|
A SZIVÁRVÁNYON TÚL BY NAT
Nat 2009.03.14. 17:22
Yuri Killien és Layla Hamilton kapcsolata megingathatatlannak bizonyult. Voltak olyanok, akik nem jósoltak nekik néhány hónapnál többet, ők azonban rácáfoltak a pletykákra. Mások előtt hűvösnek mutatkoztak, de mindig adtak valamilyen jelet, hogy ők összetartoznak és eszük ágában sincs szakítani.
A színpadot saját akaratukból hagyták ott és nem is vágytak vissza a csillogás világába. Rájöttek arra, hogy a másik szemében akkor is sztárok, ha reggel kócosan ébrednek egymás mellett.
Sora letörölte az utolsó könnycseppet is. Kisírt szemeiben tanácstalanság és szomorúság tükröződött, amit halvány sminkje sem tudott eltüntetni. Zavartan gyűrögette a papírzsebkendőjét, miközben egy kúriának is beillő ház nappalijában üldögélt. Felhúzott lábakkal gubbasztott a kanapén, fejét a tenyerébe támasztva.
Kedvén az otthonos környezet sem javított. A kandallóban még parázslott a fa, amely az éjszaka folyamán égett el, szolgáltatva egy kis meleget a szoba búslakodó lakójának. Az antik bútorok régmúlt időkre emlékeztettek. A falon és a polcokon fényképek sorakoztak, melyek kirándulásokon, előadásokon, Layla és Yuri, valamint az ő esküvőjükön készültek.
Layla hangtalanul lépkedett a puha szőnyegen, hogy világosságot csináljon a sötét helyiségben.
- Jó reggelt! - húzta szét a vörös sötétítőket. - Hogy aludtál? - kérdezte halkan, miközben kopasz inasukat figyelte, aki havat lapátolt a kocsifeljárón.
Csípősen hideg reggelre ébredtek.
Sora figyelmen kívül hagyta a kérdést. Le sem hunyta a szemét egész éjjel. Gyönyörű szobát kapott, a hatalmas ablakok a kertre nyíltak, amely fehér hótakaróban pompázott. Ő, aki máskor álmodozva figyelte, most szinte észre sem vette.
- Aludtál egyáltalán?
Sora összerezzent, amikor felnézve meglátta Laylat, aki időközben szintén a kanapéra telepedett. Aggodalmasan támasztotta könyökét a karfára és szótlanul várakozott.
Sora nagyon örült, hogy volt két ember az életében, akikre bármikor számíthatott. Nagyon hálás volt nekik, hogy ők is Franciaországba költöztek. Nem érezte magát egyedül, amikor Leon külföldön turnézott és így Leonnak is voltak barátai, ha ő éppen volt távol.
Bár jelenleg nem éppen a legjobbkor időzített.
- Nem - húzta feljebb magán a szobájából magával hozott takarót. - Layla, annyira sajnálom, hogy gondot okoztam nektek. Nélkülem is van épp elég bajotok - utalt a szőkeség hálóingén éktelenkedő foltokra.
- Ugyan már! - nyúlt egy zsebkendő után és megdörzsölte a ruháját. - Charlie akkor is lebüfizne, ha nem vagy itt!
Elég volt megemlítenie négy hónapos kisfiát és máris felragyogott az arca. Amikor az egykori artistalány bejelentette, hogy gyereket vár, Sora akárhogy is szerette volna, nem tudta elképzelni a szőkeséget anyaként. Layla mindig hűvös, büszke és távolságtartó volt, nehezen mutatta ki az érzelmeit. Erre jön egy aprócska lény, aki megváltoztatja. Sokkal szebben ragyogott, mint bármelyik fellépése után, amikor a közönség állva ünnepelte, ő pedig elégedetten vonult le a színpadról.
- Talán beteg? Sokat sírt az éjszaka - próbálta terelni a szót Sora.
Layla nevetve rázta meg a fejét.
- A kicsik már csak ilyenek. Ők akkor éberek, amikor a szülők fáradtak. Charlie azonban mindegyiken túl tesz. Egész nap alszik, éjszaka pedig kéri a figyelmet - dörzsölte meg kialvatlan szemeit a szőkeség és mélyet sóhajtva letette az összekoszolt zsebkendőt. - Ne válts témát Naegino! - kedvesen megszorította a szomorú lány ujjait. - Mondd el szépen, hogy mi baj! Bennem megbízhatsz! Nyugodj meg! Yuri elment a boltba pelenkáért, egy ideig biztosan nem jön vissza. Mindig azzal viccelődik, hogy Charlie hároméves koráig ő majd egy szállodában húzza meg magát. Szóval gyerünk! - komolyodott meg a szőkeség. - Hallgatlak.
