Reggeli napsugarak törtek utat maguknak egészen egy szőke férfiig aki erre morogva fordult egyet, majd miután itt sem hagyták nyugodni nem túl szalonképes fejjel felült az ágyában. Az órára se tudott a maga kómás csendjében pillantani mikor már egy rózsaszín paca lógott a nyakában és a szép reggelről áradozott. Nem sokáig hagyták Shuichit áradozni minthogy az általában lenni szokott a konyha felől cseppet sem megnyugtató hangok és szagok szűrődtek ki, mire rózsaszín énekesünk rémült tekintettel és ugyanazzal a sebességgel amivel jött ment is kifelé. Yuki visszazuhant a párnák közé és pillanatnyi nyugalmát az újabb hanghatások zavarták meg így a házának konyhai részének elvesztése előtt kiment és a finom módszereivel kitessékelte Shuichit. A reggelinek nem nevezhető bűzölgő, fekete kupac a kukában végezte és a benne lévő tányér darabkákat még apróbb darabokra zúzta. Shuichi a kukára meredt és sértődötten konstantálta reggeli munkájának végeredményét. Írónk nagy szükségét látta a reggeli kávé mihamarabbi elkészítésének, okot erre a duzzogó paca, a konyha csatatéri állapota és eszeveszett fejfájása is erősen adott. Elgondolkozva azon hogy legújabb regényének kéziratát ma kéne leadnia és az sehol sincs kész a következőt adta lehetőségül minthogy Shuichi úgy se hagyja dolgozni kénytelen felhívni a kiadót és az általuk kiválasztott nőcskével hosszasan cseverészni egy kávézóban majd egy lehengerlő mosollyal haladékot kérni. A délutáni program ezennel elintézve. Belekortyolt a gőzölgő fekete löttybe és megindult kifelé a romokban heverő konyhájából, ahonnan ezennel kizárja Shuichit. A takarítást már nem merte rábízni, majd Tohma megcsinálja. Ahogy ismeri úgy is be fog ugrani.
***
Kócos fekete hajtömeg és egy királykék lótakaró alatt valahol ott lapult Charlotte is. Alex már jó ideje fent volt és kora reggeli edzésekből próbálta leszűrni a veszélyt jelentő lovasok számát. Régóta ismerve minket, tudta, ha belerokkan se ver ki minket az ágyból, illetve boxból. Morogva előbukkant a fekete hajtömeg tulajdonosa is. Ahogy próbálta összeszedni magát akarva, akaratlanul legurult az ideiglenes fekhelyéről és ezennel meg volt győzve a felkelés hasznosságáról. Néhány az előkelőségek közé tartozó lovas hölgyike betoppant az istállóba és sugdolózva, röhögcsélve tettek megjegyzéseket a földön heverő kócos hajtömegre. A lány szitkozódva felállt és nagyjából szalonképessé varázsolta magát. Lován volt a sor, szokták ugyan mondani hogy az állat előbb vagy utóbb olyanná válik mint a gazdája, de ez a félelmetest súrolta. A ló nem túl hosszú a lenyírás után kissé túlnőtt, vadul, kócosul szinte csüngő fekete sörénye akárcsak gazdájáé is lehetett volna. Amúgy értelmes pofája most álmatagan csámcsogott valami kevés szénát. Megrázta magát és mint valami isteni csoda, végre hasonlított egy profi versenyménhez. Telivér létére nyaka rövidebb volt, erős izomzattal, nagy fején értelemtől csillogó szemek, ráadásul az egyik egészen világos a trópusi tengerekre emlékeztető kék fényben pompázott. Testalkata már sokkal inkább galoppban versenyző társaiéhoz hasonlított. Hosszú, erős lábai, lapos lapockája, kissé magas marja, erős farizomzata és kissé magasan tűzött farka volt. Fején fekete bőr kötőfék díszelgett, rajta ezüstös táblácskába volt gravíroztatva a neve. Egész világos kék alátétre került a sötét cseresznyefa színű nyereg, a nemes fejre került az ugyanilyen színű kantár és egyéb segédszárak is felkerültek. Világos, krém színű lovaglónadrágban és egy gyűrött fekete pólóban nekivágott a reggeli edzésnek. Haját összefogta a lány, így nem igazán zavarta a védőfelszerelés a fején. Alex adott pár jó tanácsot a pálya előtt és türelmesen nézte ahogy a könnyed lány melegíti a lovát.
