Mikor reggel felébredsz, s látod, hogy kedvesed ott fekszik melletted, miközben keze derekadon pihen; hallod egyenletes szuszogását, látod csodálatos arcát, melybe egy-két rakoncátlan tincs belelóg, ahogy elvált ajkai mögött egy apró, huncut mosoly rejtőzik meg... Egyszerűen varázslatos.

Valahogy én is így voltam vele. Boldog, és szerelmes voltam. Igen, szerelmes. Ez az az érzés, amely a legváratlanabb csapásként ér egy embert. Úgy érzed, a szívedbe egy villám csapott, és emiatt teljesen megváltozol. A rózsaszín fellegekben jársz, boldog, s mosolygós vagy, mert tudod, hogy van melletted valaki, aki ugyan úgy érez, akárcsak te: őszinte, mindent elsöprő szerelemmel.

Én is azt hittem, hogy Leon szeret engem... De, mint mindig ez is csak egy álom volt. Egy álom, hogy valaki mellett boldog, és kiegyensúlyozott lehetek. Hogy az ölelése, a csókok, a szerelmes susogások nem csak üres szavak... Hanem valódiak. De minden álom után ott van a keserű felébredés, amikor úgy érzed, megint csak a képzeleted játszott veled. Megint csak álmodtál. És ismételten csak a kemény, poros földre kellett esned - mert tudod, te nem lehetsz boldog -; ahelyett, hogy társaddal a Mennyekben repülhetnél. Persze, nem szeretném elrontani a kedveteket, így most a jövőből ugorjunk vissza a múltba... Oda, ahol még boldog voltam... Voltunk.
Egy hétfői reggelre ébredtem. Szerencsére, egész héten szünet volt, ugyan is tanári értekezletek voltak, ami annyit takart, hogy a tantárgyakból lezárják a diákokat. Hát, ha minden jól megy, valószínűleg kitűnő tanuló leszek, ha kémiából megkapom a tanár áldását, és nem négyes leszek! De valahogy nem izgat...
 Jelen pillanatban semmi sem izgatott... Csak az ezüsthajú hercegem, ki aligha aludt egész éjjel. Engem bámult, mikén a Hold megvilágítja arcomat; érezte, hogy szorosan hozzábújok védelmet, és nyugalmat keresve. Szorosan ölelt, mintha soha, de soha nem akarna elengedni. És a szívében egy új, ismeretlen érzést vélt felfedezni: a ragaszkodást, és az otthon érzését, mely a szerelem édes ízével párosult.

És tessék! Már megint a szerelem! Mért van a világon? Mért? Hogy csak fájdalmat, és szenvedést okozzon egy összetört szívnek? Hogy vakon megbízzanak az emberek partnereikben? Csak, mert egy halvány szikra lángra lobbantotta a szívét? Akárcsak én... Én is megbíztam benne... S az eredménye: rengeteg könnyek, és egy összetört szív, mely csak is érte dobogott. Érte... A szerelmemért.

Lágy cirógatásra ébredtem. Hosszú ujjai először az arcomat, majd a karjaimat, s a derekamat becézgették. Elmosolyodtam, hisz igen csiklandós vagyok. Ahogy még egyszer végighúzta kezét oldalamon, kitört belőlem a nevetés. A tiszta, szívből jövő kacaj lepte be a szobát, s Leon fülében még a mai napig is visszhangzik eme édes dallam. Lusta mosolyra húzta zamatos ajkait, miután találkozott gesztenyebarna tekintetemmel. Ó, azok a csodálatosan szép füstszürke szemek! Páratlan, mégis előkelő tekintet. Olyan gyönyörű; és én akárhányszor a szemeibe nézek, egyszerűen tehetetlenül a rabjai leszek. Mint egy mágus, ki aranyórájával hipnotizálja az embereket. A lusta mosoly most átment ragadozó, démoni, ugyanakkor nőcsábász mosolyba.

