9. fejezet

Tudtam, hogy csak a reflexeimre és a hallásomra támaszkodhatok. Megnyugtatott a tudat, hogy Ellor alig egy méterre áll tőlem. Próbáltam elfelejteni a percekkel ezelőtt történteket, kiüríteni az agyam, hogy csak a veszélyre koncentrálhassak. Pattanásig feszült idegekkel hallgatóztam, majd meghallottam az első hangot. Valami sebesen hasította a levegőt, egyenes felénk tartott. Éreztem, hogy az ütemezésen múlik minden. Elrugaszkodtam a földtől, és szaltóztam egyet. Egyre több süvítő hangot hallottam, ezért próbáltam lassítani a földre érkezésem, de abban is biztos voltam, hogy a vesztembe rohanok, ha a levegőben próbálok fennmaradni. Az ujjaimra támaszkodva megint fellendültem. Egyszerű technikát alkalmaztam. A mozgó célpont nehéz célpont. Tovább ugráltam, előre-hátra, jobbra-balra. Egyre jobban fáradtam. Már épp feladtam volna, amikor szél támadt. A Hold lassan előbukkant, így megláttam támadóinkat. Húsz csuklyás Halálfaló állt minket körbe, pálcákkal felszerelkezve. Aztán feltűnt előttem Harry Potter, pálcáját markolva, óvatosan lépegetve. A jobbomon ott állt Ellor sebesülés nélkül, büszkén, de dühösen. Dean a másik oldalamon lihegett, karját markolva. Ügyesen takarta, ám én mégis megláttam a törött végű nyílt, ami ronda sebet ejtett a fiú alkarján. Nem koncentrálhattam rá. Pálcám ezüstösen felizzott kezemben, én pedig felkészültem a támadásra.

- Nem akarunk vérengzést! – zengte az egyik Halálfaló. – Csak a srác kell, meg a farkas. Aztán már lépünk is!

- Harc nélkül senkit nem vihetsz el! – mondtam dühösen.

A férfi, akit szövege miatt muglinak saccoltam, meghajolt. Előre szegezte pálcáját, mire társai követték. Ellor kivillantotta fogsorát, majd elrugaszkodott. Mikor megláttam, hogy meg akarják átkozni, leszereltem a három férfit. Azok ijedten fordultak a pálcáik után, de akkor már késő volt.

Dean és Potter egyszerre támadtak. Gyorsak és pontosak voltak. Ahogy figyeltem őket, elkeseredtem. Gyilkolni a békéért? Ez annyira abszurd! De persze engem is támadtak. Egyszerre védtem magam és Ellort. Négy férfit terítettem le, mikor Dean felkiáltott. Három Halálfaló állta körül, és mindhárom ráirányította a pálcáját. Elrugaszkodtam a talajtól, és ahogy szaltót vetettem előkaptam a csizmám béléséből az ezüsttőrt. Elhajítottam, majd szabadjára bocsátottam egy halálos átkot. Így a tripla kínzó átok egyből csak szóló lett. Reméltem, hogy Dean azzal már elbánik, így visszafordultam Ellorhoz. Vértől csatakos pofával, lihegve futott felém, majd mikor már elég közel ért elrugaszkodott, átugrott fölöttem, és elharapta a majdnem hátbatámadóm nyakát. Hálásan rápislantottam, majd Harry Pottert kezdtem figyelni. Félhosszú, fekete haja a szemébe lógott, arca a ráfröccsenő vér alatt is mocskos volt. Zöld szemei most élénken csillogtak, pálcáját pedig olyan ügyesen forgatta kezében, mintha arra találták volna ki, hogy pálcával öljön. Épp a Halálfalók vezérével küzdött. Láttam, hogy mennyivel több erő rejlik Harry Potter felszíne mögött, ezért sem értettem, hogy találhatta el egy kábító-átok. Erőtlenül csuklott össze, miközben a vezér máris küldött felém egy átkot. Ügyesen kikerültem, ám ahogy körbepördültem, kiszúrtam Deant. Félig holtan hevert a fűben, miközben a Halálfaló, akit vele hagytam a pálcáját kereste. Küldtem rá egy gyilkos átkot, de azt már nem láttam, célba ért-e, ugyanis a vezér megvágta a karomat. Felkiáltottam a meglepetéstől, de arra még volt erőm, hogy elszedjem tőle a pálcáját, majd félig csukott szemmel végignéztem, ahogy Ellor darabokra cincálja. Az utolsó kép, amire emlékszem, ahogy megjelennek az első napsugarak, és megvilágítják a borzalmas vérengzést. Húsz vérbefagyott test, három félig holt ember, és egy véres farkas. Majd, mikor már csak egy másodpercig bírtam nyitvatartani szemem, megláttam egy rám mosolygó, békés, hosszú, szőke hajú, hatalmas szemű, hosszú fülű alakot