***
Shuichi konyhában okozott felfordulása után, egy kis segítséggel rájött ideje lenne elindulni. Yuki nagy sóhajjal díjazta hogy végre egyedül van. A csend átjárta a lakását, a feje végre kitisztult és rávette magát egy nem éppen kellemes telefonbeszélgetésre. A telefonálás a kiadóval valahogy nem a kedvelt hobbik sorába tartozott. Kényelembe helyezte magát a kanapén és kezébe vette a készüléket. Tárcsázott. Várta hogy az ideges kiadó vezető felveszi és fejmosás címén megszab a délutánra egy időpontot. Többé kevésbé az események a maguk sorrendjében haladtak. A szokásos helyen fogják várni, illetve a tapasztalatokból kiindulva Yuki fog várni. Hátradőlt a kanapén, becsukta szemeit és élvezte a csendet, ami Shuichi, kiadó és egyéb fárasztó tevékenységétől mentes. Megszokhatta volna már, hogy nem lehet huzamosabb ideig élvezni a csendet és magányt. Seguchi vigyorgó képe a lakásában is remek példa volt erre. Persze nem volt feltétlen hátránya a mai látogatásnak…a konyha tiszta lesz.
- Mit akarsz?
- Látni téged Eiri-kun és ahogy látom a lakásodra is ráférne egy alapos takarítás.
A szőke cigarettáért nyúlt. Mélyet szívott a bagóból. Nem zavarta a látogató. Elnyomta a csikket. Mindenféle felesleges társalgási forma, mondanivaló nélkül tovább állt a mosdó helyiség felé.
***
A fekete ló könnyedén érkezett az akadályra. Lovasa megfeszítette a szárakat. A ló felemelte a fejét. Orrlyukai kitágultak. Lovasa újabb segítséget adott. A mén elemelkedett a földről, a lány nyakára simult.
- Ez az! Szép volt Charlotte
A fekete párocska lelovagolt a pályáról. A lány a ló nyakára fektette a szárakat, kicsatolta a kobakot és levette, haját kiengedte. Dicsérőn paskolta meg lova kinyújtott nyakát. Alex sietve rohant le hozzájuk, kezei a lógó szárak felé kalandoztak.
- Várj, még járok vele egyet
- Na de Char, délután edzés és eljönnek a
- Szponzoraim, tudom, láttak már kismilliószor lovagolni Alex
- De te az olimpiára készülsz, és ez egy kvalifikációs verseny, ha megnyered jó esélyed van rá hogy az ötkarikás játékokon lovagolj legközelebb
- Tudom és meg fogom nyerni, bízhatnál bennünk, csúcsformában vagyunk
- Ne maradjatok sokáig
- A lovászom vagy nem az apám
- Edződ és menedzsered
- Egyre megy
Könnyed galoppban hagyták ott a pályájukat. Duruzsoló hangon beszélt a fekete hajú a lovához. Történetet, amibe érintett ő is. Emlékezhetne rá, nosztalgiázhatnának együtt. És talán elmesélte miért mennek arra amerre. Talán, ki tudja. Csak ők, jól is van ez így.
***
„ – A karrieremet szeretném építeni, én is képzeld el! – hangos kiabálás szűrődött ki a nappali falai közül.
- Nem vagy egyedül, tudnám minek is vagy még itt, el lehet takarodni a lakásomból! – A női hangnak egy férfi hang volt a válaszadó.
- Mikor megengedted hogy idejöjjek valahogy másképp nézett ki a dolog és tegnap is máshogy álltál hozzám!
- Tegnap te is máshogy estél nekem, ne mond hogy az én hibám ha bekívánkozol az ágyamba!
- Jó akkor keress mást aki bekívánkozik, én leléptem!
- Végre”
***
Yuki nem igyekezett túlságosan. Hanyagul szórta le magáról a felesleges ruhadarabokat. Beállt a langyos víz alá és hagyta hogy a víz végezze a dolgát. Nem igazán az idő miatt kívánkozott ki a víz alól. Sokkal inkább az a tudat hogy egy doboz cigarettát hagyott a nappaliban. A kényszertől vezérelve zárta el a csapot és iramodott meg kifelé. Leheveredett a kanapéra és a törülközőben való cigarettázást magas fokon űzte mint sportág. Tekintete az órára esett és kisseb köhögő roham után észlelte hogy 10 perce maradt hogy odaérjen a kávézóba. Újonnan kapott lendülettel öltözött fel. Nem törődve Tohma-val kiszáguldott a lakásból és bevetette magát az autó első ülésére. Padlógázzal dübörgött végig az üres utcákon.
***
- Az én hibám, ugye Snowblind?
Nem kellett volna elmennem, de végül is akkor most nem lennénk ott ahol. Talán jól döntöttem.A suttogás abbamaradt. A kihalt utcán vízhangzott a patkók ütemes koppanása betöltve a néma csendet. Az elegáns környéken csak néhány öreg nő vetett rosszalló pillantásokat a fiatal párosra. Kerestek, valamit vagy inkább valakit. Az egyformának tűnő lakóépületek sokaságában szinte lehetetlennek bizonyult az hogy megtalálja keresettjét. Járókelőknek nyoma se volt. Akárcsak akkor, elegáns környék és többnyire a dúsgazdag öregek laknak itt. Na persze akadnak kivételek akik vagy bezárkóztak a szobájukba és munkamániás módjára gépelnek vagy a puccos munkahelyükön dolgoznak. Az már mellékes hogy a néhány kivétel eszméletlenül jóképű.