Lassan hátamra fordított, miközben izmos testével az enyémhez préselődött. Kócos hajtincseimet kisimította puha arcomból, kezeit a fejem, s a vállam közti kisebb térbe helyezte. Mellem szorosan nyomódott az ő, kidolgozott, erős mellkasához. Jobbra billentettem fejemet, mire ő ismét kivillantotta hibátlan, fehér fogsorát. Ajkaink közti távolság egyre csak csökkent, s csökkent, míg végül egy csókban egyesültünk.

Ajkaimat szorosan összezártam; kíváncsi voltam, mit tesz ebben a helyzetben. Egy türelmetlen, gonosz morgás - ahogy számítottam. Lelöktem magamról, miután jól kinevettem magamat. Mérgesen fölült, és mint egy kisgyerek, akitől elvették számára mindennél fontosabb játék kocsiját úgy dühöngött. Ismételten csak nevettem. Két kezemet mellkasára helyeztem, s gyengéden a puha párnák börtönébe rejtettem. Kényelmesen elhelyezkedtem, majd játékos tekintettel az övét fürkésztem. Kedves mosolyom után lehajoltam hozzá, hogy egy vad, szenvedélyes, ugyanakkor szerelmes csókban ajkaink eggyé váljanak.

Ha valamit, amit még tanultam Tőle, az nem más volt, mint a csókolózás. Leon olyan hihetetlenül, szenvedélyesen, és csábítóan csókolt, hogy minden férfinak a példaképe, s minden nőnek az álma lehetett volna.

Lassan, lágyan érintettem először ajkait, kezei a hátamon pihentek, melyek egyre erősebben nyomtak magához, csakhogy mélyítsék ezt a fantasztikus kényeztetést. Miközben mélyült a csók, egyre vadabb gyorsabb, és keményebb lett. A levegő izzott körülöttünk; és én egyre jobban közeledtem a tüzes pokol kapujához Vele együtt. Nyelvemmel végighúztam először a fölső, majd az alsó ajkait, majd megkerestem nyelvét, s táncra hívtam. Meglepettségében kinyitotta szemeit. Nem érdekelt, csak csókoltam, s csókoltam, szájüregét feltérképezve, nyelvével harcolva. Ennek a cselekvésnek csak a levegőhiány vetett véget.

Zihálva engedtük el a másik száját, fejemet mellkasára helyeztem, s végignyaltam csókjától duzzadt ajkaimat.

Keze állam alá nyúlt, és felemelte azt, hogy fejünk egy szintben lehessen. Vágyfátyolos tekintetében hatalmas tűrőképességet láttam. Tudtam, éreztem, hogy igen nagy erőfeszítés kell ahhoz, hogy visszatartsa magát, hogy abban a szent minutumban ne tegyen magáévá. Bár, most így visszagondolva nem is bántam volna... De, a türelem rózsát teremt!

- Sora... - lehelte rekedtes hangján, ám egy újabb csókkal elhallgattattam. - Sora... Én... - átgördített hátamra. - Elmondhatatlanul akarlak, és... Nem tudom, meddig fogom bírni, hogy visszatartsam magam... - zihálta.

Nem tudom, hanyaggyára, de elmosolyodtam, lábaimat dereka köré fontam, ezáltal ágyékunk összeért. Szorosan magamhoz vontam, így még jobban érezhettem vágya központját. Te jó ég, gondoltam, ennyire föl tudok izgatni egy férfit? Meglepettségem arcomra is kiült. Leon egy nagyot nyögött, s azt kívánta, bárcsak megízlelhetné, milyen az, ha alatta vergődöm, miközben egyre feljebb visz a láthatatlan csúcs felé.

- Hidd el, drágám... az én türelmem is véges... - kéjes mosolyra húztam ajkaimat. Akkor most, ez igennek számít, tűnődött el.

