Sora egy városszéli kertes ház felé tartott, ahonnan hangos zene hallatszott. Már előre tudta, mi fog történni. Barátai jól lehordják őt, mert tudják, hogy énekes nélkül semmit sem ér egy próba. Igen. Énekes. Sora ugyanis a mellett, hogy remekül gitározik, egy kiváló banda énekesnője. A napokban írtak alá egy szerződést az egyik lemezcéggel, akik alig egy hetet adtak nekik egy kirobbanó dal bemutatásához. Ez hatalmas teher volt Sora-nak, hiszen ő írta a dalszöveget, ráadásul a tegnapi után.
Ugyanis eddig egy kiegyensúlyozott kapcsolatban élt, boldogan, ám egyik napról a másikra a férfit egy másik nővel találta meg a saját lakásán. Mikor kérdőre vonta, az egyszerűen azt mondta, hogy Sora mellett az élet unalmas volt és  még szégyellte is, mikor együtt kellett megjelenniük valahol.
Ezek után egész estéjét egy bárban töltötte, de nem ivott. Rengeteg férfi legyeskedett körülötte, de neki egyikhez sem volt kedve. Szomorúan indult el hazafelé, mikor elkezdett esni az eső, még nehezebb súlyt helyezve törékeny testére. Ekkor találkozott a jóképű idegennel, aki vigaszt nyújtott neki és hagyta ott a háza előtt.
A kertes ház hátsó udvara felé vette az irányt és egy kisebb gombot megnyomva a garázs ajtaja emelkedni kezdett előtte. A fal mögött három dühös lány várt rá.
Az egyik egy magas, aranyszőke hajú, jómódú nő volt, hihetetlen kék szemekkel, aki egy basszusgitárral a vállán nézett felé. Mögötte egy sötétlila hajú lány zsonglőrködött a dobjánál ülve az ütőkkel. Őt igazából nem nagyon zavarta a lány késése. Csak zenélni akart, hisz ez jelentett neki mindent. A harmadik lány pedig egy hatalmas, fekete zongoránál ült. Narancsszínű haja két copfban terült el hátán.
- Végre a kisasszony is méltóztatott megjelenni! - fordult el tőle az aranyhajú és belecsapott a húrjai közé, melyek eget rengetően bődültek fel kezei között
- Ezt inkább a stúdióban kamatoztasd, Layla! - dobta le kabátját a lány és beállt az árva mikrofon mögé, mely éles hangon jelezte készenlétét.
- Talán megvan a szöveg? - hagyta abba bohóckodását a dobos.
- Vannak ötleteim, Ana.
- És milyen stílusú? - játszott halk dallamot a zongoránál ülő
- Egy lassú... kissé szomorú... Mit szólsz, Mia?
- Előre sosem alkotok véleményt! - nevetett fel és várták, míg összeszedi a gondolatait.
Sora lehunyta a szemeit és várt egy kicsit. Szeme előtt hangjegyek sorakoztak egy láthatatlan kottán. Ujjait a gitárján nyugtatta és lejátszotta a dallamot. A többiek is próbáltak bekapcsolódni a dallamhoz és egész jó részt sikerült kihozniuk. Sora körbenézett és bólintott a barátaihoz, akik újra nekikezdtek a mostanra kiteljesülő dallamnak, ő maga pedig énekelni kezdett.
"Utazni a holdra
Elaludtál, ahogy az álmaidat tervezted
Már nincs itt senki
amíg a csillagok fénye játszott velem
Erősebbé kell válnom
emlékeznem kell arra, hogyan kell mosolyogni
és ha együtt vagyunk, képes vagyok rá.
Csak vedd észre
hogy itt vagyok és rád várok
még akkor is, ha a jövő most másnak látszik
Itt vagyok és rád várok
és nem szűnök meg feléd kiáltani
mert biztos vagyok benne, hogy minden, amit tehetek
hogy befűzök egy tűt és összekötöm a szívünket
így az ember, aki voltam
ki szerette volna nyitni a szemeit
Nincs szükség sírásra
Csendben utazni
elérhetlek, ha kinyújtom feléd a kezeimet
az egyetlen emlékem, ami rólad van
olyan messze van
Hallom a hangodat
ha becsukom a szemem
még ha egy kis fájdalom is az
de kedves lenne nekem.
Nézz rám!
Itt vagyok és rád várok
még ha el is tévedsz elfújva a széllel
Itt vagyok és rád várok
Az eget kémlelve
Megvédtem a szívemet
kinyújtott karjaimmal
Amíg az az ember, aki voltál
vissza nem nézett
Nincs szükség sírásra!
(Érezni valamit, semmit sem érezni, szorosan hallgatni, szorosan hallgatni)
Szélesre tárt füleim
lefegyverezik az álmok határidejét
ebben a megfagyott pillanatban
(Meg fogsz találni engem, mikor mindent ellep a csend, szorosan hallgatni, szorosan hallgatni)
Engedjük a szelet fújni bármerre az univerzumban..."
(Olivia Lufkin - A little pain)
- Sora! - szólalt meg Mia először - Ez hihetetlen volt!
- Minden elismerésem! - csatlakozott hozzá Ana is.
- Hmm... nem volt rossz. - jegyezte meg Layla is, bár tőle ez már hatalmas szó volt.
- Akkor mit szólnátok, ha felhívnám az ügynökünket és be is mennénk a stúdióba, hogy felvegyük a dalt? - kapta elő zsebéből a telefonját.
A válasz egy egyöntetű igen volt, és már délutánra kaptak is időpontot. Még párszor elpróbálták a zenét és utána oszlott a banda. Mindenki ment a maga útjára.
