Mint kiderült a buli egy belvárosi ház pincéjében lesz, és ott találkozunk a többiekkel: Nikivel, Rékával és még két fiúval asszem.
- Szia! Gábor vagyok, örülök, hogy találkoztunk! – mondja kedvesen a szemembe nézve, miközben kezet fogunk, egy örökké valóságnak tűnik.
- Szia! Aki vagyok - mondom kissé szégyenlősen.
- Szépen beszéled már a magyart, nem is töröd. – Dicsérnek.
- Köszönöm a dicséretet, de ezt Anitának köszönhetem – mondom büszkén, amivel elértem, hogy barátnőm elpiruljon.
- Akkor menjünk be, ideje egy jót karaoke-zni! – Amint meghallottam, hogy karaoke is lesz, egyből megörültem, mert azt szeretem.
Be is mentünk, vagyis le, nagyon hangulatos hely, régiesen berendezve, több színpad, és karaoke helyiséggel, ahogy látom. Mindenki iszik valamilyen koktélt és most engem is fűznek, hogy én is igyak, ezért egye fene én is veszek egyet, gondolom nem lesz egytől semmi bajom. Hmm és ez még finom is, ezt Anita és Dani is észreveszik sajna.
- Na nézzenek oda! Ízlik neki – mosolyog rám elégedetten Dani.
- Menjünk karaoke-zni, légyszi! – Kérem őket.
Jól láttam, hogy erre Gábor szeme felcsillant? Olyan ismerős volt, áá nem, csak a félhomály miatt volt, biztos.
 - Nit, te mióta ismered Gábort? – kérdezem Anitától, egyébként Nit-nek becézem őt.
- Őőő kb. 2 éve. Miért? Csak nem tetszik? – Néz rám cinkosan.
- Dehogyis! Csak kíváncsi voltam, ennyi.
A fene nem tudom átverni, de Gábor közelsége olyan érzéseket keltenek bennem, amiket nem tudok megmagyarázni, egyszer éreztem ezt, de akkor jól pofára estem, még egyszer nem hagyom magam.
Egyébként eszméletlenül jól nézett ki, magas volt, sportos alkatú, helyes, rövidebb barna haja, és barna szeme.
Jókat karaoke-ztunk a lányokkal, néha észrevettem, hogy Gábor engem figyel, közben koktélokat kóstoltunk én megittam egyet egyedül és még egyet közösen Danival. Olyan felszabadultnak érzem most magam, jól esik táncolni. Most engedek démonom csábításának és úgy táncolok, ahogy jól esik, elengedtem magam. Gábor és Réka együtt táncolnak, bárcsak én is… Állj! Én nem, ennyire még józan vagyok.

Gábor rám néz most, és nézi, ahogy táncolok, bizsergés fut rajtam végig, élvezem, hogy engem figyel. Szemébe nézek magához hív velük, azokkal a szemekkel… Hárman táncolunk, olyan jó érzés…Gábor kezei a derekamon…Eddig sohasem éreztem, amit most érzek. Eddig sohasem féltem, hogy mi lesz, ha mégsem kellek. Most félek! Most akarom, hogy kelljek.
Érdekes Ő nem akar letapizni… Jéé már csak ketten táncolunk Gáborral, hova lett Réku? Körbe néztem, semmi. Hirtelen Gábor kereső tekintetét érezem magamon, a szemeimet kereste. Megrémülök, nincs menekvés, mit fog tenni? Megnyugodtam, látom a szemeiben a tüzet, a vágyat, a szenvedély utáni vágyat, és a féltést. Ezt érzem tekintetéből, és érintéséből is, ahogy végig simít a hátamon, aztán a karjait összefonja derekamon… Elvesztettem a józan eszem… A szemembe néz és én megadom magam. Látom, ahogy közelebb hajol, egyre közelebb és közelebb, szinte fájóan lassan, aztán megérzem leheletét a számom…talán még megállhatok, nem tehetem meg, már késő… érzem ajkait gyengéden, mégis határozottan megcsókol. Utat engedek vágyaimnak, és visszacsókolok, kezeimet végig húzom karjain, végig simítok azokon az izmos vállakon, és megállapodok a nyakán. Ösztönösen összekulcsolom a karjaimat. Érzem nyelvét, amint bebocsátást kér, most még van visszaút, hallom a vészcsengőmet, de nem! Akarom őt, nagyon is, túlságosan is… Táncot jár nyelvünk, szinte simogatjuk egymást velük, közben a hátát simogatom és a hajába túrok. Érzem, hogy közelebb húz magához, és ekkor elszakad a cérna nálunk. Gyengédből átváltunk vadba. Faljuk egymás száját, beleharap alsó ajkamba, ezzel még jobban feltüzel.
Milyen emberfölötti gyönyör is árad el szíveken, mikor az ajkak először találják meg egymást, mikor a négy kar ölelkezése egyetlen lénnyé forraszt össze, egyetlen királyian boldog lénnyé két egymásba őrült emberi lényt. Ki vagyok éhezve ezekre az érintésekre, érezni, hogy kívánnak, a rég feledett csók ízét, érezni... Mennyei boldogságot érzek, nem is inkább, a pokol tüzét érzem, ahogy felpezsdül vérem, ahogy éledeznek a hormonjaim...

