* * *

Leon a télikertben ült, s a rózsákat figyelte kezében egy pohár whiskyvel. Már legalább két órája tartózkodott itt, s haragja még csak most kezdett alább hagyni. Soha nem került ilyen erőfeszítésbe még, hogy visszanyerje hidegvérét. Dühös volt a feleségére a kijelentéséért, ugyanakkor magára is, amiért féktelen dühében képes lett volna megütni. Nem… nem lett volna. Egyszerűen hirtelen felindulás volt. Nem bírta volna megtenni, akárhogy kényszeríti vad dühe. Túlságosan szerette hozzá. Megvetette azokat a férfiakat, akik képesek lettek volna kezet emelni a feleségükre, s nem akart beállni sorba. Maga előtt látta Sora könnyes csokoládé színű szemeit, amik meglepettséget és beleegyezést tükröztek. Még igazat is adott volna neki!? Ebben a kérdésben igen… azonban másban. Biztos lehetett benne, hogy Sora végre megtalálta önmagát. Akárkivel harcba mert volna szállni, akár egy egész hadsereggel. És győzött volna, ez nem kétséges. Leon szája sarkában apró mosoly rajzolódott ki erre a gondolatra. Még vele is tudott volna ellenkezni, ahogy mindig is tette, s nem félt volna. Azonban ebben a kérdésben mégis igazat adott neki. Ah, bolond lány, gondolkozott, majd egyszerre lehajtotta az italát. Ez a nő megőrjíti, ez kétségtelen volt. De jót tett neki ez a kis őrület, ez ebben a két hónapban bebizonyosodott. Megdörzsölte a halántékát, majd pillantása az egyik előtte nyíló rózsaszálra esett. Egy vörös rózsára… Mindig is az volt a véleménye, hogy nem illene más Sorához. Anélkül, hogy észrevette volna vonásai ellágyultak, s tekintete gyémántfényűvé szelídült, miközben ajkaira gyengéd mosoly húzódott fel.

Még azelőtt megérezte felesége jelenlétét, mielőtt meghallotta volna a lépteit. Lehunyta szemeit, s kéjesen felsóhajtott. Hagyta, hogy az üvegfalakon beszűrődő napfény melegen simogassa bőrét, s megnyugtassa gondolatait.

Sora, ahogy belépett a télikertbe, mélyen belélegezte a virágok édes illatát. Milyen fenséges volt! Szemeit gyönyörködtette ez a sok pompás növény, melyek egzotikus szépséget vittek a kertbe. Majd pillantása az asztalnál ülő Leonra esett. A férfi egy whiskys poharat forgatott a kezében, de már üresen. A hercegnő megcsóválta a fejét, majd odalépett mögé. Elnézte lehunyt szemeit keretező, sűrű buja szempillákat, meglágyult, csodás arcvonásait, érzéki ívű száját, s fedetlen, boltozatos mellkasát, amin virgonc táncot jártak a kacér napsugarak. Sora ajkain gyengéd, boldog mosoly jelent meg. Leon Oswald lábai előtt hevert a világ, s akaratának senki nem szabhatott gátat, sem földi halandó, sem sötét pokolbéli lények, sem a mennyország angyalai. Gyengéd, hűvös kezeivel végigsimított férje vállán, aki felsóhajtott az érzésre. Amikor a lány körmeit lágyan végighúzta nyakának finom vonalán, elégedetten felmordult. A hercegnő elmosolyodott, majd lehajolt és arcon csókolta a férfit, s ráterítette a magával hozott bézs színű inget. Leon kinyitotta az egyik szemét, majd gőgösen a feleségére nézett. Azonban pillantása mélyén már ott pattogtak a játékos szikrák.

- Ennyi? – kérdezte a herceg évődő hangon. – Azok után, ahogy megsértettél, csak ennyivel kérsz bocsánatot?

