Az éjjel egy kis szél támadt. Szétkergette a város fölé tornyosuló nehéz felhőket, így a kelő Nap
fénye elömlött a havas tájon. Leon felébredt. Még mindig Sorát ölelve feküdt. Határtalan nyugalmat
érzett, ahogy a lány a mellkasára borulva aludt. Már nem számított az, hogy jégálarc mögé bújjon, csak
a félig rajta fekvő törékeny szépség érdekelte. Teljesen tisztába jött az érzéseivel a lány iránt.
Szerette. Mély, igaz szerelemmel. És félt. Az angyal visszautasításától tartott. Annak idején azért távozott.
De ha megint elszakadnának egymástól, abba belehalna. Gyengéden nézett alvó partnerére. Az előző este járt
még mindig az eszében, ahogy az előadáson Sora szomorú tekintete felragyogott, amint őt meglátta.
Ahogy nézte, a lány megmozdult. Szemeit félig kinyitotta, láthatóan azt sem tudta, hol van. A francia
artista elmosolyodott, mire partnernője - meglepődve - tágra nyitotta barna szemeit.
- Jó reggelt! Hogy aludtál? - kérdezte az angyaltól kedvesen.
- Mmm...- zárta össze pirulva szempilláit Sora - jó reggelt! Egész éjjel itt voltál?!
- Itt. Őriztem az álmodat. Komolyan gondoltam, hogy többet nem hagylak magadra...
- Örülök neki. Olyan nyugodtnak érzem magam...- suttogta a szépség, még mindig a férfi mellkasán pihentetve
arcát.
- Tényleg?!- villant fel a szürke szempár - Mondd, mit csinálsz majd a két hét szünidőben?
- Nem tudom. Haza szerettem volna utazni, de a szüleim nem lesznek otthon.
- Gyere el velem Franciaországba.
- Tessék?!- lepődött meg a lány.
- Párizs mellett, a birtokomon töltjük a karácsonyt. Sophie halála óta nem is ünnepeltem. Nem volt értelme,
mert mindig egyedül voltam.
- Nálunk Japánban más ünnepek vannak...
- Tudom. De legalább nem lennél Te sem egyedül, és én sem.
- Kíváncsi vagyok a karácsonyra... - mosolyodott el Sora felülve, és belefeledkezett az ezüstszürke, csillogó
tekintetbe.

Telt a hét. Leon nem engedte vissza az artistaszállóba Sorát, hanem beköltöztette a házába. A színpadnál
már régen egy párnak könyvelték el őket. Ez a tény csak kettőjük számára nem volt nyilvánvaló. Mindketten féltek az
érzéseikről beszélni. Rettegtek attól, hogy elutasítást kapnak...
Layla, Cathy és Yuri visszarepültek New Yorkba. A reptérre a sztárpáros kísérte ki őket.
Valentinot Kalos még a party után elküldte a Kaleidotól. Sorának nem kellett tartania többé tőle.
Nappal edzettek, és az utazással kapcsolatos dolgokat intézték. Esténként előadás volt, amikben remekeltek.
Úgy döntöttek, hogy a szünet előtti utolsó műsor után rögtön utaznak. Így még az előadás előtt mindenkitől
elköszöntek. A finálé után siettek átöltözni, majd - Leon autójával - irány a repülőtér. Természetesen a szép
sportkocsi is utazott Európába.
A gépen kényelmesen elhelyezkedtek. Vacsora után Sora már nagyon álmos volt. Hamar el is aludt, fejét partnere
vállán nyugtatva. A francia férfi még olvasott egy kicsit, aztán ő is elbóbiskolt, fejét a lányéhoz hajtva.
Arra ébredtek, hogy gépük leszállni készül Párizsban.

