- Sophie Oswald! Ne kelljen még egyszer elmondanom! Vedd fel a pulóvert, mert hűvös van és ahogy elnézem az eget, pillanatokon belül szakadni fog az eső!
Leon visszaengedte a függönyt, majd felnézett az emeletre, ahol a korlátnak támaszkodva egy vékony lány nézett vele farkasszemet. Kristályként ragyogó, dühös szemeivel szinte felperzselte a levegőt.
- Hagyj békén! - kiabálta. - Nem veszek fel semmit! Autóban leszek közel három és fél órán keresztül, te meg szokás szerint a legmagasabbra állítod a fűtést! - az említett ruhadarab a földszinten landolt, felborítva néhány képet a kis asztalkán. - Ne parancsolgass nekem! Nem vagy az apám!
- A bátyád vagyok, Sophie! Én felelek érted! - gyűrte össze a piros pulcsit és a kanapéra vágta. - Csak a javadat akarom! Tehát vagy veszel pulóvert vagy nem megyünk sehová!
- A tengerhez akarok menni! Hallottad Leon? Ha kell, akkor gyalog megyek és soha többé nem jövök vissza! - trappolt le a lépcsőn sietve és megpróbált elszökni  a bátyja mellett. - Sosem jövök vissza ebbe a kriptába!
- Sophie, kedvesem! - állta el a hisztérikus lány útját. - Higgadj le! Nem akarlak elveszíteni téged is! - ölelte magához kapálózó kishúgát. - Sophie, ne viselkedj már ennyire gyerekesen!
- Te csak ezt tudod! - ordibálta, miközben szabadulni próbált. - Engem szapulni és kioktatni! Gyűlöllek! Gyűlöllek Leon Oswald! Nem akarok veled élni!
- Sophie, az anyád úristenit! - engedte el, amikor a lány arcul csapta. - Fejezd be!
- Ne bántsd anyát! - sikította Sophie. - Ne merészeld bántani az emlékét! - zokogott fel, miközben bátyjához bújt. - Hiányzik anya! Hiányoznak apáék Leon! Azt akarom, hogy itt legyenek velünk! Hogy télen elmenjünk szánkózni arra a kis dombra, ami a várostól nem messze van és apa mindig felborult, amikor leért az aljára. Hogy anya süssön olyan isteni lekváros sütit, amilyet csak ő tud. Hogy karácsony esténként együtt üldögéljünk a fa körül és elénekeljük azt a szép dalt az angyalokról meg a szeretetről - dörzsölgette a szemeit, miközben hüppögött. - Félek, Leon. Olyan egyedül érzem magam.
- Gyere ide! - nyomott puszit a lány homlokára, miután mindketten leültek a szőnyegre. - Nekem is hiányoznak apáék, Sophie! De meg kell értened, hogy lehetetlen, amit kérsz. Ezek gyönyörű emlékek és amíg a szívedben élnek, addig anyáék mindig veled lesznek.
- Nekem ez nem elég - nézett fel a bátyjára, aki szomorúan simogatta a haját. - Családban szeretnék élni. Azt akarom, hogy legyen egy anyukám és egy apukám - mosolyogva helyezkedett törökülésbe és felragyogott az arca. - Egy szép napon találsz majd valakit. Valakit, akit nagyon szeretni fogsz és akiért meghalni is képes lennél. Aki nélkül szomorú lenne az életed és ha nincs veled, akkor fáj a szíved. Elveszed majd feleségül és ti lesztek a szüleim.
Leon nevetni kezdett és lomhán feltápászkodott.
-Nem vagy te túl fiatal ahhoz, hogy ilyen romantikus meséken törd a fejecskédet? Mégis honnan szeded ezeket a regénybe illő, nagy szavakat?
- A minap anya szobájában voltam és találtam néhány könyvet, amelyeken egy férfi és egy nő csókolózik. Beleolvastam. Nagyon szép történetek. Azokban mindenki boldog és elégedett.
- Sophie - tette csípőre a kezeit Leon, amikor rájött, hogy a lány milyen könyveket talált. - Neked inkább a leckével kellene foglalkoznod - mosolygott, miközben felsegítette. - Bár a matek menne úgy, mint a szerelmes sztori gyártása.

