10. fejezet

Ellehrin67;n gondolkodva sétált a város főépületének parkjában. Az erdők közé épült meseszép várost, Carsern1;o05;-t még ősapái teremtették, azon célból, hogy megvédje a skót erdőket és a természetfeletti lényeket az emberektől. Itt ült össze 100 kerek éve a Nagytanács, hogy megvitassák a jóslatot. Ugyanis a teljes együttállás pillanatában megszületett a Jóslat, mely megszabta a világot minden 100 évben. Ellehrin67;n akkor még eléggé fiatal volt, csak trónörökösként vett részt a Nagytanácsban. Megvitatták a Jóslatot, amely borzalmas úton elért csodás jövőt rejtett magában. Ellehrin67;n tudta, hogy pusztítani kell az újjáépítésért, dehogy ennyire brutális módon! Ez már a kegyetlen Helléx bárónak se volt ínyére. Ám mindenki biztos volt benne, hogy szükségük van az Úrnőre, aki csak a pusztulás végekor veszi át a hatalmat, hogy újra rendet teremthessen.

Ellehrin67;n kapta a feladatot, hogy felkészüljön az Úrnő fogadására, hogy nevelje, tanítsa, felkészítse. És hogy elmagyarázza neki a titkot, amiben él. A király eleinte büszkén vállalta a feladatot, ám mikor elérkezett a nap, hogy megmentse az Úrnőt és a társait, már elbukottnak érezte magát. De mégis elhozta otthonába a lányt, akin múlt a jövő. Tisztában volt feladata súlyával, és akkor, ott a főépület kertjében leszakította a rózsát, mely az évmilliók óta élő rózsa”fa” virága volt. Elindult a gyógyítók otthona felé, ahol három súlyosan sebesült embert láttak el.
Nem kellett sokat mennie, mikor elérte a meseszép házsort, amely egy nagy épületből, és sok apróból állt. A nagy épület volt az adminisztrációs igazgatóság székhelye, a gyógyulásra szolgáló termeket pedig a sok kis ház rejtette magában. Ellehrin67;n mindig büszke volt Carsern1;o05;-ra, a csodás városra. Sok fejlesztést neki köszönhettek a lakosok, így tiszteletet vívott ki magának. Azon a délutánon is mindenki fejet hajtott neki, mikor a vendégeihez igyekezett. Hamarosan elérte a 7-es számú gyógyházat, és belépett. Egy kényelmes szalon fogadta, recepcióval. Persze tőle nem kérdezték, mi jártban van erre, csak fejet hajtottak, majd úgy tettek, mintha ott se lennének. Ellehrin67;n felsietett a lépcsőn, majd benyitott a lépcsővel szemben elhelyezkedő szobába. Az egyszerű, mégis pompás szoba, vagy inkább lakosztály három beteggel büszkélkedett, meg egy meseszép, fehér farkassal, aki azonnal felugrott a váratlan látogató érkezésére. Mikor meglátta, hogy ki érkezett azonnal hátrébbhúzódott. A király mosolygott, majd a betegek felé fordult, és egy ébren figyelő szempárral találta magát szemben.

- Oh, Wendy kisasszony – bókolt udvariasan.

- Magát már láttam! – kiáltott fel Wendy.

- Így van. Mielőtt elájult volna, volt szerencsém meglátni meseszép szemeit. De most, hogy arcát tisztán láthatom, meg kell állapítanom, maga igazán elbűvölő!

- Köszönöm – Wendy kicsit elpirult.

Aztán inkább körbenézett a szobában, ezzel is kerülve az őt figyelő lény tekintetét. Meglátta a békésen szuszogó Harry Pottert, majd tekintete tovább siklott.

- Te jó ég! – kiáltott fel ijedten, és ki akart pattanni a puha ágyból.

- Nyugalom – csitította Ellehrin67;n a lányt. – A helyzet jobb, mint amilyennek látszik!

Dean ott feküdt, testéből mindenféle csövek lógtak, lesoványodott mellkasa szaporán emelkedett fel ’s alá. Arca sápadt volt és beesett. Wendynek fájt, hogy így kell látnia a srácot, ezért inkább elkapta róla a tekintetét.