Alig világosodott, de mégis mindenhol tömeg volt. A japán lány ámulva nézte a nyüzsgést, a karácsonyi díszbe
öltözött várost, az elegáns kirakatokat, ahogy a kocsi elsuhant előttük. Kiérve a fővárosból a havas, néma,
dimbes-dombos táj fogadta őket. Csak itt-ott lehetett némi mozgást látni, ha egy-egy madár lomhán szárnyra kapott.
Fél óra múlva bekanyarodtak egy mellékútra, amit két oldalt fák szegélyeztek. Majd előttük szélesre nyílt a tar
fák sorfala.
Egy patinás, hangulatos nagyobb villából, és néhány apróbb házikóból álló településre értek. Ez volt az Oswald-birtok
szíve.
A kisebb házakban a személyzet lakott családostul. A villa rájuk várt. Leon beparkolt a garázsba, majd a csomagjaikat
bevitette a házba. Sorát gyorsan körbevezette odakint, de nagyon hideg volt, így rövid séta után már nappaliban, a
kandalló előtt melegedtek.
- Hű... prüszkölt Fantom. - Ennyi hó...
- Maradhattál volna Rosetta mellett... ő most úgyis délre utazott...
- Meglátogatom őt is. De a havas karácsony az igazi...
A tágas nappali egyik falán végig könyvespolc, azon pedig rengeteg könyv sorakozott. Nagy, boltíves formájú üvegablakok
és teraszajtó foglalta el a másik falat. A sarokban komplett, mini média center. A kandalló az ablakokkal szembeni falnak
a felét elfoglalta. Előtte kényelmes karosszékek és kanapé. Ide ült a két sztár. Forró teát kortyolgattak, miközben bejött
egy középkorú hölgy (a szakácsnő), szólni, hogy menjenek reggelizni.
- Szeretnél még aludni?- nézett a fiú az Angyalra, mikor befejezték az étkezést.
- Most nem vagyok álmos.
- Jó. Két nap múlva karácsony. Bemegyünk Párizsba. Megmutatom a várost. És..
- Igen...
- Eljönnél velem Sophie sírjához?- kérdezte Leon, szemmel láthatóan kissé zavartan.
- Természetesen.
Leon nagyot sóhajtott. Angyalkája megértően ránézett, és félve megsimította a szomorú arcot, majd ijedten kapta volna el
a kezét, ahogy a fiú ránézett. Egy erős kéz azonban gyengéden megfogta a vékony ujjakat. Sora arca vérvörössé vált.
- Köszönöm. - mondta az ezüsthajú artista.- Gyere, megmutatom a szobádat. utána indulhatunk, ha Te is úgy gondolod.

Megnéztek néhány nevezetességet. Mindet egyszerre úgy sem lehet, máskorra is hagyni kell... Megebédeltek a Szajna-parton
lévő hangulatos vendéglők egyikében, majd a csípős hidegbe ismét kilépve belevetették magukat a belváros forgatagába.
A színek és formák kavalkádjába kissé belekábultak, de sikerült minden barátjuknak beszerezni egy-egy apró, de kedves
ajándékot. Sora Leonnak egy finoman megmunkált vékony arany nyakláncot vett, medállal. A kis dobozt gondosan elrejtette,
hogy partnere ne vegye észre.
Leon szintén rejtegetett egy aprócska csomagot a lány számára.
Amint ezzel végeztek, egy örökké csendes helyre indultak...
Sora egy fehér liliomokból kötött csokrot vitt, és néhány fenyőgallyat. Megálltak egy kis márvány emlékmű előtt. Leon
letérdelt a hóba, homlokát a hideg márványhoz érintette. Úgy sírt némán, hogy ne lássa senki a könnyeit... Partnernője
előtt azonban nem tudta titkolni, bármennyire is akarta... az angyali teremtés teljesen átérezte bánatát. Megértette,
hogy a jégálarc lassan teljesen eltűnik, és nem lesz többé Halálisten. A fiú mellé guggolt, és lerakta a sírra a virágokat.
