3.fejezet /befejező rész/

Piton professzor aggódva figyelte a lassan egy hete eszméletlenül heverő lányt. Madame Pompfrey sem tudott mit csinálni, az összes serkentő főzetet kipróbálta, de semmi eredményt nem ért el.
Semmi láthatót. Ám Gerda sokkal nyugodtabban aludt, s bár álmai most sem voltak tündérmesék, ő irányított, nem csak az eseményekkel sodródott.
Látta a tizenegy éves önmagát, ahogy a Nagyterem előtt várja, hogy beosszák a négy ház egyikébe. A többiek idegesen toporogtak, sugdolóztak, találgattak, vajon hová kerülnek. Ő arra vágyott, hogy kapjon egyedül egy toronyszobát, ahonnan egyszerre látja a napkeltét és a naplementét. Még azóta sem tudta eldönteni, melyiket szereti jobban. Az a pillanat, amikor szinte megáll az idő, a fény különös táncot jár, és hallani a szellő suttogását, ahogy a régmúlt korokról énekel, semmivel sem hasonlítható össze.
- MARDEKÁR! – kiáltotta a Süveg a fején, s ő zavartan sétált a zöld-ezüst zászló alatt húzódó asztalhoz.
Megtudta, hogy házvezető tanára Perselus Piton, a bájitaltan tanár. Első pillanattól szimpatikus volt neki a férfi. Volt benne valami komor intelligencia. Nem beszélt sokat, a legszükségesebbeket elmondta, majd útjukra bocsátotta őket.
A kis Gerda szomorúan nézett utána, szívesen hallgatta volna még ezt a simogató hangot…
A következő álomképben már tizenhat éves volt. A szobatársai reggelre eldugták az összes ruháját, s ő öltözék híján nem tudott részt venni az órákon. Persze meg is kapta a magáét Pitontól a levont pontok miatt.
De álmában nem így történt.
Itt is eltűntek a ruhái, de ő a lepedőjét maga köré csavarta, egy spárgával a melle alatt és a derekán rögzítette, két oldalt a combja közepéig felhasította, hogy lépni tudjon, majd egy köpenyt – amit valamilyen csoda folytán otthagytak – terített a vállára, hogy ne legyen csupasz a háta. A haját laza kontyba tűzte, s úgy nézett ki, mintha most lépett volna le egy görög istennőt ábrázoló festményről…
Mindig megérezte, ha Piton meglátogatta. Azt is tudta, hogy most is itt van, mint ahogy azt is, hogy azt akarja, ébredjen fel. De ő nem akart. Itt olyan jó, itt nem bántják, itt minden úgy történik, ahogy ő akarja. Szabadon szállhat a képzelet szárnyán, amerre akar. De mégis olyan jó lenne a professzor arcát látni, álmában nem elég.
Csak egy egyszerű mozdulat. Kinyitja a szemét és ott lesz, tudja, hogy ott lesz.
Na, gyerünk már, miért ilyen nehéz? Rengetegszer nyitotta már ki a szemét, de még egyik sem volt ennyire fájdalmas.
Jobb kézfeje megrándult, s egy pillanattal később már érezte rajta Piton ujjait. Eddig lassú, szabályos légzése kezdett rendszertelenné válni, szívdobogása is erősödött, de a szemét még mindig nem nyitotta ki.
Hangok szűrődtek a fülébe, egy macska nyávogása, farkasüvöltés, bagolyhuhogás, talársuhogás, üvegek csörgése.
Illatokat is érzett, mindenfélét egyszerre, egyiket jobban, másikat kevésbé. A legerősebben egy friss mentaillat emelkedett ki a többi közül.
- Ezt itassa meg vele – hallotta valahonnan nagyon messziről Madame Pompfrey hangját, majd egy erős kar segítette ülő helyzetbe. A mentaillat ott volt egészen közel hozzá, s a következő pillanatban már a nyelvén érezhette a sűrű, balzsamos folyadékot.
Ettől köhögnie és prüszkölnie kellett, és a szeme is felpattant, de Pitont nem látta. Pedig biztos volt benne, hogy itt lesz. Ennyire becsapta az érzéke, amiben mindig bízhatott? Feltörő könnyeinek akart szabad utat adni, mikor tudatosult benne, hogy párna helyett egy karnak, vállnak és fél mellkasnak támaszkodik.
- Jó reggelt, Csipkerózsika! – hallotta Piton hangját és érezte leheletét a fülcimpáján. – Jól van, nyugalom! Minden rendben lesz!
Gerda megkönnyebbülten húzódott közelebb a férfihoz, de könnyeinek már nem tudott megálljt parancsolni.
