A feleségének igaza volt. Az időt nem lehet visszaforgatni, a múltat már nem lehet megváltoztatni. A cselekedetek, a megtett lépések megmaradnak olyannak, amilyenek voltak. Legyenek akár jók, akár rosszak, az életük részévé váltak és megmásíthatatlanok. Tehetnek bármit, nincs mese, ami megtörtént, az megtörtént. Emlékek lettek.
De egy döntést még át lehet beszélni, meg lehet cáfolni, esetleg el lehet felejteni. Akárcsak imádott Sorája előző kijelentését.
- El akarok válni - ismételte a lány remegő hangon. - Sajnálom.
Leon értetlenül túrt bele a hajába. Egyszerűen képtelen kiigazodni az előtte álló Soran. Eddig csak sejtette, most azonban már egészen biztos volt abban, hogy ez a lány nem az ő felesége. Nem az a törékeny angyal, aki naivságával néha kihozta a sodrából. Nem az a gyenge lány, akit nevetve fürdetett meg az első hóban, nem törődve azzal az aprócska ténnyel, hogy csak hálóingben volt. Nem az a lány, akivel olyan bámulatos mutatványokat csináltak a levegőben, amire senki más nem volt képes. Hová tűnt az a  Sora Naegino, akit eddig ismert?
- Ezt nem értem - vallotta be őszintén a férfi, miközben térdeire támaszkodott. - Sora, javíts ki ha tévednék, de arra vágytál, hogy beszélgessünk. Hogy kérjek bocsánatot és biztosítsalak arról, jobban szeretlek, mint valaha - keserűen kereste a lány szemeit, de Sora elfordította a fejét. - Megtettem. De ha még egyszer hallani akarod, újra megteszem. Szeretlek, Sora. Szeretlek és újra veled akarok élni. Tudom, hogy őrült nagy baromságot csináltam ezzel a bujkálással, de megbántam. Megértelek, ha nem tudsz most azonnal megbocsátani, de ahogy te is mondtad, leülünk és majd együtt kitaláljuk a folytatást.
- Hallod is, amit mondasz? - ütögette meg a saját fülét a lány. - Mi ez a nagy bűnbánó maszlag? Ha egy perccel később érek ide, nem is talállak ebben a kibaszott lakásban - vert rá a falra, amelyről vakolatdarabkák hullottak a padlóra. - Miféle beszélgetés lett volna? - ordibálta. - Nincs tíz perce, hogy megkérdeztem, mi a francot keresel ebben az átkozott városban, amit köztudottan utálok. És te mit csináltál? Mint aki meg sem hallotta, elkezdted hajtani a magad igazát! Egyből nekem estél és előhozakodtál Szergejjel. Megint belőlem akartál bűnbakot csinálni, de ebből elég! Torkig vagyok ezzel a témával, ezzel a hellyel, veled meg ezzel az elcseszett házassággal is!
- Vagy úgy - bólogatott keserűen, de már korántsem olyan békülékenyen, mint az imént. - Csak azt nem értem, hogy miért nem tetted már ezt meg korábban? Miért kerestél meg és kecsegtettél a békülés lehetőségével? Miért akartad a képembe vágni, hogy nem szeretnél továbbra is Oswald asszony lenni? - hirtelen a homlokára csapott. - Hogy én mekkora hülye vagyok - nevette ki saját magát gúnyosan. - Hát ez lenne a te kis bosszúd, nemde?
Sora, miközben begombolta a szoknyáját, szomorúan nézett a férjére.
- Eszem ágában sincs bosszút állni rajtad, az annyira kicsinyes dolog lenne - simította ki az összegyűrődött ruhadarabot a combján. Hangja halkabb és valamivel nyugodtabb lett. - És hogy válaszoljak az iménti felvetésedre, csupán azért nem intézkedtem eddig, mert tisztességesen el akartam felezni a javakat. Ez minden - emelte fel a szétszakított blúzt. - Ezt ügyesen tönkre tetted. Most mégis mibe menjek haza?
Leon elmorzsolt néhány szitkot, aztán dühösen kitépte a szakadt blúzt a lány kezéből és kidobta az ablakon. Megragadta a vállainál fogva, így kényszerítve, hogy ránézzen.
- Rohadtul nem érdekelnek a gönceid! - emelte fel a hangját, amely remegett az elfojtott indulattól. - Érted? Most jelentetted be, hogy véget akarsz vetni a házasságunknak, aztán meg egy rohadt felső miatt problémázol!
