A levendulaszínű hajzuhatagon, mint ezernyi apró gyémánt ragyogása, tündökölt a csillagok fénye egy elérhetetlen, varázslatos álom- glóriát rajzolva a feje fölé. Leon lélegzete felgyorsult. Egyetlen nőnél sem érzett még ilyet. Mintha egyenesen magához vonzotta volna. Az ujjai bizseregtek; megérinteni vágyták a selymes tincseket. Ajkai egyetlen vonallá préselődtek, ahogy korlátozta feltörő érzelmeit. Szemei összeszűkültek, és folyamatosan a neki háttal álló lányt tanulmányozták. Szinte kínozta a tenni akarás. A szíve olyan heves vágtába kezdett, hogy azt hitte az ismeretlen lány is meghallja. Nem, ez nem normális viselkedés, gondolkodott el. Mindig tudta kezelni mind az érzelmeit, mind a körülötte lévő helyzetet. Mitől más ez a lány? Miért érzi ennyire különlegesnek? Szinte áradt belőle az a veszélyes tűz, amit már oly sokszor tapasztalt magában. Tűz, érzékiség, szenvedély… Veszély… Igen, ez a lány nagyon veszélyes volt. Már a puszta gondolata is annak, hogy a haját látta és azonnal elbűvölte, az őrületbe kergette. Megfogadta, hogy a nőket csakis játékszernek és a vágya kielégítésére használja majd, erre tessék. És még az arcát sem látta, sőt jóformán semmit nem látott ebből a lányból, és azonnal a bűvkörébe került. De ezek a hullámos, és bársonyos tincsek olyan… ismerősen voltak neki. Mégis tökéletesen biztos volt benne, hogy a lány soha nem volt a szeretője. Biztosan emlékezett volna erre a veszélyes lángra, ami benne égett, s még inkább erre a káprázatos hajzuhatagra, ami olyan volt, mint amikor a forró, nyári nap arany fénye rávetül egy levendularétre.

Leon acélossá sötétült szemei meglepetten figyelték, ahogy az előtte álló kicsit megborzong. Hirtelen az ő szíve is megnyugodott. Nem tudta volna megmondani mitől, vagy hogyan, de újra érezte magában az erőt, s újra a kezében érezte a helyzet szálait. Nem is akart újra olyan helyzetbe kerülni, mint az előbb. Tenni akarás, mégis tehetetlenség… Mintha megbénította volna valami. Csakhogy Lucifert nem lehet legyőzni. Visszavette laza eleganciáját, s már épp megfordult volna, hogy elmenjen, amikor meghallotta az édesanyja hangját a háta mögül.

- Leon, végre megvagy. Már mindenhol kerestelek – majd egy pillantást vetett az ablaknál állóra. – Á, látom megtaláltad, akit be akartam neked mutatni – jelentőségteljesen nézett fia ezüst szemeibe, majd biccentett, és megszólította a lányt. – Jó estét, Sora!

Leon fülében visszhangozva, ritmikusan dobolt ez a név. Sora… Sora… Hirtelen sok évet repült vissza az időben. Pontosan tizenöt évet. „Leon, légy udvarias Wallingford grófjával és grófnéjával! – hallotta az édesanyja hangját. – Menj, szórakoztasd el Sorát!  Ez a lány, ugyan az lehet, mint az, aki miatt tizenöt évvel ezelőtt megerősödött. Ő lenne az az Angyal, aki fényt hozott az életébe, csupán egyetlen egyszer, s utána végig ebből merített erőt? Valóban ő lenne, Sora Naegino?