Nem tudom mennyi ideje csókolózunk, de kezdek szédülni, elvesztem karjaiban, melyek bejárják hátam minden egyes mm-ét, de derekamnál lejjebb nem merészkednek. Na jó abba kéne hagynom egy kicsit, kezd el fogyni a levegőm. Meg is szakítom, kinyitom szemem és egy ködös szempárral találom szemben magam, szerintem az enyéim is ilyenek lehetnek. Rá villantom mosolyom, erre Ő is visszamosolyog. Megfogja kezem és kivezet a tömegből, át a karaoke szobába és leülünk. Csak nézzük egymást, mit tudnék mondani neki? Mire szóra nyithattam volna a számat, Ő megelőzött és adott nekem egy puszit. Átkarolt és a szememet nézte, válaszokat keresett bennük, és én is ezt tettem. Miután megtalálom a választ, hozzá bújok, mint egy kismacska. Még magamon is meglepődök, de olyan jól esik, hogy valaki csak rám figyel, és mint nőre, és nem előadóra, vagy munkatársra. Csak ülök és élvezem a jelenlétét, a melegségét. Felemeli fejem és még egyszer a szemeimbe néz, és elmosolyodik.
- Na, megtaláltad, amit kerestél? – kérdezem tőle.
- Igen, azt hiszem. És lenne egy kérdésem.
- Csak nyugodtan.
- Milyen színű a szemed valójában? – kérdezi komoly arckifejezéssel.
Honnan tudhatta meg? Senkinek se mondtam el, hogy nem zöld a szemem!
- Hmmm barna, de honnan tudod, hogy nem igazi zöld a szemem? – kérdezem érdeklődve.
- Onnan, hogy nem tudtam bennünk olvasni rendesen, de mégis mindent láttam benne. Nem kérdezem miért, biztos oka van, de a barna jobban állna. – És rám kacsint.
Elmosolyodok, és gyengéden megcsókolom, így akarom neki megköszönni, a felém megszavazott bizalmát.

Egyszer csak megjelenik Dani a semmiből, kicsit zavart tekintettel.
- Őőő nem akarok zavarni, de mennünk kéne, Aki... – mondja pipacs piros fejjel.
- Mennem kell, ne haragudj – mondom szomorúan.
- Azért valami elérhetőséget, ha adnál…
- Persze, mondom a telefonszámomat.
Még, hogy telefonszám...kötve hiszem, hogy keresni fog, de nem izgat. Már nem tudnak megbántani, de azért benne reménykedem, a szeméből azt olvastam ki, hogy komolyak a szándékai.
Még egy jó időbe telik, hogy elbúcsúzzunk, ahogy elnézem...hol én rántom Őt vissza, hol Ő engem egy búcsú csókra. Dani kezdi unni, úgyhogy végül elráncigál.

Éjszakai busszal megyünk haza, most döbbenek rá, mekkora baromságot csináltam, és mindenki előtt… Úristen, ennek híre lesz… Miért kell nekem mindent tönkre tennem?! Olyan jó életem volt eddig itt. Most mit gondolhatsz rólam Dani? Ránézek, éppen bambul kifelé az ablakon… Nem akarok vele beszélni, ő se velem. Erről nincs mit beszélni, nincs mit megmagyarázni, hiszen mindenki a saját szemével láthatta.
Hazaérünk, elköszönök és bemegyek a lakásomba, ledobom a táskámat és beborulok az ágyamba. És már alszom is, az utolsó gondolat ami megjelenik a fejemben: „Ó mit tettem én, balga?!”

