-Talán többet kellene törödnöd a katonáiddal...Úram!
A keleti szamurájok ijedten összerezzentek, majd remegve letérdeltek, a vita köré gyűlt katonák engedelmesen álltak félre és az egyenruhás, fegyveres férfiak tömegéből kibontakozott, egy magas, karcsú, törékeny nő alakja.
Egy kissé értetlenül fordultam a hang irányába....a hang egy éjfekete szempárral azonosúlt, amik hidegen néztek szemeimbe....egy pillantás volt az egész....viszont ez a röpke perc elég volt ahhoz, hogy felébredjen lelkemben....a felismerés....
Tekintetünk pillanatokra újból összekapcsolódott és akkor már biztosan tudtam, hogy ugyanaz az éjfekete, dacos szempár néz vissza rám, mint azon a véráztatta éjszakán, az Észak-i palotában, biztos voltam benne....ő volt az....
Tekintetében most is forrt a vad gyűlölet és a fékezhetetlen harag....a pokol sötétjét véltem felfedezni szemeiben.....a pillanat hamar tovatűnt, a különös nő elfordította tekintetét és az embereit kezdte szemlélni....csak ekkor néztem meg jobban egész lényét....mélybordó tincsei most nem voltak kámzsa alá rejte, lófarokba kötve simult hátára fényes haja, porcelánfehér vállait eltakarták a durva vállvértek, csupán hófehér arca maradt szabadon....szemei szokatlanul nagyok voltak és kerekek, viszont a dús, hosszú, sötét szempillák vaddá tették tekintetét....arcán nyomát sem találtam érzékenységnek vagy ártatlanságnak, vad volt az arca is, akárcsak egész lénye, démonhoz illő....kemény vonásai szigorúvá tették arcát, megkeményítették jellemét. Ajkai teltek voltak és vérvörösek, ahogy beszélt kilátszottak hegyes szemfogai, hibátlan arcát mélylila méregcsíkok övezték....mint erejének jelképeként. Termete, nőkhöz nem illően magas volt és izmos, karcsú derekához úgyanúgy illet a kemény páncél, mint izmos lábaihoz a hakama.....de az összes páncél és férfi öltözet kevés volt ahhoz, hogy méretes kebleit elrejtse...
Olyan volt, mint maga a sátán, egész lényéből sugárzott valami, felfoghatatlan gonoszság, ami széppé és kívánatossá tette őt.
Katonái féltek tőle, éreztem, amint környezetem megtölti az elfojtott félelem szaga....a nő durván beszélt szamurájaival, szemében csak amúgy lángolt a düh.....de volt egy olyan sejtésem, hogy nem is a katonáira dühös.....
Kíváncsivá tett a lénye, megakartam ismerni ezt a különös nőt....hisz maga volt a sötét rejtély....ki ő? Mit akar? És miért tette, azt amit?
-Azt, hogy mennyit törődök velük...nem egy onnával fogom megosztani!-tudtam, hogy ezzel milyen hatást fogok elérni nála, tüstént megfordult és olyan gyűlölettel nézett rám, hogy biztos voltam abban, hogy hamarosan rám is támad...de provokálni akartam....megakartam tudni....milyen ő...valójában...
*
Kénytelen voltam oda menni, tudtam, hogy Sesshomaru nem kegyelmezne a katonáimnak, én meg nem akartam viszályt a háború kellős közepén...
Gondolatban már százszor is eljátszottam ezt a jelenetet, hogy mit fogok tenni, mondani mikor először szemtől-szemben találkozunk, igaz már volt alkalmam szembefutni vele, de akkor nem kellett beszélnem....csak menekülnöm....-viszont most, hogy már visszavonhatatlanul közel kerültem hozzá, lábaim remegni kezdtek és én úgy éreztem, hogy nem bírok tovább lépni....féltem...féltem attól, hogy elszúrom és felismer...féltem attól, hogy majd nem leszek képes visszatartani gyűlöletem és rárontok....rettegtem, hogy elárulom magam.
Ahogy elindultam a vitatkozó csoport felé, úgy vállt világossá elmémben, hogy lélekben még mindig nem készültem fel a találkozásra....viszont már nem volt visszaút....beléptem a körbe.
-Majd adok én nektek fizetséget, hamár a vezéretek nem tud fegyelemre tanítani titeket!-még elkaptam Sesshomaru útolsó szavait...és mintegy válaszként elszabadultak indulataim és meggondolás nélkül, rögtön rávágtam, hogy:
-Talán többet kellene törödnöd a katonáiddal...Úram!-ezzel elindítva a lavinát.