Mély levegőt vett, ahogy a lány megfordult, erre azonban még ő maga sem számított. A levegő egy pillanat erejéig bennakadt a tüdejében. Kívülről mégis csak annyi látszott, ahogy veszélyesen sötét, acélos szemeiben kigyullad a tűz. Lassan pillantott végig az előtte álló káprázaton; soha ilyen szép nőt nem látott, s kételkedett benne, hogy valaha is fog. A gyönyörű selyemruha tökéletesen kihangsúlyozott, minden nőies ívet és buja domborulatot. Míg a szoknyarész eperszínű volt, addig a pántnélküli felsőrész világos rózsaszín, s tökéletesen kihangsúlyozta a karcsú derekat, és a telt melleket. Ahogy Leon pillantása egyre feljebb szökött úgy nőtt a döbbenete is. A karcsú, csábító és érzéki testet minden nő megirigyelhette volna. A szabadon hagyott vállak krémes fehérsége és selymessége ellenállhatatlan volt, akárcsak mellei telt, érzéki domborulata. A karcsú nyak csodálatosan szép arcba torkollt. A barackszínű, bársonyos bőr lágy, csábos vonásokat fedett. Puha, kívánatos ajkak. Aztán a művészi kontyba fogott hullámos hajzuhatag. A herceg ágyéka szinte már lüktetett. Vér dobolt a fülében, s félő volt, hogy meglátják a hatalmas vágyát. Azonban, amikor a lány szemeibe nézett a szíve egy pillanatig megszűnt dobogni…

Hirtelen rémlett fel elméjében az a forró, tüzes szempár, ami annyi éve kísértette az álmaiban, s amely annyi gyötrelmet okozott neki. Az a hihetetlenül mély és csodálatosan szép szempár most a valóságban is lebegett ott előtte. Sűrű, buja szempillák keresztezték, ami csak még inkább csábítóvá tette a csokoládészínű tekintetet, mely vidáman csillogott. S Leon meg mert volna esküdni, hogy ebben a szempárban ott égett a Pokol minden tüze!

* * *

Nem tévedett, amikor szirénnek nevezte. Legalább olyan csábító, s legalább olyan veszélyes volt, mint a féktelen tenger szépséges lányai.

Sora ajkai először döbbenten kinyíltak, szemei pedig csodálkozva villantak meg. Lassan nézett végig az előtte álló pompás férfin. Erőteljes, férfias szépsége szinte hihetetlen volt. Izmai olyan kemények lehettek, mint az acél, s a bőre olyan puha, mint a legfinomabb bársony. Erről tanúskodtak a fekete nadrág alatt megfeszülő combok, s a keskeny, erőteljes csípő. Valamint a zakó alatt megbújó, megfeszülő kidolgozott izmok, a széles váll, s az ing által rejtélyesen feltáruló mellkas. Hosszú, ezüst haja a csillagok gyémántfényével vetekedett, ahogy a fények glóriát rajzoltak fölé. A szemei pedig egyszerre voltak igézőek, csábítóak, s kemények a bennük égő szenvedélytől. Az arca maga volt a férfias szépség, s mintha csak márványból lett volna kifaragva. Érezhető volt a belőle áradó sötét, férfias erő. A tűz, és a szenvedély. Nagyon veszélyes volt, s olyan jóképű, mint a bűn. Ha Sorának ebben a pillanatban kellett volna hasonlatot találnia erre a gyönyörű férfira, akkor gondolkozás nélkül azt mondta volna; az Ördög maga áll előtte.

Miután az első kábulat elmúlt mindkettőjükben, visszavették jól megszokott szerepüket. Sora egy káprázatos mosolyt villantott Leonra, aki viszonozta azt, majd a lány kezéért nyúlt, s hosszan, forrón megcsókolta azt. Acélszürke szemei közben végig az előtte álló szépség tekintetét fürkészte, nem eresztve őt egy pillanatra sem. Sora pedig elveszett a delejező tekintetben, melynek mélysége egészen a csillagokig ért fel. Amikor a herceg felemelkedett, a fülében dobolt a vére, s kívánalma csak nőtt. Ha akarta, akkor sem tudta volna becsapni magát; soha nem érzett ilyen heves éhséget és vágyat, félő volt, hogy nem sokáig tudja elnyomni. Mégis lustán elmosolyodott és bársonyosan mély hangon szólalt meg:

- Nem hittem volna, hogy tizenöt év után egy ilyen bálon találkozunk, miss Sora– vallotta be meleg hangon.

- Valóban nem, mylord – csendült fel dallamos hang válaszként, amely magában hordozta a tavaszi szellő lágyságát, s a tenger szirénjeinek magához csábító, delejező muzsikáját. – Gratulálok, hallottam, hogy megkapta a hercegi címet. Remek herceg lesz önből – mosolygott kedvesen.

