2. fejezet- Varázsolj el!

Lassan sétált Sora a titokzatos idegen társaságában, miközben a színes vidám forgatagot csodálta. Néha- néha azonban oldalra sandítottak a másikra, de természetesen csak titokban.

-       Ki lehet ez a nő?... Olyan gyönyörű, vonzó… maga a testet öltött csábítás, de mégis olyan ártatlan… angyali. Talán a baba arca miatt… mindegy, itt a lehetőség, hogy többet megtudjak róla.- elmélkedett magában Leon. Nos igen, még Leon Oswaldot a mindig rideg, kemény üzletembert sem hagyta hidegen, egy kétségbeesett nő küzdelme egy erőszakos részeggel. Ezért a hölgy segítségére sietett, s csak miután elmúlt a veszély vette észre, hogy nem is akár milyen nőt kötelezett le. Hanem a nőt csupa nagybetűvel, aki egyszerre csábító, mint a legtüzesebb démon, de nem kihívó, intelligens és szép. Mindemellett páratlan kisugárzást és tartást tudhat magának. Lopva újra útitársára pillantott, aki csodálattal vegyes vággyal tekintett a vidám forgatagra. Mogyoró barna szemei melegen csillogtak, s fel-felsejlett benne a kalandvágy, majd rögtön utána a lemondás. Mozgása kecses, kifinomult volt, ami veleszületett eleganciáról tanúskodott, és kitűnő neveltetésre utalt. Ruhája vonzó, még is kifogástalanul elegáns volt. Egyetlen szóval Sora volt az ideális nő Leon szemében. A füstszürke tekintet végig siklott újra és újra a páratlan alakon, majd hirtelen egy arany karikagyűrűn akadt meg. Ám most, hogy rátalált erre a nőre, semmi sem riaszthatta el mellőle, sem egy férj, sem egy vőlegény. Akarta, kívánta, és amit Leon Oswald megkíván az az övé is lesz. Gondolatmenetéből egy kellemesen csengő hang zökkentette ki.

-       Ez a pizzéria megfelel?- fordult felé kérdőtekintettel Sora. Leon lassan a kis hangulatos kerthelyiségre fordította tekintetét, és lusta molyra húzta ajkait.

-       Tökéletesen, Madmoiselle!- majd útját az egyik szabad kovácsoltvas asztalka felé vette. Miután mindketten kényelmesen elhelyezkedtek, néma csöndben, gondolataik társaságában várták a pincért. Amint megérkezett a rendelt könnyű rosé, oldódott a hangulat, és mindennapi témákról kezdtek beszélgetni. A végére, annyira belemelegedtek Velence szépségeinek kitárgyalásába, hogy azt sem vették észre, mikor érkezett meg a pizzájuk. A meghitt vacsora után bele vetették magukat a karnevál forgatagába. Kicsik és nagyok egyaránt önfeledten táncoltak, mulattak. A hatalmas tömegen egymás kezét fogva vágtak át egy csendes kis zugba. Színes lampionok, utcai lámpák szolgáltattak fényt számukra. Leon igéző tekintete összekapcsolódott a meleg, mogyoróbarna tekintettel, melyben most izgatottság, vágy lángjai táncoltak. Óvatosan átölelte Sora karcsú derekát, majd lassan ringatózni kezdtek a zene ütemeire. Táncoltak, de tekintetük végig összekapcsolódott, és vágyról, lehetőségekről mesélt. Egyre jobban elmerültek ebben a vágyban, miközben testük hol összesimult, hol eltávolodott. Szinte perzselt körülöttük a levegő, vérük forrt a szenvedélytől. Sora kipirulva csillogó szemekkel figyelte az idegent, aki lassan lehajtotta fejét, s áthidalta a maradék távolságot is ajkaik között, hogy egy forró szenvedélyes csókban egyesüljenek. A férfi ajka puha volt, és csakúgy perzselt a szenvedélytől. Sorában az érintés hatására feltámadt a kéjes vágy, mely kínzó lassúsággal tekergőzött végig testén, felforralva vérét, kihegyezve minden egyes idegszálát. Ahogy szenvedélyük lángjai egyre magasabbra csaptak, úgy vált egyre vadabbá a csók, nyelveik örült táncot jártak, ahogy felfedezték a másik szájüregét. Az édes mámort hangos pukkanások törték meg. Egy pillanatra elváltak ajkaik, s tekintetüket a színpompás tűzijátékra szegezték, de amint egymásra pillantottak, újból szenvedélyes csókban forrtak össze. Megszűnt számukra a külvilág, az idő, nem létezett sem múlt, sem jövő, csak a jelen és ők. Leon keze gyengéden masszírozni kezdte az angyal formás fenekét, mire Sora kéjesen felnyögött. Érezte a vékony anyagon keresztül a férfi bőrének, perszelő tüzét. S ez a tűz, ez a féktelen szenvedély mindent kitörölt az elméjéből, csak a vágy maradt, s a tudat, hogy többet akar. Ha csak egy éjszakára is, de féktelen szenvedéllyel akar szeretni, szabályok konvenciók nélkül. Kecsesen belesimult a férfi ölelésébe, és apró ujjai finoman kényeztetni kezdet az ágaskodó férfiasságot, miközben pipiskedve a Leon fülébe suttogott.