- Köszönöm – súgta Gerda -, megint! Tudom, hogy itt volt, sokszor. Ne is tagadja, éreztem. Sajnálom, nem akartam azt… szóval… nem akartam felgyújtani a klubhelyiséget, nem akartam bántani senkit.
- Senki nem sérült meg, a termet pedig sikerült rendbe hozni. Csak ön fekszik itt már hat napja…
- Hat napja? Mi történt? – fordult hirtelen Piton felé, de a mozdulattól elszédült és le kellett hunynia a szemét.
- Ezzel a kis incidenssel kijött önből a felgyülemlett feszültség és a szervezete így reagált a megkönnyebbülésre. Tulajdonképpen örülhetünk, hogy csak a klubhelyiséget gyújtotta fel, és nem az egész iskolát.
Madame Pompfrey érkezett meg az ágy mellé, és próbálta kituszkolni a professzort, mondván a lánynak pihennie kell, ám Gerda úgy kapaszkodott a férfi karjába, mintha az élete függne tőle.
- Ugyan már, Madame Pompfrey, eddig mást se csináltam, csak pihentem. Teljesen jól vagyok. Holnap akár táncolhatok is – mondta a javasasszonynak nevetve.
- Professzor, kérem maradjon még! – fordult könyörögve a férfi felé. – Meséljen valamit, annyira hiányzott a hangja!
Madame Pompfrey keze megállt a levegőben, de sem a tanár, sem a lány nem jött zavarba. A kapcsolatuk már réges-rég túllépte azt a szintet, ahol mindenfélét bele lehetett magyarázni. Erősebb volt a szerelemnél, apa-lánya kapcsolatnál, báty-húg viszonynál. Feltétlen szeretet volt mindkét oldalról.
Ha megérintették egymást, egyiküknek sem volt kellemetlen, fél szavakból megértették egymást, egyszerre mondtak ki dolgokat.
Piton is megtanult újra nevetni.
- Nahát, professzor – mondta egyszer Gerda nevetve. – A végén teljesen magába szeretek. Mihez kezd akkor velem?
- Elveszem feleségül! – vágta rá Piton vidáman.
Szilveszter estéjét Gerda szívesebben töltötte volna Pitonnal a gyengélkedőn, de tudta, hogy a tanárnak kötelező a megjelenés.
Semmi sem kötelező, professzor – mondta a férfinak. – Legfeljebb erősen ajánlott!
- Ez esetben erősen ajánlom, hogy tartson velünk – válaszolta a tanár. – Higgye el nekem, nem jó dolog egyedül belépni az újévbe.
- Nekem mondja? Gondolja, hogy ez más lesz, mint a többi?
- Biztos vagyok benne – simogatta meg az ablaknál álldogáló lány hátát Piton, majd elkísérte a klubhelyiségbe, hogy előkészülhessen a vacsorához.
Gerda kényelmesen lezuhanyozott, majd felvette fekete, csipkebetétes, karcsúsított dísztalárját. Alá egy magas nyakú, ujjatlan, harangszoknyájú hosszú fekete ruhát vett.
Hullámos tincsei szabadon hulltak a vállára, és végre kipróbálta a kontaktlencséjét. Ehhez a külsőhöz nem illett a szemüveg. Volt bűbáj, ami ideiglenesen javított a látásán, de azt bizonyos időnként el kellett végezni, ő pedig nem akart ezzel foglalkozni.
Még kihúzta a szemét, ajkaira felvitt egy leheletnyi szájfényt, majd elindult.
A Nagyteremben már javában folyt a vacsora, s ő úgy érezte magát, mint Hamupipőke, mikor mindenki elhallgatott és felé fordult, ahogy végigsétált a két asztal között és helyet foglalt Piton és Dumbledore között a számára fenntartott helyen.
Zavartan bámulta a tányérját, és az asztal alatt a szalvétáját gyűrögette. Senkinek nem mert a szemébe nézni.
- Ön nem rendel, kisasszony? – kérdezte Piton.
- Ó, de, igen. Ön mit eszik, professzor?
- Ez? Bölénynyelv – mondta a férfi, majd látva a lány fintorát tettetett komolysággal hozzátette: - Csak vicceltem! Marhabendő! Kér ön is?
- Nem – rázta a fejét Gerda. – Vegetáriánus vagyok!
- Mióta? – kérdezte Piton magasra szökő szemöldökkel.
- Egész pontosan fél perce!
Dumbledore ismét mosolyogva hallgatta őket.
- Ha így folytatják – jegyezte meg McGalagony tréfásan -, az év végén esküvőre megyünk.
Piton lendületből leátkozta volna a hajat McGalagony fejéről, de Gerda az asztal alatt lefogta a fezét és nevetve válaszolt a boszorkánynak.