- Szerettem azt a blúzt - jelentette ki a lány komolyan. Sírás nélkül kell végigcsinálnia. Egyetlen könnycseppet sem ejthet, nem szabad. Ez egy balul sikerült frigy lett, amely mindkettejüket boldogtalanná tette. Egymás nélkül kell folytatniuk.
Leon kínjában nevetni kezdett, miközben a szennyessel megrakott kanapéra rogyott.
- Miféle javakat akarsz elosztani?
Sora a melltartója kapcsaival foglalatoskodott.
- Ott van a vagyon, amit a turnék során halmoztál fel. Tudom, hogy a háromnegyedét eljátszottad Vegasban, de amint láttam a kivonatokat, maradt egy kisebb összeg. Végszükségre. Ehhez természetesen átadok az én vagyonomból kétmilliót. Azt hiszem ez így tisztességes. Én jelenleg Londonban élek, tehát a párizsi lakásra nem tartok igényt. Oda nyugodtan visszamehetsz, mert remélem, nem ebben a patkánylyukban akarsz továbbra is élni. Undorító ez a hely - húzta el az orrát. - Ja és persze a nyaralók. A los angelesi házra nem tartok igényt, ellenben szívesen megtartanám a melbourne-i villát. Ausztráliában gyakran lesz fellépésem. Nos? Neked is megfelel így?
Leon végigfuttatta nyelvét a felső fogsorán, miközben lassan felállt.
- Megtarthatsz mindent - rántotta meg a vállát. - Nekem nem kell semmi az imént felsoroltakból. A legfontosabbat úgy sem kaphatom meg. Téged.
- Ezzel nem hatsz meg Leon - dobta hátra a haját elegánsan, miközben lenyelte a torkát fojtogató gombócot. Felvette a táskáját és előhúzott belőle egy barna borítékot. - Ezek a hivatalos okmányok. Ha aláírod őket, már csak oda kell adnom az ügyvédemnek, aki elintézi a többit - nyújtotta át reszketve a férfinek, aki hevesen kikapta a kezéből és feltépte a ragasztást. - Nem akarlak kisemmizni. Jogod van a különféle...
- Tudod mihez van jogom? - nézett rá villámló tekintettel. - Ehhez - szakította el középen a lapokat. - Ehhez van jogom. Ahhoz, hogy ragaszkodjak a feleségemhez.
- Nem gondolod, hogy ezzel egy kicsit elkéstél? - figyelte az egyre kisebb darabokat. - Nem utólag kellene kapkodnod.
- Nem válok - jelentette ki Leon és könnyedén a lányhoz vágta a fecniket. - Itt vannak a hivatalos irataid. Fogd és gondold át ezt az egészet!
- Négy év alatt alaposan átgondoltam - nyitotta ki a férfi engedélye nélkül a bőröndöt, amiből egy fehér inget halászott elő. - Hidd el! - gombolta be a finom anyagot, ami elég érdekesen állt rajta. - Így te is új életet kezdhetnél a szeretőddel. Azzal a kis nőcskével, akivel a magánnyomozó is beszélt.
Leon némán hallgatta a lányt.
- Ha így állsz hozzá, akkor csak azt mondhatom, hogy találkozunk a bíróságon. Szervusz Leon - kapta fel a táskáját és válasz hiányában távozott. Volna.
Leon megszorította a karját és az ajtó felé húzta.
- Miért is kellene megváltoztatnom a döntésemet? Ezért? - piszkálódott a lány. - Úgy látom, az erőszak terén sokrétű ismereteket szereztél eddigi életed során.
Késő. Kimondta. A férfi szemeiben kiolvashatatlan gondolatok kavarogtak, miközben egy jól irányzott manőverrel kidobta feleségét a folyosóra. Sora a szemközti falnak csapódott.
- Itt ne hagyd a táskád csillagom! - vágta utána az említett kiegészítőt, aztán bevágta az ajtót.

Charlie nevetve kergette a fűben suhanó gyíkot, amit néhány perce fedezett fel a hinta mellett. Ragyogóan sütött a nap, izzasztó hőség uralkodott Madridban. Ezért is viselt egy sapkát, ami folyton a szemébe csúszott.
Layla a teraszról tartotta szemmel örökmozgó kisfiát. A napernyő alatt ült és egy alkoholmentes koktélt szürcsölgetett, amit Yuri készített neki. Egészen addig, amíg két erős kezet nem érzett a vállán, melynek hosszú ujjai masszírozni kezdték.
