|
4.RÉSZ
CHATTERBOX 2009.05.15. 13:10
- Szia szépségem! - nyomott gyors csókot a megkövült lány ajkaira a férfi, Leon
- Mit képzelsz? - lökte el magától
- Mikor először találkoztunk, nem tiltakoztál! - vette ki kezéből az égő mérget és ő maga is beleszívott a dohányba
- Az teljesen más volt. És szeretném, ha sosem tudná meg senki! - nézett rá tomboló haraggal
- Csak nem félted a zenei karrieredet? - merengett a távolban villogó kivetítőre, amin a banda neve rikított vörösen és feketén
- Szóval tudsz róla... Mennyit akarsz? - tette zsebre a kezeit
- Édesem, hamarosan rájössz majd, hogy nekem nem kell a pénzed, sőt... - hajolt megint közel
- Ezt most vegyem fenyegetésnek? - próbált erős lenni, de a férfi közelsége megremegtette szívét és tagjait, amit nem tudott eléggé leplezni
- De most nem ezért jöttem. - dobta el a csikket
- Akkor minek?
- Mi közöd van neked Ken Robins-hoz? - vágta zsebre a kezeit
- Semmi! - válaszolta határozottan
- Nekem nem úgy tűnt tegnap...
- Tegnap?
- Itt, a cég előtt. Hát már teljesen elfelejtettél? - tette fájdalmasan szívére a kezét
- Csak nem te is bandázol? Csak azt ne mond, hogy...
- Ken basszusosa vagyok! - húzta ki magát büszkén, amin a lány egy pár pillanat múlva jót derült
- És mégis milyen zenét játszhattok ti négyen, szépfiúk? Csak nem valami nyálas romantikával fűszerezett mondókát?
- Ez most fájt! - görnyedt össze látványosan, ami újabb hahotát váltott ki a lányból
Leon mindig is tipikus macsó volt. Magát helyezte előtérbe bárki másnál és mindent elkövetett azért, hogy ő legyen az első. Sosem tűrte volna el senkitől, hogy kinevesse. Erre itt ez a lány és hangja, néha fájdalmas őszintesége egyenesen örömet okoz neki, és nem bánja, ha így egy kis vidámságot tud csalni az arcára.
- És mond csak...
- Leon vagyok! Leon Oswald!
- Szóval Leon. Miféle őrület vitt bele téged ebbe a bandába?
- Miért, szerinted jobbat érdemlek? - hajolt hozzá közel megint
- Nyugi, Casanova! Engem nem kapsz meg egykönnyen! - tette keresztbe maga előtt a karjait a nő
- Őh... mintha ezen már túl lennénk... - lépett egyet hátrább és értetlenséget színlelve vakargatta meg fejét, szeme viszont huncut fényben villogott, mikor látta a lány zavarodottságát.
- Bunkó! - felelte és besietett az épületbe, melynek ajtajánál megtorpant – Leon Oswald! - mutatott rá feszes karral
- Igen, szépségem? - pillázott felé
- Te is egy banda, én is egy banda. Hát legyen! De tudd meg! Le foglak győzni! Ezennel kihívlak téged egy versenyre, amely pontosan egy hónap múlva zárul le!
- Ezt te sem gondolhatod komolyan! Nálam nincs jobb!
- Úgy hiszed? Akkor készülj fel, mert most emberedre akadtál! - tette büszkén csípőjére a kezét
- Rendben! - ment bele a játékba – Állom a fogadást! - lépett gyorsan elé és egy csókot lopott tőle
- Elég legyen ezekből! - lökte el megint magától
- Talán nem élvezted?
- Erre most ugye nem kell válaszolnom? - húzta ravasz mosolyra ajkait
- Hmm. Akkor a verseny ezennel kezdetét vette! Én is kihívhatlak téged bármilyen versenyre és te is bármikor elém állhatsz valamivel.
- Bármivel? - lepődött meg a lány
- Így van. Még egy Barbie-babát is hamarabb felöltöztetek nálad!
- Úgy nézek én ki, mint aki ilyen játékokkal nőtt fel? - nevetett a lány
- Nem, sokkal inkább mintha az apád szerszámos ládájába pottyantál volna! - utalt nevetve a lány kiegészítőire, amelyek között megtalálható volt egy kisebb szöges karkötő, strasszokkal díszített nyakkötő és különböző, stílusi hovatartozását mutató egész-ujjas gyűrűk.
Ám a hibát a fiú nem itt követte el. Sora csak egyetlen dolgot utált, ha szóba jött egy-egy beszélgetés kapcsán, mégpedig ha a családjáról van szó. Az anyja egyik napról a másikra elhagyta, az apja pedig beadta őt egy árvaházba azzal az indokkal, hogy miután híres lesz és sok pénzt keres, visszamegy érte és akkor együtt élhetnek kényelmesen.
Persze. Csakhogy Sora-t nem ilyen fából faragták. Az első adandó alkalommal elszökött az otthonból, keresett magának egy zugot, melyet még ma is a magáénak tudhat. Abban a raktárban húzta meg magát, amit most kicsinosított és egészen varázslatossá tett. Persze szinte egész nap dolgozott a megélhetéséért, vagy a napi élelemért. Szerencsésnek tudhatta magát, hogy nem vadult el a magánytól és a szigor hiányától.
