3. fejezet

Újabb álarc

A ragyogó napsugarak egy fenséges démon arcát cirógatták meleg leheletükkel. A férfi hideg vonásain most mérhetetlen nyugalom tükröződött. A selymesen simogató sugarak lassan a férfi szemhéját nyaldosták, mikor felnyílt az igéző füstszürke szempár. Ám a fjordhűs tekintet helyén ezúttal szelíd ibolyás ragyogás honolt. Álomtól fátyolos tekintetét a mellette fekvő ágyrészre szegezte a démon. Az üres gyűrött ágyneműt figyelve leperegtek előtte a múlt éjszaka emlékei. A fájdalmasan édes képekben egy tündöklő angyal mosolygott rá, kinek vonásai örökre elméjébe vésődtek. Ahogy szertefoszlottak az emlékek, úgy tudatosult a férfiban az üres ágy jelentése. Elment…

-       Elment…-suttogta Leon, mintha a szó visszafogathatná az időt, s újból ölelhetné az ismeretlen nőt. Lassan ülő helyzetbe tornázta magát, miközben gondolatai messze jártak.

-       Elment, s tátongó űrt hagyott maga után. Ki ez a nő? Mi a neve? Hogyan találjam meg?- vetődött fel Leonban a kérdés. Szíve hevesen zakatolt, tekintete megkeményedett, s újból rideg közönyt sugallt, amint megfogalmazódott benne a sürgető parancs: Megtalálom, meg kell találnom ezt az Angyalt. S ha megtaláltam soha többé nem engedem el! –A megszületett elhatározása hihetetlen energiával töltötte fel a francia démont. Türelmetlenül pattant ki az ágyból, és gyors határozott léptekkel a fürdőszoba felé haladt, mikor tekintete megakadt az éjjeli szekrényen heverő levélpapíron. Óvatosan felemelte a lapot, melyből kellemes vanília illat áradt. Az apró gyöngybetűk alkotta sorokat mohón falta Leon tekintete.

Drága Démonom,

Köszönöm a csodálatos éjszakát, a feledhetetlen élményt, melyet örökre a szívembe zárok. Élj boldogan, s őrizd meg az emlékem, ahogyan én is megőrzöm a tied.

Angyal

-Ne félj angyalom! Örökre a szívembe zártalak, de nem ez volt az utolsó találkozásunk…

Ezalatt Sora már az American Airlines Miamiba tartó járatán ült. Tekintete a mellettük elsuhanó felhőkön pihent. Valahogy a vattacukorszerű bárányfelhők mindig megnyugtatták. Bár átöltözött, felfrissítette magát kora reggel, de mégis úgy érezte, mintha a titokzatos férfi érintése még mindig a bőrén égne, mintha a fanyar szantálfa illata még mindig körül lengné. Nem tudta vajon ez a mardosó bűntudat műve, vagy a sokat áhított, átkozott szerelemé. Lassú keserű félmosolyra húzta szépen ívelt ajkait, majd elővette laptopját és a munkába menekült, mint mindig. Merengve bámulta a képernyőt, melyen az Oswald Konzorcium mappája díszelgett. Úgy érezte magát Sora, mint Dávid, akinek szembe kell néznie Góliáttal, de mellette nem állt sem isten, sem senki más. Szomorú mogyoró barna szemeiben, hirtelen az elhatározás szikrái csillantak meg, de a fény azonnal ki is hunyt. Majd egy határozott mozdulattal rákattintott a mappára, s előtte hevert a híres, hírhedt multinacionális vállalat egész története az alapítástól kezdve napjainkig. Bár már sokat hallott az Oswald birodalomról, de sosem vette a fáradtságot, hogy jobban megismerje.  Mindig is idegenkedett az ilyen óriási, nézete szerint lelketlen, rideg mega vállalatoktól. De most félre kell tennie az ellenérzéseit, s a lehető legalaposabban tanulmányoznia kell az ellenfelét. Igen, s hétfőn majd felvilágosítja Mr. Oswaldot, hogy az ő cége nem eladó, s hogy nem fogja harc nélkül feladni. Sora erőt merítve, az ismeretlen iparmágnás iránt érzett dühétől vezérelve sebesen olvasni kezdte a jelentést. Az oldalak rohamos gyorsasággal fogytak. Ám minduntalan egy gyönyörű arc, egy fjordhűs szempár kúszott lelki szemei elé. De nem, most nem hagyhatta, hogy elkalandozzanak a gondolatai. Nem, most nem! Enyhén megrázta fejét, mintha azzal elűzhetné a látomást, s makacsul újból a laptop monitorjára meredt. Már délfelé járhatott az idő, mikor a stewardess kellemesen csilingelő hangja töltötte be a teret. Nyájasan felhívta az utasok figyelmét a közelgő landolásra, s a biztonsági övek fontosságára. A közleményt hallva Sora lassan elcsomagolta gépét, s tekintetét az alattuk elterülő Miamira szegezte. A város, mint egy látomás, úgy emelkedett ki a habok közül. Büszke felhőkarcolók üdvözölték az angyalt, hangosan harsogva: Hazaértél! A hatalmas madár lassan ereszkedni kezdett, s az utasok izgatottan fészkelődve várták a földet érés boldog pillanatait. Ám Sora csupán egy mélabús pillantást vetett az egyre közeledő városra, s újból állarcot öltött. Állarcot, mely palástolja megsebzett szívének bűnös titkát. A gép puhán landolt Miami város leszállópályáján. Sora egy utolsó simítással ellenőrizte orgonalila nadrágkosztümjének állapotát. A nadrág egyenes szabása kiemelte karcsú combjait, míg rafinált kabátkája karcsú derekát és telt kebleit hangsúlyozta. A blézer alatt egy hófehér szatén topott viselt, ahogyan vőlegénye szerette. Miután meggyőződött öltözéke kifogástalan állapotáról, határozott ám puha léptekkel csatlakozott a leszállni készülődő tömeghez. Hamarosan a kígyózó sor elején találta magát. Méltóság teljes gazella módjára suhant le a rámpán, s minden egyes lépessél távolabb került a tegnap esti csodálatos álomtól, s egyre közelebb a szürke valósághoz.