- Kösd be az övet!
- Ezt hajtogatod már egy órája! - simogatta a szürke macska fejét Sophie, ami erőteljesen dorombolt. - Nem unod még?
Leon szaggatottan fújta ki levegőt. Ha most nincs a vérnyomása az egekben, akkor sosem lesz ott.
- Nem mondom el még egyszer! - veregette meg a kormányt. - Kösd be a biztonsági övet!
- Nem, mert akkor nem tudom simogatni Rogert. Nézd, hogy élvezi! Már alig várja, hogy a leérjünk a partra. Ugye? - kérdezte nevetve a macskát, aki hosszan nyávogva követelve a kényeztetést.
Leon nem kommentálta az állat fülsiketítő hangját, inkább bekapcsolta az ablaktörlőt. A zápornak induló eső átment zivatarba és a távolból már halk dörgés hallatszott.
- Kapcsoljunk rádiót! - nyúlt a gomb után Sophie, de a férfi elkapta a karját. - Most mi bajod van?
- Tudod, hogy nem szeretek úgy vezetni, ha szól a zene. Elvonja a figyelmemet.
- Nem érdekel. Zavar ez a hang - utalt a kopogásra, amit az esőcseppek csaptak a szélvédőn. - Kapcsoljunk már rádiót! Ilyenkor mindig lejátsszák a kedvenc számomat - előzte meg a bátyját és megnyomta a gombot. - Na, így már mindjárt más! - pakolta hátra a macskát, aki kissé nehezményezte, hogy nem kap több simogatást. - Szomjas vagyok.
- Van víz a kesztyűtartóban.
- Tévedtél. Nincs benne víz! - csapta vissza dühösen. - Inni szeretnék!
- Ha bekötöd az övet, akkor beszélhetünk róla.

- Szomjas vagyok.
- A következő boltnál megállok és veszek valamit inni, de csak akkor, ha bekötöd az övet!
- Hagyj békén! - süppedt az ülésbe.
- Na, ebből elég volt! - nyúlt át Leon a lány előtt és megragadta a biztonsági övet. - Majd én megmutatom neked, hogy kivel durcáskodj!
- Hagyj már békén! Anyáék nem erőszakolnának rám olyasmit, amit nem akarok - bújt át az öv alatt Sophie sietve, de Leon nem hagyta annyiban és átlendítette a feje felett, visszaszorítva az üléshez.
- Nekem is sokkal könnyebb lenne, ha nem kellene elviselnem az állandó hisztidet. Hová kell bedugni ezt az átkozott csatot? - kutakodott az ülés mellett Leon idegesen. - Nem igaz, hogy nem találom.
Az ordításra kapta fel a fejét. Látta Sophie falfehérre vált arcát, kikerekedett szemeit és kezét, amely az ablaküvegre tapadt. Követte a lány tekintetét és egy pillanatra leblokkolt, amikor észrevette a közeledő kamiont. Villámgyorsan kapcsolt és oldalra rántotta a kormányt, bár legbelül tudta, későn.

A csattanás hangja olyan méretű volt, hogy szinte beszakadt a dobhártyája. Kürtszó és fém reccsenése törte meg a zivatar tombolását.
Leon néhány pillanat múlva tért csak magához. Oldalra nézve láthatta a főutat, fejjel lefelé. Kezdett derengeni a baleset és a szíve vadul kalapált, amikor rájött, hogy Sophie is vele utazott. Fészkelődve fordult az anyósülés irányába és jeges borzongás futott végig a testén.
- Sophie! Édesem! - szöktek könnyek a szemébe, amikor észrevette a lányt. - Istenem! - próbálta kiszabadítani magát az öv fogságából. - Ne mozogj!
- Félek - suttogta a lány alig hallhatóan. - Leon! Hol vagyok?
Jelenleg a szélvédőbe ágyazva, futott át a férfi agyán a szörnyű felismerés.
- Semmi baj édeském! - engedett végre az öv és úgy fordult, hogy Sophie-hoz érhessen. - Semmi baj!
Nem törődött azzal a fájdalommal, ami a testében kavargott. A szeme szinte kiesett a helyéről, annyira szúrt és égetett mindene, de nem érdekelte. Csak a húga számított, a kishúga, akit imádott.