- Nem – rázta meg a fejét könnyedén a lány, majd elé guggolt. – Igazán sajnálom, Leon. Nem tudom, mi ütött belém. Csak… még mindig nem tudom elfogadni, amit az orvos mondott. Nem akarok hiú reményeket táplálni.

- Nem bízol bennem, szerelmem? – simogatta meg gyengéden a felesége arcát. – Együtt mindent meg tudunk oldani.

- Tudom – vetett rá egy ragyogó mosolyt Sora, majd felállt és az ölébe ült. Átfogta a férje nyakát, s addig helyezkedett, amíg egészen el tudott veszni az ölelő karokban. Majd elégedett mosollyal tapasztalta, hogy milyen hatással van a férfira, ha a testük ilyen közel van. – Hiszen a veszedelmes herceg álmai mindig teljesülnek, nem igaz? – majd olyan forrón csókolta meg a kemény ajkakat, hogy a herceg nem tudott többé megszólalni. Sora volt az egyetlen, aki képes volt őt elhallgattatni.

* * *

A király báljáig lévő egy hét gyorsan eltelt. Sora és Leon újra felhőtlenül képesek voltak átadni magukat egymásnak. A hercegnő kacagása nap, mint nap betöltötte a kastélyt. Leon pedig mindannyiszor elveszett, ahányszor meghallotta. Napközben, amikor felesége Laylának segített felkészülni a partira, ő Alexanderrel és Brandonnal beszélte meg a terve részleteit. Ugyanis ott, Anglia egész nemessége előtt akarta leleplezni Dante Wexfordot és Travis Carlent. A két gazembert óriási meglepetés fogja érni May Wonggal együtt! A hercegi pár feltámad poraiból! Ez a kijelentés mindig szórakoztatta. Sora azonban csak rosszallóan csóválta a fejét, mondván, hogyan lehet egy ilyen komoly dolgon viccelődni. Leon pedig valahogy furcsának találta nejét. Túlságosan boldog volt. Na természetesen ő csak örült annak, de valamiért annyira szenvedélyes és forró volt. Mintha még érzékibbé vált volna minden mozdulata. De talán csak ő látta egyre szebbnek. Ha ezt a feltevést elmondta volna Alexandernek vagy Brandonnak, azok bolondnak nézték volna! De ő igenis látta azt a különös csillogást a felesége szemeiben, akárhányszor ránézett. Azonban amikor erről beszélni akart Sorával, ő mindig egyszerűen csak annyit válaszolt, hogy szerelmes. Létezik, hogy azért ragyogjon úgy a szeme akár egy csillag, s azért legyen ennyire boldog, mert szerelmes? Kétségkívül, válaszolta meg magának a kérdést, miközben a nadrágját gombolta. Elvégre ő is így érezte magát. Figyelte, ahogy felesége elnyújtózik az ágyon, miközben kacér tekintettel nézte, ahogy férje felöltözik. Orgonalila haja buján terült el mögötte, ajkain csábító mosoly ült, szemei pedig szikrákat szórtak. A rajta lévő fehér selyem köntös előnyösen kiemelt minden csábító domborulatot és vonalat rajta. A tekintete szinte bűnre csábította Leont. Azonban most nem engedhetett a kísértésnek, mert ma fog eldőlni mindenki sorsa! A herceg úgy döntött, megleckézteti gyönyörű feleségét. Mikor a nadrágot nagy nehézségek árán sikerült felvennie, egy hirtelen mozdulattal Sora fölé lendült, aki hangosan felkacagott meglepetésében. Most végre sikerült elkapnia, gondolta a herceg elégedetten, miközben ördögi mosolyra húzta ajkait. Nejének pedig ez nem ígérhetett semmi jót. Lefogta a kezeit a feje fölött, majd elsötétülő tekintettel figyelte, ahogy a lány légzése fölgyorsul. Lehajolt, s Sora már hunyta le a szemét, várva a szenvedélyes csókot, azonban Leon játékosan elhajolt, s a nyakát vette célba. Elégedetten hallotta, ahogy kis sóhajokat csal ki feleségéből, ahogy forró ajkai, s nyelve végigsimították nyakának bársonyos bőrét. Majd amikor a hercegnő egyre mélyebbre merült a szenvedélyben, abbahagyta a kényeztetést, és leszállt az ágyról.