-       Ébredj fel kislány, ez a valóság!- suttogta egy gúnyos belső hang. A csendes mélázásnak a váró terem ujjongó, vidám zsivaja vetett véget. Elszakadva keserédes gondolataitól, tekintetét végigfutatta a tömegen, de nem találta az ismerős jégkék szempárt. Így hát tovább ment a kijárat felé. Amint elérte a célját, megcirógatta a forró Miami-i szellő. Mélyen beszívta levegőt, mely perzselte tüdejét, s egyúttal az otthon ismerős melegével töltötte meg szívét. Büszkén emelte arcát a melengető nap felé, s halkan suttogta, mintha csak egy vallomás lenne: Hazaértem! Bár Oszaka szigetén látta meg a napvilágot, még is ez a város, az amerikai álom adott otthont lelkének. Az álom, melytől most egy rideg, kegyetlen iparmágnás meg akarja fosztani. Eddig lehunyt pillái a gondolat hatására felnyíltak, s mogyoró barna tekintetében elszántság tüze lobogott. A már-már démoni tekintet hirtelen rátalált a nyugalom, biztonság jégkék forrására. Az angyal arca felragyogott, s sürgető léptekkel igyekezett a jóképű szívtipró felé. A férfi látva a lány közeledését lassan ellökte magát tűzpiros Ferrari-ja oldalától. Csinos ajkait mosolyra húzta, igéző tekintete a közeledő gazellára tapadt. Rövid lenszőke fürtjeivel gyengéd játékot játszott a szellő, mely akár erotikus vetülete is lehetett volna az előtte álló éjszakának. Égszínkék, rövid ujjú inge izmos karjaira, kidolgozott hasfalára tapadt a fuvallatnak köszönhetően, míg krémszínű nadrágja a kemény, férfias combokat rajzolta ki. Csupán pár méter választotta el Sorát a férfitól mikor, az hívogatóan tárta ki felé karjait. A szeretetteljes gesztust látva az angyal léptei egyre gyorsabb tempót követtek, míg végül futva vette magát vőlegénye karjaiba. Az acélos izmok gyengéden fonódtak törékeny kis teste köré. Sora fejét a férfi izmos mellkasán nyugtatta. Így álltak néma csendben egy örökkévalóságnak tűnő percig.

-       Yuri- törte meg a rájuk telepedő csendet Sora.

