebben az évben a stílust és a hangulatot figyelik Soránál, ezért elég lenne egy sima kis limonádét írnia, figyelve arra, hogy bele tudja élni magát az olvasó mindenben, és hogy át tudja érezni a szereplők fájdalmát vagy örömét. Ám a kisasszony – és itt a húgára nézett – nem elégszik meg ennyivel. Neki egy mélyenszántó filozófiai mondanivalójú történetet kell kreálnia.
- Nem fogok olyan írást kiadni a kezemből, amit én nem olvasnék szívesen – motyogta Sora.
- És neked Yuri – kérdezte Leon – mit kell bemutatnod idén?
- Egy zongoraművet természetesen.
- És hogy állsz vele? – érdeklődött húga.
- Természetesen kész. És ön kisasszony? – nézett játékosan Sorára – Ha értesüléseim nem csalnak, neked is holnap után van a határidő.
- Milyen jól tájékozott vagy! – ciccegett Sora.
- Nos? Te hogy állsz Sora? – kérdezte már Sophie is.
- Hogy idézzem az előtte szólót, természetesen kész. – mosolyodott el büszkén Sora.
- Kész? – kérdezte Yuri – Teljesen? Semmi átírás? Semmi hatezredik verzió? Semmi változtatásra váró rész? Csak egyszerűen kész?
- Igen. Egyszerűen kész.
- Téged megtáltosított a szerelem kishúgom.
- Ugyan – próbálta elterelni a témát két pirulás között Sora.
- Máskor nem így szokott lenni? – kérdezte Sophie.
- Áh, dehogy. Sora a határidő utolsó percét is kihasználja. Ezerszer is átolvassa, finomítja és átvariálja. Precízen vizsgálja művét. Régen Daniel … - Yuri elharapta a mondatát.
- Daniel? – kapta fel a fejét Sophie.
- Folytasd, ha már elkezdted – morgott Sora, mert Yuri ezzel az egy névvel elrontotta a kedvét.
- Régen, amikor Daniel nézte át Sora műveit, gyakorlásképpen, mindig azon panaszkodott, hogy Sora precizitása elveszi a munkáját. Mindig azt hittem, hogy őt akarod bosszantani vele.
- Ugyan – legyintett Sora.

Leon látta, hogy Sora jókedve egy másodperc alatt vált köddé. Ugyanakkor azt is észrevette, hogy nem rezzent össze a férfi nevének hallatán. Sőt. Megengedte Yurinak, hogy meséljen róla. Zavarta ugyan Leont, hogy neki soha nem lesz ilyen jellegű kapcsolata Sorával. De annyit megtehet, hogy elolvassa a lány műveit, és elmondja a véleményét. Amúgy is kíváncsi kedvese műveire, így csak két legyet üt egy csapásra.

Lassan elindultak haza. Mivel Yuri felajánlotta, hogy hazakíséri Sophie-t, ezért szétváltak útjaik. Sora és Leon immár kettesben bandukoltak a sötétbe burkolózó utcákban. Sora védelmet remélve fogta Leon kezét, aki pedig nyugodtan simogatta a puha bőrt. Közben semmiségekről beszélgettek. Sora mosolyogva válaszolt minden kérdésre, és egy ideig még arról is megfeledkezett, hogy a háta mögé pillantgasson másodpercenként.

- Megengednéd, hogy elolvassam, amit írtál Sora?
- Persze. Azt hittem nem érdekel, azért nem kértelek meg rá, de igazán kíváncsi vagyok a véleményedre.
- Komolyan? – kérdezte megilletődve Leon – De én nem értek hozzá. Én nem tudok túl sok építő jellegű kritikát hozzáfűzni.
- Pont azért fontos a véleményed, mert hogy a te szavaidat használjam, nem értesz hozzá. Sokkal fontosabb, hogy neked át tudom-e adni azt, amit mondani akarok, mint egy olyannak, aki tudja, hogy mit kell figyelni – fejtegette Sora – De ugye nem azért, amit Yuri mesélt.
- Őszinte leszek. Kicsit azért is. De szerettem volna elolvasni, csak mindig elfelejtettem megkérdezni.
- Mikor szeretnéd?
- Ma este, ha hazaértünk és megvacsoráztunk, ugyanis kezdek nagyon éhes lenni.
- Tekintve, hogy egy perecen kívül nem igazán ettünk semmit – nevetett Sora – Na gyere, megetetlek – kacagott tovább és gyorsított a tempón.