- Ne áradozz Char, nem tesz jót neked és soha nem is tett
A fekete ló megindult és gyors tempóban szelte az utcákat. Lovasa alkalmazkodott a tempóhoz. Felemelkedett a nyeregben és hajtotta a mént egyre előre. Talán a mámoros érzés ami hatalmába keríthette, hogy nem látta a gyorsan száguldó motorkerékpárt. A ló felemelkedett, felágaskodott. Charlotte megkapaszkodott az erős nyakban és megvárta amíg lova megnyugszik. Gondolatai közt már előkereste a szavakat amiket a két idióta kap ezért az akciójáért. A motoron elöl ülő férfi nem túl bíztató állapotban szállt le. A mögötte ülő is leszállt, bár neki a lábai jobban hasonlítottak a kocsonyához. Levették bukósisakjukat és a hosszú vörös hajú férfi már meg is kezdte az ordibálást a lovassal.
- Ez itt egy autóút! Nem lovarda, told vissza a segged a lovardába.
- Közút, a köz a lényeg, ugyanúgy van jogom itt lenni mint neked.
- Ez itt japán nem a vadnyugat
- Szóval idevalósi vagy, akkor azt mond meg hol lakik Yuki Eiri.
- Yuki? – szólt még remegő hangon közbe a rózsaszín
- Igen ő, süket vagy?
- Honnan ismered? Mit akarsz Yukitól? – Shuichi felbátorodott, feje nagy mérges gömbé alakult.
- Régi jóbarát, nosztalgiázni jöttem – Lehajoltam az arcához és kajánul nyaltam meg a szám
- Két sarokkal arrébb a harmadik házban a másodikon. – szólt közbe a vörös hajú srác és az időközben ismeretlen állagú masszává vált barátját visszarángatta a motorra és elhajtott.
***
A jól ismert kávézó egyik asztalánál ült és a türelmével azonosan fogyott a cigarettája is. Elkényelmesedve ült a fehér teraszi széken és várt. Bár jómaga se volt a pontosság mintaképe többnyire odaért időben a dolgára, ez a nőcske viszont túl sokat várakoztatja. Hamarosan egy hatalmas szemüveges, két copfos világos barna hajú félénk szinte még lány foglalt helyet az íróval szemben lévő széken. Remegve tette le a kezében lévő táskáját és vékony hangján kezdett bele mondandójába.
- Nos Mr. Eiri én nagy rajongója volnék és izgatottan várom a következő könyvét és…
- Ne húzzuk az időt, haladékot akarok.
- Igen nos a főnök úr nem szeretné tudja ha
- Ha? – egy biztos távolságot megtartva, a nők nagy többségének ellenállhatatlan pillantásokat bevetve már megvolt a siker
- Ha nagyon sokáig húznánk, még két hónap haladékot tudunk adni – vöröslő arccal bámulta a szöszit és fantáziája megindult azon a bizonyos úton.
Az író beletörődött a tudatba, hogy ideje komolyan nekiesnie a könyvének. Nem igazán akaródzott több időt eltöltenie egy nyálcsorgató nővel, így rávette magát a hazaútra. Gyors tempóban szelte át az utcákat, kíváncsi volt mi maradt Thouma után a lakásában.
***
Charlotte a kétszintes ház kapujában ácsorgott. Lova megrohamozta a centiméteres pontosságban levágott gyepes sávot a ház előtt. Úgy tűnt a ház üres, leszámítva az öreg nőt aki a postaládájában kotorászott. Egy viszonylag kicsi füves kert rész tartozott a házhoz. A nyitott, homokszín kapun könnyedén vezette be a lovat. Alkalmi vizes edénynek egy virágládát alkalmazott, a gyepen esett kár pedig hidegen hagyta. Kisurrant a kertből és elővéve a jó kislány formát bejutott és a második emeleti lakás – minthogy zárva volt, Thouma minden bizonnyal elment – előtt várakozott, leült az ajtó tövébe és várt. Nem várt sokáig, hamarosan felbukkant a várt személy. Néhány másodpercnyi hatásszünet állt be. Mennyi minden változott az utolsó találkozásuk óta. Mások voltak, egy szerelmes tini lány és egy sokat megért fiatal. Most egy profi versenyző állt szemben a profi íróval. A várakozó csend, feszülté, ingerülté vált. Végül Eiri megunta a várakozást.
- Mit akarsz?
- Rég láttuk egymást, nosztalgiázni, veled
Pimasz fény csillant az ezüst szemekben, farkasszemet nézve az aranyló írisszel.
AJÁNLOM AZ OLDALT