-       Sora- válaszolta simogató érzéki hangján a férfi, s óvatosan a lány álla alá nyúlt.- Tudod, hogy nagyon hiányoztál?- vallotta be Yuri. Sora nem szólt, csupán gyönyörű szemeit a férfi arcára emelte. Tekintetében szeretettel vegyes fájdalom tükröződött, amit a férfi a közelgő tárgyalásnak tudott be. Lassan ajkaik áthidalták a lehelet vételnyi távolságot, s angyal halkan suttogta kedvese szájra: Igen. Majd egy kis kéjesnek hangzó sóhajt hallatott, s szemeit lehunyta. Yuri pedig mohó, vággyal, kéjjel átitatott csókkal borította be az angyal rózsás ajkait. Sora készségesen viszonozta szerelme intim gesztusát. Próbált elmerülni az ismerős érzéki ölelésben, a mámorító csókban, de mindig egy másik csók érzése furakodott elméjébe. Igen az idegen francia csókja melytől felpezsdült a vére, s mely elvarázsolta egy életre. De ez a csók most más volt, mintha már nem lobogna úgy szerelmük tüze, mint annak idején. A gondolat, a szívében ébredő keserű fájdalom hatására egész testében megremegett. Yuri érezte, hogy ez nem a kéjhulláma, s aggodalmasan tolta el magától szerelmét.

-       Mi baj Drágám?

-       Semmi Életem, semmi! Biztosan csak az időeltoldás okozta fáradtság miatt van.- hárította el a kérdést Sora.- Inkább mesélj, mi újság? Hogy halad az Oswald ügy?- a kérdés hallatán Yuri arca elkomorodott, majd egy pillanat alatt mérhetetlen düh, könyörtelen elszántság perzselő lángjai gyúltak a jégkék mélységben.

-       Semmi, semmi új információnk nincs, amivel megszorongathatnánk a Halálistent- fintorodott el a férfi- de esküszöm ha kell akár a legalantasabb módszerekkel is, de megállítom. Nem hagyom bekebelezni a Kaleidót.

-       Tudom Szivem!- suttogta a visszafojtott érzelmektől rekedtes hangon Sora Yuri fülébe, mialatt gyengéden cirógatta párja izmos hátát.- Tudom, de ez a ... férfi nem ér annyit, hogy feladd a becsületed, a lelkiismereted! Hidd el, kitalálunk valamit, mert- egy pillanatra megremegett az angyal hangja- mert nem érhet így véget az Álmunk!

-       Sajnálom Drágám, de nem tudom végig nézni, ahogy ez a- itt nagyot nyelt Yuri, s megpróbálta dühét megzabolázva hölgytársasághoz illő módon folytatni gondolatait, ahogyan azt tradicionális neveltetése megkövetelte- „befektető” tönkre teszi az életünket, a családjaink életét.- Sora egy hálás mosollyal, egy kedves cirógatással próbált reagálni az elhangzottakra. Hálás volt Yuri segítségért, s így már nem is tűnt annyira kilátástalannak a helyzet, ám féltette is a férfit. Félt, hogy olyan eszközökhöz nyúl, melyek túl lépik az ő erkölcsi morálja által húzott határt. Ami valljuk be szigorú japán neveltetése miatt igencsak szűkös lehetőségeket vázolt fel az amerikai előtt. Becsület, tisztesség…. ebben a világban már csak korlátozott formában éltek, s ez minden alkalommal mélységesen elszomorította az angyalt. Kavargó gondolatai árját Yuri indítványa szakította félbe:

-       Gyere induljunk Rosenuage-ba, mert ha elkésünk, és kihűl a vacsora…

-       Jeanne kitekeri a nyakunkat!- fejezte be kuncogva Sora, ahogy elképzelte az idős szakácsnő ábrázatát. A szavakat tettek követték. Yuri úriember módjára kinyitotta a tűzpiros csoda anyós ülés felőli ajtaját, majd az öreg komornyikot, Borist utánozva remegő térddel mélyen meghajolt.

