5. Fejezet: Az eskü ára





-A kapukat, gyorsan!-kiálltotta a várfalon örködő katona, az őrök sietve húzták szét a nehézkesen recsegő, ropogó kapuszárnyakat.
Kisvártatva lovasok troppoltak be rajtuk, a várfalon álló katonák, ugyanúgy, mint az őrök tisztelegni kezdtek a lovasok előtt.
-Tsukoiumaru-sama, a kamik hoztak újra itthon!-hajolt meg az egyik katona.
-Már elkezdődött?- vágott közbe a megszólított démon.
-Nem, még nem, Sesshomaru Nagyúr még nem érkezett meg!-felelte a katona illedelmesen.
-Jobb is!- mordult fel bosszúsan a démon majd gyors léptekben elindult a palota felé. A késő őszi szél belekapott vörös copfjába és barna palástját is felkapta. Tsukoiumaru megvetően nézte a túldíszített folyósókat, irritálták érzékeny orrát az illatok. Ahogy végigvonult a folyósókon, Sesshomaru lakosztálya felé, egy régi emlék jutott eszébe.
„ Hajaj...Miwako....bárcsak felbukkanál, te talán megakadályozhatnád ezt az egészet!”-jegyezte meg egy kissé szomorúan, majd egy mélyet sóhajtva belépett a fuszumán.
Sesshomaru az ablaknál állt, csak a halk ajtónyitásra eszmélt fel, annyi ideje már nem maradt, hogy elrejtse vonásait. A mindig kemény, érzéketlen arcon, most a szomorúság és gondterheltség vonásai látszottak.
-Ezerszer megmondtam, hogy kopogj, ha belépsz valahová!-förmedt rá unokaöccsére morcosan.
Tsukoiu úgy tett, mintha nem is hallotta volna, kényelmesen végigsétált a hatalmas szobán, majd helyet foglalt egy karosszékben.
Sesshomaru bosszúsan mordult egyet, miközben ő maga is helyet foglalt.
-Utálom az esküvőket!-jegyezte meg bosszúsan, miközben szakét töltött magának és unokaöccsének.
-Meg tudom érteni!- a fiatalabbik kutyadémon arca elkomorult, sejtette, hogy mire gondol a youkai.-Sesshomaru....biztos, hogy nősülni akarsz?
-Nem akarok, muszáj!-fakadt ki a youkai, majd legurította a szakéját.-Ma egy esküvő, holnap egy háború....és még azt mondják, hogy nem pocsék az élet!
-Dél a miénk, mégcsak Amayát kell magadévá tenned! –a kutaydémonnak hamiskás mosoly ült ki arcára, büszkén vette elő a tekercset majd meglengette Sesshomaru orra előtt.
A démon furcsa tekintettel nézte a pergament, majd szétnyította, miután végigolvasta és meglátta az irat alján díszelgő királyi pecsétet elégedetten hajtotta vissza.
-Szóval sikerrel jártál! Seioubu Kagirawa mégsem olyan ostoba, mint amilyennek hittem!
Tsukoiumaru hátát kényelmesen megvetette a székben,majd hamiskás mosollyal az arcán megjegyezte:
-De, az a nő valóban ostoba, igazad volt....Keleten sógunátusi rendszer van, a sógunnal beszéltem!
Sesshomaru, ha lehet még elégedettebb volt.
-Jól sejtettem, egy onna nem lenne képes egy ekkora országot irányítani, főleg nem ilyen jól, ehhez az asszonyok túl ostobák!- jelentette ki a démon flegmán, majd nehézkesen felállt és megigazította övét.
Tsukoiumaru arcán ördögi vigyor terült szét, karba tett kézzel nézett unokabátyára és cinikusan vigyorgott.
-Nanska? (Mi van?)-Sesshomaru felvont szemöldökkel, gyanakodva nézett barátjára.
Tsukoiumaru nem bírta tovább, hangos hahotázásba tört ki, ami igen furcsa látványt nyújtott. De esze ágában sem állt elszólni magát, hamiskásan pisolyogva állt fel, majd megveregette kuzinja hátát.
-Öregem,....ezt a pofára esést!-azzal önelégült vigyorral elhagyta a szobát, de még mielőtt eltűnt volna visszafordult:
-Sesshomaru...légy gyors és lényegretörő, ne feledd hajnalban a Keleti határnál kell lenned, ott vár rád Kei....-és itt elharapta a szót.-...akarom mondani Keiki-sama....-azzal ismét röhögni kezdett.-Találkozunk a templomba....-azzal nevetéstől könnyes szemmekkel és fülig érő szájjal behúzta a fuszumát.
-Bolond!-jegyezte meg Sesshomaru komoran, egyáltalán nem találta viccesnek az elhangzottakat, habár Sesshomaru egyáltalán nem érti a viccet....de ha értette volna....:)