Leon lassan felállt, felállítva a japán lányt is, akit odahúzott magához, hátulról átölelve. Nem szóltak egy szót sem, csak
mindketten szomorúan meredtek maguk elé. Sötétedett, ahogy kézen fogva az autóhoz mentek. A kocsiban sem törték meg a
csendet.

Mire a házhoz értek, Sora elaludt. Partnere az ölében vitte fel a szobájába. Ott maradt a szeretett nő mellett. Már nem
tudta a magány fájdalmát jégpáncél mögé rejteni.
Másnap reggel az angyal lentről hallatszó kalapálásra és egyéb munkazajra ébredt. Nem nyitotta ki a szemét, de érezte
francia társa testének forróságát, és karja ölelését. Boldogan fészkelte el magát, jobban Leonhoz húzódva, aki álmában
még szorosabban simult a lány hátához.
Végül hangos telefoncsörgés ébresztette fel őket. Leon előző este nem kapcsolta ki az ébresztést... Miután mindketten
elkészültek, lementek reggelizni. A hatalmas nappali egyik sarkában készültek felállítani egy szép, nagy fenyőfát.
Már odarakták, hogy másnap csak díszíteni kelljen. Reggeli után a házigazda újabb meglepetést tartogatott. A ház
alagsorában teljesen berendezett edzőterembe és egy eléggé nagy pezsgőfürdő - medencéhez vitte a lányt, akinek ezek
láttán felcsillantak a szemei. Megegyeztek, hogy ebédig edzenek. Utána Leon pihenőt javasolt. Sora rábólintott.
Megvárta, amíg a fiú elmerül olvasmányában. Utána szépen újra levonult az alagsorba. A házban teljes volt a csend. A
személyzet is hazament már. A lány ledobta magáról ruháját, és lerakta a törölközőt, amit magával hozott. Belemerült a
kellemesen meleg vízbe.
Leon felpillantva észrevette társnője hiányát. Becsukta a könyvet, és a keresésére indult. Az edzőterem volt az első, amit
megnézett... eléggé ismerte már Sorát...de csodálkozására ott nem találta. Bekukkantott a télikertként berendezett helyiségbe,
ahol a medence volt... megbabonázva nézte a fürdőző lányt, aztán észbe kapva visszament a szobájába. Szíve őrülten vert, a
szerelem és a vágy belülről majd szétfeszítette. Hogy lehűtse magát, beállt a hideg zuhany alá. Vizes hajával bajlódott éppen,
amikor Sora visszatért.
- Hát Te mit csináltál a hajaddal?- kérdezte csodálkozva, majd kivette a fésűt a férfi kezéből. Nagyon óvatosan kibontotta
az ezüstszínű hajtömeget, és hajszárítóval megszárította. Leon szó nélkül tűrte, pedig soha, senkinek nem engedte, még a
húgának sem.

Lassan beesteledett. A nappaliban ültek, és filmet néztek. Leon egyszerre felkapta a fejét, mert a szél sivítva vágott
az ablakba egy halom havat. Sora kérdőn nézett rá.
- Hmm... feltámadt a szél. Ha hófúvás lesz, napokig nem mozdulhatunk. Nem baj?
- Nem.
- Akkor jó.- mosolyodott el a fiú - nem hiszem, hogy unatkozni fogunk. Csak épp nem fogunk nagy társaságban bulizni.
- Most nem hiányzik... épp elég volt a múltkori.
- Megértem. De többet nem engedem, hogy előforduljon. Vigyázni fogok Rád.
- Köszönöm.- suttogta zavartan az angyal.
Odakint tombolni kezdett a vihar, de ők nem bánták. Jól elvoltak a kellemesen meleg házban.

- Sora! Ébredj! - dorombolt a fülébe a kedves, mély hang.- A fenyőfa díszítése a mi dolgunk... És van munka vele bőven...
