Soranak az elmúlt években rengeteg álmatlan éjszakája volt. Kezdetben gyógyteával próbált ellazulni és rákényszeríteni magát a pihenésre, amelyre nagy szüksége lett volna. Az előadások, a rajongók és a próbák rengeteg energiát elvettek tőle, amit nem tudott megfelelően pótolni. Nem sokra ment ezzel a módszerrel és egy idő után már a finom főzet illatától is hányingere lett.
Ekkor nyúlt altatókhoz, amelyek használtak ugyan, de túlságosan is kiütötték. A szervezete is hamar hozzászokott a szerekhez és a sorozatos késések miatt a színpad orvosa megtiltotta a szedésüket.
Ismét álmatlan éjszakák következtek, de ezúttal Sora akart mindenáron ébren maradni. Ha mégis elbóbiskolt, a rémálmok jeges kalapácsként törték apró darabokra a rövid ideig tartó nyugalmat. Izzadtan vergődött az ágyban és gyakran sikoltozva ébredt.
Ilyenkor addig sírt, amíg bele nem fáradt és el nem nyomta egy viszonylag kellemesnek mondható álom. A pszichiátere szerint lelki sérülései miatt volt ilyen labilis. A megcsalásból adódó bűntudat és a nemi erőszak okozta pszichés fájdalmak valószínűleg megtették a magukét.
Sora tényleges segítséget azonban a doktortól sem kapott. Nyugtatóhoz nem nyúlhatott, mivel magasban dolgozott és veszélybe sodorhatta volna magát. De azzal ugyan úgy ártott magának, hogy nem kipihenten ment be a próbákra. Ezért visszaszokott az altatókra. Azonban ez sem tartott tovább néhány napnál. Az orvos elől nem tudta eltitkolni a tüneteket, aki figyelmeztette, hogy legközelebb az igazgatóhoz fordul. Nem rossz szándékból, de egyrészt önmagára, másrészt a kollégáira is veszélyt jelenthet, ha gyógyszer hatása alatt áll trapézra. Így megint száműzte a pirulákat.
Újfent csak forgolódott a hatalmas ágyban és ábrándokat kergetett. Nagyon sokszor elképzelte azt a jelenetet, amikor annyi év után végre viszontláthatja a férjét. Ez egy kicsit felvidította. Többnyire úgy vélte, erre valamelyik neves színpadon kerül majd sor... vagy egy állófogadáson, egy elegáns étteremben, egy megnyitón... de nem egy lerobbant putriban, ahol az egykori csillag néhány négyzetméteren húzza meg magát, mint valami koldus.

- Készülsz valahová? - ismételte meg az iménti kérdést türelmetlenül.
Szeretett volna már túl lenni ezen a nevetséges közjátékon. Az Isten szerelmére, hiszen ő a férje! Az a férfi, akinek örök hűséget fogadott, amit elbaltázott ugyan, de annak idején így esküdött. Az a férfi, akinek megígérte, hogy kitart mellette jóban, rosszban, egészségben, betegségben. Csakhogy ezt Leon is megígérte akkor. Mégis magára hagyta a bajban. Az a férfi, akinek ismeri a mozdulatait, ismeri a gesztusait, de nem ismeri a titkokat, amelyeket a múltjában rejteget. Voltak közöttük olyan témák, amelyekről nem lehetett beszélni. Ilyen volt például Sophie.
Most úgy álltak egymással szemben, mint a rendőr és a gyilkos az ítélet hirdetés pillanatában.
- Láthatod, hogy igen - emelte meg bőröndjét a férfi kelletlenül. - Vagyis csak készültem, mert meghiúsítottad a tervemet - dobta a sarokba dühösen a poggyászt, miközben másik kezével rendületlenül markolta a kilincset. - Mi a fenének jöttél ide Sora?
A dühös hang nem egyszer megremegett, ahogy a szavak elhagyták a száját és ez dühítette. Nem mutatkozhat gyengének a felesége előtt, akinek hűvössége már-már megijesztette. Ennyire megváltozott volna a négy év alatt? Ezt a rideg nőt az ő cselekedetei alakították ki?
A lány azt hitte, rosszul hall.
- Lakást nézni, mert tetszik a környék - válaszolta mérgesen. - Szerinted mégis mi a francért utaztam több ezer kilométert, ráadásul egy olyan országba, amit ki nem állhatok? Természetesen miattad, te barom! - emelte meg a hangját. - Miattad, aki annak idején se szó, se beszéd magamra hagytál! Nem gondolod, hogy magyarázattal tartozol?