*

Az esküvőről nem mesélek sokat, szép volt, hosszú és unalmas, Amaya szokás szerint legszebb, leggyönyörübb formáját hozta.....a vőlegény is nagyon vonzó volt, habár köztudott, hogy egy esküvőn senki nem kíváncsi a vőlegényre, mindenkit csakis a mennyasszony érdekel.
Ami mégis figyelemfelkeltő volt az egész hosszadalmas ceremóniában, hát az az ifjú pár volt. Ha lehet őket párnak nevezni, úgyanis mikor bevonultak arcuk nem sugárzott a boldogságtól, szemük nem ragyogott a szerelemtől...és egyáltalán nem szikrázott köztük a levegő....nem voltak szerelmesek, nem voltak egy pár....csupán a kötelesség és a muszály kötötte össze őket, legalábbis ez volt ami látszott, azt biztosan tudom, hogy Sesshomaru, Nyugat hercege semminemű érzelmet nem táplált a gyönyörű Északi hercegnő iránt, viszont, hogy mit is érez a Hime...az még egészen a homályba vész....egyszóval így nézett ki egy középkori érdekházasság...össze sem hasonlítható a mostani esküvőkkel, a templomi ceremónia után nem volt fényes buli....a meghívottak is csak a legérdekeltebbek voltak....és a templomi ceremónia után, az ifjú pár elvonult....és ezzel kezdetét vette a házasság megszentesítése....a nászéjszaka....

