„Egy egész falka farkas állt minket körbe. És a falkavezér szeme ijesztően villogott a tűz kísérteties fényében. A tekintete azt sugározta:- Megölni őket!”
Csak ültem dermedten a földön. Malfoy szemében félelem csillogott. Én nem féltem, és ez megijesztett. Félni akartam! Ha valaki nem fél, az szinte várja a halált. Nem akarok úgy élni, hogy nem is élek!
Malfoy mellém csusszant, és meglökte a vállam.
- Mi van? – csattantam fel.
- Semmi – rántotta vissza a kezét.
Értetlenül néztem a hátát. „Mi rosszat tettem?” Jó, talán picit mogorva voltam. De akkor se kellett volna a vállamat lökdösnie. Bár lehet, hogy csak aggódott. Megint elrontottam…
Visszatérve a farkasokra, valami gyanús volt bennük. Nem támadtak. Csak vicsorogtak, de nem támadtak. Úgyhogy kezdtem elfelejtkezni a jelenlétükről. Felvettem a földről a naplót, és lesöpörtem róla a szárz faleveleket.
Ám ez az apró mozdulat hatalmas lavinát indított el. Ahogy végigsimítottam a dombornyomásos ezüst feliraton, egyszerre életrekelt az erdő. Feltámadt a szél. A farkasok vonyítani kezdtek, a telihold felé. Megdöbbenve forgattam körbe- körbe a fejem. Aztán hátrahőköltem. Mintha a Holdból, a szélből és a nem messze tőlünk csörgedező patakból előkelt volna egy-egy felséges teremtmény. Halvány körvonaluk nem volt olyan erős kontúr, mint az embereké. Látszott, hogy rejtőtködésre teremtettek. A Hold felől közeledő szemei dühösen villogtak, kezei és lábai tappancsokként rúgdalták a levegőt, mégis kecsesnek hatott a lény, amely őrült sebességgel közeledett a táborhelyünk felé. A szélből előlépő sokkal higgadtabbnak látszott. Kényelmesen lelassult, majd –mintha csak egy hintóból emelkedni ki- megállt. Hosszú ujjait keresztbefonta, és mélyreható tekintetét rám szegezte. A folyóból kizúduló lény pajkosan körbelibbent, és földöntúli kacagást hallatva összevizezte az egyébként is ingerült farkasokat. A vezérfarkas elordította magát, és hevesen megindult felém. Lehunytam a szemem, és vártam a folytatást. Éreztem a forró lehelletét a fejem tetején, amikor meghallottam a Holdból származó lény vérfagyasztó hangját:
- Most nem! – Mikor semmi nem történt, a jegesnél is jegesebb hangon rárivallt a farkasra.- ELLOR, VISSZA!
Erre a farkas megfordult, és elügetett. Az avar alig zördült meg, ahogy óvatosan ráhelyezte a súlyát.
- Kinyithatod a szemed – szólalt meg jóságosan a szél teretménye.
Ahogy hátulról is megcsodálhattam Ellort, a hófehér farkast, amint lehorgasztott fejjel várja a Hold lényének szidását, egyszerre megsajnáltam. Amikor a Hold lénye szólásra, vagy inkább visongatásra nyitotta a száját, felpattantam a földről.
- Kérem ne!
Minden tekintet rám irányult. Ellor valamiféle hálás pillantást küldött felém, és mikor a szemébe néztem, valami a szívembemart. Mintha egy apró kis kamp lett volna, ami összeköt egy farkassal, akitől már a kezdetekkor se féltem, most pedig egyenesen kedveltem. A Hold teremtménye döbbenten hátrált egy lépést, a szél lénye felkvaradott, a folyó „képviselője” pedig kacagva újra bevizezte a farkasokat.
- Te – mutatott rám a Hold lénye.- Mi volt ez?
- Előbb mondjátok meg, kik vagytok!
- Itt én kérdezek – vágta rá felháborodottan a Hold lénye.
- Elég legyen, Moonlight*! Ha a hölgy azt kéri mutatkozz be, tedd meg neki ezt az apró szívességet!
- Hát jó! Mooli* vagyok, a Hold teremtményeinek úrnője.
- Hogy érted, hogy a „Hold teremtményiei”?
- Az éjszakai állatok. A farkasok, a baglyok, a sasok, a vérfarkasok, a vámpírok, és az összes többi éjszakának élő lény parancsolója vagyok.
- És ti? – fordultam a két másik lány felé.
- Szerintem sejted – kuncogott fel az azurkék teremtmény.
- A vizek úrnője?
- Enyje! – szólt a Szél lénye. – Fantáziával, kisasszony!