- Ez nagyon finom - mosolygott behunyt szemekkel.
- A koktél vagy a masszázs? - érdeklődött a férje halkan.
- Mindkettő - válaszolta Layla jókedvűen.
- Feszült vagy - ült le mellé Yuri. - Sora miatt aggódsz, ugye?
Layla tisztában volt azzal, hogy Yuri ismeri minden rezdülését. Előle nem tudott eltitkolni semmit. A terhességet sem, pedig azt meglepetésnek szánta volna a férfi születésnapjára.
- Bízom benne, hogy kibékülnek. Sora nagyon bizakodó volt. Nem mondta, de én láttam rajta. Alig várta, hogy újra lássa - kocogtatta körmeit a pohárhoz. - Szerintem rendeződnek majd közöttük a dolgok, én legalábbis szurkolok nekik.
Charlie futni kezdett a kovácsoltvas kapu felé, amelyen egy BMW gurult be. Sora mosolyogva emelte magasba a majdnem ötéves fiúcskát, aki kacagva tapsolt. Miután újra földet értek talpacskái, visszarohant alkalmi játszótársához. Tehát nem láthatta, hogy Sora jókedve szomorúságba vált át. Layla és Yuri azonban igen, akik szintve futva értek oda hozzá. Furcsán méricskélték a lányt, aki nyúzott ábrázattal álldogált a salakon, két számmal nagyobb, ráadásul férfi ingben.
- És Leon? - kérdezte bátortalanul a szőkeség. - Ő nem jött veled?
Sora büszkén kihúzta magát, miközben a ház felé fordult, kerülve a kíváncsi tekinteteket.
- Minél hamarabb Londonba kell jutnom - jelentette ki határozottan. - Beszélnem kell Markus Costnerrel! - kerülte ki a csodálkozó házaspárt.
- Minek neked ügyvéd? - érdeklődött Yuri, bár a választ már sejtette.
Sora hátrafordult és érzelemmentes arccal csak ennyit mondott.
- Mert el akarok válni.

Leon csak ült és bámult maga elé. Még akkor is, amikor az ajtó halkan kinyílt és Soledad sétált be a lehangoltsággal teli szobába.
- Kopogtam, de nem válaszoltál - csukta be maga mögött. - A lakók között beindult a pletyka. Csak figyelmeztetni szerettelek volna - fűzte össze maga előtt a karjait.
A férfi mélyet sóhajtott, miközben bólogatva vette tudomásul a rossz hírt. Már eddig is kitaláltak róla mindenfélét és többször is kimutatták ellenszenvüket. De most örülhetnek, mert már nem sokáig lakik itt.
- Leon - kezdte tétován. - Ne haragudj, én nem akartam hallgatózni, de a falak vékonyak, ti pedig úgy üvöltöztetek, hogy az egész ház fültanúja volt a perpatvarnak.
- Gondoltam - morogta. - De tudod mit? Rohadtul nem érdekel.
Soledad helyet csinált magának a keskeny kanapén, aztán együtt érzően megfogta a férfi karját.
- Bennem megbízhatsz. Sokszor bebizonyítottam már, hogy rám számíthatsz. Mondd el, hogy mi bánt! Majd meglátod, hogy sokkal jobban fogod érezni magad.
Leon megszorította az orrnyergét.
- A lány, akivel ordibáltam, a feleségem volt. Soranak hívják. Japánban ismerkedtünk meg egy színpadnál, ahová én a szülőhazámból, Franciaországból érkeztem.
Már akkor is elég pocsékul éreztem magam, de ő valahogy átlendített a holtponton. Eleinte az idegeimre ment, később mégis beleszerettem. Egy éves házasok voltunk, amikor megcsalt, rajta kaptam őket az ágyunkban. Valami orosz barommal. Aztán én elmentem egy közeli kocsmába és berúgtam. Szörnyen rosszul esett. Hazaérve elvesztettem a fejem és megerőszakoltam. Amint tudatosult bennem, hogy mit is tettem, elmenekültem. Ide, Madridba.
Soledad illedelmesen hallgatta.
- Sora már egy ideje magánnyomozóval kerestetett. Azzal a fickóval, akivel te is összefutottál néhány napja. Idejött és közölte, hogy válni akar.
- Te is ezt szeretnéd? - kérdezte. - Elválni?
Leon nemlegesen megrázta a fejét.
- Istenem, dehogy! Hiszen szeretem.
