|
14.RÉSZ
CHATTERBOX 2009.06.06. 19:40
Egy újabb állomáshoz értek. A társaság hangulata teljesen megváltozott. A tény, hogy Ken helyét felváltotta egy nyafogó csitri, mindenkin hatalmas csalódottságot és kiábrándultságot keltett. Persze mindenki ismerte Robins-t. Sosem volt erkölcsös vagy becsületes. Könnyen volt kapható a jól fizető ajánlatokra, még ha ezzel a többieket is belerángatná valamibe. Mégis... ők így voltak egy csapat. Most, hogy May Wong csatlakozott hozzájuk, valahogy be kellett adagolni a közönségnek is a dolgot. A buszok lassan elfoglalták ideiglenes szálláshelyüket és pihentek meg a hosszú, kimerítő út után. Sora amint tudott, azonnal lerohant a járműről és felkereste az első mellékhelységet. Sarah sietett utána és próbálta kideríteni a lány baját. A színpad mögött egy kisebb ház húzódott, ami majd a sztárénekeseket fogadja majd erre a napra és éjszakára. A lány szeme előtt minden kezdett elsötétülni és célja is ingadozva lebegett előtte, majd féltérdre rogyott. A fiúk i kimerészkedtek végre odújukból és az első, ami megütötte a fülüket, az Sarah erőteljes kiáltása volt Leon-ért, aki nem habozott cselekedni. Kissé megnyújtotta elgémberedett tagjait és a hang után vetette magát.
- Nem tudtam, hogy az idősebb csajokra bukik... – csámcsogott a már ízetlen rágóján May és ajkai segítségével gyerekes gömböt fújt az édességből.
- Fogd be, te agyatlan liba! – sziszegte Yuri, viszonylag kulturált hangnemben.
- Keh... – vonta meg vállát. – Fogsz te még esedezni ezért a libáért, édes! – illegette magát és felfedező útra indult a környéken.
- Azt várhatod. – köpte utána, hátán pedig vékony ujjak érintését érezte, mire megfordult.
- Valami baj van? – nézett fel rá tengerkék szemekkel Layla.
- Dehogy is... csak May... – sóhajtott.
- Áh! Akkor mindent értek! – nevetett és már ment is tovább.
- Várj! Hová mész? – nyúlt utána.
- Csak sétálok egyet! Kicsit elgémberedtem a buszon. – nyújtózott.
- Elkísérlek, rendben? – lépett mellé, és a lány beleegyező bólintásával elindultak.
Leon eközben lihegve talált rá Sarah-ra, amint a nekik fenntartott kisebb házikó ajtaján dörömböl. Láthatóan ideges volt és egyértelműen Sora-t szólongatta. Kissé lassított tempóján és csatlakozott a nőhöz.
- Mi történt? – lihegte.
- Fogalmam sincs. Amint megálltunk, felpattant, végigszáguldott a terepen és bezárkózott ide.
- Ezért hívtál ide? Nem megmondtad, hogy ne avatkozzak bele az életetekbe? – fonta keresztbe maga előtt a karjait, arcán mindent tudó, ravasz mosollyal.
- Tudod mit? Rendben! Tűnj el innen! – csapott még egyet az ajtóra és idegesen továbbállt.
Egy játék... egy zavaros, mindenki számára érthetetlen játék résztvevőivé váltak, aminek a játékszabályait csupán Sarah ismerte. Manager és barátként mindent elkövet a csapata boldogságáért. Layla-t már nem félti Yuri-tól, hiszen anno még találkozott is a fiúval, Sora-n keresztül. Ken már kiesett a forgásból, Kalos pedig még csak ezek után következik. Aki jelenleg a főszerepet játssza, az Leon. Mindenképpen Sora közelében szeretne lenni? Akkor hajrá! Lássuk, mennyire elszánt a fiú?! Vajon képes lesz minden határon átgázolni azért, hogy megmutassa érzelmeit vagy megvédje Sora-t!? Majd kiderül. Leon teljesen összezavarodott. Az eleinte kedves nő alakját most lassan felváltotta egy vérszívó vadmacska, aki teljesen felemésztette régi énét. Zavaró gondolatait kiűzte elméjéből és szemeivel az előtte húzódó ajtó díszén függött. Odabentről morajok hallatszottak. Nem akarta leleplezni magát, ezért kissé arrébb állt és megvárta, amíg Sora ki nem lép onnan.