Másnap reggel:
- Hol vagyok? – kérdezem félkómásan, csak úgy a semmibe, de mivel nem válaszolt senki, rá kellett jönnöm, hogy egyedül vagyok.
Rettentően hasogat a fejem, és a szememet kinyitva csak egy rakás homályos izét látok magam körül. Leesett, hogy a saját ágyamban vagyok ruhástul, betámolyogok a fürdő szobába és elborzadok a látványon. A sminkem szétfolyva, a hajam össze-vissza áll, plusz a szemeim is vörösek, mert nem vettem ki éjszakára a kontaktlencséimet… Rájöttem: ez a másnaposság. Valahonnan előkotorok egy felfájáscsillapítót asszem, és reménykedek, hogy enyhíteni fog valamicskét. Nah leülök a konyhába, csak az ürességet érzem, és ezt a kínzó fejfájást... Fúúú mekkorát korgott a gyomrom, ideje reggelit csinálnom, rettentő éhesnek érzem magam, mint aki két napja nem evett.
Miközben nyammogok, elkezdek gondolkozni a tegnapon. És belém hasít a felismerés: én nem emlékszem semmire! Basszus, remélem nem csináltam semmi őrültséget! Na jó felhívom Danit, hátha ő tud valamit.
- Szia! Remélem nem ébresztettelek fel – szólok félőn bele a telefonba, miután felvette.
- Hááát így délután 2 tájban már nem szoktam aludni…
Oh jesszus, mi jöhet még?
- Azért hívlak, hogy megkérdezzem, tegnap ugye nem csináltam semmi őrültséget? – kérdezem tőle nyugtalanul.
- Ne mondd, hogy nem emlékszel semmire!
- Tudtam! Halljam, ne kímélj, mit csináltam? – sóhajtok egy nagyot, már mindegy úgyis, nem húzom fel magam semmin se már.
- Nem telefontéma, majd Nitával megbeszéled, asszem ő jobban feltudja majd neked vázolni a történteket…hihi, ez jó, nem emlékszik semmire – látom magam előtt, ahogy visszafojtja a nevetését.
- Nagyon vicces, jó akkor majd megbeszélem vele. Szia!
- Szia!
Uram anyám, add, hogy ne legyen túl nagy hülyeség. Át is hívom Nitát. Tárcsázom és már úton is van..

Leültünk a kanapéra és már kérdezem is.
- Nah, szóval, mit csináltam? – kérdezem türelmetlenül.
- Hááát sok mindent, jól megleptél minket, hallod-e – mondja cinkos mosoly kíséretében.
- Bővebben?
- Bővebben? Felszedted Gábort, és hát szerintem smárolási rekordot döntöttetek… Csodáltuk, hogy nem fulladtatok meg, vagy 5 percig folyamatosan csináltátok szünet nélkül. Te, felszedted az egyik legjobb pasit és nem emlékszel rá! Hallod te nem vagy százas... - és jót nevetrajtam, ekkor hirtelen megcsörren a telefonom SMS jelző hangja.

„Szia! Gábor vagyok a buliból. Jó kis este volt a tegnapi, nem igaz? Kialudtad magad? Én nem igazán. De majd úgyis beszélünk. Puszi G.”

- Nit, én megadtam Gábornak a telefonszámomat? - kérdezem rémülten.
- Elvileg igen - vigyorog.
- Ez nem vicces! - korholom barátnőmet.
- Jajj már, figyelj, mi bajod van vele? Amióta itt dolgozol egy pasival se láttalak ÚGY. Most itt van Gábor: helyes, rendes, sportos. Mit akarsz még? - mondja már egy kicsit idegesen.
- Igazad van, nem is emlékszem mikor voltam utoljára pasival... Nah jó, adok egy esélyt neki, megérdemli. - sóhajtok megadóan egyet
- Na azért! - mosolyog most már, jó kedvűen.
- Írj neki vissza! Most, látni akarom. Beszélj meg vele randit! - sürget.
- Jó, hogy ne hívjam fel egyből magamhoz, basszus! És egyébként is megoldom egyedül is! - csattanok fel - Fáj a fejem, szarul vagyok, és akkor még ez is...
- Pedig nem is ittál sok koktélt - jegyzi meg Nit, tűnődve – Na gyerünk írj már vissza neki!!! - hirtelen megint milyen lelkes...
- Oké, egy perc, csak megeszem a kajám, ha lehet, különben itt fogok éhen halni, és akkor nem tudok elmenni a randira - mondom neki, már egy kicsit jobb kedvűbben.