- Azt hiszem, jót tenne magának egy séta. Elkísérne?

Wendy csak bólintott, majd kitessékelte a nemes urat a szobából, és felöltözött. Ruháját kimosták, és most olyan megnyugtató illatot árasztott, melyet Wendy még soha nem érzett. Kilépett az ajtón, és megnyugodva látta, hogy Ellor követi. Ellehrin67;n kinyitotta előtte az ajtót, majd kiléptek a szabadba. Wendynek jólesett a napfény, a friss levegő, és Ellor jelenléte. Pár percig néma hallgatásba burkolóztak, majd Ellehrin67;n törte meg a csendet.

- A város, amiben vagy Carsern1;o05;. A lények, akiket látsz az asherielek. Olyan tulajdonságokkal rendelkezünk, amelyekkel az emberek nem. De a történelemre még lesz időnk. Sokkal fontosabb értened, hogy mért vagy itt. Úgy értesültem, hogy azt már tudod, milyen szereped van a világ rendjében.

- Én vagyok az Úrnő.

- Igen. De azt nem tudod, miért. Se azt, hogy hogyan. Azért vagy most Skócia védőszentjeinek földjén, hogy felkészítsünk téged a végzetedre. Azért, hogy kiképezzünk. Amint teljesen felépülsz adunk neked egy lakást, közel Carsern1;o05; központjához. Tanulhatsz velünk, rólunk, értünk. Tanulhatsz az emberekről, értük. Szabad kezet kapsz, nem vagy a foglyunk. Ha akarsz, elmehetsz. De remélem, hogy a te oltalmazásod alatt ér el engem a végzet. Ezért, ha bármilyen tisztázni való dolgod van, vagy kérdésed, tedd fel most.

- Lenne egy – mosolyodott el Wendy. – Te ki vagy?

Ellehrin67;n elnevette magát. Jóízű kacagásától felreppentek a fákról a madarak.

- Ellehrin67;n vagyok, az asherielek vezetője. És egyben a tanítód is.

Wendy bólintott, majd megdörzsölte a karját.

- Fázol? Ideje visszaindulni – mondta Ellehrin67;n, majd sarkon fordult.

Figyelte a lányt, aki megigézve csodálkozott Carsern1;o05; szépségeit. A hatalmas fák árnyékokat vetettek, de nem tudták elűzni a napsugarakat. A házak bonyolult technikával készültek, kupolás tetőkkel, üvegfalakkal. Wendy annyira elmélázott, hogy észre se vette, már vissza is értek. Ellehrin67;n elbúcsúzott, és megannyi dolgára hivatkozva elsietett. A lány pár percig még nézte a tanítóját, majd belépett a kórterembe. Elkerekedtek a szemei, annyira megdöbbent a látványtól.

Dean épen és egészségesen ült az egyik fotelben, vele szemben pedig Harry Potter készülődött elmenni. Amikor meglátta a lányt, sejtelmesen elmosolyodott, majd kislisszolt az ajtón. Dean fejcsóválva nézett utána, majd megszólalt.

- Te tudod, hol vagyunk?

- Aha. Egy olyan városban, ami tele van hosszú fülű, bölcs emberkékkel!

Dean felkacagott, majd felállt, és odalépett a lányhoz.

- Örülök, hogy jobban vagy – suttogta Wendy, és közelebb ment a fiúhoz.

- Muszáj volt felépülnöm. Különben nem kaphattam volna meg a jogos csókomat!

- Tudod, mostantól kezdve állítólag keményen kell edzenem. Meg tanulnom, stb. Ugye te itt maradsz velem? Nem fogsz lelépni?

- Dehogy! Segítek, amiben csak tudok, azért, hogy megváltoztasd a jövőt!

Wendy elmosolyodott, majd lábujjhegyre állt, és megcsókolta Deant.

~ Bármi is vár rám, Ellor és Dean segítségével biztosan túlélem!

VÉGE (az első "könyvnek")