- Te meg mit keresel itt? – zárta be maga mögött az ajtót a lány.
A szemei most is csillogtak, de már elvesztették tüzes mivoltukat. Halványan pirosodó arcán már csak a sápadtság csillogó fehérsége maradt meg, édesen duzzadó ajkai most kiszáradtan remegtek meg szigorú arcvonalán. Leont teljesen megrémítette. Az orvos témát az utóbbi incidens miatt már meg sem merte említeni, ezért igyekezett nem odafigyelni a változásra és témát váltani.
- Az a hibbant Sarah hívott ide, és mire ideértem, lelépett. – tárta szét a karjait.
- Hát ha ő nincs itt, akkor talán vissza is mehetnél. – bökött a busz felé erőtlenül karjával.
- Na ebből elég! – ragadta meg a lány karját.
- Héj! Mit műv...? – kezdett volna kiabálni, de a fiú befogta a száját.
- Csss! – csitította. – Ezt vedd fel! – húzott a fejére egy baseball-sapkát, majd ő is követte a példát. – És ezt se felejtsük el! – adott egy napszemüveget a lánynak és maga is felvett egyet. – Így ni!
- Mire készülsz? – tette csípőre a kezét a lány.
- Majd megtudod! – fogta meg megint a lány kezét.
Furcsa érzés járta át egész testét. Amint megérintette a lány bársonyos bőrét, csintalan bizsergés járta át egész testét, minden porcikáját felpezsdítve kissé. Szíve különös ritmust felvéve zakatolt mellkasában annak a veszélyével, hogy majdnem kiszakad onnan. De Sora sem érzett másként. Tekintetét folyamatosan a férfi karján nyugtatta, amely átfogta vékony csuklóját. A különböző szimbólumú gyűrűk hideg érintése elhalványult a mellett az érzés mellett, ami a hatalmába kerítette és nem engedte őt. Szabad kezét a mellkasára helyezte, és mint aki nem hisz a testének, úgy próbálta érezni is szíve erejét. Leon lopakodóra csökkentette tempóját és megbújt a hatalmas kamionok között, maga mögött a teljesen elveszett lánnyal, aki csak arra koncentrált, hogy ne leplezze le magát. A fiú hirtelen rávetette tekintetét és bár szemüveg mögé rejthették az érzelmeiket, mindketten pontosan tudták, mi rejtőzik a másik szemeiben, lelkében.
- Gyerünk! – zökkentette ki magukat a fiú a pillanatnyi varázslatból.
- Mégis hová? – nézett körbe a lány.
- Meglepetés! – mosolygott rá a férfi, amitől kissé el is pirult.
Sora szótlanul figyelte az eseményeket, amibe belecsöppent, mi nem hagyott neki más választást. A teljesen testen kívüli állapotból már csak egy erős motor éktelen felzúgása hozta vissza. Leon ott ült előtte egy méregdrága motoron feszítve.
- Mire vársz még? – próbálta túlkiabálni a lóerőket.
- Ugye nem képzeled, hogy én felülök egy olyanra? – mutatott a járgányra kisebb fenntartással a lány
- Pedig kénytelen leszel, aranyom! – ragadta meg a lány karját és maga mögé kényszerítette.
Hamarosan izomkolosszusok egész hada jelent meg körülöttük és mind iszonyú dühvel szaladt feléjük. Sora, jobb megoldást nem látva, gyorsan helyet foglalt a fiú mögött és folyamatos bocsánatkérést kiáltott az emberek felé, majd elindultak.
- Kapaszkodj belém! – szólt hátra a fiú.
