7.RÉSZ
CHATTERBOX 2009.05.15. 13:12
A rendelő most szokatlan csöndbe burkolta a három alakot. Kate magában végiggondolta az eseményeket és szelektálta azokat az adatokat, amiket elmondhat nekik és amiket nem. Sophie kicsit szomorkásan ült a kanapén a meggyötört virágokat pásztázva, míg fivére feszülten, összekulcsolt ujjakkal várta a magyarázatot, mely nem váratott magára tovább. Kate határozottan tekintett fel szemüvege mögül és végre megszólalt.
- Mikor idehoztad, teljes körű kivizsgálásnak vetettük alá. A szervezetében olyan anyagra bukkantunk, ami pontosan olyan tüneteket okozott nála, mint amilyeneket felsoroltál nekünk.
- És...? – sürgette őt a fiú
- Megmérgezték. – jött az egyenes válasz, amit csönd követett
Sophie eddig se nagyon szólt, mondván, ő is csak egy rajongó, aki abban a szerencsés helyzetben van, hogy a bátyja révén megismerkedhet vele. Leon-on viszont áram futott végig a szó hallatán. Mindig is azt hallotta ő és a banda Kalos-tól, hogy bár az emberekből élnek, mégis ezek az emberek tudják őket tönkretenni. A rivalizálás vagy a féltékenység hihetetlen erőket képes kihozni egyes elszánt rajongóból. Most úgy tűnik, Sora-t is megtalálta egy félkegyelmű. Ujjait idegesen kezdte tördelni és igyekezett minden hidegvérét magánál tartani és nem dühöngve rárontani a kint tomboló rajongókra.
- Ezt mégis... – nyelte le dühét – hogy érted?
- Sora szervezetében nagy mennyiségű toxikus mérget találtunk, amit valószínűleg szájon át kerülhetett a szervezetében. Ez a méreg csak oldott formájában veszélyes, így valószínűleg az italába keverték.
- És mi lesz a következménye?
- Szerencsére semmi. Az a tény, hogy gyakorlatilag az utcán nevelkedett, az immunrendszerét hihetetlen magasságokba emelte, így ez a méreg „csak” fájdalmakkal járt és nem halálos kimenetellel.
- Úgy érted, hogy...
- Pontosan. Egy átlag embert ez a dózis már megölt volna. Ebből is látszik, hogy Sora átlagon felüli! – próbált kis humorral véget vetni a komor hangulatnak
- Szóval rendbe jön? – kérdezte halkan az eddig csendben figyelő Sophie
- Minden bizonnyal, igen. – mosolygott rá bátorítóan – Ha akartok, fel mehettek hozzá!
- Tényleg?! – húzódott nagy mosoly a kislány arcán és szemeiben játékos fény lobbant
- Gyertek! Oda vezetlek titeket egy másik úton! – nyitotta ki a rendelője ajtaját és gyorsan kisietett onnan, maga mögött Leon-ékkal
A hátsó lépcsőháznál lift is volt, ami nem volt olyan luxus kivitelű, mint a főépületben, de a célnak tökéletesen megfelelt. Ahogy egyre emelkedtek a nehéz vasszerkezettel, Leon egyre nyugodtabb vonásokkal bírt, bár szíve még mindig reszketett a tudattól... megmérgezték. Sophie arcáról csupán a boldogság és az izgatottság volt leolvasható, ami mindenkit felvidított kissé. Sora szobájához érve, Kate nyitott be előbb, majd utána bement a kislány és a fivére is. A szoba elsötétített falai között ott aludt mozdulatlanul a sztárvilág legújabb üdvöskéje. A szobája most tele volt virágokkal, hatalmas plüssfigurákkal és léggömbökkel. Szegény Sophie arcáról egy pillanat alatt lehervadt az a mosoly, amit oly híven őrizgetett a lánynak. Azaz apró, fehér liliomcsokor, melybe kék íriszek vegyültek szinte elbújhatott a többi között. Leon is észrevette a hirtelen hangulatváltozást, ezért kicsit meglökte a kislányt, aki értetlenül pislogott bátyjára.
- Csak nem hagyod, hogy ezek a semmirekellő csokrok előnybe kerüljenek veled szemben?