- Ó, te gátlástalan gazember, te. – füstölgött Sora, majd dühös szemeit a nevető férjére vetette. – Még nevetsz is? Menj a fenébe, Leon! – majd ő is leszállt az ágyról, s a gardróbba indult sebes léptekkel. Azonban mielőtt elérte célját, Leon megfogta a karját, magához rántotta és hevesen szájon csókolta. A hercegnő, előbb el akarta lökni magától, majd felnyögött az erőteljes ostromra, s megadta magát. Átfonta férje nyakát, s hagyta, hogy elmélyítse a csókot, amennyire csak akarja. Ajkaik és nyelvük szenvedélyesen simogatták egymást, mintha csak szeretkeztek volna. Óráknak tűnő pillanatig kényeztették egymást, amíg Sora el nem rántotta a fejét, hogy végre levegőt kapjon. Azonban a férje még mindig nem engedte el. Szenvedélyesen ölelte magához, majd elégedetten elmosolyodott.

- Nos, ki is a gátlástalan? – kérdezte játékosan.

- Most én leszek. Engedj, öltöznöm kell, mert elkésünk! – követelte a hercegnő gonoszan villámló tekintettel.

- Mi lenne, ha inkább itthon maradnánk?

- Le akarod késni a saját feltámadásodat? Nem, Leon. Gyerünk, készülj! – utasította, majd mielőtt a férfi mozdulhatott volna, már a gardróbszobában volt.

- Te gonosz boszorkány. – morogta a herceg, majd magára kapta a fehér inget.

- Hallottam ám! – szólt ki Sora, azonban a hangja már nevetett.

- Ez volt a cél. – emelte meg a hangját a férfi, majd az ajtó felé indult, miközben a kezébe vette a fekete zakóját. – Kint megvárlak, igyekezz.

- Még hogy igyekezzek. – túrt bele a hajába Sora, majd megakadt a szeme az egyik ruháján. Elmosolyodott, s kivitte. Ahogy elterítette az ágyon, elégedetten állapította meg, hogy csábítóan érzéki lesz a visszatérése.

Leengedte a haját, ami súlyosan omlott le a csípőjéig, majd felöltötte a ruhát. Épp a tükör előtt állt, s végigsimított a derekán, amikor belépett Layla. A hercegnő a tükörből figyelte unokatestvérét, s elégedetten mosolyodott el. A lány bámulatosan szép volt. Ócánszín szemei ragyogtak, s a rajta lévő ruha tökéletesen illett hozzá. Az is olyan kristályosan tiszta volt. Vékony pántjai elől keresztezték egymást, a selyem pedig tökéletesen rásimult Layla karcsú derekára. A lány mézszín haja mesteri kontyba volt fogva, s a hercegnő biztos lehetett benne, hogy azonnal befogadják maguk közé a nemes ladyk, az urak pedig a lábai előtt fognak heverni. A két lány egymás mellé állt, a tükör elé, s ott szemlélték a képet. Egymás teljes ellentétei voltak. Egy szőke szépség, aki csodálatos értékek birtokában volt, s egy szirén, aki olyan büszkén állt ott, mintha csak erre teremtették volna. Mintha tudatában lett volna, hogy az egész világ a lábai előtt fog heverni. Sora rámosolyogott unokatestvérére, majd csokoládé tekintetében felszikráztak a fények.