- Ne a folyosón cirkuszolj! - ragadta meg szabad kezével a felesége karját és beráncigálta a lakásba. - Itt még a falnak is füle van.
- Ott rendezek jelenetet, ahol akarok! - folytatta hangosan. - Ami pedig a helyszínt illeti, rohadtul nem érdekel, hogy ki hallja. Felőlem ez az egész átkozott kóceráj itt kagylózhat az ajtód előtt. Legalább megtudják, milyen ember is vagy valójában.
- Minek jöttél ide?
Sora eldobta a táskáját és összefűzte a karjait maga előtt. Leon egyet hajt, mint a pereces. Tényleg ennyire értetlen vagy csak megjátssza? Mert ha az utóbbi, akkor nagyon jól csinálja.
- Ha valaki irányítani fogja a most következő beszélgetés menetét, az én leszek. A kérdezés joga is az enyém. Szóval, kezdhetnéd akár azzal is, hogy mit keresel ebben a lepukkant koszfészekben? Álnéven? Aztán azt is kifejthetnéd, hogy hová akartál megint elmenekülni? Csak azt ne mondd, hogy félsz tőlem, mert ezt nehezen hinném el - nézett rá várakozva. - Tehát? Kezd el szépen a mesét! Ráérek.
Leon fogcsikorgatva csapta be az ajtót, ami kis híján kiszakadt a helyéről.
- Nekem ne dirigáljon egy olcsó kurva, aki orosz bevándorlókkal hancúrozik a közös ágyunkban! Még neked áll feljebb? Nem fogok magyarázkodni!
- Olcsó kurva ám a nénikéd! - vágott vissza a felesége kipirult arccal. - A feleséged vagyok, nem pedig egy könnyűvérű nőcske, akit az utcasarkon szedtél fel! Kijár nekem egy kis tisztelet!
- Micsoda? - pöckölte meg a fülét a férje. - Tisztelet? A szádra mered venni ezt a szót? Azt sem tudod mit jelent! Ha tisztában lettél volna ennek a rövidke szónak a jelentésével, akkor nem hemperegsz mindenféle idiótával abban az ágyban, ahol együtt aludtunk. Hányszor feküdtél le vele? Hm? Hányszor? Mióta volt viszonyod azzal a barommal?
Sora vékony vonallá préselte össze enyhén rúzsozott ajkait. Azzal a repülőn is tisztában volt, hogy ez nem lesz sétagalopp. Leon Oswald már a megismerkedésük idején is eléggé makacs, határozott és kissé talán nagyképű alaknak tűnt. Akkor megtanult alkalmazkodni ehhez a rideg viselkedéshez, ami elhalványult, amikor felszínre törtek a franciák büszkesége iránti érzései.
- Ne gyere itt nekem a szent beszéddel drágám! Emberek vagyunk, követünk el hibákat. Hiába hiszed magad tökéletesnek, te is ugyan olyan vétkes vagy a házasságunk zátonyra futásában! Ha akkoriban nem a karrieredet építgeted, hanem a közös életünket, akkor valószínűleg nem feküdtem volna le vele. És nem volt viszonyom, ha erre célzol. Egyszeri alkalom volt, amit legszívesebben kitörölnék vagy ha visszaforgathatnám az időt, akkor meg nem történtté tenném. De ez lehetetlen és ezzel te is tisztában vagy. Megtörtént. Megbántam, ezerszer megbántam. Különben meg ne feszegessük ezt a szerető témát, hiszen neked is volt alkalmi kapcsolatod akkoriban, ne is tagadd! Én bevallottam Szergejt, talán neked is ezt kellene tenned. Elmondanod, hogy te is félreléptél. Különben miért nem nyúltál hozzám? Miért nem közeledtél felém? Miért nem akartál szeretkezni velem? Mert már megkaptad máshol az élvezetet. Bánatomba menekültem Szergej karjaiba.
- Szóval így hívják az urat. Micsoda alantas név! Tökéletesen illik hozzá! Ahogy ott ült az ágyban melletted, látszott rajta, hogy egy nyápic senkiházi.
- Ne ezzel üssük már el az időt! - szorította ujjait a halántékára, mintha migrén kínozná. - Nem ezért jöttem.
- Ő is itt van? Ide is elkísért? Hiszen azóta is együtt vagy vele, nem?