-       Szerintem, menünk kellene!- forró lehelete égette a férfi bőrét, parfümjének édes illata a legszendébb férfit is bűnre csábította volna. Halk férfias sóhaj tört fel Leon tüdejéből, majd bólintott. Kézen fogta Sorát, és a legrövidebb úton ahhoz a szállóhoz vezette, ahol megszállt. Szinte lehetetlenség volt gyorsan haladni a zsúfolt utcákon. Az alig öt perces út most bő 20 percig tartott.

Megkönnyebbülten tekintettek az arany feliratra, mely az ötcsillagos ház nevét hirdette Le Meridien. Amint beléptek az előkelő halon át, egyből a lift felé vették az irányt. Türelmetlenül várták mikor nyílik ki a nehéz fém ajtó, miközben diszkréten egymáshoz simultak. Az a néhány perc, melyet fegyelmezett várakozással kellett tölteniük, keserves kínszenvedéssel teli óráknak tűnt számukra. Halk sípoló hang jelezte, hogy megérkezett a lift, s már csak pár pillanat választja el őket a földi paradicsomtól. Mikor kinyílt az ajtó, a legfelső emeleti folyosó tárult a szemük elé. Vastag mélybordó szőnyeg borította a padlót, mely tökéletesen harmonizált a krémszínű falakkal, sárgaréz falikarokkal. Leon határozottan a folyosó végi penthouse lakosztály felé vette az irányt, s egy könnyed, gyors mozdulattal beillesztette lukkártyáját a leolvasóba, s azzal feltárult a fehér lakozott ajtó. Illedelmesen előre engedte Sorát, majd egy halk kattanás jelezte, hogy az ajtó ismét bezárult. Az érintő kapcsolóval sejtelmes félhomályt varázsolt, melyben felsejlettek a luxus lakosztály színei. A padlót fehér, puha szőnyeg borította, míg a falak divatos égszínkék színben pompáztak, addig a sötétellők király kék színt öltöttek. A bútorokat a fa természetes színét kiemelő lakkal vonták be. Sora tekintete akaratlanul is megakadt a helyiséget uraló elektromos kandallón. Arcán pajkos mosoly suhant át, majd egy könnyed mozdulattal kibújt a fekete körömcipőkből. Egy csábos pillantást vetett az ajtóban álló fenséges démonra, majd határozott léptekkel a kandalló felé indult. Felvette a kapcsolót, és kisvártatva halk sercegő lángok csaptak fel. Kényelmesen elhelyezkedett a vastag, puha perzsaszőnyegen kezét, pedig a férfi felé nyújtotta. Leon halk ragadozó léptekkel átszelte a kettejüket elválasztó távolságot, s karjaiba zárta a csábító angyalt. Érezte, ahogyan a lány szívverése felgyorsul, érezte, ahogy a telt keblek, kemény mellkasának nyomódnak. Ajkait puhán a rózsás ajkakra tapasztotta, s egy finom, érzelmekkel teli csókkal ajándékozta meg a csábító angyalt. Aki készségesen fogadta az apró vallomást, mely a férfi szenvedéllyel, kéjjel, gyönyörrel teli ígéretéről mesélt.