Ahogy hazaértek Sora bevetette magát a konyhába és alig fél órán belül ott gőzölgött az étel az asztalon.

- Nem valami nagy szám – mondta Sora – mert nem vagyok egy kifejezett konyhatündér.
- Szeretem a sajtos-tejfölös tésztát. – mosolygott Leon a mentegetőző Során.

Némán ettek, csak néha-néha néztek fel a tányérjukból, mikor lopva egymásra pillantottak. Ha elkapták a másik pillantását, melegen egymásra mosolyogtak. Sora többször is szólásra nyitotta a száját, de mindig meggondolta magát és inkább evett tovább. Mikor befejezték az evést, Sora szó nélkül megfogta Leon kezét, és magával húzta a szobája felé. Leon egy percre megdöbbent, de aztán elkezdte latolgatni, hogy miért is cipeli most magával Sora a háló felé. Egyre jobban beleélte magát abba, ami szerinte következni fog. Kaján vigyor terült el a képén, amit Sora egy kicsit furcsállott is. Azonban ez a vigyor azonnal lelohadt, ahogy Sora a kezébe nyomta már lefűzött művét. Mégse tudott Leon mérges lenni, mert olyan édesen nézett rá Sora, hogy szinte elolvadt.

Belevetette magát az olvasásba. Kellemes meglepetés volt, hogy Sora mennyire jól fogalmaz. Azt sejtette már, hogy van tehetsége, mert Kalos rengeteget áradozott róla, de azt hogy ennyire megkapóan ír, álmodni se merte volna. A történet ugyan kicsit lassan indult be, de ahogy ez megtörtént egyszerűen letehetetlenné vált letenni. Könnyednek nem mondható, mégis folyamatosan nyomon követhető mondanivalójával megragadta az embert és az utolsó sorig fogva tartotta. A könyv felénél pillantott fel először Leon, hogy megdorgálja egy kicsit Sorát, mivel észrevette, hogy az egyik szereplő egy az egyben róla volt mintázva, de megragadva abban a stádiumban, amit a könyvtárban láthatott belőle. De abban a pillanatban elszállt a mérge, ahogy meglátta a békésen szundikáló Sorát. Fél karját ölelve aludt, arcát Leon keze és az ágy közé fúrva. Leon visszapillantott a könyve és az utolsó negyven oldalt egy szuszra olvasta el.

Büszke volt Sorára, hogy fiatal kora ellenére, ekkora tehetséggel bír és ilyen jó történetet tudott írni. Óvatosan letette a nyomtatott lapokat, nehogy megmozduljon másik karja és felkeltse Sorát, majd ugyanilyen óvatosan fordult az oldalára, hogy tovább csodálhassa az ő kis írónőjét. Szabad kezével Sora arcát kezdte el cirógatni. A lány mosolyra húzta száját és kiscicásan dörgölte arcát Leon simogató kezébe. Leon kifejtette kezét Sora karjai közül és átölelte a lányt. Semmiért nem adta volna azokat a pillanatokat, amikor Sora így nézett rá. Az álom még ott játszott a lány szemeiben, mégis teljes figyelmét odaadva követte Leon minden mozdulatát. Leon közelebb kúszott Sorához, és orrát Soráéhoz érintette. A lány erre apró, de annál édesebb csókot lehelt Leon szájára. Hiába volt ártatlannak szánva Sora csókja, Leonban mintha villám csapott volna. A gyomra összerándult a szívdobogása felgyorsult. Most jött csak rá, hogy centik választják el teste minden porcikáját egymástól. Persze, hogy teljesen egymáshoz simulva alszanak, de az mégiscsak más. Most teljesen éberek voltak. Sőt… Próbált hasonlóan lágyan visszacsókolni, de nem tudta, hogy mennyire sikerült.