- Dehogyis, a professzor felesége egy Annabeth nevű nő lesz, akit mindenki Hazelnek becéz a mogyoróbarna haja és szeme miatt.
- Miért olyan biztos ebben, talán látnoki képességekkel rendelkezik? – kérdezte Flitwick professzor.
- Nos, akár igaz, akár nem – válaszolt Gerda helyett Piton -, én biztos nem fogok senkit Hazelnek becézni. Legfeljebb a baglyomat hívnám így!
- De csak ha mogyoróbarna – tette hozzá a lány, mire mindenkiből kitört a nevetés.
Gerda kezdte ismét zavarban érezni magát, ahogy akaratlanul a középpontba került. Félve nézett szét, de nem találta a gyűlölködő pillantásokat, hanem a többi diák is velük nevetett.
A közelebb ülők hallották is miért, de a távolabbiak csak azért nevettek, mert a mellettük ülő is nevetett.
Egyedül Jessica szemében ült szomorúság.
Vacsora utánra Dumbledore ’táncos mulatságot’ hirdetett, ám senki nem vállalta magára a tánckezdő pár szerepét.
Gerda odasétált az egyedül maradt Jessicához és leült mellé.
- Hiányzik a papád? – kérdezte tőle, miközben Tina üres serlegét forgatta
Jessica csodálkozva nézett rá.
- Nekem is az enyém – folytatta Gerda, - meg a mamám is, és a nővérem is.
- Nem értelek – rázta a fejét hitetlenkedve a szőke lány. – Azok után, amit veled tettem, állandóan csúfoltalak, piszkáltalak, hergeltem a többieket, uszítottam őket, most idejössz és az apámról kérdezel? Honnan tudod egyáltalán, hogy meghalt?
- Ó, azért, mert úgy ültem a klubhelyiség sarkában, mintha egy másik dimenzióban lennék, még nagyon sok mindent hallottam – válaszolta nevetve Gerda, majd Jessica aggodalmas pillantását látva hozzátette: – De ne aggódj, nem mondok senkinek semmit. Azt sem hogy majd kilevelezel Greg Millen-ért.
Jessica válaszolni akart, de csak hápogni tudott.
- Úgy látom, fel akar kérni táncolni. Megyek is, hátha akkor bátrabb lesz – azzal Gerda elindult vissza a helyére.
- Gerda! – szólt utána Jessica – Miért?
- Mert emberek vagyunk – válaszolt a lány mosolyogva a ki nem mondott kérdésre. – Olyan rövid az élet, ne fecséreljük azzal, hogy gyűlölködünk.
- Te sokkal jobb fel vagy, mint gondoltam!
Gerda csillogó szemmel foglalt helyet. Nem is volt olyan nehéz, de neki kellett nyitnia mások felé. Talán már korábban kellett volna…
- Kisasszony! Szabad egy táncra? – hajolt meg előtte Piton pajkos fénnyel a szemében.
- Uram? – pukkedlizett a lány, majd nevetve hagyta, hogy a férfi a táncparkettre vezesse.
Hirtelen egy óra jelent meg a fejük felett, ami visszafelé számolta az óévből hátralévő perceket.
- Ugye tudják, hogy éjfélkor mindenkinek meg kell csókolnia a párját? – kiáltott fel az egyik griffendéles fiú az elfogyasztott vajsör hatására kicsit hangosabban a kelleténél.
- Ugye tudja, hogy a szemteleneket kilógatjuk a bokájuknál fogva a legmagasabb toronyszoba ablakán? – kérdezte Piton szándékosan olyan halkan, hogy csak Gerda hallja.
- Professzor, ne legyen ennyire konzervatív – feddte meg a lány játékosan. – Nyugodjon meg, nem sokan fogják betartani, mert akkor Dumbledore professzornak Bimbával, McGalagonynak Flitwick-kel, Vektornak, Trelowney – val, Hagridnak pedig azzal a három ötödéves hugrabugossal kellene csókolóznia. El tudja ezt képzelni? Nevetnem kell!
A zene elhalkult, és mindenki egy emberként számolta a másodperceket.
- Öt… négy… három… kettő… egy…
Néhány pár – többek között Jessica és Greg – valóban egy csókban forrt össze, és a kiabáló griffendéles is készült kiharapni barátnője manduláját.
Gerda lehunyt szemmel tűrte, hogy Piton megpuszilja a homlokát, majd ő következett. Felemelte a fejét és minden további nélkül szájon csókolta a férfit.
- Most mindent szabad – mondta Gerda egy pillanattal később és mosolyogva konstatálta, hogy sikerült Perselus Pitont zavarba hoznia.
A férfi tekintete ide-oda ingázott a lány pajkosan csillogó szeme és ’tiltott gyümölcs’ ajka között…