- Megtisztel, kisasszony – hajtott fejet Leon. Mi ez? Udvariassági beszélgetést folytat ezzel az ellenállhatatlan nővel ahelyett, hogy az ágyába cipelné. Pedig már így is félő volt, hogy leszakad a nadrágjáról a gomb, amennyire kemény és tettre kész volt. Most még nem, de hamarosan muszáj lesz, fogadta meg magában.

- Bocsássatok meg nekem, de megkeresem Emilyt – szólt közbe a hercegné, majd méltóságteljesen távozott.

- Jól láttam, hogy el akart szökni, miss Sora? – húzta fel a szemöldökét Leon.

- Nos, mylord, kérem, ezt ne nagyon hangoztassa! – villantotta felé bizalmasan a szemeit Sora. – Már legalább egy tucat férfi kért fel táncolni az este folyamán, és nem bírom tovább.

- Akkor engedje meg nekem, hogy megmentsem! – és a karját nyújtotta a lány felé.

- Lekötelez – küldött felé egy cinkos mosolyt Sora, és elfogadta a felkínált lehetőséget.

Hamarosan már a csillagfényes kertben sétálgattak. Fesztelenül beszélgettek, miközben Leon próbált tudomást sem venni arról a kínról, ami az ágyékában tombolt. Nem értette magát. Más nővel soha nem udvariaskodott, váltottak pár szót, s egyikük sem takargatta a szándékát; az ágyban akarnak lenni. Erre most itt sétált egy olyan lenyűgözően szép nővel, amilyet még nem látott, s ahelyett, hogy kihasználná a helyzetet, beszélget vele. S ami a legszörnyűbb volt az egészben, különösen érdekesnek talált mindent, ami a lány száját elhagyta. Mégis Sora Naeginoból áradt a tűz, ami az egész lényét átfutotta. Mindennek ellenére mégis a lány volt az, aki megtörte a tisztelettudó beszélgetést:

- Elhagyhatjuk ezt az udvarias formulát, mylord – közölte pimaszul. – Szóval, miért jött ide ma este?

- Akár hiszi, akár nem, kisasszony, de csupán kötelességből jelentem meg – válaszolt ugyan olyan hangnemben, amikor megálltak egy bőszen virágzó tulipánfa alatt. – Mivel csak most kaptam meg a címet, ezért kénytelen vagyok megjelenni a szezon utolsó két bálján, hogy a társaság megismerhesse az új herceget – forgatta meg a szemét Leon.

- Nekem úgy tűnt, mintha vadászna – jelentette ki Sora gonosz mosollyal az ajkai körül.

- Hogy vadásznék? – vonta fel szórakozottan szemöldökét az ifjú herceg. – Ugyan kérem, miss Sora. Még csak most jöttem Angliába. Ön szerint az az első dolgom, hogy vadásszak, ráadásul egy zsúfolt bálteremben?

- Igen, mylord, pontosan ezt hiszem. Ha nem tévedek éppen Blear Croomwell felé tartott, mielőtt utánam indult. Ezt mivel magyarázza? – kérdezte nyíltan a lány, de szemei pajkosan csillogtak.

- Lebuktam – sóhajtott fel drámaian a férfi. – Valóban a kisasszony felé indultam el. Mondjuk azt, hogy a hölgy egy bizonyos… kötelezettségem.

- Értem. De előre figyelmeztetem, ha Blear közelébe akar kerülni, akkor számolnia kell a kedves édesanyja oltalmazásával.

- Mit ért ezen? – nézett rá gyanakodva Leon.

- Azt, kedves herceg, hogy aki közel merészkedik a lányhoz, azt az édesanya azonnal a vejévé akarja fogadni – trillázta a lány, miközben ellépett a megdöbbent herceg mellett. – Így is teljesíteni akarja a… kötelezettségét?

- Miss Sora, ön sem hanyagolja el a kötelezettségeit. Másfelől nem szeretek veszíteni – villantott fel egy ördögi mosolyt a férfi. – De ha ön megkér, akkor szívesen megváltoztatom a terveimet. Tudja ön volt az oka, hogy eltértem az eredeti célomtól.