*


Amaya némán bámulta a Nyugat fővárosában lassan felgyúló fényeket, világoskék szemei a messzeségbe révedtek....újjaival görcsösen szorította kimonója csipkézett gallérját....mélykék haja fényesen omlott alá hátán, egészen fenekéig...nemesvonású, komoly arcán a félelem halvány szikrája tűnt fel.
Talán megsem tudná mondani, hogy mióta áll így, egy helyben...gondolataiba mélyülve....nagyon sok minden aggasztja, a múlt, a jelen de legfőképpen a jövő....
Mi lesz ezután? Most, hogy kiszolgáltatta magát Nyugatnak, talán esélyt kap Észak Déllel szemben? Vajon mik Sesshomaru szándékai....ártani akar...vagy megbecsüli szövetségüket? És vajon mit hoz a holnap, győzelmet vagy inkább halált?
Zavaros gondolatok cikáztak elméjében, felébredt benne a kétség, hogy rosszul döntött, talán mégsem kellett volna hozzámenie Sesshomaruhoz....vajon jól tette? De túl az ország ügyes bajos dolgain, túl a háború vérfagyasztó gondolatán....ott legbelül szíve mélyén...elrejtve olyan mélyen, hogy senki ne lássa...ott lakozott hét lakat alatt egy kis öröm....és talán egy kis szerelem is....amit igenis érezni akart, de nem akarta kimutatni...
Sesshomaru, most már a férje....de azt, hogy mit is érez valójában iránta, azt soha nem fogja elmondani a férfinak, nem....neki nem szabad megtudja....nem szabad, hogy gyengének és sebezhetőnek lássa...mert túl az érdekházasságon...ők ellenségek, akik a másik kárából szeretnének gazdagodni....ebben a házasságban a szerelem tiltott gyümölcs....itt nincs helye érzésnek, vagy gyengédségnek, itt csak egyvalami diktál....a HATALOM....
Talán magának is tagadta, amit ott mélyen, legbelül érzett....azt, hogy ő nem érdekből, hanem szerelemből ment férjhez, mert, amit a démon iránt érez, az nem csupán erős vonzalom.....hanem tiszta, önzetlen szerelem, olyasvalami, amit idáig csak iránta érzett....már évek óta tiszta szívből szerette Nyugat hercegét....mindent megtett, hogy kedvében járjon, kedves volt és szemérmes, próbálkozott a báj összes taktikájával....azt hitte sikeres...reménykedett, hogy talán Sesshomaru is érez valamit...de aztán bekövetkezett a nagy pofára esés....élete legboldogabb napja...pillanatok alatt vállt pokollá, mert minden szép és jó volt egészen addig, amíg meg nem jelent az a lány, az a gésa....aki tönkretett mindent....pillanatok alatt ragadta el tőle a hőnszeretett férfit, őt magát meg a keserűség legmélyebb bugyrába taszította...elvette tőle azt, ami őt illette, ami már majdnem az övé volt és amiről azt gondolta, hogy csakis az övé lehet, elvette tőle a fényt....Sesshomarut.....
Még mindig úgy emlékszik rá, mintha csak tegnap lett volna....egy furcsa megjelenésű yasha....aki fellökte őt a folyósón, akkor nem ismerte a nőt, de mikor belepillantott a mélyzöld szemekbe, tudta, hogy ő az akitől félni kell.....
Az esküvő helyett meg csak egy levelet kapott, Sesshomaru bocsánatkérő levelét, amelyben megírja, hogy sajnálja de nem őt, hanem mást veszen el....
Ekkor meghallt benne valami, abban a pillanatban, hogy az a nő elcsábította Sesshomarut, könnyeivel küzködve, zokogva esküdött meg arra, hogy bármi is történjék, soha, soha többé nem fogja kimutatni érzelmeit...ennyi volt s ezzel véget ért....az érzékeny, szelíd hercegnőből lassan rideg, uralkodónő vállt és 9 év elteltével Sesshomaru már nem egy iruló-piruló kislányt talált, hanem egy meggyötört, összetört szívű yashát...aki gondolatban mindig szeret, de soha mutatja ki....és olyan jól játszik, hogy még halvány jelét sem mutatja érzéseinek...
Szerette és szereti ezt a férfit, gyűlölte és mégjobban gyűlöli azt a nőt, aki mindent tönkretett.....
Haragudott és fájt mikor érte, azért az ismeretlen nőért elhagyta őt Sesshomaru, fájt de nem gyűlölt, hisz a démon boldog volt, olyan boldog mint még soha,....más volt, egy égeszen új arcot ismertetett meg vele....tudta, hogy ő ezt soha nem tudta volna kiválltani Sesshomaruból, ezért belenyugodott a bánatba....így legalább először, igazán boldog a szeretett férfi...és ha Sesshomaru boldog, akkor ő is az....belenyugodott és nem fájt annyira....de Miwako Dozori útolsó húzását nem tudta megbocsájtani....mérhetetlen gyűlöletet érzett aziránt a nő iránt, mert az megalázta, összetörte és újból jégheggyé fagyasztotta a youkait. Teljes szívéből utálta, amiért az, az esküvő napján, kegyetlenül faképnél hagyta Sesshomarut, akkor bosszút érzett, mára abból csupán a gyűlölet maradt....a nő bűne, számára megbocsájthatatlan volt....
Sesshomaru persze a pillanatnyi feldühödés után, halvány jelét sem mutatta a haragnak, viszont már ismerte annyira a férfit, hogy tudja, soha nem fogja elfeledni a lányt.