- Nem tudom, hol kezdjem - szólalt meg végtelennek tűnő percekkel később Sora.
- Talán az elején - biztatta a szőke lány.
- Én mindig is sejtettem, hogy Leon Oswald nem egy átlagos férj lesz. Ugyanakkor azzal is tisztában voltam, hogy én sem leszek egy átlagos feleség. Leonnal annyira mások vagyunk. Kezdem érteni, hogy miért csodálkozott mindenki, amikor bejelentettük, hogy összeházasodunk. Emlékszem, hogy az újságok fogadtak, mennyi ideig bírjuk ki egymás mellett. Akkor azt hittem, hogy Sophie miatt mondják, hiszen mindenki tudta, a mai napig nem heverte ki, hogy elvesztette az egyetlen húgát, akit imádott.
- Neked nem a médiával van bajod - felelte Layla határozottan. - És a probléma, amin rágódsz, nem csak Leon és Sophie kapcsolata. Nem hinném, hogy ezek miatt menekültél volna el otthonról.
Sora egy hurkot érzett a nyaka körül, ami egyre szűkebb és szűkebb lett.
- Ismered Szergej Moltikovot?
Layla kék szemeiben egyszerre lobbant fel a harag és a döbbenet.
- Sora, ugye nem azt akarod mondani, hogy...
- Nem, dehogyis! - háborodott fel a vádlott. - Ilyen eszembe sem jutna. Tegnap délelőtt futottam össze vele egy étteremben. Jobban mondva ő jött oda hozzám és olyan tempóban nyomult, hogy alig tudtam lerázni...
Layla úgy pattant fel, mintha bolha csípte volna meg.
- Sora! A házasságtörés nem megoldás a gondjaitokra! Yurival nekünk is voltak problémáink az elején, de átküzdöttük magunkat a nehézségeken. Együtt.
Sora gondosan összehajtotta a takarót, aztán ő is felállt.
- Nem vagyok már gyerek.
- Remélem is - tette csípőre a kezeit Layla. - Mert Charlie csínyeit nekem most éppen elég elviselnem.
Két hónappal később a helyzet azonban alaposan megváltozott. Nem tudta, hogyan engedhette ideáig fajulni a dolgokat. Szergej kedves volt, rég áhított bókokkal halmozta el, nem volt tolakodó, egyszerűen csak azt csinálta, amit Sora nem kapott meg Leontól. Figyelmet és gyengédséget.
Az első, igazi nagy vitájuk után, amikor külön hálóban töltötték az éjszakát, vízválasztó volt a házasságukban. Leon engedelmeskedett, amikor Sora azt kérte tőle, hogy ne közelítsen felé. Férje azután sem próbálkozott, hogy újra egy ágyban aludtak. A lány nagyon vágyott az érintésére. Miközben úgy feküdtek egymás mellett a hatalmas franciaágyban, mint két idegen, rájött, hogy a férje tíz centiméterre van tőle, mégis távolabb volt, mint eddig valaha. Nyilván azért, mert van, aki kielégítse ezen igényeit. Leon után futottak a nők, a mai napig kacérkodnak vele és fognak is.
Nem szóltak egymáshoz többet néhány közhelynél. Leon ismét befordult, ugyan úgy, mint húga halála után és Sora elkeseredetten igyekezett megoldást találni a válságra. Ugyanakkor kétségbeesetten próbálta visszaverni az orosz vállalkozó ostromát, aki nap mint nap bebizonyította, hogy valóban nem egy vesztes típus. A lány ellenállt...
Eddig.
Sora oldalra fordult az ágyon és hagyta, hogy a könnyei eláztassák az ágyneműt, amelyből magába szívta férje illatát. A bűntudat hevesen marta a gyomrát és úgy érezte menten elhányja magát attól, amit tett. Nem így akarta, nem így kellett volna. Megpróbált elhúzódni Szergej hideg keze elől, de a férfi gyorsabb volt és átölelte.
- Tényleg igaz az a mondás, hogy az artisták jók az ágyban - nyomott egy pezsgőízű csókot a lány szájára. - Eszméletlen, hogy a férjed elhanyagolt.
Leon. Így hívják a férjét és ő szereti. Nem érdemli meg, hogy becsapják. Ez az egész úgy tisztességes, ha szépen bevall neki mindent, aztán majd meglátják, hogyan tovább. Talán a francia is elmondja, ha ezalatt a mosolyszünet alatt félrelépett. Ami szinte biztos.