Sora imádott céltalanul bolyongani az emberek között, akik néha megihlették őt. Mikor eljött az idő, elindult a lemezcég hatalmas épülete felé, mely beszállókártyája volt a sikeres jövő felé.
Ugyanebben az időben, négy unatkozó férfi tengette a napját egy ugyancsak kertvárosi házban.
- Héj! Srácok! Mi ez az unalom? - érkezett meg egy magas, füstszürke hajú férfi hozzájuk.
- Leon! Végre itt vagy! - pattant fel mindenki.
- Miért? Mi történt? - kérdezte értetlenül.
- Kalos beszélt egy lemezkiadó céggel és még ma meghallgatnának minket! - lépett hozzá egy vele egy magasságú, halvány aranyszínű hajú, jóképű fiú.
- Ez igaz lenne, Yuri? - lelkesedett neki.
- Így van! - lépett mellé egy kicsit idősebb férfi, narancssárga napszemüvegben.
- Hiszen ez nagyszerű! - tekintett körbe a szobában - És Ken hol van?
- Nem tudjuk. Tegnap óta senki sem látta! - ült vissza elegánsan Yuri egy fotelba.
- És ő tudja a hírt?
- Még nem. Nem veszi fel a mobilját! - próbálta újra felhívni őt Kalos, mikor kinyílt az ajtó.
Ken, egy kicsit vézna, alacsonyabb alkatú fiú volt, de jóképű is, így biztosan akadt egy-két lány a társaságában. Ám egy ideje párkapcsolatban él, vagy...
- Hello, Ken! - lépett elé Leon - Délután stúdiófelvétel! - köpte neki oda.
- Ez remek! Ennél jobb már nem is lehet a napom! - rohant be a házba és kibontott egy italt.
- Húha, valakinek nagyon jó napja van... - jegyezte meg Yuri
- Igen! - nyelt egy nagyot a frissítőből - Ma több mint három lánnyal voltam együtt! - húzta ki magát.
- Mondd csak! - kezdte Leon - Neked nincs véletlenül barátnőd?
- Ugyan már! Az az eszetlen liba kidobott! - húzta össze kissé a szemöldökét Ken.
- Csodálkozol? Hiszen már rögtön az első napon megcsaltad! - köpte oda neki Yuri.
- És? Amíg nem tudta, addig minden rendben volt. De tegnap este ránk nyitott...
- Úúúúhhh... - fogadta füttykoncert a bejelentést.
- Elég már, idióták! Annak a cafkának a hibája! Az ő baja, ha nem bírja a konkurenciát!
- Mekkora gerinctelen vagy te, Ken! - öltözött fel Leon.
- Nyugi, Leon! Egyszer te is megtalálod az igazit! - fújta arcába az előbb meggyújtott cigaretta füstjét.
- Nekem nem kell senki! - húzta össze kabátján a cipzárt.
- Ahogy gondolod. De az a liba egy életre emlékezni fog rám! - nevetett.
- Miről beszélsz? - kérdezte szigorral hangjában Kalos.
- Semmi különös, csupán beleégettem magam a testébe! - felelte perverzül.
- Mit műveltél azzal a lánnyal? - ragadta meg pólóját Yuri.
- Ugyan már! Nyugi! - ijedt meg kissé Ken - Csak egy kicsit megégett, ennyi!
- Ne kelljen még egyszer megkérdeznem! - magasodott fölé a szőke.
- Amikor lelepleződtem, pánikba estem. Épp cigiztem és mikor utána eredtem, ő elkezdett kiabálni. Semmi kedvem sem volt az egész jelenetet végighallgatni, ezért felpofoztam, a csikket meg a vállába nyomtam. - kuncogott.
- Te beteg állat! - ütötte volna meg, ha nem fogja le őt Kalos.
- Abbahagyni! - kiáltott - Ha nem te lennél az énekes, engedném, hogy ezek a fiúk szétverjenek téged, de így nem tehetem. Végül is ő lesz a zenekarunk arca.
- Esküszöm, még számolunk! - figyelmeztette őt Leon, majd elhagyta a házat.
- Ne feledd! A stúdióban 5-kor! - szólt utána Yuri, mire csak intett.
Sora-ék eközben már javában a felvételeket készítették. Alig kellett utómunkálatokat végezni, mert ez a stílus önmagában remek volt. Egy kedves nő lépett be hozzájuk a terembe egy papírt lebegtetve a feje felett. Már mindenki tudta valahol legbelül, hogy mi volt az, de nem merték elhinni, amíg ki nem mondja valaki...
- Na csajok! - szólt a nő - Az Ibara (vadrózsa) első, hivatalos lemezszerződését tartom a kezemben!
- EZ AZ! - kiáltották és ölelték egymást.
- Imádlak, Sarah! - ölelték a nőt is.
Sora azonban nem repesett igazán. Persze, magában örömtáncot játszott lelke, de sosem mutatta volna ki a többiek felé örömét. Egy könnyed mosollyal jelezte csupán, és ez mindenkinek elég volt. Lassan leakasztotta magáról gitárját, mikor karjába éles fájdalom fészkelte be magát.
- Azaz átkozott... - sziszegte és bal kezét a jobb vállára helyezte, nyugtatólag.
- Valami baj van? - vette észre először őt Sarah.
- Nincs. Minden rendben. - engedte le karját és kisétált a stúdióból.
Lépteit egyenesen a kijárathoz vezérelte, hogy végre kielégítse nikotinvágyát. Az épület előtti korlátnak támaszkodott és úgy szívott bele az éltető méregbe, mintha tiszta levegőt szívna egy füstös kocsmában. Lehunyta a szemeit és élvezte a nap melegét, mely azóta sütött, mióta átélte azt a gyönyört azzal a bizonyos idegennel.