-Amaya?-szólította meg már harmadszor Sesshomaru.
A yasha ijedten rezzent össze majd egy kissé nyugtalanul fordult férje felé, a démon valószínüleg fürödni volt, legalábbis erről tanúskodott nedves haja és meztelen felsőteste....
Amaya zavarba jött a tökéletesen kidolgozott izmok látványától, de ezt megpróbálta a lehető legjobban palástolni....
-Elgondolkodtam egy kicsit...-fordult el újból majd ismét kibámult az ablakon....
Sesshomaru még egy pillanatig nézte a némán bámészkodó nőt, majd egy lassú mozdulattal megfogta felesége jobb csuklóját.
Amaya kérdően nézett férjére....
-Gyere!-felelte az, megsem várva a kérdést majd elindult újdonsült feleségével a futon felé....
Amaya elméjében csak most vállt világossá, hogy mit is akar a férje, egész lényében remegni kezdett, léptei egy kissé akadoztak...
Egyre többször vett, mély nagy levegőt....egészen addig míg már a kétszemélyes futon előtt álltak.
Sesshomaru mindvégig egy szót sem szólt, monoton arckifejezéssel, egy kissé unottan lépett Amaya mögé majd átölelve derekát hasradöntötte az ágyon...
A hercegnő engedelmesen támaszkodott karjaira miközben térdelő lábait egy kissé terpeszbe tette....
Összerezzent és kellemes bizsergés járta át testét mikor megérezte combjai közt a youkai hideg, karmos kezeit....azok gépies mozdulattal kúsztak fel hátára, feltűrve a kimonó alját....majd lefele cirogatták végig combajait letolva a fehérneműket....
Nem szólott semmit, hallgatagon engedelmeskedett akkoris mikor az inuyoukai arra ösztökélte, hogy feszítse mégjobban szét lábait....remegve engedelmeskedett minden parancsnak, lehajtott fejjel, félig csúkott szemekkel várt....az ismeretlenre....
A démon még hallatott egy mély, unot sóhajt majd hallani lehetett övének susogó hangját amint megoldja nemakiján....majd a fiatal yasha két erős kezet érzett meg csípőjén amíg bilincsként szorítottak derekát, Sesshomaru egy kissé közelebb araszolt, majd egy durva lökéssel, kegyetlenül a még érintettlen testbe hatolt....
Az élvezet helyett mérhetetlen fájdalom öntötte el Amaya testét, görcsösen megrázkódott és könnyek szöktek szemébe, amint megérezte magában Sesshomaru méretes férfiasságát.
Nem akart sikítani, így inkább mély levegőt véve próbált, a lehető leghalkabban szippogni.
Sesshomaru nem volt tekintettel semmire, nem ragadtatta el a hibátlan női test, sem annak érintetlensége, egy cseppet sem volt gyengéd Amayával, sőt nagyon durva volt. Szinte azonnal elkezdte ostromló vad lökéseit és egyáltalán nem törődött az előtte szenvedő törékeny lánnyal.
Amaya engedelmesen hagyta, hogy magáévá tegye a démon, hisz mást úgy sem tehetett, vágyott erre, de egyáltalán nem így képzelte el az egészet...csalódott volt és szomorú...mert tudta, hogy Sesshomaru sem élvezi, csupán muszájból teszi a magáévá....
Sesshomaru az egész együttlét alatt egy szót sem szólt, sietett minnél hamarabb túllenni az egészen. Ostromló lökéseit csak akkor szüntette meg, mikor Amaya teste hirtelen megvonaglott, a yasha meg élvezettől ittasan felsikoltott, ez elég volt a démonnak, most nem törődött a maga kielégülésével, teste elvállt asszonyáétól, majd szó nélkül felállt és öltözni kezdett.
Amaya csatakosan, lihegve temette el arcát a párnák közé, majd vontatott mozdulattal magára húzta a takarót.
Csendesen figyelte a sietősen öltöző férfit és szörnyen boldogtalannak érezte magát....a gyönyör, amit e férfi karjai közt tapasztalt egyáltalán nem olyan volt, mint amilyennek ő azt elképzelte, csalódott volt és nagyon szomorú....egyáltalán nem így képzelte el az elsőt....azt remélte, hogy Sesshomaru majd gyöngéd lesz....de tévedett....de ami legjobban fájt az mégis a magány volt, amit abban a percben érzett mikor a youkai öltözni kezdett.....azt remélte, hogy ebben házasságban nem lesz egyedül, talán boldog is lesz egy parányit....viszont ez az élet sem hozott mást, mint magányt....