- Tessék? – pislogott
- Ugyan már! Egy sztár családja sosem kerülhet a háttérbe! – kacsintott felé és kézen fogva lépdeltek az ágy mellé, ahol az éjjeli szekrényen egy kis helyet csinálva letették a csokrot
- Köszönöm... – súgta a lány és végre újra mosolygott
- Leon! – szólt feléjük Dr. Kate – Megtennéd, hogy kijössz egy kicsit velem? – nyitotta ki az ajtót
- Megyek! – simított végig a lány arcán és kilépett a szobából
Sophie leült egy kis székre az ágy mellett és nagyot sóhajtott. Odakint nyilván valami orvosi dologról lesz szó, amit ő maga meg sem értene, de tulajdon képen nem is érdekli igazán.
- Micsoda egy felfuvalkodott féreg... – sziszegte Sora, teljesen megdöbbentve ezzel a kislányt
- Te... te...? – hüledezett és már épp sikoltani kívánt, mikor Sora megragadta a karját
- Csss! Ne hívj ide senkit! – szelídült meg a hangja és egy teljesen másik nőt mutatott meg magából, mint amilyet a képernyőkön lehetett látni
- Rendben! – kuncogott
- Mond csak! Te Leon rokona vagy, nemde? – ült fel az ágyában és kissé átmozgatta tagjait
- Igen! A nevem Sophie Oswald! A húga vagyok! – húzta ki magát büszkén
- Szegénykém... – simított végig a lány arcán – Hogy egy ilyen önző állatnak egy ilyen tündéri húga? Azaz alak egyszerűen kiállhatatlan. Nyilván egy háremre való szeretője van! Szinte minden utcában, így ha útja közben egy kis kalandra vágyna, csak betér valahová és tárt karokkal és lábakkal várják! – sorolta és úgy tűnt, mintha bántaná őt ez a tény, és ő csakis magának akarta ezt a férfit
- Nem ismered még őt... – mondta halkan, mire Sora is felhagyott a piszkálódásaival – Pontosan olyan, mint te. A közéletben egy szeretetre méltó, nagylelkű és segítőkész ember, aki bárkinek segít, ha eléggé megbízik benne. A képernyő előtt teljesen máshogy viselkedik. Egészen olyan, mint te.
- Viszont engem meg te nem ismersz! – szűkült össze a szeme, és bár megkedvelte ezt a kislányt, egyáltalán nem tetszettek ezek a nagyszabású szavak az ő szájából
- Sajnálom... én... én...
- Semmi gond! – vetette oldalra a fejét és megpillantotta a csokrot – Köszönöm a virágot! Most viszont szeretnék pihenni! Megtennéd, hogy kifáradsz? – bújt vissza a takaró alá és vette fel újra a mogorva jellemét
- Igen... – szomorodott el és kisétált
A folyosón senki sem volt. Leon és a doktornő nyilván elvonultak valahová beszélgetni. Az ezüsthajú tündér hangtalanul suhant végig a folyosón a kórtermek között. Az egyik ajtó résnyire nyitva volt és fény szűrődött ki onnan. Sóhajtott és az ajtü felé indult gondolván, itt megtalálja majd őket. Nem is tévedett... Az eredmény azonban lesújtó volt. Az ajtót kitárva számára hatalmas csapás tárult elé. A doktornő és szeretett, bálványozott bátyja egymás karjaiban, csaknem félmeztelenül fetrengtek egy betegeknek fenntartott ágyon. A földön mindenfelé papírok hevertek és a nő szemüvege hanyagul hevert a földön. A buja hangok, a vágytól fűtötten kimondott szavak, nevek, csak egyre mélyebbre ásták Leon-t a szemében. Hát tényleg Sora-nak volt igaza. De nem akarta ezt a megaláztatást titkolni vagy tovább tűrni. Szemébe veszett fény csillant meg, fenyegetően húzta össze őket, karjait felsőbbrendűen összefonta és hangosan megköszörülte a torkát.
- Ezek bizonyára Sora papírjai lesznek! – szedte össze a lapokat, oda sem figyelve a sietősen öltözködő és sűrűn bocsánatot kérő felekre – Ha megbocsátotok, most távozok! További jó szórakozást! – csapta be maga mögött az ajtót és szaladva távozott
Szívében kétféle érzelem vívott háborút. Egyszerre érezte magát megbántottnak és dicsőnek, amiért ki mert állni félelem nélkül eléjük. És amikor ez a két érzelem összekeveredett, csodás érzelem lett úrrá rajta. Egy diadalmas mosollyal az arcán tért vissza a szobába, ahol az újdonsült sztár pihent.