- Térjünk a tárgyra! Temérdek dolgom lenne még! – Puffogott Mooli.
- Maradj már! Én Wely* vagyok, a víz védője. És csakhogy tudd - hajolt felém bizalmasan-, Mooli csak helyettes. Még mindig várjuk a…
- Ne fecsegj annyit! – Folytotta Welybe a szót a Szél teremtménye.- Én Windless* vagyok. Az évszakok, a szél, és a körforgás óvója.
- Én Wendy vagyok, nincs különleges képességem, nem uralom a bolygót – hiába reméltem, hogy csempészhetek egy kis melegséget a jeges éjszakába nem sikerült.
Mooli ingerülten odalebegett mellém.
- Kislány! Két kérdésem is lenne. Mit csináltál az elmúlt fél órában?
- Olvastam ezt – feltartottam a könyvet, mire Wely felnyögött.
- Honnan loptad? – Ki akarta rántani a kezemből a naplót, de nem hagytam.
- Ez az enyém! Az anyukámé volt. Engem illet.
- Hogy hívták az anyádat? – hajolt közelebb Windless.
- Amelia Granger. Röviden Mia. És a naplója hozzám tartozik!
Mikor kimondtam a nevét, a három lény ugrott egy aprót. Majd, rám se hederítve elkezdtek susogni. Dühösen visszafordultam, és észrevettem a reszkető Malfoyt. Rajta is megesett a szívem. Mi van velem?
- Elveheted a takarómat. Azt hiszem, én ma már nem alszok. Jó éjt! – Zártam rövidre a beszélgetést, majd odamerészkedtem a farkasokhoz.
Elloron kívül mind hátracsapták a fülüket. Megálltam tisztes távolságra, és vártam. Ellor, ahogy teltek a percek, egyre közelebb lépett, majd mellém ért. Óvatosan megszimatolta a kezem, majd aprót nyalt rajta. Elmosolyodtam, de megsimogatni nem akartam.
- Tisztelsz engem – morogtam hallkan.- Én is téged. – azzal letérdeltem mellé, és fejethajtottam. Egy pillanatig tartottam magam, majd felálltam, és elindultam a három lény felé. Amint meglátták, hogy közeledem, még egy szót váltottak, majd felémfordulva meghajoltak.
- Mi az?- Kérdeztem értetlenül.
- Hát szép! Milyen úrnő az ilyen? Azt se tudja micsoda!
- Moonlight, fogd vissza magad! – Intette csendre Windless, majd felém fordult. Szavai megenyhültek, emélyítően édesek, mégis csalfák lettek. – Tudom, hogy nehéz megérteni, de te vagy a 700 éve várt Úrnő, aki megmenti a világot attól, aki eddig beszennyezte azt. És, megteszi azt a dolgot, amire a legkegyetlenebb tettet, ami létezik a világon. Ezzel felborítja a rendet, hogy újra helyreállítsa, a Tündék népével, akik mi lennénk, meg a társaink, akik nem tudtak megjelenni.
- Hé! Lassíts! – szóltam rá. – Én nem lehetek Úrnő. Több ok miatt sem. Az első az, hogy egy hangyabolyt se tudok elirányítani. Másodszor, gondolom az, aki beszennyezte a világot, maga a Sötét Nagyúr, akit valószínűleg nem tudnék legyőzni. A harmadik pedig, hogy épp szöksében vagyok, se élelmem, se otthonom. Halva született ötlet.
- Nálad a Napló- szólalt meg egy a három lényénél is földöntúlibb hang. – Te vagy a világ Úrnője. És addig nem lesz teljes a szereped, míg a legjelentősebb faj, az emberiség rabként sínylődik a régi Úrnő jelölt és Voldemort uralma alatt. Ti pedig, drága lányaim, készítsétek fel az Úrnőtöket, hogy ne bukhasson el, és teljesíthesse sorsát.
Értetlenül forogtam körbe, hogy meglássam a hang gazdáját, de sehol nem láttam földöntúli alakot. A lények csak mosolyogtak. Viszont egy sziluett kirajzolódott a fák között. A homály lassan lekúszott az ember arcáról, és megláttam azt, aki miatt elvesztettem a próféciákban való hitemet. Harry Pottert.
*Mooli, alias Moonlight [ejtsd: Múnlájt, alias Múli] ~ Holdfény, és a beceneve
*Wely, alias Waterlily [ejtsd: Veli, vagy Véli, alias Wótherlili] ~ Vízililiom, és a beceneve
*Windless [ejtsd: Vindlessz] ~ szószerint szél-csendes, itteni értelemben csendes szél
AJÁNLOM AZ OLDALT