Hamarosan mind a két lány megállt a márványlépcső tetején, büszkén, egyenes tartással. Layla a kék selyem ruhájában olyan volt, mint maga a megtestesült reménység, és klasszikus szépség. Ócéánkék szemei ragyogtak, s valóban káprázatosan festett. Azonban nem ő volt, aki Leon tekintetét magára vonta. Bár Sorát mindig is bámulatosan gyönyörűnek találta, egy igazi szirénnek, azonban az, ahogy most ott állt, felszegett fejjel, rendkívüli volt, s felforrósította a herceg vérét, miközben szívét elöntött a büszkeség hulláma. A hercegnőn karmazsinpiros, pántnélküli ruha volt, aminek enyhén ívélt dekoltázsát apró, ezüsthímzéssel díszítették, a szoknyát pedig néhány helyen vörös rózsákkal tűzték meg. Orgonalila haját elegánsan feltűzte, csokoládé színű szemei csillagfénnyel ragyogtak, ajkait pedig kihívó mosolyra húzta. Leon nem tudott betelni a látvánnyal. Sora, Layla mellett olyan volt, mint egy igazi szirén; csábító, érzéki, káprázatosan szép, és szörnyen veszélyes… És ahogy sötét szemeit, melyeket a boldogság hálózott be Leonra vetette, a herceg tudta, hogy valóban ő a tengerek királynője, aki az ő szívét is birtokolta…

* * *

Két hintó indult Thornsgateről Londonba, a király kastélyához. Az egyikben Layla és Alexander ült, a másikban Leon és Sora. A terv készen állt, már csak valóra kellett váltani. Sophiet és Bradondont azonban ezúttal kihagyták a játékból. Ők ketten Blackheathben vártak. Az elképzelés szerint először Alexnek és Laylának kell megérkeznie, majd meglepetés szerűen a hercegi pár jelenik meg. Az út bár hosszú volt, Leon és Sora nem igen szólt egymáshoz. A lány elmerült a gondolataiban, s kifelé fordította pillantását, a herceg pedig nem győzött betelni gyönyörű felesége látványával, aki most talán jobban ragyogott, mint valaha. Ugyanakkor féltette is. Ugyan úgy Travis Carlen és Dante Wexford vár rájuk, azonban ezúttal egész máshogy. Apró mosoly jelent meg a szája sarkában, ahogy figyelte, amint a langyos tavaszi szellő miatt egy tincs végigsimítja a felesége érzéki vállát. Mai napig sem hitte el, hogy ez a varázslatos nő valóban az övé. Sora megérezve magán a perzselő tekintetet, arra fordult. Látva férje tüzes, vágyakozó pillantását, sokat ígérő, kihívó mosolyra húzta az ajkait. Leon pompásan festett. Végre olyan volt, mint az a férfi, akihez feleségül ment. Halálos érzékiséget, és szenvedélyt árasztott magából, a szemei pedig úgy perzseltek, mint az izzó katlan. Égi ezüstfolyóként kavargó tekintete félig leeresztett, buja szempillái alól figyelte felesége minden mozdulatát. És Sora biztos lehetett benne, amikor eljön az ideje, a férje olyan veszedelmes lesz, mint maga az ördög.

Néhány órával később már a király rezidenciáján hajtottak fel. A hercegnő egy pillanatra elbizonytalanodott. Újra szembe nézni azokkal, akik majdnem a halálukat okozták, s megölték a fiát! A pillanatnyi érzelmi megingás kiülhetett a tekintetére, mert Leon, gyengéden elmosolyodott. Úgy ahogyan csak akkor szokott, amikor azt mondja neki, hogy szereti. Felesége keze után nyúlt, s összefűzte ujjaikat, közben nem eresztve a csodás csokoládé szempárt, delejező pillantásával magához bilincselte. Sora néhány pillanat alatt megnyugodott. Férje tekintete megnyugtatta. Tudta, hogy vigyázni fog rá. S hasonlíthatott bármennyire is ez a helyzet, ahhoz a múltkorihoz, mégsem lesz olyan. Mert ezúttal együtt lépnek ki a hintóból, más esélyekkel… új reményekkel…

Amikor a hintó megállt a kastély előtt, Sora mély levegőt vett. Majd tekintetét férjére emelte, aki határozottan nézett vissza rá. A hercegnő megengedett egy gyenge mosolyt, és hagyta, hogy a férfi maga mellé húzza, majd szorosan átölelje. Leon gyengéd csókot nyomott felesége halántékára, és szorosan átölelte remegő testét. Most minden másként lesz, fogadkozott magában. Ezúttal megvédi, aki számára oly értékes volt. Felemelte Sora állát, mélyen a szemébe nézett, majd szelíden elmosolyodott.

