|
ANGYALKÖNNYEK by Elina
Elina 2009.02.22. 17:20
Hetek teltek el. Leon állapota lassan, de fokozatosan javult. Az intenzív őrzőből átvitték egy kényelmesebb, és mindenképpen kellemesebb két személyes kórterembe, Danny mellé. Igaz, bátyám társaságát már csak néhány napig élvezhette, mert őt nemsokára kiengedték a kórházból. A Kalosra óriási teherként nehezedő média-tájékoztatás egy részét Yuri vállalta át, tekintve, hogy kedvenc főnökünknek otthon is maximálisan kelett teljesítenie a család legifjabb tagja, a kis Robert Marcos Eido körüli teendőkben...
Yuri hősiesen állta az ostromot, és minden rosszindulatú megnyilvánulást megpróbált hárítani. Ez időre Layla sem vállalt szerepet a Broadway-n, így a Cape Maryben álló házukban laktak. Dan már korábban megvette - az épp akkor eladásra kerülő - Oswald-villa melletti házat, és most oda ment haza, Annához.
Anyáék visszautaztak Japánba, de előtte gondoskodtak Amelie felügyeletéről. Furcsa fintora a sorsnak, hogy azt a Magde Greent fogadták fel dajkának, aki valaha a vér szerinti édesanyánk dadusa is volt. S ez hogyan történhetett? A "kedves" nagyszüleink annak idején elüldözték a fiatal nőt, mert szerintük nem volt kellőképp távolságtartó gyermekeikkel. Magde ezután áttelepült az Államokba. Kedves, nagy tapasztalattal megáldott idősebb hölgyként Amelienek kiváló nevelőjévé vált.
A sajtó nagy nehezen leszállt arról a témáról, hogy Leont és Dannyt baleset érte. Kalosékat is békén hagyták végre gyermekük születése okán. Arra azonban nagyon kíváncsiak lettek, hogy én miért nem lépek fel a Színpadon. Yuri egyelőre azzal meg tudta magyarázni, hogy köztudottan Leon az állandó partnerem és a jegyesem, így természetes, hogy idegileg kimerültem a történtek miatt, és
pihennem kell. Azon idő alatt otthon, a villában aludtam, amíg Leon Dannyvel volt egy szobában. Ennek Amelie örült nagyon - de nap közben mindig ott voltam szerelmem és a bátyám mellett. Miután jegyesem megint egyedül maradt, "visszatelepültem" hozzá.
- Végre megint mellettem vagy, Angyalom! Nélküled nem tudtam jól pihenni sem. Hiányoztál! - fogadott.
- Nekem is hiányoztál! - ültem mellé az ágyra. Örömmel vettem észre, hogy minden eltelt nappal egyre javult az állapota.
Sértetlen karjával magához húzott, és már faltuk is egymás ajkát. Csak akkor szakadtunk kissé el egymástól, amikor belépett Kate doktornő.
- Jó reggelt mindkettőtöknek!
- Jó reggelt! - köszöntünk egyszerre.
- Épp téged kereslek, Sora! Most kell menned az orvosodhoz, ott vár az én rendelőmben téged. Addig mi Leonnal kicsit tornázunk.
- Megyek. - bólintottam, aztán ezüsthajú hercegemnek adtam egy puszit, és a fülébe súgtam:
- Ügyes legyél! Ha végeztem, megyek én is a tornaterembe.
- Hiányozni fogsz...
- De Leon! Csak negyedóráról van szó! - nevettem el magamat.
- Tudom. Nekem az is több órának tűnik. - mosolyodott el, miközben segítettünk neki átülni egy tolószékbe. Majd én siettem a nőgyógyász orvoshoz, őt pedig vitték tornára, részben a karja, de nagyrészt a lába miatt.
Aztán elérkezett az a reggel is végre, amikor elhagyhatta a kórházat. Yuri jött el az autójával értünk, mert Dannyék előadásra készültek.
Kedvesem lábát már csak könnyű, rugalmas kötés burkolta, a karja meg már teljesen meggyógyult. Viszont a bénulás nem oldódott. Így kerekesszékbe kényszerült, amit nem viselt valami jól. Szerencsére már nem a régi, rideg Leon Oswald volt, és tudatosult benne, hogy vannak mellette, akik nem hagyják magára. Értünk pedig mindent megtett volna... azóta kettőzött energiával küzdött, és hitt a teljes gyógyulásában, amióta - úgymond - családja lett.
