Döbbenten tekintettek rám, én meg karba tett kézzel álltam előttük.

-     Nálam fogtok aludni. - jelentettem ki egyszerűen.

-     De, Sora, azért... Inkább valahogy hazatévedünk. - mondta szerényen Sophie.

-     Ugyan, nyugodtan aludhattok nálam... - legyintettem.

-     De...

-     Na jó! Két lehetőség közül választhattok: egy; kisétáltok ezen a fekete ajtón, ki az ítéletidőbe, és max. elkaptok egy jó nagy tüdőgyulladást, vagy fölmentek a negyedik emeletre, a kényelmes otthonba, isztok egy forró kakaót, és bebújtok a jó meleg, ágyba. Az elsőhöz az a véleményem, hogy nem akarok ápolónősdit játszani, a másodikhoz meg hogy az nekem, és nektek is egyszerűbb.

-     Jól, van, győztél! - adta meg magát a kislány.

-     Pedig szívesen megnéztem volna, hogy hogy ápolsz... - húzta kaján vigyorra Leon puha ajkait.

-     Majd meglátod, hogy foglak ápolni, amikor két szép púp fog virítani a fejeden... de abban nem lesz köszönet! - majd hátat fordítottam, és fölballagtam a lépcsőn.

-     Javíthatatlan vagy. - sóhajtotta a kisebbik lány, s utánam indult.

-     Most mit vétettem? - tárta szét a karjait az ezüsthajú.

-     Azt, hogy férfi vagy! - ért utol, én meg benyitottam ajtómon.

-     Az előbb itallal kínáltalak titeket... Esetleg kértek valamit enni? Van - majd kinyitottam a hűtőt. - egy kis sütim, de ha egy szendvicset kértek, akkor csak szóljatok. - Sophie leült az egyik konyhaasztali székre, ahogyan Leon is.

-     Én szendvicset kérek. - felelte Sophie.

-     És te, Leon?

-     Jó lesz az. - A férfi egész végig engem figyelt, miközben megfogtam a kenyeret, s vajat kentem rá. Miután kész lettem az ínycsiklandozó falatkákkal, tálra tettem, és odaadtam a két vendégemnek. Leon egybeforrasztotta tekintetünket.

~    Hmm… Ilyen az élet, hogyha egy emeletes házban laksz, egyedül, segítség nélkül. Bezzeg én gazdagabbnál gazdagabb helyeken voltam. Elég volt a zsebembe nyúlni, mely telis tele volt pénzzel, és máris megkaptam mindent. Erre itt ülök, ennek a forróvérű lánynak a konyhájában, és azt kívánom, bárcsak itt maradhatnék vele, és bárcsak nem lennék egy grófnak a fia. Még… el se mondtam neki, hogy gróf vagyok. Vajon hogy fogadja majd? Nem... nem mondhatom el. Nem akarom, hogy megtudja! Biztosan megváltozik majd a véleménye. És azt nem akarom.  Amikor megtudtam, hogy nincsenek szülei, sajnáltam. De mért, hisz nem az én dolgom! Nem is ismerem. De mégis...  A rengeteg nő között Ő teljesen más...  Olyan gyönyörű… Meg akarom ismerni... Meg akarom kapni... És meg is fogom!

-     Öö... Sophie, van egy pizsamám, azt majd kölcsönadom Neked. - vettem le róla szememet. - Emellett, Leon - néztem végig rajta. ~ Vajon mért néz így? - húztam fel egyik szemöldökömet. -, van egy nagy pólóm, az biztosan jó lesz majd rád. - próbáltam mosolyogni, de az a tűz, ami a szemében égett, idegesített.

Nem csak én vettem ezt észre, hanem Sophie is. A kislány túl jól ismerte ezt a nézést. Egyetlen egy nőre nézett így: a volt szerelmére, Jerainne-re. A lány csodaszép volt: hollófekete haj, és hozzá páratlan gyöngyházfény színben pompázó tekintet. Leon halálosan szerelmes volt belé. Ám a lány mindenkit megtévesztett. Csak kihasználta a pénze, és a rangja miatt. Több férfival is megcsalta. S amikor ezt Leon megtudta, teljesen összetört. Ezért nem volt képes szerelemmel szeretni. Ezért tekintette a nőket csak a vágya tárgyaiként. Ezért használta ki őket, szerelmet nem keresve. Pedig, nem egy nő ajánlotta föl neki szívét. Mégis, Sophie látta, hogy úgy néz rám. S éppen ezért, elhatározta, hogy ha törik, ha szakad, mi egy pár leszünk.

-     Ha fürdeni szeretnétek, ott van az ajtó. - hoztam vissza a valóságba őket, miközben egy fehér, faajtóra mutatta.

-     Rendben, akkor én kezdem is! - mondta a kislány, aki - mily meglepő -, gyorsan befejezte az étkezést.