- Jobb, ha elmész - ült fel a lány, eltakarva magát a lepedővel. - Nem akarok bajt...
Igen, ezt szerette volna elkerülni, ezt az egyszerre döbbent, féltékeny és egy világ dőlt össze bennem pillantást. Legalábbis ezeket látta a férje szürke szemeiben, amelyek hol rá, hol bűntársára néztek. Istenem, miért nem nyílik meg a föld az ágy alatt?
- Meg tudom magyarázni - bukott ki a lányból a tipikus mondat, ami általában nem hogy javítana a helyzeten, inkább ront. Jelen esetben legalábbis biztosan rontott.
- Mit? - dobta félre a táskáját Leon, olyan erővel, hogy feldöntötte az asztalon álló vázát. Az asztallal együtt. - Mit akarsz magyarázni ezen, ami nyilvánvaló? Hogy a fülbevalódat keresitek és nagyon kimelegedtetek a kutatásban, amit az ágyban kezdtetek?
Sora nem tudott megálljt parancsolni a könnyeinek. Felpattant Szergej mellől, akit látszólag nem igazán érdekelt, hogy egy családi perpatvarba csöppent. Miközben ügyelt a lepedőre, tett egy bátortalan lépést dühös férje felé.
- Leon, kérlek! - nyújtotta ki egyik kezét, hátha rátalál a férfiére. - Csak hallgass meg!
A nézésétől libabőrös lett az egész teste. Leon Oswald úgy tekintett rá, mint az ellenségére, mint egy gennyes sebre, amit már nem lehet meggyógyítani és amitől az ember már csak meg szeretne szabadulni, mindegy hogyan. Mindegy, milyen áron.
- Leon, ne nézz így rám! Könyörgöm!
- Fogalmad sincs, hogy mit érzek - hátrált ki a folyosóra, majd hangosan becsapta az ajtót, jelezve, hogy hűtlen szerelme ne kövesse.
Szergej órákkal ezelőtt elment, de nem bánta. Bár soha ne lépte volna át közös házuk küszöbét, bár soha ne ismerkedett volna meg vele. Idegesen és nyugtalanul járkált fel-alá a szobában, miközben egyfolytában a faliórát figyelte. Negyed kettő múlt három perccel.
Odakinn egy lélek sem járt, mivel kemény faggyal fenyegetőztek az időjósok, ami be is jött. Hol lehet? Történt vele valami? Milyen állapotban lehet? Csak ne csináljon semmi ostobaságot!
Komor lépteket hallott a folyosón. Megállt. Kocsival ment el, látta a garázsban az autó üres helyét. Akkor mivel jött haza? Taxival?
Ijedten rezzent össze, amikor a háló ajtaja kivágódott.
- Istenem, Leon! - indult el a férfi felé megkönnyebbülve. Látszólag semmi baja nem volt, de tudta, hogy lelkileg nagyon rosszul érzi magát. - Csakhogy itthon vagy! Úgy aggódtam érted!
- Takarodj a közelemből!
Alig forgott a nyelve, de nem a hidegtől. Amennyit ivott, valószínűleg azt sem érezte meg, hogy fagyott. Az ajtófélfának támaszkodott, hogy ne essen el.
- Leon! Nyakunkon a karácsony, kérlek, ne így kezdjük az ünnepeket!
- Ne szólj hozzám!
Több márkás alkohol bűze is megcsapta az orrát, miközben a férje átbotorkált a szobán, de arra maradt ereje, hogy haragudjon és hogy megőrizze a méltóságát. Már amennyire tudta az adott körülmények között.
- Segítek! - rohant Sora a kabátjával küszködő férfihez, aki ezúttal mozdulatlanul hagyta, hogy felesége lehámozza róla a ruhadarabot.
Figyelte az arcát, a haját, a könnyed mozdulatait. Figyelte a lányt, akit szeretett.
- Miért csináltad ezt? Miért csináltad ezt velem?
A kérdés egy pillanatra kizökkentette Sorat. A pontos magyarázaton nem volt ideje gondolkodni, nem tudta összeszedni az érveket, amelyek a megcsalás ösvényére térítették. Mégis, most néhány másodperc alatt annyi minden jutott az eszébe.
- Hiányzott a gyengédség, hiányzott a figyelem, hiányzott az érzés, hogy szeretnek.
A szavak percekig lógtak a levegőben, ők meg álltak egymással szemben, mozdulatlanul.