- Leon? - mozdította meg a fejét Sophie lassan, amikor észlelte, hogy a bátyja közeledik. - Hol vagyok?
Leon végigsimított a véres arcon és homlokát a lány homlokához érintette. Valami halkan reccsent. Eltört a koponyacsontja.
- Biztonságban vagy - alig bírt megszólalni. A hangok csak kaparták a torkát, de nem akartak kijönni a valóságba. - Nem lesz semmi baj, Sophie!
- Nem érzek semmit, Leon - csuka be a szemeit, majd lassan kinyitotta. - Félek.
- Itt vagyok veled - emelte meg a másik kezét is, hiába tudta, hogy eltört. - Nem kell félned.
- Itt van anya, Leon.
Ez volt az a mondat, ahol a sokak által érzéketlennek hitt Leon Oswald zokogásban tört ki.
- Édesem, csak mi ketten vagyunk - csókolta meg a vértől ragacsos tincseket feldagadt szájával. - Mi ketten és esküszöm, hogy kijuttatlak innen! Ne add fel!
- Most is úgy néz rám, mint régen - mosolyodott el halványan. - Olyan sokat fogunk beszélgetni.
- Sophie - a teste kezdte elveszteni a csatát a fájdalommal szemben, pedig ébren kell maradnia és vigyáznia a húgára. - Maradj velem! Tudom, hogy sokat veszekszünk és nem vagyok egy minta bátyád, de hidd el, most mindent megteszek azért, hogy kivigyelek innen!
Sophie megrázkódott.
- Hazudsz - suttogta. - Meg fogok halni, Leon.
- Dehogy fogsz - köhögött fel egy kis vért. - Dehogy fogsz, kicsikém! Nem fogsz - megrémült, amikor homályosodott a látása. - Maradj velem, Sophie!
- Fáj, annyira fáj mindenem Leon! Nem érzem a fájdalmat, de tudom, hogy így van- komorodott el és behunyta a szemeit. - Fáradt vagyok. Aludni akarok Leon, hogy ne fájjon semmim.
- Nem hagyhatsz itt te is! - csapódott a feje a húga vállának. - Nem engedem. Nem.

- Hall engem?
Leon nem tudta elsőre kinyitni a szemét. Ez csak harmadjára sikerült. Egy barna bőrű, göndör hajú férfi és egy fiatal, barna hajú lány figyelte az ébredését. Kik ezek és mit akarnak tőle?
- Igen.
- Kövesse az ujjamat! Csak a szeme mozog, a feje nem! - emelte fel a fejét.
Leon teljesítette a kérést.
- Neve?
- Leon Oswald.
- Hány ujjamat mutatom?
- Hármat.
- Milyen színekből áll a francia zászló?
- Piros, fehér, kék.
- Az agya rendben van - írt fel valamit egy papírlapra. - Nézzük a többit!
Kitakarták és az orvos elkezdte vizsgálni. A vállát tanulmányozta először és bólintott, amikor végzett. Aztán a mellkasát tapogatta meg, amelyet Leon zsibbadtnak érzett. Megemelte a jobb karját, amely könyékig be volt kötve. Most is bólintott. A hasát három oldalról is megtapogatta és nyomogatta. Valami varratokról beszélt. Vagyis műtöttek rajta valamit.
Mi a fene történt vele? Leesett a létráról, miközben a villanykörtét cserélte ki?
- Hol vagyok?
A férfi hátranézett, majd intett a lánynak, aki elsietett. Gyorsan megkocogtatta a jobb bokáját, majd visszatért a fejéhez és minden eredményt feljegyzett.
- Kórházban van. Nem emlékszik a balesetre? - érdeklődött.
- Miféle baleset?
A férfi átvett valamit a lánytól és visszafordult hozzá.
- Autóbalesete volt egy hónappal ezelőtt.
- Micsoda? Egy hónapja? Én...nem emlékszem semmire. Semmire. Egy hónap?
- Mesterségesen altattuk a belső sérülései miatt, amelyek nagyon súlyosak voltak. Eltört a kulcscsontja, a jobb csuklója, a jobb bokája, megrepedt a lépe és egy szilánk majdnem eltalálta a tüdejét. A húgával utaztak...