- Mondtam már neked, hogy milyen gyönyörű vagy? – kérdezte finoman.

- Nem, még nem.

- Talán be kellene pótolnom ezt a súlyos mulasztást. – bökdöste orrával felesége illatos nyakát, majd megcsókolta. – Az egész nemesség a lábaid előtt fog heverni. S mindenki fejet hajt Blackheath veszedelmes hercegnője előtt. – suttogta Leon, majd felesége ajkaira hajolt, miközben elfojtotta benne kacagása utózöngését. Csókjuk édes volt, pont olyan, mint három hónappal ezelőtt, azonban most nem a fájdalom és a félelem hatotta át, hanem a reményé, a boldogságé, a tűzé és az álmoké…

- Jól van galambocskáim, most ne erre figyeljetek. Ez később is ráér. – szakította őket el egymástól Alexander évődő hangja. A férfi ott állt a hintójuk ablakánál, Laylával az oldalán s vigyorogva nézte a jelenetet. – Most mi bemegyünk, ti pedig jöttök utánunk. – majd még egyszer unokatestvérére kacsintott, majd gyengéden Sorára mosolygott. Layla tekintete pedig cinkosan villant rokonára, majd párjával együtt elsétált.

- Mi volt ez? – kérdezte Leon gyanakodva.

- Miről beszélsz, édes? – sóhajtotta a hercegnő érzékien. El akarta Leon figyelmét terelni, s ez láthatóan sikerült is.

- Ez talált. – mordult fel a férfi, majd figyelte, ahogy a páros eltűnik a magasra nyúló, buja növényzet között. Mindenhol az orchidea nehéz illata terjengett, és sűrűn burjánztak az egzotikus növények. A herceg fanyarul elhúzta a száját, mire a felesége nevetve megcsókolta. – Biztos vagyok benne, hogy a királynő ízlése szerint van berendezve a kert.

- Te nem szeretnél ilyen szép, egzotikus virágokat? – incselkedett vele Sora.

- Drágám, ez már túlzás. Ez rendetlenség… - majd elhallgatott, ahogy észrevette a jelet, amit Alexander küldött felé. – Á, megvannak. Gyerünk szerelmem, most feltámadunk. – azzal kinyitotta a hintó ajtaját, majd kisegítette a feleségét is. – Első felvonás, kedves. – vigyorodott el kisfiúsan. – Csak légy olyan veszélyes, mint máskor. – majd még egyszer halántékon csókolta, s átléptek a növények labirintusán.

Hamarosan meghallották a csendes muzsikaszót, ami partin összegyűlt nemesek szórakoztatására szólt. Sora szíve egy pillanat alatt a torkába ugrott, s ezért felnézett a férjére. Leon veszélyesen nyugodt ábrázattal, határozottan lépkedett előre. Újra olyan vad és zabolátlan volt, mint annak idején. S bosszúja éles kardként fog hasítani ellenségei között, és biztos, hogy ezúttal ők lesznek a vesztesek.