- Mmm... csak pár percet még, Fantom...utána indulok edzeni...- motyogta a lány álmában. Leon úgy döntött, erőteljesebb
módszerhez folyamodik:
- Sora Naegino! Ébresztő, mert megint elkésel.- mondta most már keményebben és hangosabban. A lány hirtelen felült.
Arckifejezésén az látszott, nem tudja, hol van és mi történt. Leon elnevette magát:
- Jó reggelt, miss mormota! Az egész napot átaludnád, ha hagynám.
- Jó reggelt! Már az is baj, ha szeretek aludni? - nyújtózkodott nagyot a Kaleido sztárja, miközben partnere majd felfalta
a szemével.
- Az nem baj... de eltart egy darabig, míg feldíszítjük a fát.
- Értem, megyek. Mondd, megvárnál lent? Szeretnék átöltözni.
- Rendben, de igyekezz.- indult kifelé a szobából a férfi.
- Fantom!- csattant fel mögötte a méltatlankodó kiáltás. Majd kinyílt az ajtó.
- Leon! Kérlek, vidd a perverz barátodat...- nyújtotta oda neki az elcsípett apró szellemet, és visszament öltözni. A fiú
sóhajtva kérdezte Foolt:
- Nem tudnád néha fékezni magadat?! Karácsonyfadísz szeretnél lenni?!
Gyors reggeli után nekiláttak a díszítésnek. Közben rengeteget nevettek. A ház személyzete döbbenten, de örömmel nézett
össze,hallva a felcsattanó kacagást. Régen hangzott fel már ilyesmi az ódon falak között...
A hatalmas fenyő felső ágait még Leon sem érte el. Megoldották létra nélkül. Mire jó az artistatudásuk?! Az ezüsthajú
felemelte partnernőjét, aki felakasztotta a díszeket. Fantom is be volt fogva - ő volt a "királyi udvar szállítója"...
vagyis ő repkedett a dobozok és Sora között a csillogó csecsebecsékkel. Végül felkerült a tetejére is a csúcsdísz. Fantom
elfáradva dőlt ki. Haja az égnek állt. Legalább egy kis ideig nyugton marad...
Következtek a nappali és a ház többi részének díszei. Igaza volt a ház urának, sötétedésig eltartott, mire mindennel
végeztek.
Addigra már az ebédlőben terítve volt az ünnepi vacsorához.
- Menjünk átöltözni... pihegett a lány az egész napi munka és nevetés után.
- Máris... csak valamit majdnem elfelejtettem... - válaszolt Leon, és a nappali ajtaja fölé felfüggesztett egy ágacskát, amin
zöld levelek és zöldesfehér bogyók voltak.
- Mehetünk.- bólintott, miután megszemlélte művét.

Egész nap el voltak foglalva, így nem is nagyon néztek ki az ablakon. Sora a szobájából kikukucskált... Tágra nyitotta
őzikeszemeit. A viharos szél és a sűrű hóesés fehér függönnyel takarta el még a személyzet házainak világító ablakait is,
pedig azok csak néhány lépésnyire épültek a villától. Behúzta a sötétítőfüggönyt, majd zuhanyozni indult. Fantomtól
most nem kellett tartania. A kis szellem a karácsonyfadísz-szállítás fáradalmait pihente ki.
Felfrissülve lépett ki a meleg víz alól. Megtörölközött, majd a szekrényéhez lépett. Elmosolyodott, ahogy az előző napon
- egy neves divatcég üzletében vásárolt - fekete estélyi ruháját, és tartozékait előszedte. A ruha mélyen dekoltált, és
magasan felhasított volt, sokat sejtetett tökéletes alakjából. Fekete, magas sarkú szandált húzott hozzá. Haját csak
féloldalasan tűzte fel, és egy fekete selyemrózsát rakott bele. Nyakában fekete pánton egy arany medál függött. Amikor
végzett az öltözködéssel, a szobájában kábultan kiterült Fool elgyengült hangon csak annyit nyögött:
- Húúúú...
- Mi bajod, Fantom?
