8. fejezet

Skócia északi részén nyár közeledtével gyönyörűvé válik a táj. A hegyek között békés völgyek húzódnak, hatalmas erdőkkel, apró tisztásokkal. A fák ezeken a lakatlan területeken hatalmasra nőnek. Jeges szél fúj, mégis olyan béke uralkodik, amit ember ritkán láthat.
Harry Potter, mikor „megölték”, ide érkezett. A hatalmas csata Anglia és Skócia határán esett meg. A skót földet Voldemort azóta se tudta bevenni. Ismerte a történetet Írország és Skócia védőszentjeiről, ezért inkább meg se próbált betörni. Inkább Európára koncentrált. Így a mese megvédett egy elrejtőzött népet. Az asheriel népét. A csodálatos kultúrájú nép titokban irányított, titokban dolgozott. Soha nem gondoltak arra, hogy beleszóljanak az emberek ügyeibe. Ellehrin67;n, a vezetőjük magas rangú varázslóbarátokkal rendelkezett, és bár azok soha nem kértek segítséget, Ellehrin67;n mindig készen állt arra, hogy beleavatkozzon a borzalmas háborúba. Mikor megtudta, hogy a nagy mágus, Dumbledore mire készül, vonakodva beleegyezett. Tudta, hogy eljön majd az idő, mikor segítenie kell az embereknek. Szomorúan, és tehetetlenül figyelte az évtizedeken át tartó pusztulást, majd mikor elérkezett az idő, szervezkedni kezdett. Felvette a kapcsolatot az Írországi úrnőkkel, előkerítette Harry Pottert, beavatta a tervbe. Pont akkor, amikor felkészült, a lány, az Úrnő, akin múlt a jövő, elindult beteljesíteni titkos sorsát.


Wendy zihálva ébredt. Próbálta kitisztítani elméjét, miközben körbenézett. Harry Potter egy fának dőlve aludt. Dean Malfoy a tűz mellett ült, és gondolkodott. Wendy megrázta magát, majd átgondolta az elmúlt napokat. Mióta önkéntes száműzetése tartott, sok olyan dolog történt, amiről azelőtt még csak álmodni se tudott. Dean Malfoyt mindig legnagyobb ellenségének tartotta, de most, ahogy figyelte a srác szomorú tekintetét elhessegette a régi Malfoy képét. Levette tekintetét Deanről, majd Ellorra nézett. A farkas békésen aludt, hosszú, fehér bundája megvédte a hidegtől. Wendy még sose látta támadni őt, de biztos volt benne, hogy nagyon erős és veszélyes. Ahogy figyelte a nemes lényt, furcsa érzés kerítette hatalmába. Szabadnak érezte magát. Legszívesebben csak szállt volna a levegőben, mint egy sas, vagy futott volna az erdő mélyére, mint egy farkas. Wendy mindig is imádta a természetet. Az az erdő, amiben akkor jártak, a lány szerint elbűvölő volt. A fák szinte elértek az égig, teljesen dzsungel hatását keltették. A folyók mintha szalagok lettek volna az erdő zöld hajában. A hegyek óvó karként ölelték körbe a zöld „tengert”. Az állatok nyugodtan éltek, nem kellett félniük az emberektől. A kis tisztás, ahol Wendyék megálltak éjszakára, csak egy szobányi volt. Hét fa ölelte körbe, mintha védőszentjei lennének a helynek. Magasra nyúltak, így a tiszta égből csak egy parányi részlet látszott. A fényt a Mr. Potter által rakott tűz szolgáltatta. Ő maga visszavonult egy fa törzséhez, leterítette hálózsákját, és elaludt. Wendy szintén lefeküdt, de csak egy-két órácskáig tudott pihenni. Ellor, mint mindig, most is mellette húzódott meg. Dean egész éjjel le se hunyta a szemét. Wendy pont akkor kelt fel, mikor a Hold az ég tetején járt, így pont besütött a kis résen, ezzel hatalmas világosságot teremtve. Wendy nem tudta elfojtani apró sóhaját.