- Én? Vigyázzon, mylord! – kacagott fel Sora édesen csengő hangon.

- Elindultam egy nagyon szép lány felé, de megpillantottam egy ellenállhatatlan szirént, aki szinte magához vonzott a lélegzetelállító szépségével – hajolt meg a lány felé, majd lassú, csábító pillantással nézett rá.

- Ne próbálkozzon, lord Leon! – Szempilláit félig leeresztve nézett fel a férfira, s ajkai körül igéző mosoly játszott. – Még Angliában is hallottak a híres és veszedelmes Pokol hercegéről, aki szinte hajszolja az élvezeteket.

- Ó, a hírem megelőz. Rendben, de akkor legalább nem kell véka alá rejtenem a szándékomat – mosolygott pimaszul Leon, miközben közelebb lépett Sorához. Vágy járta át az egész testét, s olyan erővel tört rá, hogy szinte ledöntötte a lábáról. A vére pezsegni kezdett. De ezt a lánynak csak egy elragadó mosollyal mutatta. Szemei olyan sötétek lettek, mint az acél. Igazán nagy erőpróbát követelt tőle az, hogy az előtte álló bámulatos szépséget azonnal magához ne rántsa, és meg ne ízlelje minden csábító porcikáját. – A szándékom pedig most megváltozott – és olyan közel hajolt a lányhoz, hogy érezte a bőre forróságát. A rózsa és a jázmin illata elbűvölte. Szinte bűvkörébe vonta, s vágyát növelte. Férfiassága pulzálni kezdett, lassan már azt hitte, hogy fájdalmat is érez. Összeszorította a fogát, ahogy még közelebb hajolt.

- Na de mylord, ez már egészen botrányos… - sóhajtotta Sora, ahogy heves tűz száguldott végig a testén, mikor a férfi nyers vágyat tükröző szemeibe nézett. Elfogta a borzongás, amint a Pokol hercege ilyen közel hajolt hozzá, szinte égetve őt szenvedélye vad lángjával. Azt beszélték erről a férfiról, hogy a leghidegebb nő is sikongat a karjaiban az élvezet közben. S valóban acélossá sötétült pillantása delejező volt. Sora pedig nem bírt elszakadni a viharos tekintettől. – Még csak most találkoztunk újra, tizenöt év után, ön pedig máris megkörnyékez – lehelte a lány.

- Drágám, még soha nem találkoztam önhöz hasonló bámulatos szépséggel. Felforr a vérem, ahogy önre nézek.

- Akárcsak a többi asszonynál – suttogta Sora, miközben megkapaszkodott a fa törzsében.

- Nem, szépséges szirén – hajolt oda a herceg, hogy kívánatos ajkai csaknem súrolták a lány remegő száját. Borzasztóan vágyott rá, hogy megcsókolja. – Ellenállhatatlan vágyat érzek ön iránt. S ha nem lennék tekintettel önre, akkor azonnal keresnék egy ágyat, hogy csillapítsam azt a fékevesztett vágyat, ami most is majd’ megöl. Mondja azt, hogy nem akarja, hogy megcsókoljam! Mondja ezt, és nem teszem meg – suttogta rekedtes hangon, ami csábítóvá vált.

Sora egész testében vad vihart vert, ahogy a férfi nyíltan a tudtára adta, hogy mennyire kívánja. Ó, dehogyisnem vágyott a csókjára. És már elképzelte, hogy milyen lesz, amikor a herceg kemény ajkai az övéhez érnek. – De, akarom.

