A lány megragadta és nagy nehezen kicipelte a holmiját. A férfi egy kék terepjáró mellett állt, komor arccal várt rá.
A barátságtalan fogadtatástól Sora teljesen elkábult. Születése óta nem találkozott még ilyen faragatlan fickóval. Megijedt, hogy még képes itt hagyni, ezért gyorsabban kezdett futni. Egy befagyott pocsolyát nem vett észre, megcsúszott, és hatalmasat esett. Gyorsan felállt, összeszedte csomagjait, így érte el a kocsit.
A férfi eközben elfoglalta a vezetőülést, és a legteljesebb nyugalommal figyelte a lány küszködését. Sora hátradobta csomagjait, bemászott, majd hatalmas csattanással behúzta maga mögött az ajtót. Szeme villámokat szórt.
A szakállas arcú egy pillantásra sem méltatta a lányt. Begyújtotta a motort, lassan elindult, és döcögve hagyta maga mögött a homokút számtalan bukkanóját.
Sora dühöngött. Aztán lassan megnyugodott, de a férfira rá sem nézett. Piszkos kezét és nadrágját sikerült egy papír zsebkendővel úgy-ahogy megtisztítania. Szépítőszerei közül előkotort egy hajkefét, átfésülte a haját, egy kis rúzzsal és púderrel rendbe hozta sminkjét. A púderes doboz tükrében ellenőrizte az eredményt. Egészen meg volt elégedve magával.
Lilás-barnás fürtjei és formás kis orra nagyon csinossá tették arcát. Kifejező barna szeme élénk intelligenciáról árulkodott, remegő, puha ajka gyöngédséget sejtetett.
Kényelmesen elhelyezkedett, és az utat figyelte. Nem hagyta, hogy a férfi csiszolatlan modora kihozza a sodrából. Elvégre is évekig tanulta az erdőgazdálkodást, így nagyon örült első állásának. Nem engedhette, hogy a férfi mindent tönkretegyen. Biztosan csak egy szürke hivatalnok, akivel a jövőben nem lesz dolga. Ha ennyire nem állhatja a nőket, remélhetőleg lesz rá lehetősége, hogy messziről elkerülje. Amikor megérkeztek az állomáshelyre, már kiszálláskor érezte a papírgyár kellemetlen, maró kénszagát. A két magas kémény felett sűrű, sárga felhő gomolygott, szennyezve a tiszta levegőt. A férfi kiszállt, majd anélkül, hogy egy szót szólt is volna Sorához, bejárat felé indult. A lány kiugrott a kocsiból és utánasietett. A bejárati ajtó üvegén nagy betűkkel a következő állt: Erdészeti Minisztérium, Fort Frances-i Kirendeltség. Sora tétovázott kicsit, mielőtt kinyitotta az ajtót. Félhomályos folyosó vezetett a fogadóirodába. Az íróasztal mögött egy fiatal lány ült. Sora megkönnyebbült, hogy a "favágót" sehol sem látta.
- A nevem Sora Naegino- mutatkozott be. Itt fogok dolgozni, Don Whittennél kell jelentkeznem.
- Oda fáradjon be, kérem. - mutatott a titkárnő a mögötte lévő ajtóra.
"Most dől el minden"- gondolta Sora, miközben szíve egyre gyorsabban vert. Halkan kopogott, mosolyra húzta ajkait és belépett. De ez a mosoly is az arcára fagyott rögtön, amint szembetalálta magát a "favágóval".  Sikerült keresztülnéznie rajta, és az íróasztal mögött ülő férfihoz fordult.
- Jó napot kívánok! Sora Naegino vagyok, az önök új munkatársa. Don Whitten negyvenes éveiben járó, zömök, testes férfi volt, ritkás szőke hajjal és vastag szarukeretes szemüveggel.
- Foglaljon helyet, Miss Naegino. Nagyon kimeríthette a hosszú utazás.
- Hagyd abba az ostoba fontoskodást!- mennydörögte mögötte egy durva hang - Azt akarom, hogy azonnal küldd haza Tokióba!
Sora hátrafordult. - Hogy gondolja ezt?- kérdezte megbotránkozva.
- Nagyon is jól értette - ismételte harapósan a férfi.
Akár két harci kakas, úgy méregették egymást dühtől szikrázó szemekkel. Csak amikor Don Whittren tenyerével az asztalra csapott, akkor fordultak feléje.
- Nyugodj meg, Leon. Miss Naegino ezer mérföldet repült azért, hogy betöltse ezt az állást. Nem küldhetjük vissza egyszerűen azért, mert egy férfit vártunk és nem egy nőt - nevetett békítően, s két székre mutatott - Beszéljük meg nyugodtan a dolgot.
Az elkövetkezendő egy órás beszélgetésben a két fél közötti hangulat nem javult, de Sora számára kiderült, hogy a félreértést Ken okozta, aki szándékosan tüntette fel férfinak Sorát, mert tudta, hogy különben nem kapná meg az állást.
- Kérem, várakozzon az előtérben, míg meghozom a döntést, Miss Naegino.
Negyed óra elteltével újra behívták az irodába.
- Nos, a félreértés ellenére azonnal munkába kell valakit állítanunk, és mivel ön már itt van, megengedjük, hogy kísérletet tegyen. Elfogadja?
Sora örömében legszívesebben megölelte volna, de visszafogta magát, csak az arca ragyogott fel.
- Csak egy problémánk van - folytatta a főnök. Már találkozott Leon Oswalddal, ő az egyik legjobb munkaerőnk. Semmiképpen nem szeretném elveszíteni. Ezért a feltételem a következő: két hónap próbaidőt kap. Ha Leonnal addig el tudja magát fogadtatni, akkor öné a munka. Ha nem, akkor szedheti a cókmókját.
Miközben beszélt, Sora arcáról eltűnt a mosoly, füle zúgni kezdett. Mintha távolról hallaná a főnök szavait:
- Leon Oswald asszisztense lesz, ez a legjobb alkalom, hogy őt megismerje. Elfogadja ezt a beosztást?
A lány csak bólintott. Képtelen volt egy szót is szólni. Úgy érezte magát, mint egy bűnöző, aki épp a halálos ítéletét hallgatja. Hogyan is tudhatná Leonnak a nőkről alkotott lesújtó véleményét az ellenkezőjére változtatni? A dolog teljesen reménytelennek látszott.
Úgy tűnt a Don érezte, mi játszódik le a lányban.

-Sok szerencsét!- bátorította - Szüksége lesz rá!
De volt még egy másik probléma is, amelyet a lány hamarosan megismert. Olyan szállást szereztek neki, ahol egy férfi kollégával kellett volna együtt laknia. Most másik szobát kellett keresnie. Don Whitten betelefonált, és egy kis ház tetőterében parányi bútorozott lakást talált egy élelmiszer- boltocska fölött.
Sora olyan fáradtnak és levertnek érezte magát, hogy bármilyen ajánlatot elfogadott volna. De amikor Donnal odament, kellemesen lepte meg az egyszerű, mégis kényelmes lakás.
Új főnöke segített felvinni a csomagjait, ami még mindig a kocsiban volt, ahová néhány órával azelőtt dobta. Ahogy Leon Oswaldot ismerte, azért hagyta így, mert meg volt róla győződve, hogy a lányt postafordultával csomagostul ismét a reptérre kell vinnie.
Egy órával később az ágyban fekve egy izzó szempárt látott maga előtt, amely őt ébren figyeli. Leon Oswald volt az, aki mint egy lesben ülő vadmacska, csak arra várt, hogy mancsával lecsapjon, mihelyt hibázik.