- Te ébren vagy? – kérdezte Dean halkan.

- Igen – bólintott Wendy, majd áttelepedett a srác mellé. – Te mért nem alszol?
- Kínoznak a titkok.

Wendy pár percig csak ült, majd óvatosan átkarolta Deant.

- Ha elmondanád… Talán jobb lenne, nem?

- Megutálnál.

- Tisztelnélek.

- Kizárt.

- Tégy próbára – mordult fel a lány ingerülten.

- Ahogy óhajtod. Nos, mint te is tudod, nagyapám, Draco jóban volt a nagyúrral. Ez a kötelék generációkon át erősödött. A Nagyúr engem kedvelt leginkább a testvéreimmel nem nagyon törődött. Engem saját keze által nevelt. Ismertem a legrosszabb átkokat már akkor, mikor testvéreim még csak lebegtetni tanultak. Ám egyszer rosszat tettem. Véletlenül betévedtem a Nagyúr szobájába, és megtaláltam legádázabb terveit. Eleinte tetszett a dolog, ám mikor a végére értem már majdnem sírtam a borzalomtól. Csak egy fél perc kellett volna, hogy visszarakjam a lapokat a helyükre, mikor apám, Ő és a Fantom benyitott. Mindhárman dühösek lettek, főleg a Nagyúr. Kizavarta a Fantomot és apámat, majd meg akart ölni. Közeledett felém a zöld fénycsóva, de kinyitottam a szám, és azt mondtam, „NEM!”. Fél perc múlva a Nagyúr és én is zihálva rogytunk a földre. A Nagyúr akkor jött rá, micsoda erő rejlik bennem, és attól a perctől fogva fiává akart fogadni. Anyám nem hagyta, úgyhogy, bár a nevét nem vettem fel, magát tartotta az apámnak. Keményebb kiképzést kaptam, mint bárki, de tűrtem. Dühömet az edzésnél vezettem le. Lassanként egyenlő félként kezelt, mígnem a Fantom nekem esett.
- A Fantom?  - kérdezte Wendy zavartan.

- Ó, igen. Ő irányít a háttérből. Erősebb, mint a Nagyúr, de ezt alig tudják páran. Az arcát még senki nem látta. Ezért is Fantom. De, térjünk vissza a ballépésemre. A második legnagyobb hibám az volt, hogy kihallgattam a beszélgetésüket. Megtaláltak, és a Fantom megkínzott. Voldemort akkor vesztette el a belém vetett hitét. Visszazavart a családomhoz, és bár magas posztot kaptam, soha nem emlegette fel a múltat. Többé nem voltam a kis kedvence. Viszont csak én tudtam a Fantom titkát. És a Nagyúrét.

- A titkukat?

- Igen. Ezzel legyőzhetőek. Mindkettejük nyakában egy kristály lóg. Energia kristály. Ettől teljesen erősek, és elképzelhetetlen az erejük. Ám ez a kristály nem kifogyhatatlan. Minden teliholdkor feltöltődik, viszont miközben töltődik, nem sugároz energiát, így a Nagyúr legyőzhető.

Wendy érdeklődve hallgatta, majd közelebb csusszant hozzá.

- Nekem se volt jó életem, de tied… Elég kellemetlen. Én nem bírtam volna ki.

- Muszáj volt túlélnem. Nem tudom, miért. De ez volt a sorsom.

Wendy és Dean arca már majdnem teljesen összeért, mikor Ellor felmordult. Wendy elkapta a fejét, és a hófehér farkashoz ugrott.

- Baj van?

A farkas újra felmordult. Wendy elindult Mr. Potter hálózsákja felé, de még mielőtt odaért volna, Ellor felvonyított. Harry Potter kipattant hálózsákjából, kezében pálcájával, támadóállásban. Wendy hátrahőkölt, Dean felállt. A lány épp megszólalt volna, mikor Mr. Potter csendre intette. Néhány percig csak álltak az általuk kialakított apró körben. A Holdat eltakarta egy sötét felhő, a tűz pedig hirtelen kialudt, teljes sötétségbe borítva a kis tisztást