-     Adok ruhát. - ajánlottam, majd berohantam a szobámba. Mély levegőt vettem, s a szekrényemben kezdtem keresgélni. - Hmm, ez jó lesz. - gondoltam, majd kisétáltam. - Tessék! - nyújtottam át neki egy mentaszínű nagy pólót.

-     Köszönöm! - felelte kedvesen mosolyogva.

-     Törölközőt találsz majd. - kacsintottam, majd a konyhába igyekeztem, ahol Leon még mindig szendvicsét ette.

  Pár perc múlva a mosogatóhoz sétáltam, hol forró vizet engedtem, miközben mosogatószert tettem bele. Szép, sorjában minden tálat elmosogattam. Kisebb mocorgást hallottam, majd egy kezet éreztem derekamon. Beleremegtem. Egy erős mellkas préselődött hátamhoz, s másik karjával a mosogatóba rakta tányérját. Szívem a torkomba dobogott. A pokolba, megőrjít ez a férfi! Kezét lassan végighúzta az oldalamon, miközben hajamat arrébb söpörte, szabaddá téve nyakamat. Előrehajolt, és egy forró csókot lehelt rá. A vágy hulláma járta át testemet, s éreztem, a levegő szinte perzselően meleg. Kissé följebb haladt, s a fülcimpámat kezdte becézgetni. Halk sóhajok hagyták el ajkaimat. Ekkor ajtónyitódást hallottunk.  

-     Megyek fürdeni... - suttogta, majd elengedett, s eltűnt. Még mindig úgy álltam ott.

-     Sora, minden rendben? - hallottam egy csilingelő hangot.

-     Persze, Sophie. Minden, a legnagyobb rendben... Egy pillanat, hozok ágyneműt, meg takarót.

-     Jó, rendben. - felelte kedvesen. Besétáltam a szobámba, hol kerestem egy párnát, meg egy takarót.

-     Hol szeretnél aludni?

-     Nekem itt a kanapén tökéletesen megfelel. - mutatott a kényelmes pihenőhelyre.

-     Öö... nem akarsz inkább velem aludni? Jó nagy az ágyam, és...

-     Nem, szeretem, hogyha enyém az egész hely. Nekem ez jó lesz! Köszönöm!

-     De akkor én...

-     Te?

-     Semmi... - feleltem, majd szobámba sétáltam. Ott a hatalmas franciaágyamra néztem. - Nyugi, Sora. - elővettem még egy nagy párnát, és az ágyra helyeztem.

   Szépen kisimítottam a ráncos lepedőt, a takarót pedig visszahajtottam. Az időjárás még mindig szörnyű volt odakint. Dörgött, villámlott, széllel párosulva. Azt kívántam, bárcsak egy másik földrészen lehetnék, hol kellemesen meleg van és hétágra süt a Nap. De nem... Ajtónyitódást hallottam. Megfordultam, és a lélegzetem is elakadt. Istenem, ha te most büntetni akarsz, nagyon jól csinálod! Leon állt ott, egy szál törölközőbe. Haja vizes volt, s kövér vízcseppek folytak végig izmos, kidolgozott mellkasán. Az egyik cseppet követtem, mely a derekára csavart törölközőn halt meg. Nagyon nyeltem.  

-     Én hol fogok aludni? - kérdezte, miközben magában mosolygott, hogy terve sikerült.

-     I... itt.

-     És Te? - nyalt végig száján.

-     É... Én is. - majd összeszedtem magamat, és a szekrényemhez sétáltam, hol ismét keresgélni kezdtem. - Tessék, ez a póló tökéletesen illik majd rád.

-     Hmm... Azt hittem, rózsaszín pólót fogsz adni, mindenféle fodrokkal.

-     Ó, mily nagy fantáziád van. De két dolgot szeretnék közölni: egy, utálom a rózsaszín, fidres-fodros ruhácskákat. Kettő, eleve nincs is ilyen ruhám. Elmegyek fürdeni. - Azzal elmentem mellette, s éreztem szappanos testének illatát.

Gyorsan bevágtattam a fürdőbe, ahol választhattam, hogy veszek egy forró, nyugtató fürdőt, vagy inkább egy jéghideg zuhanyt. Az utóbbinál döntöttem, hogy lehűthessem dühtől - s némi vágytól -, perzselő testemet, így levetkőztem, s beálltam a hideg zuhany alá. Halkan dúdolni kezdtem. Ám, a víz csobogása mellett nem hallottam, hogy valaki besurran. Bekentem testemet egy kókusz illatú tusfürdővel, majd a zuhanyrózsa hideg cseppjeit élvezve le is mostam magamról. Elzártam a csapot és egy törölközőt magamra csavarva kiléptem a kabinból. S mikor kiléptem, a tekintetem kétszer akkora lett. Ajkaimat egy apró sikítás hagyta el.

-     LEON OLDHAM!

-     Tessék? - fordult felém, miközben végignézett rajtam.

-     M... Mit csinálsz Te itt? - terítettem magamra még vagy két törölközőt.