Leonba bele nyílalt a véres Sophie rémisztő képe.
- Hogy van a húgom? Látni akarom. Látni akarom a kishúgomat.
A férfi egy pillanatra félrenézett és Leon tudta, hogy baj van. Nagy baj van. Talán nyomorék lett? Vagy amputálták valamelyik végtagját? Esetleg többet is? Kómába esett?
- A húga sajnos nem élte túl - közölte halkan. - Koponyavérzése volt.
Leon szemét ellepték a könnyek és megmarkolta a takarót.
- Cserben hagytam. Cserben hagytam.
- Most aludni fog - fecskendezte be intravénásan a nyugtatót az orvos, amikor belépett egy rendőrtiszt. - Pihennie kell - nézett szigorúan a rendőrre. - Nem tenne jót az állapotának, ha kifaggatnák az örökösödési papírokról. Ez a férfi súlyos autóbaleset után lábadozik.
- Amit lehet, hogy ő okozott - bökött a szakállas rendőr az ágy felé. - Szép kis summa üti a markát egyedüli örökösként. Mi csak a dolgunkat végeznénk - utalt az orvos kis akciójára a nyugtatóval.
- Ahogy én is - válaszolta az orvos. - És az a dolgom, hogy megmentsem az életét.

A szemeit most is nehezen tudta kinyitni. Ezúttal nem a főút, hanem a nappalijában álló asztal lába és a kanapé széle esett a látóterébe. A feje lüktetett és ahogy meg akart emelkedni, erős fájdalom állt be a tarkójába. A lakásában van és a padlón fekszik. De hogyan került oda?
- Szép jó reggelt, Oswald!
Ez a hang. Ismerős és baljós. Kinek a hangja lehet? Ő nem engedett be senkit a postáson kívül. A postás!
Egy láb rúgta meg a karját, majd fordította a hátára.
- Jól aludtál? - jelent meg felette Szergej önelégült arca. - Na nézd csak! - emelte meg a parókáját és szakította le a műbajszot. - Hát nem átvertelek? Ostoba, pipogya fráter vagy - vigyorgott. - Most megfizetsz azért, amiért el akarod venni tőlem Sorát! Ő az enyém! Ő az én feleségem lesz és mindenkin keresztülgázolok azért, hogy ez bekövetkezzen. Mindenkin - eszelős nevetés töltötte meg a szobát, majd hirtelen csend lett és Szergej megkomolyodott. - Hol a kölyök?
Ne! Csak Sophie-t ne!
- Nincs itt - hazudta. - Nincs nálam. Sora elvitte. Elutaztak.
- Aha, hogyne! - helyezkedett el a kanapén és ölbe vette a postástáskát. - Ne nézz hülyének te barom! Itt vannak a bogyói meg a ruhái is. Szóval? - kérdezte flegmán. - Hol van az a kis defektes liba? - húzott elő egy könnyű fegyvert és lomhán rácsavarta a hangtompítót. - Csevegnék vele egy keveset a svájci kiruccanásairól.
- Ne gúnyolódj vele te mocskos szemétláda! Mondtam már, hogy nincs nálam a gyerek.
Pedig itt van. A lánya itt van a lakásban. De hol lehet, ha ez az őrült nem találja? Már biztosan átkutatta a lakást. Elbújt? Vagy már csinált vele valamit és most csak a bolondját járatja vele?
- Nézd Leon! - könyökölt a karfára. - Két okból vártam meg az ébredésedet. Az egyik az, hogy nem találom azt a koszos kis asztmást. Hiába füleltem, nem hallottam a sípolását. Vagyis meg kell tudnom, hogy hol van. A másik az, hogy a szemed láttára akarom megölni.
Nem! Még egyszer nem veszíthet el valakit, akit ennyire szeret. Nem veszítheti el a lányát, főleg nem úgy, hogy tehet is ellene valamit.
- Ölj meg engem! Hagyd a lányomat és végezz velem te orosz seggfej! - provokálta.
- Ó, az is meglesz! - állt fel mosolyogva. - De előtte megadom neked azt az élményt, hogy a kis kócos a karodban haljon meg! - lépett át Leon lábain és a konyha felé fordult. - Rendben, Sophie! - kiáltotta vigyorogva. - Akkor bújócskázzunk!