Így ment ez minden áldott este, a negyedik napon érkeztek oda el, hogy az egyensúlyukat és az erőnlétüket fejlesszék.

- Na szóval mivel most délután is edzünk ezért kezdünk egy egyszerű gyakorlattal. Ella te próbálj meg végigmenni úgy azon a mászókán, hogy a lábaid ne érjenek le. Addig csináld amíg nem szólok. Emy..hm..állj fél lábon. Yuliet…hát…gyere velem a korláthoz.
- Oké. - a két lány odasétált a korláthoz.
- Most pedig mássz fel. - a lány úgy is tett. - Akkor a legtetején állj meg, és egyenesedj fel.
- So…sora! - ez nem fog menni.
- A spárgára is ezt mondtad, meg a többire.
- De ez most más.
- Ne félj, elkaplak ha leesel.
- Elbírsz?
- Nyugi! Nálad sokkal testesebb embereket is emeltem már, ráadásul hogyan tudnék műsort csinálni, ha nem bírom el a partnerem. Próbáljuk ki. Állj fel és direkt ess le én pedig megmutatom hogy elkaplak, bízz bennem.

Yuliet felállt de nem is kellett direkt le esnie mert egyből Sora ölében találta magát.

- Tényleg elkaptál!!!!
- Kételkedtél benne?
- Egy picit…de csak egy igen picit.
- Na jó… mássz vissza és elölről az egészet.

Úgy két óra múlva helyet cseréltek és így ment ez egész nap, a többiek látták, hogy a három lány soha nincs velük ezért egyszer elindultak keresni őket és mikor meglátták, hogy mit csinálnak…hát ők is be akartak szállni.

- Tényleg Sora? Mi is megpróbálhatjuk?
- Hát persze! De akkor utol kell érnetek Yulietet Emy-t és Ella-t.
- Menni fog. - mondták szinte egyszerre és már mindenki neki is kezdett melegíteni úgy ahogy Sora azt meghagyta nekik.
- Rendben ügyesek vagytok. Spárga aztán kézenállás, majd végül a szaltó. Mindenkinek segítek. Karla gyere először te szaltózni.
- Oké. - felelte félénken a lány, vörös göndör haja volt és kis szeplők pöttyözték az orrát, mindezel ellenére aranyos volt.
- Úgy fogjuk kezdeni, hogy először ugorj jó nagyokat aztán csak próbálkozz vele, hogy átfordulsz, ne félj mindig elkaplak. Igaz Yuliet?
- Igaz….
- Na akkor gyere.

Karla szorgalmasan gyakorolt. Sora kicipelt egy nagy puha szőnyeget az edzőteremből és azt leterítette így nem kellett a lány mellett állni, messziről is figyelhette.

- Oké emberek akkor egyszerre mindenki, persze Karlat kivéve spárga, akinek először menni fog az jön utána kézen állni.

Leon, mikor meglátta, hogy a lány miket tanít a többieknek akaratlanul is elmosolyodott. Nagyon aranyos látványt nyújtott, ahogy mutatja a kis tanítványainak, hogyan kell spárgázni. Oda állt a lány mellé.

- Szia Sora! Hát te?
- Ö…szia Leon! Hát amint látod épp spárgázni tanulunk.
- hahahahaha
- Mi olyan vicces ezen?
- Hát…semmi. Csak olyan jó látni, hogy hogy örülsz.
- Még pedig nagyon örülök.
- Leon! Sora! Lécci mutassatok valamit nekünk.
- De itt nincs se trapéz se semmi.
- Én láttam egyet bent az edzőteremben, nincs felszerelve az a baj.
- Az nem gond. - vágta rá Leon.
- Akkor mire várunk? - pattantak fel barátaik a földről.
- Sora! - nézett a japán lányra Ella olyan nagy boci szemekkel.
- Na jó! Megadom magam, ennek a szemnek nem lehet ellen állni.
- Szuper! - kiáltották, majd szaladtak is az edzőterem felé.

Ahogy azt Yulió megmondta tényleg volt trapéz az edzőteremben, nem is egy hanem egyből öt.

