Kathy bemutatta egy sereg embernek, és a következő fél órában Sora lett a társaság fénypontja. Don feleségét azonnal szimpatikusnak találta. A hivatal másik két munkatársa is elhozta a feleségét. Ők semmi különöset nem találtak abban, hogy egy lány van ebben a beosztásban.
Miért is nem ezek egyike az én főnököm Leon Oswald helyett?- így töprengett magában.
Végre le tudott ülni, fájó lábát kinyújtani. Bob egy pohár borral kínálta. Sora az italt kortyolgatta, a hangzavart és a zenét hallgatva. Boldog volt, hogy fenntartás nélkül befogadták.
Elégedetten tekintett körbe, de hirtelen ijedten összerándult Leon Oswald merev tekintetétől. Gyorsan elfordította a fejét és nem nézett arra többé.
Miután Bob még egyszer megtöltötte poharát, kényelmesen elhelyezkedett foteljében. Levetette cipőjét, lábát maga alá húzta. A bor és az ólmos fáradtság egészen átjárta. Lopva ásított szája elé tett keze mögött, majd órájára nézett. Fél tíz, ideje, hogy hazamenjek, gondolta álmosan.
Körülötte lármáztak, nevettek a vendégek. Sora szempillája elnehezedett, tejes erővel küzdött az álmosság ellen. Fel akart állni, de nem bírt. A vendégek hangját egyre távolabbról hallotta.
Szeme lecsukódott, feje a fotel támlájára hanyatlott. Az utolsó dolog, amire még emlékezett, egy kék szempár volt, amely egyre közeledett. Azután eltűnt és elhallgatott minden…
Amikor felébredt, azonnal magához tért, és zavartan nézett körül. Már nem a partin volt, hanem otthon feküdt az ágyban. A fekete bársonynadrág, a blúz, a kabát a széken hevert. Rajta a fehérneműjén kívül nem volt más. A legjobb akarattal sem tudta volna megmondani, hogyan jutott haza.
Pillantása az ébresztőóra fluoreszkáló számlapjára esett. Négy óra volt. Megkönnyebbülten felsóhajtott. Még van három órája. Visszafeküdt, és egy pillanat múlva már aludt is.
Az első, akivel reggel találkozott, miközben az irodába rohant az, Kathy volt.
- Sajnálom, ami tegnap történt- vallotta be töredelmesen. – Ti egy jó kis álomszuszékot hívtatok meg. Remélhetőleg még nincs elegetek belőlem, és legközelebb nem nélkülem ünnepeltek.
Kathy jóindulatúan nevetett. – Minden oké. Leon kimentett, ő mondta, hogy mindennap robotolnod kellett, és így nagyon kevés időd maradt az alvásra.
Sora azt hitte, rosszul hall. – Ezt Leon mondta?- hitetlenkedett.
Kathy bólintott. – Igen, s azután hazavitt.
- Ő… ő vitt engem… - torkára fagyott a szó.
- Csak azt ne mondd, hogy semmire sem emlékszel- nézett Kathy csodálkozva barátnőjére. – Te jóságos ég! Alaposan ki voltál ütve. Alig múlt tíz óra, amikor Leon hazavitt. Nem tudta, hol laksz, Don magyarázta el neki. Felajánlotta, hogy veletek megy, de Leon azt mondta, maradjon csak nyugodtan. Valóban jól sikerült este volt, meg kell hagyni. Annak ellenére, hogy a tiszteletbeli vendégem elaludt. – Kathy barátságosan oldalba bökte barátnőjét.
Bár Sora kötelességtudóan mosolygott, egyáltalán nem figyelt rá. Egyszerűen nem tudta megemészteni azt, hogy pont ő vitte haza. Hogy ő hozta a kocsihoz, jó darabig autóztatta, majd a lakásába vitte. A kulcs pedig a kabátja zsebében volt.
Azután levetkőztette, és ágyba dugta. Elvörösödött, amikor tudatára ébredt annak, hogy Leon majdnem meztelenül látta!
Ebben a pillanatban lépett be az említett. A lány hirtelen zavarában azt sem tudta, hová nézzen. Görcsösen mosolygott, de a férfi arca mozdulatlan, tekintete hideg és szenvtelen maradt.
- Ma néhány bürokratikus ügyet kell elintézni- mondta. – Szeretném, ha megírna pár iratot Tud gépen írni?- kérdezte lekicsinylő hangon.
Sora nyelve alig forgott. – Írni?- nyögte ki kis idő múlva zavartan. – Mi…ó…igen, természetesen, tudok.
Leon nem törődött az összefüggéstelen dadogással, hanem egy köteg papírt nyomott a kezébe. – Kettes sortávolság. A fejléc levélforma. Hibátlanul gépeljen, kérem. Nekem még van egy sereg tennivalóm, tehát ostoba kérdésekkel ne zavarjon. A feljegyzéseim magyarázat nélkül érthetőek. Ha ezekkel kész van, akkor jöjjön be a többiért. – Ezzel megfordult és kiment.