Leon azonnal a lányéra tapasztotta ajkait. Meghazudtolva azt a feszítő vágyat, ami az ágyékában tombolt, lassan csókolt. Száját szinte nem is mozdította, hogy minél jobban megízlelhesse Sora mézédes ajkait. Karjai szorosan átölelték a karcsú derekát, a lány pedig átölelte a nyakát, s követelőzve magához húzta. A hercegnél ekkor elpattant az utolsó húr is, ami a józan ész határát húzta meg. Csókja keményebbé vált. Nyelvével végigsimogatta a lány kívánatos ajkait, majd gyengéden szétfeszítette azokat. Sora hátratántorodott a csók erejétől. Máskor is csókolózott már, de egyik elkényeztetett úrfi pusziját sem lehetett ehhez az elemi, és veszélyes tűztől égő gyönyörforráshoz hasonlítani. A lány körmei a tulipánfa törzsébe mélyedtek, miközben a herceg közelebb simult hozzá. A férfi élvezettel kóstolgatta a szirén ajkait, s nem emlékezett, hogy valaha is csókolt ilyen puha és kívánatos ajkakat. Persze ebben a pillanatban egyetlen más nőre sem tudott gondolni. Sora Naegino ellenállhatatlan lénye delejes bűbájjal férkőzött az érzékeibe, s majdnem ledöntötte a vágy, amely a hatalmába kerítette. Soha, soha nem volt része ilyen zabolátlan szenvedélyben, ami úgy tombolt, mint egy láncáról, s börtönéből elszabadult vad párduc. Ágyéka megfeszült, férfiassága keményen pulzálni kezdett. A vére pezsgett, a fülében dübörgött, forrónak érezte az egész testét. Sora ajkairól, mintha életet adó, mézédes manna folyt volna le, a herceg oly hevesen, oly éhesen csókolta. Mintha nélküle meghalt volna…

Karjai maguktól mozogtak, előrelendültek, s szorosan átfonták a lány derekát. Még megérinteni is kísértés volt. Leon keményen magához vonta, s hozzádörzsölte a testét, hogy Sora is érezze, mennyire kívánja őt. Kemény ágyéka Sora ölének préselődött, erre az érzésre mind ketten felnyögtek. A lány karjai átölelték a herceg nyakát, és átadta magát a csóknak. A férfi keményen szorította, majd ajkai durvábban tapadtak a mézédes szájra. Nyelve éhesen nyitotta szét a szirén ajkait, hogy aztán még mélyebb, még szenvedélyesebb csók vegye kezdetét. Hevesen ölelték egymást, s a herceg nyelve egyre mélyebben, egyre hevesebben kutatta Sora száját. Hamarosan a lány nyelve is csatlakozott, és érzékien simogatni kezdte a férfiét. Beletúrt a hosszú, ezüstszín hajba. Mind a ketten egyre éhesebben csókolták a másikat, s ez a vágykeltő foglalatosság szinte átcsapott az ajkak és a nyelvek szeretkezésébe. Leon egyik keze feljebb indult a lány derekáról, s a hasán át a telt mellekhez araszolt. Amikor először simított végig a tenyerével a formás halmokon, Sora megszakította a csókot, s a fejét hátravetve hosszan felsóhajtott.  Forró tűz égett végig az egész testén, s az ölébe áramlott át, ami lüktetni kezdett. Leon szája azonnal lecsapott a kecses nyakra, amelyet a lány önkéntelenül is szabadon hagyott számára.

Hirtelen egy nő kacagása csendült fel valahol a közelükben, mire zihálva eltávolodtak. A mozgásuk lassú, monoton volt, mintha nehezükre esett volna elválni a másiktól. Sora reszketve dőlt újra neki a fának, és lehunyta szemeit. A herceg zihálva nézte az előtte álló, pihegő lányt, s lassan elégedett mosolyra húzta az ajkait. Nagyon kedvére volt a látvány; Sora arcán gyönyörű lángrózsák égtek, ajkai vérvörösek és duzzadtak voltak, kicsit elnyíltak, mellei hullámozva próbálták befogadni a levegőt. Mindent összevetve soha nem látott még ilyen ellenállhatatlan szép, és reményvesztetten kívánatos nőt. S kételkedett benne, hogy létezik- e egyáltalán. Szemei acélossá sötétültek, a vágy pedig égetőn dolgozott a testében. Erősebben igénybe vette az önfegyelmét, hogy visszafogja magát. Nem pont így akarta először megcsókolni Sorát- mert az biztos, hogy meg akarta-, de el kellett ismernie, hogy nagyon élvezetes volt. Bár ezért a pillanatnyi gyönyörért, egész éjszaka eddig nem ismert, fájdalmas vággyal lesz kénytelen kínlódni. Hirtelen eszébe jutottak az álmai: ahányszor meglátta azt a csokoládészínű tekintetet, ehhez hasonló, fékevesztett, vad szenvedély költözött belé. Lehet, hogy Sorával álmodott ennyi éven át? Az acélszürke szemek élesen villantak meg, s végignézett a Holdfényben fürdő érzéki nimfán. Sora már nagyrészt rendezte a légzését, majd hirtelen mintha megérezte volna az őt kutató tekintetet; kinyitotta a szemét.