-       Köszönöm Boris!- válaszolt Sora megjátszott komolysággal, s királynőhöz illő tartással, kifinomultsággal elfoglalta helyét az ülésen. Yuri egy határozott mozdulattal becsukta az ajtót, s a kocsit megkerülve lazán huppant be a volán mögé. Ez volt az utolsó csepp abban a bizonyos pohárban, a cérna elszakadt, és hangos nevetésben törtek ki. Egy rövid pillanatra elfeledték a gondjaikat, s újra azok a kis csirkefogók voltak, akik oly sokszor meglógtak az öreg Boris elől, s ki szöktek közeli erdőbe. Igen, kiszöktek a Rosenuage-zsal szomszédos kis erdőbe, hogy ott rabló-pandúrost játszanak a szomszédos farmokon élő gyerekekkel. Gyorsan repült az idő, s alighogy elindultak a repülőtérről, már rá is kanyarodtak a keskeny kis bekötőútra, melynek végén Rosenuage barátságos, ám végtelenül méltóságteljes neoklasszicista épülete állt. Nos igen el kellett ismernie Sorának, hogy e két jelző, mely szívében a házzal kapcsolatban él nem igen fér meg egymással. De az elegáns épületet valahogy körül lengte valaha benne élt és élő emberek szeretete, s ez volt az, ami az angyal számára az otthont jelentette. Gyorsan suhantak el a magas, rendíthetetlen ciprusok mellett, majd elérték a díszes fekete kovácsoltvas kaput. Az öreg, sokat szolgált kapu ráérősen tárta fel a házhoz vezető utat. Soráék lassan felhajtottak a kacskaringós, kétoldalt terméskövekkel szegélyezett kis macskaköves úton, majd leparkoltak a melléképület mellett kialakított parkolóban. Yuri előzékenyen kisegítette a lányt a tűzpiros sportkocsiból, majd egy utolsó bátorító csókot nyomott az ajkára. Tudta, amit belépnek az előcsarnokba, szerető rokonok veszik majd körül Sorát féltő gondoskodással, s egy lélegzetvételnyi időt sem tölthetnek egymással. Sora mélyen belekarolt vőlegénye karjába, s lassan végigsétáltak a gardéniákkal, romáliákkal, kaméliákkal és fehér rózsákkal beültetett kis kerten. A késő délutáni szellő magával hozta a csodálatos mediterrán világra jellemző hangulatot. Olyan volt Rosenuage, mint egy csipetnyi côte d’azure, egy leheletnyi olasz temperamentummal Amerika szívében. Igen ez tökéletesen illett a Killien családra. Az idős Keir Killien volt a család feje, egy igazi Mussolini, de a zord külső érző szívet takart. Camille, Yuri édesanyja képviselte a stílust, a kellemet, és nem utolsó sorban a sznob nézeteket. Sora sohasem kedvelte leendő anyósát, sokkal inkább szívéhez nőtt Tatjana. Tatjana Yuri nagynénje volt, s egyben édesapjának Arlonnak a nagy szerelme. De sajnos a körülmények szétválasztották őket, s Tatjana Arlon öccséhez Raymoundhoz ment hozzá. Sora szíve mindig elszorult a história hallatán. Miközben az angyal a családon merengett, elérték az árkádokkal övezett főépületet. Ám furcsamód senki sem várta őket. Nem nyitott ajtót Boris, mintha csak a betoppanásukat várná, nem szaladtak eléjük a gyerekek, Zack és Katie. Sora imádta a kis keresztgyerekeiket. Mindig hozott nekik valami kis apróságot, ha elutazott, de most nem. Most csak fájó, ám annál csodálatosabb emlékekkel tért haza Velencei útjáról. Mindenesetre különös szinte elhagyatott érzése támadt a csupasz ajtót nézve. Yuri éppen megjegyezte félig viccesen, hogy nem számított ekkora tömegre, mikor nevetés hangjai ütötték meg füleiket. A vidám moraj a hátsókert irányából jött. Cinkosan egymásra mosolyogtak, s a hangok nyomába eredtek. Átvágtak az illatos ciprusokkal, rózsa lugasokkal övezett előkerten, és fokozatosan megdöbbentő látvány tárult eléjük. A család minden tagja a hosszú kovácsoltvas asztal mellett ült, melynek apró mozaikokkal kirakott tetejét szinte teljesen eltakarta a sok gyümölcsös tál és a friss, gőzölgő vacsora. Minden tekintett egyetlen pontra szegeződött, méghozzá az asztalfőre. De nem Keir-re, a család fejére, a vasakaratú makacs nagypapára, hanem az asztal másik végén ülő rejtélyes alakra. Ilyen távolságból nem tudták Soráék pontosan megállapítani az idegen személyazonosságát, de annyit bizonyosan, hogy az egész családra nagyhatást gyakorolt. Camille kéjsóvár tekintettel csüngött az idegenen, míg Tatjana élvezte a vendég válogatott anekdotáit. Steven, Yuri bátyja és felesége Elisabeth kétkedve hallgatta a férfit, a nagypapa szemei, pedig szikrákat szórtak a haragtól. Halkan lopakodtak közelebb Soráék, nehogy félbeszakítsák a jelenetet, mielőtt még fényderülhetne a szituáció természetére. Úgy osontak a bokrok között, mint két besurranó tolvaj, ám ahogy közelebb értek az asztal közelében pompázó rózsabokorhoz, Sora megmerevedett, szívverése felgyorsult, s egy pillanatra megfordult vele az egész világ.