- Igen? - törte meg a csendet a megcsalt fél keserű hangja. - Szóval azt akarod, hogy szeresselek? Kérésed számomra parancs!
Hirtelen emelte fel a kezeit, melyekkel nagyot taszított a lányon, aki a bevetett ágyon landolt. Nem hagyott sok időt imádott feleségének, hogy felfoghassa, mi van készülőben.
- Leon! Beszéljük meg! - tért ki a követelődző csókok elől riadtan. - Nem ez a megoldás. Ne akarj mindent szexszel elintézni!
- Szavakkal nem lehet szeretni Sora - fogta össze erősen felesége csuklóit a feje fölött. - Nem is beszélünk egymással, emlékszel? Szeretetre vágysz, hát megkapod. Mit szólsz? Egy nap, egyszerre két férfi is elhalmoz a szeretetével! Nem vagy már egy kicsit telhetetlen?
- Ne légy cinikus! - próbált kiszabadulni, de eredménytelenül. Leon még részegen, egy kézzel is erősebb, mint ő. - Ha meghallgattál volna, nem fajulnak ideáig a dolgok.
Pofon csattant.
Sora értetlenül, mindamellett félve pillantott a dühös, szürke szemekbe, amelyekben fel-fellobbanó vágy nézett vissza rá. Megütötte? Leon tényleg kezet emelt rá?
- Ne játszd itt nekem az ártatlan kislányt Naegino, mert elszáll az ihletem! - szakította szét a vékony felsőt. - Két hónapnyi koplalás után igazán kijár egy kiadós lakoma. Szeretetből.
- Bunkó vagy Leon! - fészkelődött Sora hisztisen. - Az ital beszél belőled.
- Nem, a szeretet - tolta fel a lány szoknyáját a derekára. - Alig várom, hogy szeresselek - csatolta ki a nadrágszíját, kissé ügyetlenül. - Fogalmad sincs arról, hogy mit éreztem Sora!
Sora rémülten értette meg a kialakult helyzetet. Semmi romantika, semmi megbocsátás, semmi megbeszélés, semmi előjáték. Ez egy kemény megtorlás. De miért pont így? Miért kell rontaniuk az amúgy sem rózsás helyzeten? Már azt sem bánta volna, ha a férje hazajön és az arcába vágja, hogy ő is lefeküdt valakivel. De honnan tudja, hogy nem így történt? Igen, neki nincs joga pálcát törni, ha a férje a délután hűtlen volt. Megérti, hogy azt akarta, ő is szenvedjen. De ne így!
- Azonnal engedj el! - akadt el a hangja. - Leon, kérlek! Én tudom, hogy nem ilyen vagy! Az alkohol és a düh szörnyű tanácsadó. Hallgass rám, kérlek!
A máskor gyengéd mozdulatokban most semmi kedvesség nem volt. Egy olyan Leont érzett magában, aki megtörten és csalódottan szerette volna bebizonyítani házastársi kötelezettségét. És keményen, bosszúsan, durván. Egy megsebzett férfi bosszúja.
- Azt akarom, hogy szenvedj Sora! - mozgása egyre erősebb és kíméletlenebb lett. - Szenvedj te nyomorult kurva! - csókolta meg erőszakosan, amit a lány már nem tudott megakadályozni.
Nem hatotta meg felesége könnyáztatta arca, sem az, ahogy összeszorított fogakkal próbálja enyhíteni a testébe beállt fájdalmat a kikényszerített szeretkezés miatt. Nem a kielégülés volt a végső célja, bár az sem volt hátrány. Hanem hogy akkora kínokat okozzon ennek a lánynak, amilyet ő is érzett, amikor egy férfivel találta az ágyban. Nem tudta eldönteni, hogy felesége teste az orgazmustól vagy attól a beletörődéstől rázkódott meg, hogy a saját férje erőszakolta meg.
És ő? Ő felfogta, hogy mit csinált? Lefordult a lányról, majd nehézkesen az ágy szélére csúszott. Néhány percig csak ült, kezébe temetett arccal és hallgatta a halk zokogást. Ezzel most mit oldott meg? Mennyivel jutottak előrébb? Ezzel csak annyit ért el, hogy még jobban eltávolodtak egymástól.
Az ajtóhoz menet magához vette a kabátját, amit Sora a fotel karfájára tett negyedórája. Vetett még egy pillantást az ágyon fekvő, zilált lányra, aztán kiment. Kisétált a szobából, a házból, az országból, addigi életéből. Nem vitt magával mást, csak bűntudatot és mérhetetlen szomorúságot.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