-     Fogat akartam mosni, de rájöttem, nincs itt a fogkefém. Amúgy meg szép a hangod.

-     T... Te most... most gúnyolódsz? - szorítottam ökölbe kezemet.

-     Nem, ez csak egy bók volt. De ne beszélj ilyen hangosan. Sophie már elaludt. - Ó, dehogy aludt el a kisasszony. Helyette jót röhögött rajtunk. - Követem húgom példáját, így én megyek aludni. - kedvességből, vagyis inkább dühből kinyitottam az ajtót. Gúnyosan, és elégedetten kisétált rajta.

-     Gyűlölöm! Utálom! Idióta! - fortyogtam, majd megmostam fogamat, és fölvettem egy egyszerű pólót, meg egy rövidnadrágot. Miután végeztem, kiléptem a fürdőből, de ahhoz végig kellett mennem a nappalin, hogy a szobámba érhessek. Ez még nem is volt gond, csakhogy... elment az áram. Az eddig világos szoba sötétbe borult. És én, mivel baromi ügyes vagyok, elestem valamiben, s igen meghúztam a bokámat. Úgy, hogy nem tudtam fölállni. - Á... Au! - fogtam meg. - Leon! - suttogtam. - LEON! - próbáltam egy picit hangosabban mondani, nehogy fölébresszem Sophie-t.

-     Mi van? - lépett ki. - Kapcsold már föl a villanyt, nem látok semmit. Hol vagy?

-     Fölkapcsolnám, te lökött, hogyha lenne áram, de elment... Egyébként meg itt vagyok. - a férfi lassan elkezdett felém jönni. - Vigyázz, mert... - késő! Megbotlott ő is valamiben, s egyenesen rám esett. Perzselő lehelete csiklandozta arcomat. Keze a fejem mellett volt, miközben testével az enyémhez simult.

-     Mert elesek. - fejezte be mondatomat.

-     Igen! Gratulálok!

-     Legalább jó helyre estem. - haja az arcomba omlott.

-     Nekem is nagyon kényelmes... hidd el...

-     Akkor maradjunk még így. - felelte, miközben egy puszit nyomott arcomra.

-     Szállj le rólam! - löktem le magamról. - Azért hívtalak, mert nem tudtam felkelni. Bevertem a lábam.

-     Ó, és én ez ellen mit tehetek?

-     Talán segíthetsz fölállni, vagy mit tudom én!

-     És mit kapok cserébe? - kérdezte, miközben ismét fölém mászott.

-     Két nagy pofont! - feleltem gonoszan.

-     A-a! Inkább egy csókot! - suttogta, mielőtt megkereste ajkaimat, hogy egybe forrassza az övéivel.

  Hosszan, lágyan, és szenvedélyesen csókolta számat. Végignyalt rajtuk, ezáltal akaratlanul is szétnyíltak. Majd az alsó ajkamat fogai közé vette, s szívni, harapdálni kezdte. Magam sem tudom mért, de kezeimet a nyaka köré fontam, hogy még jobban mélyítsem a csókot. Ő sem maradt tétlen, átölelt, szorosan, magához préselve. Nyelve táncot járt az enyémmel. Arcom kipirult, szívem vad vágtába kezdett. S csókunknak a visszatérő áram vetett véget. Pár percig csak egymás, vágytól fátyolos tekintetébe néztünk. Az övé most nem hamuszürke, hanem vihar sötét volt. Szaporán vette a levegőt, arcába rakoncátlan tincsek szöktek. De én sem néztem ki máshogy. Hosszú hajam szétterült a szőnyeggel borított padlón. Mellkasom fel-le járt, tekintetem csokoládébarna színben pompázott. 

-     Á... Álmos vagyok... szeretnék lefeküdni.

-     Rendben. - bólintott, majd mellém térdelt, s gyengéden karjai közé vett. Fölemelt, s szobámba vitt, hol ágyamra tett. Nehezen bár, de elengedett, megkerülte az ágyat, és befeküdt mellém. Háttal nekem, gondolataiba merülve.

~    Még mindig ég a szám. Még mindig pezseg a vérem. Mit teszel velem, Sora? Ki vagy te?

-     Jó éjt, Leon. - suttogtam, s átléptem az álmok birodalmába.

-     Neked is, Sora. - egy kicsit várt. - Sora? - kérdezni akart valamit, de egyenletes szuszogásomat hallva rájött, hogy már alszom. Másik oldalára fordult, így láthatta, hogy vele szemben alszom. Ajkaim még mindig duzzadtak voltak csókjától s hajam szépen bekeretezte puha arcomat. Nem bírta megállni, hogy ne szedjen ki egy rakoncátlan tincset belőle. Közelebb kúszott, s maga sem tudta mért, de átölelt, jól eső érzést keltve. Egyik kezét derekamra, míg másik kezét hátamra helyezte, miközben én vállán pihentem. - Jó éjt, Sora Valentine. - illatomat beszívva Ő is elaludt.