- Sajnálom, de vissza kellett jönnöm! – lihegte, mire Sora szigorú szemekkel mérte végig a lányt, majd ajkára elismerő mosoly rajzolódott a magabiztos és határozott lányt látva
- Mit akarsz? – köpte oda neki, de a mosolya feledtette a szigorú hangnemet
- Igazad volt! A bátyám egy kretén! – ült le az ágya mellé – Ja és ezek a papírjaid!
- Beleolvastál? – vette el a lapokat
- Dehogy is!
- Jó kislány! – borzolta össze a haját és lassan olvasni kezdte a sorokat
- Mikor jöhetsz ki innen? – nézelődött unottan Sophie
- Ha jól olvasom ezeket a sorokat... most! – gyűrte össze a lapokat
Ugyanis az egyik bekezdésben a mérgezésen kívül még volt egy pár adat, amit legszívesebben most azonnal szétmarcangolt volna és a felülvizsgálatát kérte volna, de nem tehette. Nyugodtságot és könnyed lazaságot vett magára és összehajtva a nem messze heverő bőrkabátja zsebébe tömködte, melyben a doboz cigarettája is ott lapult. Ahogy megpillantotta a csavarosan kunkorodó márka betűit, felvillant előtte egy szó a jelentésből, mely megállásra kényszerítette. Markába össze szorította a dobozt és a falnak vágta. Megkereste a ruháit és sietősen öltözködni kezdett.
- Most hová mész? – értetlenkedett a kislány
- Messze innen! Messze ettől a nyomorult kórháztól és a bátyádtól! – igazította meg magán a ruhát
- Várj! – állította meg a távozót – Veled megyek!
- Mi van? – tátotta el a száját
- Figyelj rám! Én segíthetek neked! A bátyám tényleg egy egoista barom, akit most a legszívesebben kinyírnék, de nem tehetem. Ellenben addig kínozhatom, amíg jól esik! Ehhez viszont a te segítséged kell!
- Héj-héj! Porcelánbaba! Mi ez a stílus? – nevetett
- Elegem van abból az idiótából! Engedd meg, hogy veled lakhassak?
- HE?
- Miért ne! Bánhatsz velem szolgaként is! Reggelit ebédet és vacsorát készítek neked, ha visszaérsz, megvetett ággyal várlak! Ne mond, hogy nem vonzó az ajánlatom?! Üzlet neked is és nekem is! Na?
Sora szemében most nagyot nőtt ez a kis démon. Mindig tudta, hogy az elkényeztetett csitrik a legnagyobb démonokat hordozzák magukban és ez... tetszett neki. Ha tényleg ekkorát csalódott a bátyjában, még jól is jöhet ez a tűz, amit maga ellen izzított. Lassan emelte a kezeit a csípőjére, kétszer körbejárt a lányon és határozottan nyújtotta felé a karját.
- Rendben! – fogtak kezet az ügy megpecsételésére – De van egy kis gond! Nemsokára turnéra megyek!
- Hát veled tartok! Legalább tovább fől Leon a levében!
- Egyre jobban tetszel nekem Barbie!
- A nevem Sophie! – hisztizett és igyekezett beérni a már induló lányt
Sora kezében egyetlen csokor nyugodott, mégpedig amit az ezüsthajú lány hozott neki. Sosem mondta senkinek sem, hogy valójában a kedvenc virága a liliom. Ez a kislány, még nem ismerte, már le vette őt a lábáról. Elméjében ördögi terv rajzolódott ki, melynek egyik bábuja a magát felajánló Sophie lesz, a többi szereplő pedig a csodás rajongók. A nap magasan sütötte a tájat éles fényével és ezzel szinte feltöltötte őket. Két megsebzett, mindenáron revánsot követelő nő szíve sokkal erősebb, mint bármely férfi elképzelni is tudná. Az egyiket csupán a csalódás, másikat viszont egy vétkes este véthetetlen emléke korbácsolt cselekvésre Leon ellen.
|