A csokoládészínű szempár sötét volt, szinte feneketlen, s benne a veszélyes vágy tüze égett. Ahogy a két fiatal egymásra nézett sötét szenvedély csapott fel bennük. Sora szemeiben ott égett a Pokol összes tüze, amint az előtte álló Luciferre tekintett…

* * *

Megcsókolta, hogy oltsa a szomját, gondolta Leon, de ettől csak még szomjasabb lett. Sora tekintete éles volt, amikor rápillantott, de nem megvetést, vagy sértődöttséget látott benne; sokkal inkább elégedettséget… szenvedélyt. Ha nem ott lettek volna ahol, akkor bizonyára egy ágyba vitte volna a szépséges Sorát, hogy annyiszor a magáévá tegye, amíg teljesen ki nem elégül. De valami azt súgta neki, hogy ez nem lenne elég. Nem tenné meg ezzel a lánnyal, hogy a szeretőjévé teszi, és aztán kisétál az életéből. Nem, nem tudta volna megtenni, s nem is akarta. Valami egész másra vágyott… egészen másra. Sora Naegino nem hasonlítható össze azokkal a nőkkel, akikkel eddig kapcsolata volt. Azoknak a nőknek, akikkel eddig kapcsolatban állt, a bőrük olyan volt, mint a bársony; Sora bőre a selyemhez hasonlított. A testük olyan volt, mint egy szép, csábító kurtizánnak; Sora teste olyan csábos, és kívánatos volt, akár egy valkűré. A hajuk szőke volt, barna esetleg fekete; de egyiküké sem idézte fel benne a Holdsütötte, illatozó levendularétek látványát. A szemük kék volt, barna vagy zöld; de egyik sem keltett benne olyan érzéseket, mint ez a forró csokoládészempár, amiben a Pokol valamennyi tüze benne égett. Olyan volt, mintha egy halandót akart volna összehasonlítani egy varázslénnyel; egy szirénnel. Mintha a kellemest és a kielégítőt akarta volna összevetni azzal a delejes tűzzel, amit soha nem lehet kielégíteni, mert mindig, újra- és újra feltámadt volna, mind erősebben és erősebben, mint annak előtte. A herceg megrázta a fejét, mikor hallotta a feléjük közelítő lépteket. Önelégült mosolyt villantott Sorára, aki akkorra már mellette állt.

- Sajnálom, miss Sora. – mondta Leon, de egyáltalán nem bánt semmit. – Azt hiszem, túlságosan elragadtattam magam. Remélem, megbocsátja egy halandó ember esendőségét az ön szépsége iránt. – és meghajolt.

- Ne aggódjon, mylord! – jegyezte meg Sora gonosz félmosollyal az ajkai körül. – Ha én nem akarom, akkor nem történik semmi.

- Biztos ebben? – szegezte acélos szemeit az előtte állóra a herceg. – Azt hiszem, így sem, úgy sem tudtam volna visszafogni magam. Minden esetre megkönnyebbültem, hogy nem rója ezt fel nekem. Ugyanis még számos hasonló terv fogalmazódott meg bennem.

- Ej, lord Leon – kezdte a lány tettetett felháborodással. – Még csak az imént hagytuk abba, és ön máris…

- Félbe – szakította meg a mondatot a herceg, mire Sora hangosan felnevetett. – Azt mondta, hogy hallotta már a híremet, akkor miért titkolnám, hogy mi szándékom van önnel?

- Valóban – bólintott a lány. – Szeretem az egyenes beszédet, még akkor is, ha ilyen… illetlen.

- Biztos vagyok benne, kisasszony, hogy számos illetlenséget tudnék még tenni, ha ön is engedné – lépett felé Leon, s egy pillanat alatt újra a karjába zárta. Mintha csak hiányzott volna neki érinteni őt. – Megengedi nekem?