Azt hiszem, a mai nap egy teljesen más énem mutatkozik meg... Az aranyos, kedves, visszahúzódó Sora eltűnt, helyette egy vad, szenvedélyes, és csábítóan kéjes nő feküdt előtte. Magam sem értem, de talán a válasz ott van szemeim előtt: Leon Oldham.
Testem magától mozdult, mikor csípőjét még jobban az enyémhez dörzsölte. Felsőteste az enyémhez simult. Karjaimat fejem fölé tette, egyik kezével tartotta, a másikkal pólóm alá nyúlt. Halk sóhajok hagyták el ajkaimat, miközben csókokkal lepte be nyakamat, néha nyelvét is kidugva, hogy így érintse az érzékeny bőrfelületemet.

- Leon! - nyögtem, de ő meg se hallotta... Tovább kínzott.

Pólómat leszedte, s megláthatta szép, formás, tenyérbe illő almamelleimet. Arcom pipacsvörös lett, mikor láttam, hogy döbbent tekintettel méreget engem. Kezeim még mindig rabságban voltak. Mikor éreztem, hogy ajkai merev, rózsaszín mellbimbóimra megízlelte, kéjesen sikkantottam. Lassú, körkörös mozdulatokkal kényeztette, először az egyiket, majd a másikat, míg mind kettő kemény, és duzzadt nem lett. Kezeimet elengedte, s ujjaival fedezte fel testem minden porcikáját. Egyre lejjebb, s lejjebb haladt, a vágy központja felé. A nadrágom szélénél démonian elvigyorodott, majd lassan kigombolta nadrágomat, amikor...

- Leon! Sora! - hallhattunk egy kedves, csilingelő hangot.

- A francba! - káromkodott egy sort, az ezüsthajú isten, mielőtt pólómat gyorsan magamra dobtam. Én is egy elkeseredett sóhajt engedtem meg. Leon fölállt, láttam, hogy a nadrág igen szűk a számára. Dühösen, és dühöngve kiviharzott a szobámból, egyenesen a fürdőbe, hol ledobta magáról cuccait, s jéghideg zuhanyt engedett magára.

- Á, Sora! Jó reggelt! - mosolyogta Sophie, s belépett szobámba. - Leonnak mi a baja? - kérdezte felvont szemöldökkel.

- Nem tudom! - próbáltam mosolyt erőltetni ajkaimra, de ez valahogy most nem ment olyan könnyen, mint tíz perccel ezelőtt. Ha bele gondolok, hogy majdnem... hogy majdnem odaadtam magamat Leonnak...

- Na mindegy! Visszahoztam Su-t! - ekkor egy vakkantást hallhattam, majd Su arany szőrét láthattam, miután rám ugrott, s nyalogatni kezdett.

- Jó kislány volt? - kérdeztem, miközben próbáltam levakarni magamról a lelkes állatot.

- Persze, mint egy kisangyal... leszámítva, hogy a recepciós lány képe nem nagyon tetszett neki, de hát így járt! - kacagta.

- Értem. - testem még mindig forró volt Leon gyengéd érintéseitől. - Azt hiszem, lehűtöm magamat, elmegyek fürdeni.

- Rendben. Itt várlak majd! - felelte kedvesen, én meg törölközőt fogtam karmaim közé, majd elindultam a fürdőszobába.

Mikor kinyitottam az ajtót, egy kisebb sikoly hagyta el ajkaimat, ugyan is egy erős kéz fonódott derekamra. Finom ajkak perzselték bőrömet, meleg kezek nyúltak pólóm alá.

- Nem tudtam, hogy itt vagy... - suttogtam.

- Valahogy le kellett hűtenem magamat... - felelte, miközben megfordított.

Hideg volt... Hideg, meztelen teste préselődött az én forró mellkasomhoz. Haja vizes volt, melyből kövér cseppek törtek maguknak utat. Csak egy törölköző - ez választott el, hogy teljes egészében láthassam Őt.

- Sora... én már tényleg nem bírom ki... ma este... ma este az enyém leszel! - nem kérés, hanem parancs volt az Ő szájából.

- A Tiéd? - kérdeztem játékosan.

- Az enyém! Csak az enyém! - lehelte, s a csapnak nyomott, vággyal teli csókjai között...