Sora először azt gondolta, hogy Leon így ad neki lehetőséget arra, hogy az elmúlt napok fárasztó munkáját kicsit kipihenje. De minél többet ült az íróasztal mellett, egyre jobban megvilágosodott előtte, hogy a férfi újabb bosszantást eszelt ki a számára.
Az iskolai fogalmazásaival mindig jól boldogult, de ezek ostoba, unalmas kimutatások voltak.
Amikor elkezdte tanulmányait, arról álmodozott, hogy majd kint lesz a szabadban, a természet közelében, nem pedig egy dohos irodában ül, egy papírhalmaz takarásában.
Egyre jobban haragudott Leonra. Kevéssel az ebédszünet előtt megelégelte a dolgot. Meg akarta mondani, hogy az írásbeli munka valójában nem az ő feladata.
Kopogtatott a férfi irodájának ajtaján, és várt. Senki nem felelt. Talán annyira elmerült a munkájában, hogy meg se hallotta? Sora úgy döntött, hogy kinyitja az ajtót. A férfi nem volt bent.
Lehet, hogy már elment ebédelni, gondolta. Akkor majd ezután beszélek vele, de nem fogok lakatot tenni a számára.
Átment Katyhez. – Ha Mr. Oswald visszajönne, kérlek, mondd meg neki, hogy beszélni szeretnék vele, jó?
Kathy felkapta a fejét. – De ő már reggel elment a kenorai kirendeltségükhöz- felelte. – Öt előtt nem jön vissza. Hát neked nem is mondta?
- Nem, nem szólt semmit- morogta Sora. Ó, ez az alattomos fickó, gondolta dühöngve. Titokban meglépett, pedig jól tudta mennyire szeretné látni a kenorai telepet, de még azt a fáradtságot sem vette, hogy őt megkérdezze. Visszament gépelni. A Leon Oswald iránt érzett haragját az ártatlan billentyűkön töltötte ki. Kevéssel öt előtt csöngött a telefon. Sora felvette a kagylót, Kathy hívta. – Itt van Leon- mondta.
Sora felugrott a székről, a fogadószobába sietett, kopogtatott Leon ajtaján, és kinyitotta anélkül, hogy a válaszra várt volna. A találkozásra felkészült, dühösen mordult a férfira.
- Hol volt ma?
Leon meglepetten tekintett asszisztensnőjére, azután vérlázítóan tetőtől talpig mustrálgatni kezdte. A pillantása végül a lány barna szemén állapodott meg.
Megmagyarázhatatlan mosoly bujkált szája szegletében. Karjait keresztbe fonta, éppen úgy, mint Sora, akinek ez kihívó tartást kölcsönzött.
- Kihallgatás lesz?- kérdezte a férfi.
- Nem kell válaszolnia, tudom- felelte gúnyos ingerültséggel a lány. – Mialatt maga Kenorába kirándult, addig nekem ezzel az idióta munkával kellett gyötrődnöm. De egyet megmondhatok magának, Mr. Oswald: engem nem erre vettek föl. Nekem egy kvalifikált munkáért fizetnek, s azt fogom csinálni, akár tetszik magának, akár nem.
Egyre jobban belelovalta magát felháborodásába, és dühét Leonon töltötte ki. Azután kimerülten elhallgatott, és vett pár mély lélegzetet.
Eltűnt a mosolya, vonásai megkeményedtek.
- Igaza van, Miss Naegino. Azért fizetik, hogy hivatását gyakorolja. – Hangja kijózanítóan csengett. – És a maga munkaköre az, hogy nekem segítsen. Ezeket a kimutatásokat ma sürgősen el kellett készíteni, de ha az a mániája, hogy bebizonyítsa képességeit, akkor jöjjön fel velem vasárnap a White Otter tóhoz. Reggel indul a gépünk, és a hét közepén jövünk vissza.
- És hol szállunk meg?- Sora dühe egy csapásra elszállt.
- Egy kvalifikált erdésznek néhány napot a vadonban is kell bírnia- felelte gúnyosan mosolyogva Leon.
Sora nagyot nyelt- Na jó- mondta azután -, majd magammal viszem a kempingfelszerelésemet.
- Ne fáradjon vele- intette le a férfi .- Fenn a tónál van egy menedékház, ahol éjszakázhatunk. Legyen itt vasárnap hatkor. Érthető?
A lány teljesen megzavarodva hagyta el az irodát. Fejében csapongtak a gondolatok. Mit vigyen magával? Mit nem szabad elfelejtenie? Közben észre sem vette, hogy Leon rosszkedvű lett.
A férfi csak most jött rá, hogy hirtelen jött ötletével milyen terhet vett a vállára. Dühösen csapott öklével az asztalra.