Sora is kezdett egyre jobban belemelegedni a csókolózásba. Mindkét kezét Leon arcára tette így húzva közelebb magához. Mikor megérezte Leon nyelvét, azonnal kapcsolt és viszonozta a gesztust. Teste azonnal lázba jött, ahogy megérezte, Leon mennyire élvezi a csókot. Lágyan nyögött bele a férfi szájába, amiért cserébe Leon szorosabban magához vonta. Leon fél könyökére támaszkodva hajolt Sora felé és úgy csókolta tovább. Ujjai hegyével épphogy érintve simította végig a lány oldalát, majd futólag érintve Sora mellének felső ívét rebbent tovább keze Sora nyakára és hajára. Megszakította a csókot és szórakozottan babrálta Sora haját, majd nyakát kezdte el apró csókokkal kényeztetni. Nem akart rohanni, semmit sem szeretett volna siettetni. Nem is csak azért, mert félt, hogy akkor Sora megrémülne, és esetleg visszakozni akarna, hanem azért is, mert ki akart élvezni mindent. Minden érintést, minden csókot, amit Sorának ad, és amit Sorától kap. Ennek az estének emlékezetesnek és gyönyörűnek, a maga nemében megismételhetetlennek kell lenni. Vissza kell adnia Sorának a bizalmat, a félelem nélküli vágyat és a szerelmet. Azt, hogy elhiggye, hogy a világ nem olyan, amilyennek pillanatnyilag látja. Mert ha valamire jó volt, hogy elolvasta a könyvet, arra biztos, hogy érezze Sora lelke súlyosan meg volt sebezve. Elvesztette az emberekbe vetett hitét egyetlen szemétláda miatt. Épp ezért kell most Leonnak olyan megfontoltnak, és mégis önfeledtnek lennie, amilyen még soha senkivel sem volt. De tudta, hogy ezt csak Sorának akarta megadni eddig, és talán örökké csak neki szeretné megadni. Ettől a gondolattól megriadt egy percre. Hogy jön ez ide? Olyan érzéseket szabadít fel benne ez a nő, amiket eddig soha senki. Sora is megérezhette a csókból, hogy Leonnal valami baja van, mert megszakította a csókot, de csak annyira, hogy ha beszél, ajkaik összeérjenek, de mégse úgy mintha megcsókolnák egymást.

- Mi baj van Leon? – írta Sora ajkaival Leon szájára a szavakat.
- Semmi…
- Érzem – mosolyodott el Sora – Még most megállhatunk, ha akarsz.
- Dehogy akarok – mordult fel Leon, amire Sora még szélesebben mosolyogott.
- Akkor mond, mi a baj?
- Annyi mindent akarok mondani neked. Annyi mindent szeretnék egyszerre. Olyan fontos ez most. Kavarognak a gondolatok a fejemben. Biztos jó, hogy velem teszed ezt meg? – Sora eltávolodott és felhúzta szemöldökét – Nem arra gondolok Sora. Nincs jelen pillanatban, amit jobban szeretnék, mint téged. De ez annyira fontos, és hallani akarom tőled, hogy nem merült-e fel benned, hogy meg fogod bánni.
- Azt kell hogy mondjam, nem. Fel se merül ez bennem. Szeretlek Leon. Én halálosan komolyan mondtam ezt délután. Nem dobálózok, csak úgy a szeretlek szócskával.
- Tudom. Én sem.
- Ezt, pedig én tudom – komorodott el egy pillanatra Sora tekintete.

Ám nem volt olyan gyors, hogy Leon ne vegye észre. Elmosolyodott. Az állatkerttől hazafelé úgy látta, mintha Sorának fel se tűnt volna, hogy ő nem reagált, illetve máshogy, mint ahogy a lány várta volna. Mosolyt csalt a gondolat az arcára, az hogy Sora milyen aranyos és megértő. Biztos sokat morfondírozott magában, hogy Leon miért csak egy köszönömmel felelt, de egyes nőktől eltérően ő nem egy rekesznyi összeesküvés elméletet ütött össze, hanem látszólag továbblibbent rajta. Leon széles mosollyal hajolt rá Sora ajkaira és szinte a szájába suttogva beszélt.

- Buta vagy. Mire gondoltál? Hogy én nem érzem ugyanazt, amit Te? – a lányt a hátára döntötte, szabad kezét hasán pihentette – Tévedsz. Szerelmes vagyok beléd Sora. Nagyon régóta tudom, de csak ma reggel mertem először kimondani – megcsókolta.

Során átfutott, hogy vajon milyen reggelről beszél Leon, és kinek mondhatta. De a csók olyan fullasztóan gyengéd volt, hogy elvesztette minden gondolatát és ő maga is elveszett bele. Már csak Leon volt neki, az ő simogató keze, az ő kényeztető, puha ajkai, izmos háta, vágytól csillogó higanyszürke szeme és a szerelmük, amit egymás iránt éreznek.