Sesshomaru egy gyors mozdulattal még felcsatolta melvértjét, majd teljes harci öltözékbe, unott arccal, közömbösen, újdonsült feleségére nézett.
-Távollétemben te felelsz a kastélyról, ismerd meg a várost és érezd otthon magad!-azzal elhagyta a szobát.
Amaya még néhány pillanatig némán bámulta a csukott fuszumát, majd mikor már jó messze érezte a démont, halkan szippogva, a párnákba temette könnyes szemeit.


*


Épp idejében értem el a Kelet-Nyugat határt, a seregem már napok óta ott állomásozott, csupán rám vártak, hogy végre parancsot adjak az indulásra, nevetséges, hogy az esküvő miatt halasztanom kellett az indulást.
Volt egy olyan sejtésem, hogy a ma reggel sem hoz jó napot számomra, túl egy unalmas ceremónián és egy borzalmas éjszakán hangulatom rosszabb már nem is lehetett.
Ahogy elértem a határvonalnak nevezett völgyet, ami valósággal kettészeli Nyugatot és Keletet a ködből lassan kibontakoztak a sátrak hegyes, vörös csúcsai...az én seregem tábora volt az, ezt jelezték a vörös sátrak és a vörös félholdas zászló, ami tépetten lobogott a tábor közepén, nem messze a seregemtől sárga csúcsú sátrak emelkedtek a magasba....látszólag kevesebb volt belölük, mint a mieinkből.....ez volt a keleti hadsereg tábora.
Mikor már elértem a völgy vonulatát testet öltöttem és úgy száguldottam tovább, a hajnali hideg, fagyos levegőben, minden jel arra mutatott, hogy a tél hamarabb be fog köszönteni a vártnál.
Végre elértem a tábort, érkezésem fülsüketíttő trombitaszó és örjöngő éljenzés jelezte, ezzel mégjobban elvéve kedvem a mai naptól, igyekeztem a lehető leghamarabb túlleni az esküvőm részletkérdésein, így tábornokaim kérdéseire kúrtán és bosszúsan feleltem....egyáltalán nem állt szándékomban érdekházasságom részleteiről tárgyalni, mikor egy háború küszöbén állunk.
Elégedetten tapasztaltam viszont, hogy unokaöcsém távollétemben mindenről gondoskodot, a hadsereg jól képzett és felszerelt volt....nem szenvedtek hiányt semmiben...nem láttam elégedett arcokat.
Ahogy végre abbamaradtak a fölösleges dicsőítések és éljenzések megkönnyebülten vettem át a hadsereg irányítását, ezzel feledésbe is merült a kellemetlen éjszakám feleségemmel.
Tsukoiumaru csupán érkezése után egy negyed órával méltóztatott megjelenni...azt mondta a Keletiekkel tárgyalt, viszont a rajta még élénken érzett női illat másról tanúskodott, nem szóltam semmit, az ő dolga....engem különösebben nem érdekel.
Mire sikerült mindent elintézni és a sereget újból felállítani arra már késő reggel lett, a tábort lassan elbontották és a katonák hozzáláttak a háborús előkészületekhez.
Érdeklődve figyeltem a Keleti hadsereg lassú kibontakozását és próbáltam kifigyelni a sereg hadvezérét, szó mi szó, kíváncsi voltam, hogy kivel is léptem szövetségre....egy jól képzett, erős taiyoukainak gondoltam Kelet sógunját és minnél hamarabb szerettem volna tárgyalni vele.