- Akkor harcolj érte - szorította meg a férfi karját biztatóan. - Ne hagyd annyiban! Bizonyosodj meg arról, hogy ő is szeret! Talán csak meg kellene beszélnetek ezt a komplikált helyzetet. Leon, nem adhatod fel!
- Köszönöm - simogatta meg a nő kézfejét, aki elmosolyodott. - Erre volt szükségem, egy kis bátorításra - derült fel az arca. - Mert még szerintem sincs minden veszve.

Egy héttel később Leon kézhez kapta a bírósági idézést. Csalódottan, de tudomásul vette, hogy Sora komolyan gondolja ezt a válás dolgot. Nem volt más választása, hozzá kellett nyúlnia a tartalékához és vásárolni magának egy repülőjegyet Párizsba. Már a repülőtéren furcsa bizsergést érzett a gyomrában. Újra otthon volt. Semmi nem változott a francia fővárosban, minden ugyan olyan volt, mint régen.
Leintett egy taxit és bemondta a címet. Sora azt mondta, hogy a közös lakásukat nem adta el, de már ő sem lakik ott. Megspórolhatja a szállodára szánt pénzt. A ház sem változott. A bútorokat fehér lepedőkkel fedték el, hogy megóvják a portól, ami mindent beterített. Letette a bőröndjét és elkezdte lehúzogatni a takarókat.
Miközben kinyitotta az ablakot, hogy friss levegővel töltse meg a nappalit, azzal biztatta magát, hogy egy szép napon Sora is visszaköltözik majd ide. Ide, hozzá, hogy azután együtt éljenek és megmutassák, milyen is az ő házasságuk. Hogy nem volt tévedés ez az esküvő.
Levette a zakóját és felgyűrte az ingujját. Ő majd újjávarázsolja ezt a házat. Előtte azonban leült az egyik fotelbe, miközben elővette az idézést. Még nem is gondoskodott ügyvédről, pedig nem ártana, hiszen a felesége már ebben is előtte jár egy lépéssel. Fogalma sincs, hogy kinek szólhatna. Aztán eszébe jutott Steven, egy régi barátja. Ő képviselte akkor is, amikor...Lehet, hogy mégsem neki kellene szólnia. Ő nagyon sokat tudott róla, jól ismerte a múltját. Viszont azt is jól tudta, hogy Steven nem árulná el. Minden olyan kilátástalan és bizonytalan.
Egyet azonban biztosan tudott. Nem szeretne elválni a lánytól és mindent megtesz majd azért, hogy jobb belátásra bírja a feleségét.

Layla aggódva figyelte Sorat, aki egy pohár vodkával a kezében járkált fel-alá a nappaliban. Az utóbbi időben egyre többször látta inni. Úgy érezte, hogy tehetetlen, pedig tudta, hogy a lánynak segítségre lenne szüksége. Ha így folytatja tovább, nemcsak a saját életét teszi tönkre.
- Sora?
A lány megállt, de nem nézett Laylara. Csak megrántotta a vállát és egyszerre megitta a pohár tartalmát. A szőkeség felvonta a szemöldökét és halkan megköszörülte a torkát.
- Yuri elvitte Charliet fagyizni - tartott egy kis szünetet. - Szóval nyugodtan beszélgethetünk.
- Nincs kedvem beszélgetni - töltötte újra a keskeny szárú poharat. - Nincs kedvem. Figyelj! Menj szépen a férjed meg a fiad után és töltsétek együtt egy csodálatos napot.
- Sora! Elárulnád, hogy miért csinálod mindezt? Szereted Leont vagy nem?
- Igen, szeretem, de nem tudunk együtt élni. Ez a legjobb megoldás. Szabadok leszünk és elég fiatalok vagyunk ahhoz, hogy újrakezdjük az életünket. Ki tudja? Lehet, hogy mással sokkal boldogabbak lennénk.
Layla mérgesen felmordult.
- Szergej telebeszélte a fejed - jelentette ki dühösen. - Nézd, én elhiszem, hogy sok mindenben segített neked, én is láttam, de ez még nem jogosítja fel arra, hogy a boldogságod útjába álljon!
- Boldogság? - kérdezte alig hallhatóan. - Szerinted én mikor voltam boldog?
Layla elvette az üveget, mielőtt a lány elérhette volna. Már épp eleget ivott.
- Például amikor kimondtad az igent Leonnak.
Sora szeme könnybe lábadt, aztán a falhoz vágta a poharat. A szőkeség meglepődött, de nem mozdult, pedig nem sokon múlt, hogy a lány fejbe vágja.
- Innen már nincs visszaút!