2.fejezet

- Az ki van zárva, Professzor! – mondta Gerda, miközben a tanár kezébe adta a kamillaszirmokat. – Nem akarok a társaimmal karácsonyozni. Tudja a gumiláb-rontás és társai nem egy leányálom. A születésnapomat pedig felejtse el! Cseppet sem vágyom a jókívánságaikra.
Gerda Martin ismét segített a tanárnak elkészíteni egy bájitalt. Szinte minden estéjét itt töltötte, s ezzel újabb gyűlölködésre adott okot.
’Kis nyalis!’ – hallotta egyszer Jessica Wilkerson véleményét, de nem foglalkozott vele. Mindenki magából indul ki.
December 18-a volt, két nap múlva úgyis hazamegy a tanulók minimum 80 százaléka, hogy a családjával ünnepeljen.
A családjával…
- Akkor karácsonyozzon velem! – mondta Piton és nedves kezét megtörölte egy ronggyal, majd leült az egyik fotelba.
- Professzor, Ön utálja a karácsonyt. – Gerda is helyet foglalt a tanárral szemben, majd kortyolt egyet a bögre forró csokiból, amit a kezében tartott. – A vacsorát is mindig úgy üli végig, mintha a fogát húznák. Mindig attól félek, hogy egyszer dühében felborítja az asztalt.
- Nos, akkor erőt veszek magamon. – rándult mosolyra Piton jobb szájszéle. – Csak nem akarom, hogy megint egyedül töltse a karácsonyt és a születésnapját.
Gerda lassan a kandallóhoz sétált és hosszú percekig figyelte a lángnyelvek táncát. Évek óta nem volt szép karácsonya, a születésnapja pedig… Ugyan kinek jutott volna eszébe december 24-én felköszönteni. Nem is tudják, mikor született, sőt szinte azt sem tudják, hogy létezik, azt is csak akkor, ha piszkálni akarják.
Bár az utóbbi hetekben inkább csak gyűlölködő tekintetük fúródott tőrként a hátába.
A karácsonyi vacsora után minden évben a diákok a klubhelyiségeikben folytatják az ünneplést. Huzamosabb ideig még ilyen kevesen sem bírják ki, akik itt maradnak.
Idén mindössze huszonhárom diák töltötte a szünetet az iskola falai között. A mardekárból heten, a hugrabugból négyen, a hollóhátból hárman és a griffendélből kilencen.
- Köszönöm, elfogadom a meghívását, professzor! – fordult vissza Gerda a kandallótól.
* *

Szenteste a Nagyteremben mindössze egyetlen hosszú asztal állt, melynek egyik oldalán a tanárok, velük szemben pedig a diákok foglaltak helyet. A négy sarokban egy-egy hatalmas fa állt a házak színeibe öltöztetve.
A teríték is igazodott a használójához, a szalvéta és a tányér díszítése a mardekárosoknak zöld kígyó volt, a hollóhátnak kék madár, a hugrabugnak sárga borz, a griffendélnek pedig vörös oroszlán.
Gerda Pitonnal szemben ült le, hogy folytathassák a félbehagyott beszélgetésüket a mugli képzőművészeti alkotásokról.
Dumbledore mosolyogva hallgatta, ahogy befejezik egymás mondatát, szó nélkül is megértik egymást és a bájitaltan tanár végre jókedvű. Igaz nem énekel kacagva karácsonyi dalokat, sőt még csak nem is mosolyog, ám a szemén észrevehető a változás.
Piton is szívesen volt a lánnyal. Segített neki értékelni a dolgozatokat, pontosan tudta mikor milyen hangulatban van a tanár és ehhez igazodott, mindenről volt saját véleménye és azt nem rejtette véka alá.
Ahogy végeztek az evéssel, mindenki visszavonult, a tanárok a szobáikba, a diákok a klubhelyiségeikbe.
Gerda még felszaladt a szobájába a Pitonnak szánt ajándékért és kifelé menet próbálta elengedni a füle mellett a többiek nevetését és epés megjegyzéseit.
Mikor belépett Piton a kandalló előtt ült és egy pohár vörösbort kortyolgatott. Fekete nadrágot, inget és felöltőt viselt. A talárját az ajtó melletti fogasra akasztotta. Egyik lábát átvetette a másik felett, és úgy hallgatta a tűz ropogását.
- Boldog karácsonyt! – lépett mellé Gerda mosolyogva és átnyújtotta az ajándékát.
Piton nem szólt semmit, csak elvette a zöld papírba csomagolt dobozkát és szépen, precízen elkezdte kibogozni a csomót.
- Professzor, még nem hallotta, hogy a csomagolást el kell szakítani? – kérdezte a lány és a férfi poharát letette az asztalra.
- Nos, akkor… - mondta a tanár és letépte a papírt és kinyitotta a dobozt.
Egy penna volt benne egy tintatartóval, mind a kettőbe belegravírozták a nevét.
- Gondoltam, ennek örülni fog – mondta zavartan a lány, miközben súlypontját egyik lábáról a másikra helyezte.
Gerda leült a másik fotelba és figyelte a tanárt.
- Köszönöm, igazán szép – mondta Piton életében talán először.
Ennek az ajándéknak hasznát veheti, nem úgy, mint a hatodik bájital-lexikonnak, amiben csak ostobaságot hord össze egy olyan varázsló, aki az életében nem látott még bájitalt. Bimba professzortól pedig mindig polcra kitehető használhatatlan vacakokat kap, ami persze alig másfél nap múlva a szemétben végzi, többnyire ripityára törve. Minerva bevett szokása, hogy utalványt ajándékozzon Madam Talkin talárszabászatába. Ha eltette volna az összes papírfecnit, már övé lenne a bolt. Egyedül Dumbledore ajándékait tudja értékelni, bár már ő sem az igazi, idén is összekeverte a pálcafényezőt a padlófényezővel.