A köd lassan felszállt és a látohatár újból a reggeli Nap fényében tündökölt, viszont a messzeségben gomolygó felhők nem sok jót sejtettek.
Unottan bámultam a lassan közeledő, szürke esőfelhőket, mikor váratlanul éktelen kiabálásra lettem figyelmes.
Bevallom szinte azonnal felmérgelődtem ezen a tiszteletlenségen és gyors léptekben elindultam a hang irányába.
Ahogy közeledtem úgy tűnt fel szemeim előtt egy kisebb csapat szamuráj, amint épp indulatosan, katanáikat kivonva egymásnak ordibálnak.
„ Már csak ez hiányzott”-mordultam fel dühösen.„- Harc a seregen belül, pont most mikor a legnagyobb összetartásra van szükség.”

*


A szamurájok indulata egy kissé alábbhagyott mikor megérezték a gyorsan közeledő erős yakit.
A felkavart porfelegből Sesshomaru alakja bontakozott ki, jéghideg vonásaitól elcsitultak a szamurájok és riadtan meghajoltak Úruk előtt. A Keleti hadsereg szamurájai viszont továbbra is felháborodva szónokoltak.
-Mi folyik itt?- a démon hangja mennydörgésként hatott a reggeli hűvös levegőben, a nyugati szamurájok elcsendesedve húzodtak messzéb vezérüktől.
-Semmi....Nagyúram....semmi...csupán egy kis nézeteltérés!-próbálta elsimítani a dolgot az egyik szamuráj.
-Nézeteltérés?-Sesshomaru végignézett a felindult keletieken.-Miféle nézeteltérés?
Mostmár mindannyian úgy hallgattak mint a sír, félénken sütötték le szemüket, még véletlenül sem akarták a Nagyúr haragos tekintetét elkapni.
-Halljam!!!!!-Sesshomaru türelmetlenül emelte fel hangját, majd a hatás kedvéért jobbját katanája markolatára helyezte.
- A katonáid tartoznak nekünk Nagyúram!-szólalt meg végül az egyik keleti szamuráj.
-Nem adták meg az aranyat, amit az este nyertünk...!-kapcsolódott bele a másik keleti.
A taiyoukai agyát mostmár végképp elöntötte a méreg, morrogva kapta el egyik katonája nyakát majd vadul fojtogatni kezdte azt.
-Szerencsejáték mi? Itt állunk a háború küszöbén és ti holmi ostoba játék felett veszekedtek? Semmirekellő népség...hát ezért tartalak én titeket?- a Nagyúr szemei dühösen megvillantak ahogy a fuldokló szamurájra nézett, de aztán mégsem fojtotta meg, most nem gyilkolhatott, hiszen minden erőre szüksége van...nem írthatja saját embereit.
A szamuráj köhögve esett térdre és hálát adott a kamiknak, amiért élve megúszta...
-Ti meg, nyomorultak, hogy merészelitek csalással vádolni a nyugatiakat?-förmedt a keleti katonákra a kutyaszellem.
-Mi csupán a nyereményünket szeretnénk, Úram!-felelte higgadtan az egyik.
-Majd adok én nektek fizetséget, hamár a vezéretek nem tud fegyelemre tanítani titeket!-azzal már épp emelte volna fel ballját a halálos csapásra mikor, egy furcsa, hidegen csengő, női hang törte meg a halálos csendet.
-Talán többet kellene törödnöd a katonáiddal...Úram!
A keleti szamurájok ijedten összerezzentek, majd remegve letérdeltek, a vita köré gyűlt katonák engedelmesen álltak félre és az egyenruhás, fegyveres férfiak tömegéből kibontakozott, egy magas, karcsú, törékeny nő alakja.
Sesshomaru egy kissé értetlenül fordult a hang irányába....a hang egy éjfekete szempárral azonosúlt, amik hidegen néztek az aranyszín szemekbe....egy pillantás volt az egész....viszont ez a röpke perc mély nyomott hagyott mindkettőjük lelkében....az egyikében a jól elrejtett félelem tombolt....a másikéban meg a felismerés...