- Ez mind szép és jó, de hogy fogjátok őket felszerelni? - tudakolta Yuliet.
- Nagyon egyszerűen. - mondta Leon könnyedén.
- Leon bő beszédének a lényege az, hogy felmászunk azokra a tartó oszlopokra és a plafonról felkötjük a trapézokat.
- Tök csúcs!
- Na akkor először is dobj fel, enyém az első trapéz. - örvendezett Sora.
- Rendben. - a lány kezébe adta a régi trapézt és ölébe kapta. A lánynak rózsa és liliom illata volt, ami kissé elbódította, de mikor kapcsolt hirtelen feldobta Sorát a magasba. A többiek csak ámulta. Sora elkapta az egyik nagy csövet és azon kúszott , majd mikor olyan helyre ért, ahol be lehet akasztani a trapézt hirtelen elengedte a csövet.

- Sora! - mindenki egyből felugrott, de Leon csak mosolygott. Ugyanis Sora a lábával kapaszkodott. Felszerelte az első trapézt, majd így következett a többi is.
- Kész vagyok! Ez volt az utolsó. - mosolygott lefelé.
- Megyek, de mit mutassunk be?
- Nem tudom. - mondta Sora mikor már mind a ketten egy egy trapézon ültek és láthatóan nagyon gondolkoztak. - Mit szólnál a démon spirálhoz? Arany főnix? Angyalok tánca? Nem tudom, mindet akarom.
- Mindet sorban! - hallatszott az egyértelmű válasz lentről.
- Oké. - mondta a két artista.
- Hallottam már erről a démon spirálról. Nagyon veszélyes de nagyon szép manőver, olyan gyorsan kell benne pörögni, hogy nem is látod, hogy az illető mit csinál.
- Pontosan. - nevetett Sora majd elindult, fél kézzel tartotta magát a trapézon. Majd belengett, hirtelen elengedte a forgó trapézt és olyan gyorsan pörgött, hogy valóban nem is láttak belőle semmit. Mindenki megijedt, vajon Leon hogy fogja elkapni. De megnyugodhattak, mert Sora már ott is csücsült Leon mellett.
- Leon, mit szólnál ha azt mutatnám meg nekik, amit a múltkor kitaláltam?
- Amikor dühös voltál Marko-ra?
- Igen.
- Veszélyes itt.
- Nem baj.
- Oké, te tudod. - ezzel a francia fiú leugrott és odasétált a barátaihoz.
- Leon! Most Sora mit fog csinálni?
- Majd meglátjátok. - mindenki felfordította a fejét és látták, hogy a lány épp az egyik trapézra érkezik és fél kézzel fellöki magát egészen a plafonig. Mivel itt nincs kötél, mint otthon az egyik vasrudat fogta meg és kézenállásban tartotta magát, úgy nézett le ijedt barátaira. “ Áh szóval féltek? Na most fogtok csak igazán” Ezzel elengedte a rudat és zuhant, nem kapaszkodott meg semmivel csak zuhant fejjel lefelé egyenesen a föld felé. A diákok nem mertek mozdulni sem, de nagyon féltek, féltek, hogy most Sora meg fog halni. De a lány tökéletesen nyugodt volt, és mosolygott, behunyta szemeit, így élvezte ki még jobban, hogy repül, szabadon. Majd mikor már csak két méterre volt a földtől egy egyszerű lendítéssel talpra érkezett a földre.

- Na mi az? Nem tetszett? - kérdezte a lány, mert barátai jó öt perc múlva is csak némán néztek rá.
- Sora! Azt hittem, hogy most meg fogsz halni. Mozdulni sem mertem.
- Ugyan. - legyintett a japán lány. - Engem nem olyan könnyű eltenni láb alól. Hihi
- hehehehehehehe nevetett vele mindenki.
- Ebéd! - hallatszott kintről tanárnőjük hangos kiáltása.

A diákok kisereglettek az edzőteremből, már csak Sora és Leon volt bent.

- Gratulálok! - mondta a fiú.
- Mihez? - nézett annak füstszürke szemeibe, melyek mindig rabul ejtették.
- Hogy majdnem megölted őket. Haha
- Ugyan Leon, nem volt ez veszélyes.
- Neked, de ők majdnem szívinfarktust kaptak.
- Ennyi kell.
- Sora. - megállította a kifelé sétáló lányt, és mélyen a szemébe nézett. “ Jézusom! Nem tudom kibírni tovább, meg kell…”
- Tessék. - nézett hirtelen rá, majd már csak azt vette észre, hogy Leon őt csókolja. A döbbenettől először meg sem mert mozdulni, de utána amikor észbe kapott átölte a fiú nyakát, és így mélyítette csókot. Lassan ízlelgették egymás, mintha szerelmeskednénk.