- Elfáradtam... de még fantasztikusabban nézel ki, mit a partyn... Leon le fog rohanni...
- Nem hinném... a húgát látja bennem...- válaszolt kissé szomorkásan a lány.
- Te tudod... kellemes ünneplést... én most aludni fogok...
- Fantom! Te akartad a legjobban a havas karácsonyt!!
- Mmmm...- válaszolt a szellem kómásan. Láthatólag már aludt...

Sora vállat vont, és kiment a folyosóra, onnan meg lesétált a nappaliba. Kezében vitte a díszesen csomagolt parányi dobozt.
Támadt egy ötlete. A karácsonyfához ment, és szembetűnő helyre felakasztotta az ajándékot. Leon utána lépett be, már nem
látta... De nem is azzal volt elfoglalva - hanem a lányt bámulta elkerekedett szemekkel... De Sora is nagyot nyelt a fiú
láttán... A fekete, félig nyitott nyakú ing és farmerszabású nadrág kiemelte széles vállát, kidolgozott, izmos alakját.
A francia artistakirály elszánta magát. Odalépett álmai nőjéhez, karjait körülfűzte a karcsú derékon. Mindkettőjükön édes
borzongás futott végig, ahogy egymáshoz simultak.
- Gyönyörű vagy...- súgta oda a férfi, majd erőt vett magán, és az ebédlőbe vezette partnerét. Várta őket az ünnepi vacsora.
Evés közben egymást nézték, miközben félelmeiket már rég legyőzte a szerelem. A desszert és a tea a nappaliban lett tálalva,
így felálltak az asztaltól. Kezük összeért, majd ujjaik összekulcsolódtak. A nappali ajtajában Leon megállt, és a lány felé
fordulva gyengéden átölelte, majd arcát megsimítva finoman kényszerítette, hogy felnézzen. Egyre közelebb hajolt, míg ajkaik
össze nem értek. Édes, forró, szenvedélyes és hosszú csókjukba mindketten beleremegtek. Úgy érezték magukat, mint ha
álmodnának... Végtelenül boldogok voltak.
- Szeretlek!- suttogta Leon, majd újra birtokba vette a cseresznyepiros ajkakat.
- Én is szeretlek, Leon!- válaszolt kis idő múlva a lány, amikor lélegzethez jutott. Leon felnézett a fejük fölé, ahová
vacsora előtt az ágacskát akasztotta. Elmosolyodott, majd szerelmét leültette a karácsonyfa melletti kanapéra. Rejtekhelyéről
előszedte Sorának szánt ajándékát, egy mesés, aprólékos munkával készült gyűrűt, sötétvörös, apró drágakövekkel díszítve.
Mielőtt átadta volna, kissé félénken megkérdezte:
- Mondd... velem maradnál mindig? Lennél madame Oswald?
Sorának tágra nyílt a szeme meglepetésében. Elmerült kedvese csillogó tekintetében, majd barna szemei könnyekben kezdtek
úszni.
- Igen...- suttogta döbbent örömmel, mire párja megkönnyebülten elmosolyodott, az ékszert Sora ujjára húzta, és kedvese
könnyeit lesimítva a nyakába csókolt. Válaszul a lány nagyot sóhajtott, majd ő "támadta le" csókjával a férfit.
Utána megszólalt:
- A Te ajándékodat meg kell keresned... a fenyőfán.- nézett az ezüstszürke szemekbe.
- Én már kaptam ajándékot... életem legszebbjét. Téged... azt, hogy itt vagy, velem... - csókolta meg újra a lányt. Majd
megkereste ajándékát, az apró dobozkát a fán.
Kint egyre tombolt a hóvihar, de bent ügyet sem vetettek rá. Forró testük összesimult, ahogy egymást kóstolgatták.
Leon az ölébe kapta párját, és felvitte a szobájába.
- Ez életem legszebb karácsonya... - suttogta, miközben szerelemtől reszkető kedvesét dédelgette.