Tudta, hogy hibát követ el, de nem bánta. Nem tudta, hogyan fog majd vőlegénye szemébe nézni, mint ahogy azt sem, hogyan fog majd élni azután, hogy megismerhette a páratlan gyönyört, de csak egy éjszakára. Mégis nem érdekelte mi lesz, csak az, hogy most itt van egy páratlan férfi társaságában, aki belépőt kínál neki a gyönyör csodás világába. Ő pedig megakarja tapasztalni, a féktelen szenvedélyt, az kétségbeesett vágyat, s a végén a csodás varázst. Halkan, őrjítő lassúsággal lehelete Leon fülébe: Varázsolj el! A férfi mintha csak engedélyre várt volna, óvatosan ráfektette a lányt a puha szőnyegre, majd lassan csókolgatni kezdte az angyalarcot. Végül elérkezett a puha rózsás telt ajkakhoz, melyek bűnre csábították, mámorító szavakat suttogva fülébe. De most nem engedett a kísértésnek, kíváncsi volt a pajzán angyalka arcának minden egyes vonására. Lassan leemelte a fekete maszkot, s lélegzet visszafojtva várta az eredményt. Ahogy fokozatosan lecsúszott az álarc, úgy bukkantak elő a páratlanul gyönyörű vonások, melyeket a kifejező, meleg, mogyoróbarna szempár koronázott. A férfi megbabonázva figyelte a narancsos árnyak játékát a csodás kis babaarcon, mintha csak minden apró részletet gondosan elméjébe akart volna zárni örökre. Sora lágyan megmentője nyaka köré fonta karjait, és gyengéden magához húzta a férfit. Finom, telt  ajaki a keserédes, ám üdítő illatot árasztó nyakat kezdték el kényeztetni, miközben ujjai elmerültek a hófehér hajzuhatagban. Leon halkan felsóhajtott, és élvezettel adta át lelkét, testét, egész lényét az angyalnak. Sora óvatosan kioldotta az ezüst maszkot, tartó selyem szalagot, s figyelte, ahogyan a gondosan festett álarc, halkan a földre hull. Vágytól megrészegült tekintetét az idegen klasszikus nemes vonásaira emelte. Arca nem volt, se kedves, se barátságos, egyszerűen tökéletes volt. Kemény, rideg ámde gyönyörű vonásokkal büszkélkedhetett a férfi, melyet csak tovább fokozott fjordhűs füstszürke tekintete. A hűvös szempárban most izzott a vágy, szenvedély lángjai lobbantak fel, s tulajdonosa lassan elveszett a mogyoróbarna csodában. Bódult elméje egyetlen dolgot súgott neki: Megtaláltad amire vágytál! Létezik a tökéletes nő, aki méltó párod lehet, hát csábítsd el örökre!... Ránts magaddal a pokolba, hogy aztán a mennyekbe röpítsd!- Leon követve, teste, lelke követelőző szavát, magához vonta a tüneményt. Hosszú arisztokratikus ujjaival végig simította a páratlan vonásokat, majd egy szenvedélyes, forró csókot lehelt a kívánatos ajkakra. Csókjuk önfeledt és igaz volt, vággyal teli ígéret, szavak nélkül kötetett alku. Alku melyben felajánlották egymásnak a féktelen szenvedélyt, a gyönyört, ám cserébe bizalmat, odaadást, szeretetet kértek. Igen szeretet, ha csak egy éjszakára is, de hódolni akartak a szerelmes szenvedélynek, mely oly sok nőt, és férfit emelt már fel az egekig, vagy éppen taszított le a kétségbeesésbe. Álarcukkal együtt levetkőzték maradék kétségüket, a múltjukat, a jövőjüket, s a leplezetlen legbensőbb énjüket tárták fel. Így találkozott a nemes démon, s a csábító angyal egy szenvedélyes éjszakán. Lassan kényeztetéseik, simogatásaik egyre sürgetőbbé váltak a ruhadarabok, pedig egyre gyorsabban repkedtek céltalanul, míg végül csupán fedetlen testük, védtelen lelkük maradt.