A hercegnő elmosolyodott, majd dacosan felemelte a fejét, ahogy megpillantotta a népes társaságot. A méregdrága parfümök illata máris elérte, s szokás szerint most is kicsit irritálta. Azonban valamiért nyugodt is lett tőle. Hisz csak egy rakás sznob nemessel kell megbirkózniuk, na meg a két gazemberrel. És ki ne felejtsük a sorból, miss May Wongot, tette hozzá gúnyolódva, amikor már távolról megpillantotta a lányt. Felvonta a szemöldökét, s gonoszan elmosolyodott. Leon halkan felnevetett, ahogy meglátta ki felé irányul felesége gúnyolódása. May nem hazudtolta meg magát; az élénk lila ruha kifejezetten jól állt neki, s férfiszemnek nagyon csábító hatást mutatott. Te jó ég, mit fog szólni, ha meglátja őket! Leon elmosolyodott, majd amikor megálltak a pázsit szélén, tekintete acélossá sötétült, fejét büszkén emelte fel, ajkain pedig sötét mosoly játszott. Sora elégedetten elmosolyodott; a férje valóban ördögi képet festett magáról.

Hirtelen a zene abbamaradt, s a társaság értetlenkedve fordult a zenekar felé, aminek tagjai döbbent tekintettel és halálra vált arccal figyeltek egy irányba. Néhány pillanat múlva már minden szempár a pázsit szélén álló büszke párt nézte. Leon elégedett félmosolyt engedett el. Megint sikerült nagy port kavarnia. Ahogy elnézte a nemesek sápadt arcát, mind azt hitte, hogy ők ketten csak kísértetek. Azonban mégis ebből a tömegből is kivált három arc, akik sokkal döbbentebbek voltak, mint a többiek. Travis Carlen, Dante Wexford és May Wong egymás mellett állt, s holtra vált arccal figyelték, ahogy a herceg után a hercegnő is veszélyes mosolyra húzza az ajkait. Bár a páros nagyon élvezte a helyzetet, mégsem volt szándékukban egész végig ott állni egy helyben, ezért először ők mozdultak. Leon elegánsan, s könnyedén meghajolt a király és a királynő felé. Akkorra már mindenki fellélegzett csak a hármas nem. A nemesek egyszerre rohamozták meg őket, szinte elszakítva egymástól. Azonban a herceg erősen szorította magához feleségét, miközben türelmesen válaszolgattak a kérdésekre. És végre úgy nagyjából fél óra múlva már odáig is eljuthattak, hogy Sora leült Layla mellé az egyik szófára, Leon pedig Alexanderrel egy csoport üzletemberhez csatlakozott. A hercegnő cinkosan unokatestvérére mosolygott, majd az egyik sarokba húzódott hármas felé nézett.

- Mit gondolsz, Layla, elég hatásos lesz? – suttogta rokonának.

- Ne is mond, Sora. – kacagott fel halkan Layla. – De nem csak nekik. – majd felemelkedett, amikor több nemes rangú hölgy ült hozzájuk. Sora csak könnyedén bólintott a hölgyeknek, akik mind széles mosollyal fogadták a visszatértét.

- Kedvesem, ugye nem maradt ön számára maradandó sérülés a baleset után? – kérdezte az egyik kedves, idősödő hölgy.

- Nem, mylady. Köszönöm kérdését, maradéktalanul meggyógyultam. – mosolygott az asszonyra Sora, majd unokatestvérére nézett. – Hadd, mutassam be önöknek az unokatestvéremet, miss Layla Hamiltont.

- Layla Hamilton? – gondolkodott el egy pillanatra egy másik lady. – Nem ön dolgozott London legnevesebb bordélyházában?

- Nem téved, lady Alisia. – bólintott elnéző mosollyal Sora. – Layla szülei meghaltak, és sajnos csak adósságot hagytak hátra maguk után. Így az unokatestvéremnek munkát kellett vállalnia. És mivel máshol nők nem nagyon dolgozhatnak, ő szolgálta fel az italokat és megmasszírozott néhány úri embert.

- Csak ennyi? – lepődött meg lady Alisia. – Ezt nehéz elhinni, méltóságos asszonyom, főleg hogy egy bordélyházról van szó.