- Még mindig ezen lovagolsz? Az Isten szerelmére Leon, eltelt négy év! Négy átkozottul hosszú, pokoli év! Nem lehetne, hogy civilizált emberek módjára beszéljünk egymással?
- Szóval egy bunkónak tartasz?
- Én nem ezt mondtam! Kiforgatod a szavaimat!
- Én a magam részéről nem akarok beszélgetni veled - kotorta be újra a ruháit a nyitott bőröndbe. - Tehát menj szépen vissza oda, ahonnan jöttél. Szergej már nyilván vár!
- Megáll az eszem! - emelte az ég felé a kezeit Sora, hogy aztán ismét maga mellé ejtse őket. - Leon, esküszöm, hogy rosszabb vagy, mint egy gyerek.
- Gratulálok! Akkor mégis mi a francért jöttél hozzám feleségül?
- Mert szerettelek. Ugyan úgy szerettelek, mint most. Szerintem szándékosan nem akarod észrevenni a dolgokat és sajnáltatod magad, mintha te lennél az egyedüli áldozat. De mondok neked valami. Én legalább annyit szenvedtem ezalatt a négy év alatt, mint te. Iszonyú nehéz volt minden reggel úgy felébrednem, hogy rettegnem kellett. Attól féltem, hogy ha megszólal a csengő, két rendőr áll majd az ajtóban és közlik, hogy meghaltál. El sem hiszed, mennyire aggódtam miattad.

Valóban haragudott rá és meg tudta volna fojtani egy pohár vízben, amikor meglátta egy idegen férfivel az ágyban. Ám mindezek ellenére Sora iránti érzései mit sem változtak. Nagyon szerette ezt az örökmozgó lányt. Jobban mondva, csak volt örökmozgó lányt. Most egy teljesen új ember állt előtte. Nemcsak a külseje lett sokkal nőiesebb, hanem a modora és a stílusa is. Nem tudta figyelmen kívül hagyni a tényt, hogy a saját felesége állt előtte, aki izgató, gyönyörű és hihetetlenül vonzó volt.
- Hagytad lenőni a hajad? - bukott ki belőle váratlanul, miközben a bőröndöt az ajtó mellé állította.
Sora először csodálkozva nézett rá, hiszen korántsem erről beszéltek. Aztán a kijelentés hallatán gyengülni kezdett a jól felépített védelme.
- Mindig is ezt szeretted volna. Meg különben is, a fodrászom is szívesebben dolgozik hosszú hajjal - rántott egyet a vállán. - De kérlek, ne kanyarodjunk el az eredeti témától. Van miről beszélnünk...
- Hiányoztál.
Leon nem gondolkodott, egyszerűen csak szabadjára engedte érzéseit. Akkora hévvel csókolta meg, hogy a lány el is esett volna, ha nincs mögötte a fal, ami segített megtartani az egyensúlyát. Ebbe a pár másodperces csókba belesűrítette mindazt, amit az egyedül töltött időben érzett. A felesége hiánya, a bűntudat és a tény, hogy újra meg kell hódítania azt a lányt, aki annak idején az ő szívét ejtette rabul. A lány nem tiltakozott, pedig legbelül valami ilyesmire számított. Sora szemei haragtól csillogtak és önmagában heves ellenkezésre készült fel. Ez mégsem történt meg. Olyan kedvesen simult hozzá, mintha soha sem lettek volna haragban, soha nem váltak volna el.
Miután lassan elhúzódott, Sora még mindig a falnak támaszkodott, amelyről csíkokban lógott a fakó tapéta. Behunyt szemekkel próbált újra normálisan levegőt venni. A fenébe! Ennek nem lett volna szabad megtörténnie. Így nem tud józanul gondolkodni és beszélgetni.
- Szeretlek - suttogta megadóan. - Annyira szeretlek Leon.
Tekintetük találkozott. Mindketten türtőztették magukat, pedig a testtartásuk arról árulkodott, hogy legszívesebben azonnal egymásnak esnének. Egyszerre mozdultak a másik felé, lassan, kiélvezve minden pillanatot. A második csóknál már egyértelmű volt, hogy a beszélgetés, jobban mondva a vita, az ágyban fejeződik majd be.
Leon igyekezett elnyomni a mosolyát. Ez végre a valóság, nemcsak holmi ábránd, ami magányos éjszakákon megkörnyékezte. Megölelhette Sorat, megcsókolhatta és ezúttal nem gondolatban tehette.
