BevezetŐ

Sűrű köd ereszkedett Anglia partvidékére. A mindig vidám, élettől pezsgő városban, Norwichban mintha az élet is megállt volna. Nem sétáltak az utcákon emberek, nem nyitottak ki a boltok, nem harsant nevetés, szinte emberi hangot sem lehetett hallani. Az egyetlen mozgó tárgy egy régi újságpapír volt, amit a szél dobált ide- oda.

Londonban sem volt fényesebb a helyzet. Az angol fővárosban nem hemzsegtek a turisták, nem villogtak a boltokat jelző színes feliratok. Ha az ember figyelmesen hallgatózott, néha- néha hallatszott, ahogy patkányok iszkolnak át a hatalmas sugárutakon. A falakon árnyak kúsztak ide- oda, pedig a nap már hetek óra nem sütött ki.

Régóta nem uralkodott el az embereken annyira a félelem, mint ezekben az időkben. Sokan meg se próbáltak ellenkezni, csak elmenekültek, és az emberek csak egy maroknyi csoportja volt hajlandó ellenállni. Ellenállni a világ leghatalmasabb mágus- párosának, Voldemort nagyúrnak, és talán még nála is fortélyosabb feleségének. Azok a muglik, akik eddig elfojtották magukban a különleges képességek, most szabadjára engedték minden hatalmukat. Némelyek beálltak a rosszak közé, páran megpróbáltak ellenállni. Őket segítették a varázslények, na meg a messzeföldön híres jó varázslók. A leges-leghíresebb jó, Harry Potter már rég nem élt. Sokan, akik bíztak benne, érte fogadták meg, hogy végeznek Voldemorttal. De sajnos sokan már csak legendaként ismerték meg a történetét. Egy mítoszként, ami erőt öntött az emberekbe. A gyerekek hittek benne, akárcsak a Mikulásban. Aztán, mikor nagyobbak lettek, csalódottan hitték el, hogy- habár létezett a fiú, aki túlélte a gyilkos átkot- Harry Potter nem tudta legyőzni Voldemort nagyurat. Egyetlen lány volt csak, aki tiszta szívből hitt abban, hogy ez a srác egyszer visszatér, és megmenti majd a világot. Wendy Granger.