Leon játékosan végig cirógatta a krémes, fehér bőrt, majd lassan ujjai útját követte ajka is. Gondosan végig csókolta az angyal minden porcikáját, megkóstolva, megtapasztalva a csodát. Mikor visszatért a rózsás bimbókhoz, melyek már feszületen várták minden kis érintését, Sora kéjesen felnyögött. Érezte a perszelő leheletet mely lelkéig hatolt, mely felforralta vérét, s olyan vágyat ébresztett benne, mely léte eddig még előtte is titok volt. Soha nem hitte, hogy elepedhet egy érintésért, hogy úgy érzi, menten elsorvad, ha nem kaphatja meg a férfit. Nem hitte, hogy kívánhat annyira egy férfit, hogy az szinte már fáj. Kétségbeesetten simogatta a bársonyos bőr alatt megbúvó izmokat, s készségesen simult a kényeztető kezek alá. Szenvedélyüktől forrt a levegő, s lassan apró kis sikolyok, férfias nyögések töltötték meg a fagyos szobát. A kandalló vidám pattogó tüze világította meg a szenvedélyes szeretőket. Sora azt hitte, hogy ezt a kétségbeesett, kínzó vágyat már nem lehet fokozni, de tévedett. Amikor megérezte a hosszú, arisztokratikus ujjakat bensőjében, úgy érezte menten elég, felőrli a vágy. S mikor a hosszú újjak ütemesen törtek előre, s húzódtak vissza a forró barlangból, Sora alteste megremegett, és szorosan a kényetető, kínzó újjak köré zárultak. Leon megérezve az angyal izgalmát, még mélyebbre tört, még határozottabban, mire Sora ajkait egy kéjes sikoly hagyta el. A férfi nézve a nő örömteli, kétségbeesett vágyát, ravasz mosolyra húzta formás ajkait, és lassan mélyen a mogyoróbarna szempárba fúrta tekintetét. Sora meglepődve konstatálta hogy milyen jól áll az idegennek a mosoly, majd nézte ahogyan a férfi arca eltűnik a combjai között. Hirtelen puha nyelvet érzet titkos kis barlangja bejáratánál, mely óvatosan ingerelte rejtett szirmait. Kéjes sikoly társaságában, hátra vette fejét, teste ívben megfeszült, kezei, pedig kínzója vállait markolták. Leon felszisszent a heves szorításra, de tovább folyatta az intim simogatást. Nyelve már az örömök forrásának bejáratánál táncolt, majd hirtelen belekóstolt az illatos kehelybe. Sora reménytelenül, feloldozást keresve vonaglott a démon alatt, aki egyre hevesebb játékával lerántotta a csillogó angyalt a kéj forró poklába, ám mielőtt megkaphatta volna a hőn áhított jutalmat, a férfi abba hagyta a pajzán játékot, és puhán elnyúlt a lány mellett. Ajkai ismét rátaláltak az angyal ajkaira, s egy újabb szenvedélyes csókcsatába kezdtek. Ám ezúttal Sora kerekedett felül. Lassan átvette lábát a férfi derekán, s egy kalandor mosoly suhant át a gyönyörű arcon, mire Leon csak érdeklődve húzta fel ébenfekete szemöldökét. Igen Sorában feléledt a kalandor, aki fel akarta fedezni a férfi minden porcikáját, s azt hogy meddig tudja szítani annak tüzét. Fokozatosan bejárta az izmos testet, melyen vidáman táncoltak a narancsos fények. Az apró kis kezek helyét lassan átvette, a puha ajak. Leon vágya egyre, hevesebb lett, már szinte az önkívület határán állt. Kívánta a pajkos kis angyalt, maga alá akarta gyűrni, ugyanakkor hagyni akarta játszani. Élvezte, ahogyan a boldogság fényei csillognak a mogyoróbarna szempárban felfedezései nyomán, ahogyan ráébred hatalmára. Ám mikor Sora elérte a férfi vágyának ékes, tekintélyes bizonyítékát ravaszul elmosolyodott, s lehelet finoman kényeztetni kezdte. Először csak apró ujjai jártak fel-alá ütemesen a keményen boton, de Leont már ez is a kétségbeesés határára sodorta. Szemeit lehunyta, s próbálta visszafogni heves vágyát, mely elemi erővel készült feltörni. De az angyal ujjai egyre hevesebb táncot jártak izgatott férfiasságán, mire mély rekedt sóhajok hagyták el a mindig rideg, kemény, érzéketlen üzletember ajkát. Homloka gyöngyözött a megerőltetéstől, ahogy küzdött testének irányításáért. De amint megérezte a forró, cirógató leheletet önuralma végetért, fejét hátra vetette, izmait ellazította, s hagyta, hogy magával ragadja a kéj őrjítő hulláma. Lassan ütemesen táncolt csípője egy ritmusra az angyal nyelvével, mely finoman kóstolgatta, a selymes rózsaszín makkot. Majd mikor látta, hogy nem sok választja el a férfit a beteljesüléstől, hirtelen abbahagyta tevékenységét.  Tekintetét a vágytól fátyolos viharszürke szempárba fúrta. Megkönyörülve a nemes vadon lassan magába fogadta, miközben végig egymás tekintetét kémlelték. Nem láttak mást, csak izgatott várakozást, mérhetetlen vágyat, szenvedélyt és a gyönyör ígéretét a másik tekintetében. Lassan egy puha csókban egyesültek ajkaik, miközben testük is eggyé vált, s vele különös módon lelkük is. Fülükben a szenvedély dallama csendült fel testük, pedig követte a ritmust. Táncuk úgy vált egyre szilajabbá, őrültebbé, kétségbeesettebbé, ahogy egyre feljebb és feljebb szálltak a csodás ígéret felé. Leon áhíttattál figyelte a csodás angyalt, aki hajlandó volt vele tartani a pokol legmélyebb bugyraiba, egy gyönyörrel teli éjszakán. Megigézve figyelte a veleszületett kecsességét, mely a legképtelenebb helyzetben is úrinővé emelte, az angyali arcot, melyet örökre az emlékeibe véset. Majd hirtelen elhatározta, hogy megszerzi magának ezt a kivételes nőt örökre. Füstszürke szemeiben az elhatározás vad tüze égett, ajkain a megelégedés mosolya játszott, s lassan fölemelkedett. Egy forró szenvedélyes csókot lehelt Sora ajkaira, majd ölébe húzta a meglepett lányt. Sora megigézve figyelte, hogyan vonnak a lángok óarany glóriát szeretője csodás teste köré. Lassan újból felvette testük az ősi tánc ritmusát, mely most már megállíthatatlanul repítette őket a végső feloldozás felé. Kis vártatva egymást segítve elérték a csodát, a varászt, mely most végig száguldott testükön, s beitta magát, lelkükbe. Pihegve simultak egymás karjaiba a kellemes meleget árasztó kandalló előtt. S lassan engedtek az álom édes csábításának. A vöröslő narancsos lángok, pedig továbbra is mosolyogva, világították, meg a fejedelmi párt.