- Most már van miért élnem. Mindezt Sorának köszönhetem. - válaszolta egyszer, amikor Kalosék - a pici nélkül - bejöttek meglátogatni. Ekkor ugyanis főnökünk megjegyezte, mennyire jelentős pozitív változáson ment keresztül a Kaleido férfi sztárja...
Az újságírók csak nem akartak békén hagyni. Többször láttak visszamenni a kórházba bennünket. Mivel alakomat leplező holmikban jártam, és amúgy is hideg idő volt, nem tűnt fel nekik állapotom. Azzal tudtuk ideiglenesen leszerelni őket, hogy Leon gyógytornára jár, és én elkísérem.
Néhány, a tornán készült, kedvesemet - nem hátrányára - bemutató fotót engedélyeztünk. A felvételek némelyikén én is szerepeltem segítőként. Ezzel egy darabig befogtuk a szájukat.
Lassan elérkezett az évfordulónk. Különleges ajándékkal akartam meglepni őt: a legutóbbi vizsgálaton térbeli felvételt készítettek a babánkról. Akkor ő éppen nem volt velem, amikor felvették, mert a kórház egy másik részlegében vett részt a
szokásos rehabilitációs tornán.
Eljött a nagy nap. A hálószobánkban különös ragyogás áradt el, és mi - felébredve - ámulva néztük, mi lehet az. Kinéztem a függöny mögül. A látvány egy csodálkozó sóhajt csalt ki belőlem.
- Mi történt, Angyalkám? - nézett rám Leon, az ágyban félig felkönyökölve.
- Esik a hó!
Kedvesem elmosolyodott, aztán felült. Fedetlen felsőteste láttán most is elöntött az emésztő vágyakozás. De fékezni kellett magunkat. Hiszen a babának már ártottunk volna vele...
Döbbenetem és örömöm viszont nem ismert határokat, amikor jegyesem váratlanul felállt, és néhány lépéssel ott termett előttem... átölelt és ajkaimat letámadva lázasan csókolt, hogy mindketten belereszkettünk.
Hatalmas meglepetést okozott ezzel a - másoknak annyira természetes és megszokott - mozdulattal. Nem vett drága ajándékot, mert tudta, nekem az mindennél többet ér, ha újra egészséges. Kate-nek igaza volt. Mellettem, velem együtt Leon nem adta fel. Küzdött. Először régen, a Halálisten ellen vívott döntő csatát, önmagáért... és értem is. Majd megbirkózott az ártani akarókkal, végül - ami a baleset következménye volt - önmaga korlátaival. Amikor ez sikerült, és a lelkében a bezárt kapuk
kinyíltak, felszabadult, megkönnyebbült. Megtanulta kezelni a megváltoztathatatlant - Sophie elvesztését. Boldog akart lenni - velem, velünk.
Én pedig mindent megtettem ezért.
Kaptam tőle azért kézzelfogható ajándékot is. Egy csokor rózsát, és egy bársonyos kötésű naplót, amit majd gyermekünk születése első perceitől kezdve vezethetek...
Hátamhoz simulva állt, átölelt - már kissé domborodó - pocakomat simogatva, és néztük a hóesést, miközben lágy, mély hangján fülembe suttogta:
- Boldog születésnapot, szerelmem!
- Köszönöm! Óriási meglepetést és örömöt okoztál! Olyan fantasztikus, hogy újra jársz! De nekem is van egy meglepetésem a számodra. - kapcsoltam be a hálószobában lévő lejátszót, amibe előzőleg belekészítettem az ultrahang-felvételt.
Leon tágra nyílt szemmel figyelte a képernyőt. Picikénknek még az arcocskája is tisztán kivehető volt. Párom büszke meghatottsága tükröződött folyékony ezüstként csillogó szemeiben. Majd a néma elragadtatásból kissé feleszmélve, halkan
megszólalt:
- Nekem ez nagyon sokat jelent. Megint megtanultam valamit - dorombolta, mire kérdően néztem rá, kissé hátrafordítva a fejemet -, ...azt, hogy az életnek értéke van. Léteznek valódi angyalok, akik meg tudják ezt a csodát mutatni a
reményvesztetteknek. Te is egy vagy közülük, Chéere! Rengeteget szenvedtél miattam. Mégis mellettem álltál, és állsz most is. Nem tudok elég hálás lenni érte, hogy a könnyeiddel megváltottál, és a legnagyobb ajándékot adtad nekem.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