Sora már előrébb járt egy lépéssel. Ő nem bírt magával. Szexet akart. Megkapni azt az élvezetet, amit csak a férje tudott nyújtani neki. Teljesen felforrt a vére Leon illatától, az érintésétől, egyáltalán a ténytől, hogy újra a karjaiba zárta. Képtelen volt tovább várni, most akarta a férfit, most azonnal. Kibontakozott a csókból és kezdeményezett. Enyhén remegő kezekkel esett neki az inggomboknak.
Leonban felébredt az alvó oroszlán. Ő sokkal erősebben és hevesebben kezdte vetkőztetni feleségét. Nem sokat teketóriázott, egyszerűen csak megfogta a vékony selyemblúzt és egy könnyed mozdulattal szétszakította. Felül már mindketten meztelenek voltak, amikor a rozoga ágyra zuhantak.
Sora nevetve engedte, hogy férje szája és nyelve felfedező körútra induljon teste azon részein, amit nem fedtek ruhák.
- Muszáj ennyi göncöt magadra húznod? - rángatta le a szoknyát sietve. - Majdnem negyven fok van.
A lány kezei közé fogta Leon arcát, így kényszerítette, hogy ránézzen.
- Mi lenne, ha a szádat jelen esetben nem beszédre használnád, hanem inkább valami másra - csókolta meg, miközben ujjait lefuttatta a férfi hátán és a nadrágszíja körül kezdett matatni.

Egy pillanat alatt történt. Önmagát látta, ahogy egy hideg, téli éjszakán franciaországi házuk ágyában fekszik. Az összegyűrt takaró könnyektől vizes a feje alatt. Nem mozdult, csak mozdulatlanul bámulta az ágytámlát, miközben úgy festett, mint akit ledobtak a tizedik emeletről. Csalódottság, fájdalom, bűntudat.
Az emlékek újult erővel törtek elő és ostorként csaptak le rá. Azonnal kijózanodott és eltolta magától a férjét. Hogy lehetett ennyire könnyelmű? Ennyivel nincs megoldva a probléma. Attól még, hogy ők most egymásnak esnek, nem változik semmi. A problémák ugyan úgy megbeszéletlenek maradnak, a gondok továbbra is fennállnak, egyszóval nem változna semmi. Az, hogy kívánják egymást, még nem menti fel őket az alól, hogy megoldást keressenek a gondjaikra.
Leon nem értette, miért blokkolt le a lány. Az előbb még szenvedélyesen ölelgették egymást, most meg egyedül ült az ágyon és figyelte zilált feleségét.
- Sora... - kezdte rekedten.
- Ne szólj hozzám! - túrt a hajába, amely összekócolódott. - Ennek nem így kellett volna történnie! Én nem ezért jöttem ide! A fenébe, nem ezért kerestelek meg! Józannak kell maradnom!
Leon őszintén elcsodálkozott a viselkedésén. Most már biztos, hogy nem az a naiv kis angyal, aki volt. Valami megváltozott, más lett és ez egy kissé riasztotta. Vagy a felesége lett túl komplikált, vagy ő nem ért semmit. Négy év alatt ennyire kicserélődhet egy törékeny jellem?
- Én azt hittem azért kerestél meg, hogy tisztázzuk a helyzetet...
- De nem így! - emelte fel a hangját. - Ez nem megoldás. Ezt nem így kell orvosolni. Itt rontottuk el annak idején is, hogy nem beszéltük meg a problémákat, hanem besöpörtük a szőnyeg alá. Helyette inkább az ágyban viháncoltunk, a gondok meg csak gyűltek és egyre bonyolultabbak lettek. Mi meg elsiklottunk ezek felett és úgy tettünk, mintha minden rendben lenne. Hát nem érted? Most is majdnem ugyanazt csináltuk, mint régen. De most nem lehet. Nem szabad. Már nem!
Leon megdörzsölte enyhén borostás arcát.
- Sora, én nem értelek. Vagyis, értem, amit mondasz, de... az imént vallottad be, hogy szeretsz - értetlenkedett. - Én is szeretlek, nagyon. Kész vagyok megbeszélni a dolgokat, még ha vitába is torkollik az egész. Most, hogy újra láttalak, bármire hajlandó vagyok azért, hogy újra együtt legyünk. Ezt akartad hallani, nem? Ezért jöttél ide - kíváncsian fürkészte az ablak előtt álló lányt, aki még ebben a lerobbant szobában is királynőként nézett ki. Úgy is, hogy csak egy bugyi volt rajta. - Ha nem ezért jöttél ide, akkor miért?
- Azért, mert el akarok válni!