- Azt várhatod, szépfiú! – nevetett a lány, mire Leon hirtelen felbőgette a motort és iszonyatos sebességre kapcsolt, mire Sora alig győzte őt átölelni és kapaszkodni.
- Na így már jobb! – nevetett a fiú is, majd rákanyarodtak a főútra.
Sora teljesen rádőlt Leon felsőtestére és karjaival annak mellkasát szorította magához. Érezte őt. Érezte a szíve hevességét, levegőjének sebes áramlását testében. Örült, hogy nem látja őt senki ebben a pillanatban. Arcán egy árulkodó mosoly és könnyed pír díszelgett, ami teljesen lerombolta volna az eddig alkotott képet, amit a közönsége felé épített ki. Élvezte, ahogy arcába vág a kellemesen hűs szél, és vonalairól orgonazuhatagába kapva játszik fürtjeivel. A főút egy hatalmas hegy oldalában húzódott, és ahogy egyik kanyart vették be a másik után, a szemük elé hihetetlenül szép látvány tárult. A hegyek között csalóka módon benyomult a tenger, melynek titkos hullámain aranylemezként ugráltak a hullámok. Sora szemei elkerekedtek, karjának szorítása meglazult és karjait maga mellé emelte.
- Mit művelsz?! – ijedt meg a fiú. – Kapaszkodj!
- Eszem ágában sincs! – kiáltotta vissza, és karjait kifeszítette maga mellett.
Leon kicsit lassított veszett tempójukon és a visszapillantó tükörben, lopva figyelte a lány teljesen természetes reakcióját. A tengerhez közelítve, egyre szabadabbnak érezték magukat. A lány már szinte szárnyalt. Érezte magán a nap mindent ellepő, színarany sugarait, ahogy feloldanak róla minden lakatot, maszkot. A fiú a tengerpartra kormányozta alkalmi járgányukat, ahol leparkoltak. Sora még meg sem várta, hogy leállítsa a motort, azonnal levetette magát és belegázolt a hűs hullámokba. Leon-t megbabonázta a lány egyszerűsége és bája. El is felejtette, milyen szakadék van köztük. A játszó lányt marasztalásra kérte, ő maga pedig elsietett egy kis harapnivalóért és innivalóért. Mire visszatért, Sora a homokban elnyúlva pihent, ahová ő maga is követte.
- Tessék! – nyomta az orra elé a hotdog-ot és a kólát.
- Köszönöm... – vette el vonakodva. -... de te még nem hallottál az egészséges életmódról? – emelte a szeme elé a zsírban tocsogó szalvétát, amin mind a ketten jót nevettek.
- Siess és edd meg! – bökött barátian a lányon egy kicsit Leon.
Most úgy ültek a homokban, mint két gondtalan, szabad ember. Senki meg nem mondta volna, hogy az egyikük élete egy merő küzdés, szeretet, igazi otthon és család nélkül. A másikuk pedig sokkal több, mint amit mutat magából. Igazság szerint, még sosem bízott meg annyira valakiben, hogy elmesélje neki a titkát, amit a húgával őriznek már gyermekkoruk óta. Egy egészen apró titok, ami számukra lényegtelen, a világ számára viszont egy hatalmas lehetőség. Sora észrevette a partnere réveteg, teljesen átszellemült tekintetét, ahogy a lenyugvó napot vizslatta. Azonnal megbabonázta őt.
- Mi az? – vette észre a lány tekintetét magán a fiú, aki Sora-ra nézve, szintén elkábult.
- Semmi! – tette maga elé védekezőleg a kezeit. – Csak azon tűnődtem, hogy mi volt ezzel az egésszel a célod.
- Iszonyúan néztél ki reggel. Bevallom, kicsit megijedtem. Utoljára a húgomat láttam így kinézni, mikor mindig elcipeltem magammal mindenhová, és teljesen kikészítettem.
- Hidd el... – nevetett fetrengve Sora -... a húgodnak teljesen más problémái lehettek akkor.
- Ezt miből gondolod? – emelte meg a szemöldökeit.