-       Hogy kerül ide? Hogy találhatott rám? Ez nem lehet…. le fog buktatni!- söpörtek át hihetetlen gyorsasággal az angyal elméjén a kérdések. Szeme a nemes vonású, fjordhús tekintetű francia démonra tapadt. A démonra, aki tegnap éjjel magával rántotta a pokolba, hogy onnan a mennyekbe repítse. De az ördögbe is hogy kerülhetett pont ide az a férfi, bosszankodott magában Sora. Tekintete elszakadt a férfi profiljától, és lassan hátrálni kezdett. Próbált halkan visszaosonni a főépület felé, de késő volt. Yuri a keze után kapott, és finoman magával húzta a társaság felé. Keir vette észre először őket. Jelentőség teljesen végig mérte a settenkedőket, majd hangosan, hogy mindenki halhassa, üdvözölte őket:

-       Yuri, Sora! Csak hogy végre megérkeztetek. A vendégünk- itt sokatmondóan a franciára pillantott, már félórája vár rátok. Foglaljatok helyet.- invitálta maga mellé a fiatalokat, akik már éppen eleget tettek volna a kérésnek, mikor Tatjana közbe vágott.

-       Ugyan Keir, had üljenek a vendégünk mellé, hiszen Oswald úr csak a kedvükért repült ide egyenesen Párizsból.

-       Valóban asszonyom, bár az igazat megvallva Velencéből utaztam idáig.- javította ki Leon. Hangja mély volt és borzongatóan érzéki, és Sora tudta, hogy ez a hang, ez a színjáték csak neki szól. De azt nem tudta mit akar. És vajon azt tudta a férfi, hogy ki ő. Vajon tudta, és csak ezért csábította el Velencében. Mogyoró barna tekintetében a harag és sértett büszkeség tüze lobogott. Dacosan szegte fel állát, s királynői méltósággal lépett a Leon mellett felajánlott székhez. Yuri dühös, tulajdonát féltő vad módjára követte az angyalt, s tekintete semmi jót nem ígért a francia számára. Leon szürke tekintete acélossá keményedett, s szépen ívelt ajakain egy röpke gúnyos mosoly suhant át. Majd lazán felállt, s gálánsan kézcsókkal köszöntötte az angyalt.       

-       Enchantée, Madmoiselle!- lehelte Leon Sora apró kis kezére, mialatt egy futó csókot nyomott rá. Lehelete, perzselte a lány bőrét, ajkai érintése kéjes vágy hullámát indította útjára az angyal testében, s egy kissé megremegett. A férfi, pedig örömmel konstatálta, hogy nem csak ő érzi a mindent elemésztő vágyat.

-       Isten hozta, Monsieur Oswald! A hírneve megelőzte.- mosolyodott el gúnyosan Sora- De minek is köszönthetjük látogatását?

-       Nos szerettem volna megismerni a Kaleidót, és természetesen Önöket is- tekintetét végigfutatta a társaságon- még a hétfői tárgyalás előtt.

-       Érdekes! Csak nem előre felmérte a vállalkozás értékét, és a családom lefizethetőségét!- vágott közbe indulatosan Yuri!

-       Ami azt illeti, igen felmértem a szituációt, s egy remek ajánlatom van a számukra. De kérem, hagyjuk az üzletet vacsora utánra. Nincs igazam Mr. Killien?- s jelentőség teljesen, rideg közönnyel Keirre pillantott.

-       Rendben, várom magát Sorával és az unokámmal együtt a dolgozószobába vacsora után.