- Higgye el lady Alisia, csak erről van szó. Ugyanis magam is jártam bent ebben a híres bordélyházban. Kezeskedhetem azért, hogy az unokanővérem teljesen távol tartotta magát éjszaka a különböző termektől – majd egy pillanatra elhallgatott. – Vagy netán kifogásolható, ha egy nő tisztességes munkát keres magának, miután a szülei csak adósságot hagynak rá?

- Természetesen nem, kegyelmes asszonyom – válaszolt az előzőleg megszólalt idős hölgy. Sora pedig elégedetten pillantott Alexanderre, aki hálásan bólintott felé.

- Bocsássanak meg, méltóságos asszonyom, ugye csatlakozhatom önökhöz? – hallotta a hercegnő maga mögül a negédes hangot. Ahogy felnézett, pillantása azonnal találkozott May Wong sötétkék szemeivel. Majd látta, ahogy Leon gyanakodva felé fordul.

- Természetesen, miss Wong – adott engedélyt Sora, miközben rá sem nézett a lányra. Helyette cinkosan összemosolyogtak Laylával.

- Képzeljék csak, a leányom a múlt héten egészséges fiúgyermeknek adott életet – áradozott az egyik idős asszony, őszintén csillogó szemekkel. – Gyönyörű kisfiú és az apja majd’ kicsattan a büszkeségtől – Erre a mondatra Sora ábrándozva elmosolyodott, ami nem kerülte el a férje tekintetét. Aggódott azért, hogy újabb sebeket szakítanak fel a lányban. Oda akart menni hozzá, azonban ő csak megrázta a fejét. De a következő mondat elvette a kedvét a mosolygástól.

- Na és mondja csak, méltóságos asszonyom, ön mikor ajándékozza meg a férjét örökössel? – kérdezte May, miközben gúnyolódva előre hajolt. Mintha csak tudta volna, mit mondott az orvos a hercegnőnek.

Hirtelen megfagyott a levegő az emberek között. Mindenki a két nő felé kapta a fejét, s érdeklődve várták, miként vág vissza a hercegnő egy ilyen nyílt sértésre. Leon tekintete megkeményedett, s a harag fehér villámokként hasított keresztül a már viharszürke szemekben. Kezei ökölbe szorultak. Ha tudta volna, hogy May ilyen kérdést fog intézni a feleségéhez, nem hagyta volna egyedül! Tett feléjük egy lépést és próbálta leküzdeni a bensőjében tomboló haragot, ami úgy nyelt el minden józan gondolatot, mint a sötéten és halálosan tajtékzó tenger. Agyát azonnal elködösítette az indulat, főleg akkor, amikor ránézett a sarokban iszogató két árulóra. Dante és Travis is vigyorogva várta a végkifejletet. Leon pedig gondolkodás nélkül indult volna meg a felesége felé, hogy alaposan helyre tegye Mayt. Őt bezzeg szívesen megütötte volna, büszkeség ide vagy oda. Senki nem engedethette meg magának, hogy fájdalmat okozzon az ő feleségének, senki… És akkor jön ez a nő, és ilyet mer kérdezni, amikor a neje alig két hónap alatt tudott csak meggyógyulni. Azonban mielőtt odaért volna, Alexander megfogta a karját, s mosolyogva megrázta a fejét. A herceg indulattól ködös tudata egy pillanat alatt kitisztult látva unokafivére jókedvét. Figyelmét újra a felesége felé fordította, s meglepetten nézte, hogy nem lát a tekintetében keserűséget. Valami mélyen felszikrázott olyan éles csillogással, akár a gyémánt.

Sora lassú, veszélyes mosolyra húzta az ajkait, s úgy nézett Mayre, aki láthatólag már nem volt olyan magabiztos. A hercegnő sötét tekintete, s veszedelmes mosolya éppen olyan volt, mint amilyet már a férjétől megszoktak. Majd nyugodt, de sokat sejtető hangon válaszolt a lánynak:

- Úgy nagyjából hét hónap múlva, miss Wong.