- Hidd el! – nyugodott le kicsit. – Tudom. – sóhajtott.
- Gyönyörű vagy. – vette le a lány szeméről a napszemüveget, fejéről pedig az álcaként szolgáló sapkát.
- Oswald! Kezdesz vészesen közeledni ahhoz a bizonyos határhoz! – szólt rá nevetve.
- A hajad ebben a fényben olyan, mint a karamell... a szemeid olyan tüzesek, hogy ez a temérdek víz sem lenne képes kioltani onnan a szenvedélyt...
- Na most érted el azt a bizonyos határt... – gyengült el a lány.
- Kívánlak... – súgta.
- Na most lépted át azt a bi... – és szavait egy csókba folytotta a fiú.
A kezdeti ellenállás, majd semleges viselkedés lassan fordult át viszonzásba. Mintha a lány esze és szíve teljesen elkülönült volna. Lágy csókjuk közben folyamatos riasztást hallott tudata felől, hogy álljanak le, hogy hagyjanak fel vele, de szíve megszelídítette a harsonákat és harangszóvá édesgette őket, melyek kellemesen hatottak érzékeire. Leon is repdesett, hogy érzései viszonzásra leltek a lány irányából. Karját kitámasztotta, másikkal a lány arcához közelített, hogy teljességgel megbizonyosodjon létezéséről. Ahogy ujjai elérték a finom bőrt, furcsa dolgot fedezett fel a lány szemei alatt... könnyek... sós könnyek halvány csíkjai szelték át Sora arcát, melyek megállás nélkül újultak meg szemében. Óvatosan szakította meg a csókot és nézett közvetlenül a lány barna szemeibe, melyek most szerelemtől örvénylettek. A néma kérdésre egy szelíd mosoly volt a válasz.
- Menjünk vissza! – állt fel lassan a lány és maga után húzta a lomha fiút is.
- Kívánsága számomra parancs, úrnőm! – bohóckodott.
- Ezt már szeretem! – intett felé ujjával.
A szél lecsendesedett, a főút forgalma a minimálisra csökkent és így még idejében visszaértek a koncertjükre is. Sora egész úton az imént történteken gondolkodott. Nem fogja felvállalni az érzéseit, ebben biztos volt, de fogalma sem volt róla, hogyan lenne képes ezt a fiú szemibe mondani. Ahogy berobogtak a koncert helyszínére, mindenki rájuk vetette magát a fodrászoktól és öltöztetőktől kezdve, hogy tökéletesen nézzenek ki a fellépésre. Sora-t az egyik irányba, Leon-t a másikba húzták, ezért esélyük sem volt, hogy beszéljenek egymással. A színfalak mögött már minden kész volt. Sora-ra egy fekete vászonnadrágot erőszakoltak, felsője tűzpiros volt, aminek hasi része úgy volt kialakítva, mint egy fűző, ami éj fekete színben pompázott, néhol flitterekkel, derekén pedig egy fekete pulcsi ujjai voltak összekötve. Haját felborzolták, ajkára tűzpiros rúzst kentek, szemeit vastag, fekete festékkel hangsúlyozták ki. Leon-on egy fekete nadrág és egy ujjatlan, szintén fekete ing volt, haját pedig rendezetten egyenesítették ki. Amint lehetett, a fiú felkereste a lányt, akinek már csak pár perce maradt a felkonferálásig.
- Végre megvagy! – lépett mögé a fiú. – Észveszejtő vagy.
- Elég! – próbált ellenállni a csókoknak, amik a vállán haltak el.
- Most mi a baj?
- Hiszen már megmondtam egy párszor! Ennek nincs jövője. Csak jól éreztük magunkat és kész! Én magányos voltam és te pont ott voltál. Ennyi. – szűrte fogai között, bár szíve majd meg szakadt.
- Ennyi? – fagyott meg a fiú is.
-... ennyi... – súgta a lány, és elmorzsolt egy könnycseppet titokban, majd újult erővel vonult végig a színpadon.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