- Bunkó! - komorodott el arca és visszafutott az épületbe
- Most meg mi van? - értetlenkedett magában, és mivel magára maradt, elhagyta a terepet
Leon egész úton, miközben a szállodájába tartott, egy kihíváson töprengett. Minél hamarabb meg akarta ismerni minden titkát, erősségét és hibáját. A csajok a nap hátralévő részében pihenőt kaptak, amit természetesen ki is használtak. Ana és Mia olyan szinten élték bele magukat a zenéléssel együtt járó hírnévbe, hogy ezt a délutánt kizárólag vásárlással töltötték, de nem is akármilyennel. A legtutibb napszemüvegek, sokat takaró baseball sapkák áradatába vetették bele magukat. Layla-ért egy méregdrága autó érkezett, ugyanis a lány családja rettentő gazdag, és szerencsésnek érezheti magát, hogy egyáltalán engedik neki az ilyen fajta szereplést. Sora megint majdnem magára maradt. Társa most viszont Sarah volt, akivel egy nyugis parkba vonultak pihenni, beszélgetni. A napozó párost két férfi szólította meg. Sora szeme egyben volt haragtól izzó és szeretettől édes, ugyanis a két férfi Kalos és Yuri volt.
- Ön ugye ezeknek a fiúknak a manager-e? – próbált beszélgetést kezdeményezni Sarah és Kalos-hoz fordult
- I-Igen. – felelte zavarodottan, amit a nő szépsége és bája váltott ki belőle
- Megtenné, hogy elkísér engem egy darabon? – húzta magával a férfit Sarah
- Na de...
- Óh, de kedves! Akkor holnap találkozunk! – szólt vissza Sora-nak és már el is tűntek
Yuri és Sora most szemtől szemben állt egymással és mégsem szóltak semmit. Kínos csend ölelte körbe őket. Ismerték egymást, óh, de még milyen jól. Hisz gyerekkori barátok voltak. Sora raktára ugyanis ennek a fiúnak a családja kezében volt. Mindketten emlékezni kezdtek az első találkozásra. Sora épp kitakarította a raktárat és egy ágyhoz nem igazán hasonlítható fekvő alkalmatosságot próbált összetákolni. Yuri épp iskolából tartott hazafelé és a zajra felkapva a fejét lesett be az épületbe. Rögtön elképesztette őt a látvány, ahogy egy törékeny lányka igyekszik betakarni testét egy olajos ronggyal a hideg elől egy pár dobozon. Meghatottan közeledett felé és állt meg előtte. Sora nagyon megijedt és összekuporodva ült fel előtte. Yuri matatni kezdett a táskájában és egy megmaradt szendvicset nyújtott felé egy mosoly kíséretében. A kislány szeme felcsillant az ételt látva és vonakodva fogadta el azt. Attól a naptól fogva szinte minden nap találkoztak és játszottak vagy tanultak együtt. A fiú ugyanis mindent meg akart tanítani neki, amit aznap ő tapasztalt az iskolában. De sajnos minden szép álmom véget ér egyszer. Yuri egyre kevesebbet látogatta Sora-t, mert a szülei rájöttek, hol kóborol olyan sokáig. A kis félénk lány így fordult át egy magabiztos, ám rideg nővé. Sosem volt alkalmuk ezután beszélgetniük egymással. Egyszerűen csak eltűntek egymás életéből. És most itt állnak teljes életnagyságban.
- Sora... – súgta a fiú halkan, kissé megtörve
- Jó újra látni téged. – szólt oda neki, de sem hangja, sem szemei, sőt arcvonásai sem tükröztek érzelmeket
- Megbeszélhetnénk a múltat egyszer? – lépett felé egyet bizakodva
- Minek bolygatni azt, ami már megtörtént?! – gyújtott rá cigarettájára
- Ne mond ezt! Én... én...
- Hagyd ezt abba! Felnőtt férfi vagy! De ha ez izgat, nem haragszom rád egy cseppet sem!
A fiú szemei kipattantak a meglepettségtől. Pedig azt hitte, hogy ez a zord külső a miatt alakult ki, hogy akkor régen elhagyta őt, teljesen magára.
- Már akkor is tudtam, hogy a mi barátságunk nem lesz valami szilárd. Hisz te egy gazdag ember egyszem fia voltál, én meg egy, az Isten millió árvája közül. – szívott újabb slukkot
- Nekem akkor is...
- Szedd össze magad! – csattant fel kissé Sora – Az Istenért! Felnőtt ember vagy! De ha akarod, holnap meglátogathatsz engem... Szabadnapom van.
- Én nem biztos, hogy ráérek... tudod a banda...
- Banda? – pislogott nagyokat
- Nem is láttál engem a múltkor a cég előtt? Mikor az a jeleneted volt Ken-nel!?
- Csak azt ne mond, hogy te is tagja vagy annak a cukifiú bandának?! – nevetett fel őszintén, amitől Yuri szíve is melegséggel telt el, és megnyugodni látszott
- Most miért?
- Mert egy állat az énekesetek! Ezért! – felelte, hangjában viszont semmi harag sem volt
- Hallottam az esetet. Hogy van a karod? – simított végig rajta a kabáton
- Majd tetoválok köré valamit! Észre sem lehet majd venni! – kacsintott
- Örülök, hogy jól vagy... – ölelte magához hirtelen őt a fiú és szorosan tartotta
Sora azonnal, hezitálás nélkül fogadta el a fiú mellkasát támaszként és magához ölelte. Szemei előtt egy kép villant fel, ahogy egy esős napon ugyanígy állt az utcán... de akkor Leon-t ölelte. Egy apró sóhajt hagyott el ajka, majd elváltak, Yuri végigsimított a lány arcán és átfogva egymást indultak manager-eik után.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