- Leon. - mondta szaggatottan a lány, arca kipirult és hatalmas mosoly terült el a száján.
- Sora én.. - kezdte volna mondani hogy mennyire sajnálja, de a lány elhallgattatta egy újabb csókkal. Leon már nem bírt magával. Magához szorította a lányt, aki így érezte a fiú hatalmas vágyát. Ördögi mosolyra húzta ajkait.
- So… kérlek ne csináld ezt.
- Mégis mit Leon? - incselkedett a fiúval.
- Ezt, hogy így izgatsz!!!
- Ugyan picike Leonka. Én nem izgatlak és ha nem tudnád te csókoltál meg engem először.
Leon válasza erre csak egy gonosz mosoly volt, amit a lány nem tudott hová tenni, végül nem foglalkozott vele.
- Gyere Leon, mert lekéssük az ebédet. - mondta a lány. Leon végignézett rajta. Csodálatosan festett mély bordó térdnadrágban és fekete topban. Haját lófarokba kötötte, hogy ne zavarja őt “tanítás” közben.
- Hm… - hallatott egy halk sóhajt. - Menjünk mert már farkas éhes vagyok. - mosolygott a lányra őszintén.
- A számból vetted ki a szót. Utolsó a záptojás! - majd futásnak eredt. Leon csak mosolygott ezen majd ő is futni kezdett. Hamar beérte a lányt és így együtt ültek le ebédelni.

A nap további része sütkérezéssel, fürdőzéssel, edzéssel és rengeteg nevetéssel telt. Mindenki meg volt róla győződve, hogy ez az egyik legszuperebb nyaralás, amin valaha is részt vett. Estére mindenki hulla fáradt volt, így Sora megkegyelmezett kicsi tanítványainak és ma estére elhalasztotta a gyakorlást. Nagyon hálásak voltak neki és tervet kezdtek el szőni…….



Már ott tartottak, hogy kilenc napja vannak a népfényes Tunéziában. Remekül mulattak. Ám Sorának egyik reggel, mikor épp készültek a tengerpartra megcsörrent a telefonja.
- Hallo! Itt Sora Naegino! - mondta a telefonba.
- Szia Sora! - hallatszott a vonal túlsó végéből egy túlontúl ismerős hang.
- Áh Marko! Mizu? Rég nem beszéltünk.
- Igen, vártam, hogy felhívj de nem hívtál így megtettem én.
- Bocsánat, hogy nem hívtalak csak sok a dolgom. - erre a fiú felvonta a szemöldökét és úgy folytatta.
- Valóban? Egy táborban? Mi dolgod lenne ott neked? - ekkor Sorának eszébe jutott a csók Leonnal.
- Hát..ö…tudod van itt egy csomó diák, és hát megkértek hogy tanítsam őket akrobatikára és így minden nap edzünk. Hát nem szuper? - hadarta a lány.
- Sora?
- Igen?
- Hiányzol. - mondta a fiú elhaló hangon.
- Nekem is te. - hangzott a nem túl meggyőző válasz.
- Igérd meg hogy holnap írsz vagy felhívsz.
- Megígérem. - de mindketten tudták hogy nem fogja felhívni.
- Sora! Gyere már mindenki ránk vár. Te meg miben vagy? - hangzott Leon hangja a vonal túlsó végéből.
- Áh szóval Leon is ott van veled.
- Igen most jött szólni, hogy a többiek már csak rám várnak hogy lemehessünk a partra.
- Sora… - ismételte Leon.
- Bocsi Marko de most mennem kell. Majd beszélünk. Szia- Szia!
- Sora! - mondta volna tovább de ekkor már csak egy sípoló hang jelezte, hogy a lány letette a telefont.

Marko mérgében a földhöz csapta mobil telefonját. Tudta, előre tudta, hogy baj lesz abból, ha az a piperkőc Leon is megy Sorával Tunéziába.
“ Bárcsak jobbak lettek volna a jegyeim és akkor én is mehettem volna vele….De így…”