- Ön mit kapott? – kérdezte Gerdát és az íróasztalára tette a pennát a tintatartóval együtt.
- Nos, - válaszolta habozva a lány – megleptem magam, még a múlt héten Roxmortsban egy könyvvel, aminek a lapjait másnap a szoba különböző pontjaiból bányászhattam elő. De ne aggódjon, laponként sokkal érdekesebb.
- Hihetetlen, hogy még ezt is képes így felfogni – csóválta a fejét Piton és egy tökleves poharat nyújtott át a lánynak.
- Kinek lenne jobb, ha magamba zuhannék, vagy panaszkodnék? Ha ők így jól érzik magukat, örülök, hogy tehettem ez érdekében valamit. De már tényleg elegem van belőlük – pattant fel a fotelból. – Mondja, mit ártottam én nekik? Soha sem bántottam őket…
- Nyugalom – simította végig felkarját Piton – gondoljon arra, hogy néhány hónap múlva vége. Gondoljon a szép, kellemes dolgokra. Biztos volt olyan is.
- Ó, igen, az óráit kifejezetten élveztem – nevetett fel a lány -, és a könyvtárban is szívesen üldögéltem. Találtam egy könyvet…
- Ez egy könyvtárban elég gyakran megesik…
- Nahát, én azt hittem, ez csak velem történhet meg – mosolygott a lány. – Szóval találtam egy könyvet, egy Burnett nevű mugli írta. A címe: A padlásszoba kis hercegnője. A hét év alatt legalább harmincszor elolvastam.
- Na látja, gondoljon ezekre, és gyűjtse össze ebben! – mondta a férfi, azzal átnyújtott egy könyvet.
A lapjai üresek voltak, és a borítóján ez állt: ’Az élet apró örömei’.
- Köszönöm! – suttogta Gerda és megölelte a tanárt.
Amikor csak tehette, kereste a testi kontaktust. Olyan jó érzés volt, mintha nagyon-nagyon sokáig bolyongott volna a hidegben és sötétben, aztán egyszerre hazaér, ahol meleg van és világos, és van kakaó, meg mézes keksz…
- Jó éjt, professzor! Azt hiszem, megyek – indult Gerda az ajtó felé.
- Jó éjt!
A klubhelyiség felé Gerda megállt egy pillanatra, és bejegyezte az első örömöt: A beszélgetések Piton professzorral.
A folyosón lassított, és szemügyre vette a festményeket. Még alig múlt éjfél, nem akarta ébren találni a társait.
Halkan, óvatosan lopakodott be, de a többiek még fenn voltak.
- Á, megérkezett a kisasszony! Mond csak, milyen volt Pitonnal? – kérdezte Jessica és felállt a kandalló mellől. Elválaszthatatlan barátnője, Tina Lynde követte.
Gerda nem felelt, csak el akart menni mellettük.
- Csak azt ne mondd, hogy még ajándékot is kaptál – kapta ki a kezéből a könyvet. – Ó, az élet apró örömei, a beszélgetések Piton professzorral. – olvasta fel affektáló hangon Jessica.
A többiek köréjük gyűltek, és érdeklődve hallgatták Jessicát.
- Ti tényleg csak beszélgetni szoktatok? – kérdezte Tina kihangsúlyozva a beszélgetni szót.
Gerda még mindig nem válaszolt, csak kivette Jessica kezéből a könyvet és elindult a lépcsőn. Már a felénél járhatott, amikor hirtelen, mintha lelassult volna minden. Egyszerre hallotta mindenki hangját, de a moraj nem állt össze szavakká. A következő pillanatban a pálcája kirepült a zsebéből, a lába összecsuklott, mintha nem lenne benne izom, a kezén az ujjai közé hártyák nőttek. A feje zsongott és nevetést hallott mindenhonnan.
Lassan felállt és a többiekre nézett. Mindenki kacagott, és Jessica az ujjai között forgatta a pálcáját.
Gerda úgy állt a lépcsőn, mintha egy szirtfok lett volna. A haja lobogott és szaggatottan vette a levegőt. A lába rendbejött és a hártya is eltűnt a ujjai közül.
Nem, nem ő ezt nem akarja, meg kell nyugodnia…
A barna szeme zölddé vált.
Elég, nem akar bántani senkit…
Néhány pillanat alatt végigfutott az agyán az összes fájdalom, rossz szó, amit a hét év alatt átélt.
- Menjetek innen – súgta maga elé csukott szemmel, majd egyre hangosabban, végül már kiabált – Kifelé mindenki!
Éppen szólni akartak, hogy mégis mit képzel magáról, amikor a zöld brokátfüggöny lángba borult, majd sorba a falikárpit, a szőnyeg, a bútorok.
Sikoltozva menekültek ki a helyiségből, és szaladtak Piton szobája felé. Gerda a lépcső közepén kuporgott, arcát tenyerébe temette és zokogott.
- Gerda! Gerda! Hagyja abba! Fékezze meg! – kiabált Piton amikor odaért. A lángoktól nem tudott bemenni. – Gerda! Hallja, amit mondok?
Nem volt hajlandó tovább várni, hűtőbűbájt alkalmazott és a lángok közé lépett. Ebben a pillanatban a tűz visszahúzódott a kandallóba, és Gerda ült a lépcsőn, a vállait néma zokogás rázta.
Piton odaszaladt hozzá és az ölébe vette. Gerda a férfi nyaka köré fonta a karját, és a vállra hajtotta a fejét.
- Én… sajnálom… nem akartam… kérem… bocsásson meg… - suttogta majd zuhanni kezdett valami puha fehérségbe.