- Talán – mosolyodott el, majd nagy erővel ellökte magától a férfit. – De egyelőre legyen ennyi elég – kacsintott. – Főleg, mivel társaságunk lesz – pillantott a vörös kövekkel kirakott útra.

Valóban, Leon édesanyja közeledett feléjük jobbján egy igen elbűvölő lánnyal. A szépségnek sötétbarna haja volt, ami a háta közepéig ért, s nagyon mély, fekete szemei. Karcsú, formás testét gyönyörű, vörös ruha fedte, ami kihangsúlyozta minden előnyös domborulatát, vonalát és hajlatát. A herceg elismerően nézett végig a lányon, majd szemei összeszűkültek, amikor felismerte, hogy ez a fogadásban megnevezett hölgy. Vajon az édesanyja észrevette, hogy felé közeledik, és most utána hozta? Egyáltalán nem volt most szükség rá, főleg, hogy szomjazott Sora csókja után. Lapos pillantást vetett a mellette állóra, aki felszegett állal, gúnyos pillantással méregette az érkezőt. Leont már ez megmosolyogtatta, de azért felvette elbűvölő személyiségét, s amikor odaértek hozzájuk, meghajolt és kezet csókolt a lánynak. Az fekete szemeit csábítóan rávetette, s elmosolyodott. A herceg kedvesen viszonozta a gesztust, de közben végig az orrában érezte Sora illatát. Ez az illat édes volt, érzéki és szörnyen izgató. Jobban hatott rá, mint akármilyen túlbonyolított szerelmi fortély, vagy a javasasszonyok, és kuruzslók által alkotott afrodiziákum, bájital. Ha lehunyta egy pillanatra a szemét, azonnal felismerte; az édesség és a nehéz erotika, amit hordozott az egyiptomi jázminnak volt köszönhető. Az érzékiséget, a szenvedélyt és az eleganciát pedig a vörös rózsa kölcsönözte. Így együtt pedig legyőzhetetlen kompozíciót alkottak; ellenállhatatlant. És nem tudott volna egyetlen nőt sem mondani, akihez jobban illett volna ez az illat.

Sora szíve még mindig hevesen dörömbölt a mellkasában az előbbi csóktól. Bár légzését már rendezte. A szenvedély, ami felcsapott a testében nem hagyta, hogy szíve is megnyugodjon. Ráadásul Leon még mindig olyan közel állt hozzá. Mintha feltett szándéka lett volna szorosan hozzásimulni. Értette már, hogy miért volt olyan a híre, amilyen. Valóban úgy hatott a női érzékekre már csak a közelsége is, mint a legerősebb szerelmi bájital. Az illata pedig ugyanúgy illett sötét, férfias lényéhez, mint az a pimasz mosoly, ami levesz minden nőt a lábáról. A herceg olyan közel állt hozzá, hogy tökéletesen meg tudta állapítani, mit érez. Szantálfa és cédrus, egy kis mentollal, ami még pikánsabbá, még sötétebbé tette. Ez a kompozíció pedig magában is veszedelmes volt… Erőteljes és veszélyes, mint az elevenen égő tűz, vagy a fékevesztett tenger. Már magában az illata legyőzhetetlenné és vetélytárs nélkülivé tette. Az a nő, aki egyszer is megpillantotta többé nem tudta feledni. Ebben Sora tökéletesen biztos volt. A szíve pedig mindig azt sugallta neki, hogy a herceg olyan veszélyes, mint maga az Ördög… S ahogy látta pimasz mosolyát, sötét szemeit, tökéletesen biztos is volt ebben.

Sora rápillantott a vele szemben álló barna szépségre. Blear Croomwell gyönyörű nő volt, gesztenyeszínű hajával és szénfekete szemeivel. Ráadásul a bájai is igencsak… szemrevalóak voltak. Mégis ami minden férfit elriasztott mellőle, az a rámenős édesanyja volt, és az Blear lehetetlen viselkedése. Sora soha nem látott még nála üresebb nőt. Minden szava csak negédes bájolgás volt, de ha komolyabban kellett beszélnie, akkor már rögtön nem tudott semmit. Ráadásul most úgy rebegtette a szemeit a hercegre, mint egy macska, aki tejszínre vágyik. Micsoda egy frivol liba, gondolta gúnyosan. Félig leeresztett pillái alatt sötéten égett a tűz, ami nem kerülte el Leon figyelmét sem.