Már hajnalodott, mikor Sora kinyitotta az álomtól még ólomsúlyú pilláit. Egy erős meleg kezet érzett a dereka köré fonódni, s kellemes fanyar illat csapta meg orrát.

-       Egy férfi illata…- jutott el lassan az angyal tudatáig a felismerés, majd álmos tekintetét az alvó Leonra szegezte.- Hát elcsábítottál tegnap éjjel egy életre!- fájdalmas mosoly suhant át az arcán, ahogy a békésen alvó férfira tekintett. Arca most nyugodt volt, vonásai lággyá, már-már barátságossá szelídültek. Hosszú selymes fürtjei, mint egy hófehér lepel borították be felsőtestét. Sora egy utolsó apró csókot lehelt, a puha ajakra, utoljára végigmérte az arányos testet, s gondosan emlékeibe véste a hibátlan hűvös arcot. Lassan egy kristálytiszta könnycsepp jelent meg szeme sarkában, mely most fájdalmasan, elkeseredve tört utat az angyal arcon. Ebbe a könnycseppbe sűrítette szíve minden fájdalmát, a lelkét gyötrő kínt, a maró hiányt. Már hiányolta a férfi puha ölelését, szívet melengető kényeztetését, pedig tudta jól, csupán egy éjszakát kaphat. És még is elkövette a hibát, beleszeretett egy férfiba, akivel soha többé nem fog találkozni. Hatalmas volt a kísértés, hogy újból lehunyja szemét, s megvárja, míg a férfi felébred, és marasztalja. De nem neki feladata van, egy cége, amit talpra kell állítania, és egy szerető vőlegénye.

-       Igen, mennem kell!- fogalmazódott meg a fájdalmas parancs Sora elméjében, majd tekintete megkeményedett, és óvatosan felállt az ágyról, nehogy felébressze az alvó férfit. Kissé szórakozottan rázta meg a fejét, mikor a hatalmas franciaágyra pillantott ismét. Nem is tudta mikor kerültek az ágyba, vagy hogyan. Csak egy dolog élt világosan az emlékeiben, hogy csodás volt, és páratlan. És ha más nem is, de vigasztalja az a tudat, hogy egyszer része volt ebben a kivételes utazásban az érzékek birodalmába, s hogy a kalauza a francia démon volt. Ennyit megtudott a férfiról, Párizsban él, és nincs élő rokona. A nevét nem kérdezte, nem is akarta… nem akarta, hogy legyen egy mankó, ha fel akarná egy kétségbeesett pillanatban keresni a férfit. Lassan összeszedte ruháit, és felöltözött, miközben lelkét ilyen, és ehhez hasonló kérdések gyötörték. Halkan megkereste a fürdőszobát, ahol kifésülte orgona hajzuhatagát, s eltávolította az esti smik maradékait. Távozóban még egy utolsó pillantást vetett az idegenre. Ábrándosan nézte a gyönyörű hófehér üstököt, s lelki szemei előtt lepergett az éjszaka minden csodálatos mozzanata.

-       Tartozom neki…igen tartozom egy köszönettel!-  gondolta az angyal, majd gyorsan tollat és papírt keresett. Lopva az éjjeli szekrényen álló órára pillantott, mely most fél ötöt mutatott. Sietve pár sort firkantott a szálloda logós levélpapírjára, és halkan távozott.