- Lord Leon, úgy hallottam, hogy ön az utóbbi négy évet Spanyolországban töltötte – kezdte kissé rekedt, izgató hangján Blear.

- Valóban így volt, kisasszony. Négy évig éltem Madridban – válaszolta a herceg, miközben fürkésző pillantást vetett Sorára.

- Áh, és mondja, nem félt? – kérdezte Blear aggódva. – Azt mondják, az ott élő emberek nagyon vadak, s illetlenek. Nincsenek tudatában az etikettnek, s botrányosan élnek.

- Kisasszony, ha azt vesszük botrányos életnek, hogy sokkal szabadabban élnek, mint az angolok, akkor valóban – jegyezte meg Leon kimérten, jegesen. – Az az ország sokkal élettel telibb, s az embernek nincs olyan érzése, hogy bedugták egy ketrecbe, ahol szép és drága ruhába öltözött, üresfejű majmok élnek a begyepesedett szabályaikkal – Erre Blear meghökkent és úgy nézett Leonra, mintha az megháborodott volna. A hercegné felszisszent a csípős megjegyzésre, Sora pedig próbálta elfojtani a mosolyát.

- Na de, kegyelmes uram, ezt értsem úgy, hogy inkább tekinti a hazájának azt a barbár országot, mint szeretett Angliánkat? – kapkodta a levegőt Blear, miközben a dekoltázsára szorította a kezét.

- Abban a barbár országban sokkal nemesebb érzéseket ismernek, mint itt – közölte még a herceg olyan fagyos hangon, hogy az édesanyja is hátra hőkölt. – Másfelől kedves kisasszony, nem tekintem jobban hazámnak, mint Angliát. Hisz itt is vannak csodálatos helyek, s csodálatos emberek – pillantott Sorára. Majd negédes mosolyt varázsolt ajkaira. – Talán nem tudja, de a spanyol nyelv a legtüzesebb az összes között. Ezzel a nyelvvel tudják a férfiak leginkább kifejezni a szerelmük, s szenvedélyük nagyságát.

- Ez illetlenség – közölte a lány felháborodva. – Ezek a dolgok csupán a férfira és a nőre tartozik. Nem kell a nyilvánosság elé tárni.

 - Drágám – szólalt meg első ízben Sora. – Nem tudod talán elfogadni, hogy vannak helyek, ahol nem csak ilyen üres emberek vannak? Bár ilyen társaságba neked nehéz lenne beilleszkedned. Nyílván ezért vagy ennyire ellene. Tudod, Blear, Spanyolországot a szenvedély és a mámor országának is nevezik, pontosan azért, amit a herceg is mondott. S tökéletesen osztom a véleményét.

- Milyen jól megértitek egymást – pillantott rájuk a hercegné. – Sora, talán te is jártál már Spanyolországban? – majd amikor a lány habozni látszott, újból megszólította. – Sora!

- Nem, nem jártam még – válaszolt elmosolyodva. – De egyszer szeretném megnézni, ha alkalmam adódik – mosolygott fel Leonra. – Most, ha megengedik, megkeresném az édesanyámat. Kegyelmes uram, mylady – biccentett feléjük, majd távozott.

Leon sokáig nézett a távozó lány után. Szóval a szépséges Sora nem csak túltesz minden nőn, a jelleméből és a külsejéből fakadóan, de még a nézeteiket sem osztja. A herceg elmosolyodott. Egy biztos: nem csak egyetlen csók volt az, amit Sora Naeginotól akart. Hirtelen azt érezte, hogy az édesanyja megérinti a karját. Leon még mindig mosolyogva fordult felé, ám a következő mondat minden kedvét elvette:

- Leon, most, hogy már csak hárman vagyunk, szeretném elmondani neked, hogy miss Blear Croomwell az a lány, aki hamarosan a feleséged lesz!