Ő tűstént felém fordult és szemeim mintha csak nem én irányítanám őket, rögtön az ő tekintetét keresték....az aranysárga szemek tükörként villantak meg előttem....a múltat láttam bennük és én megijedtem....egy röpke pillanatig végignéztem rajta....mintha csak az a hosszú 10 év, 10 napnak számítana, semmit nem változott, ugyanolyan fiatal és erőteljes taiyoukai volt, mint annyi évvel ezelőtt....talán azzal a különbséggel, hogy most sokkal ridegebb volt...megrettentem fagyos tekintetétől és arcának jéghideg vonásai teljesen megbénítottak...
Ő is, mintha csak felismert volna, feltűnően sokáig nézett rám, éreztem ahogy tekintetem keresi....de többé nem mertem ránézni.....katonáimra förmedtem rá, muszáj volt levezetnem a feszültséget.
Aztán rájöttem, hogy miért is nézett úgy meg....felismert....de nem Miwako Dozorira ismert, sem Seioubu Kagiravára....hanem apósa gyilkosát fedezte fel bennem....tudtam, hogy miért néz olyan furcsán,.....felismerte szemeimet...emlékszem, azon az éjszakán is mélyen a szemébe néztem, bár ne tettem volna....
Az elkövetkezendő néhány perc olyan volt, mint egy végére járó sakkjátszma, nem tudhattam mit lép ezek után, tudatja velem, hogy felismert és Dél helyett inkább egymás ellen fordulunk, vagy nem szól semmit, csupán enyhén utal rá, ismertem már annyira, hogy tudjam e két variáció közül, melyiket választja majd....meg sem lepet, mikor tovább folytatta vitánkat.
-Azt, hogy mennyit törődök velük...nem egy onnával fogom megosztani!-Igen ez ő volt, ugyanaz a nyárfagyasztó, félelmetesen mély hang, ugyanaz a vad érzéketlenség, megborzongtam szavaitól...fel sem fogtam, hogy mennyire megsértett....csupán hangjára reagáltam.
-Nem tűröm ezt a hangnemet Sesshomaru Nagyúr, még akkor sem, ha azok Nyugat hercegének meggondolatlan szavai!-hangom ugyanolyan hűvös és durva volt, mint az övé.
Mereven nézett végig rajtam majd szemöldökeit egy kissé összeráncolva közelebb lépett hozzám.
-Vigyázz a szádra onna....veled semmi dolgom, ne akard, hogy elbánjak veled!-hangneméből kihallatszott, hogy nem vicccel, de én sem voltam tréfás kedvembe.
- Velem senki nem mer így beszélni és aki ezt mégis megpróbálja, az halál fia!-azzal még mielőtt végiggondolhattam volna, hogy mit cselekszek kivontam katanám.
Természetesen erre az volt a válasza, hogy fel vette harci állását, annyira sem méltatott, hogy kardot ragadjon.
De még mielőtt igazán elhatalmasodtak volna az indulatok, egy ismerősen csengő hang verte fel a kínos csendet.
-Sesshomaru! Keikijoku-sama!Az ég szerelmére, hagyjátok egymást!-Tsukoiumaru volt az, falfehéren, aggódva verekedte át magát a feldúlt szamurájok tömegén, majd kamikáze módjára megállt köztünk.
Sesshomaru arca egy pillanatra furcsa fintorba torzult, majd újból végignézett rajtam. Rá kellett volna jönnöm, hogy bizony neki halvány fogalma sem volt arról, hogy én vagyok a Keletiek hadvezére.
Tsukoiumaru levegő után kapkodva, sebesen magyarázni kezdett:
-Sesshomaru...a hölgy itt... a Keleti területek sógunja, Keikijoku-sama...a szövetségesed!
Az inuyoukai megvetően vonta fel szemöldökeit majd lekezelő hangnemben megszólalt:
-Hogy ő?-mutatott felém szemeivel, hangjából kihalattszott, hogy mennyire megvet, ezt nem tűrhettem tovább.
-Igen, én! Talán van valami kifogása ellenem?-hangom indulatoktól volt terhes, dühösen markoltam katanám nyelét.
Nem válaszolt, nem is nézett többet rám, parancsot adott az azonnali indulásra, majd tovább állt.
Tsukoiumaru sajnálkozva fordult felém és bocsánatomat kérte, de szavai nem jutottak el fülemig....némán néztem a távolodó démon után és isten tudja mire gondolhattam, mikor halványan elmosolyodtam....Sesshomaru úgyanolyan törtető és makacs, mint amilyen régen volt....szegény Tsukoiumaru már negyedikszer hajlott és szörnyen szégyelnte magát unokatestvére viselkedéséért.....
- Nem érdemes a kuzinommal foglalkozni...ő mindig ilyen, tehát kérem ne vegye komolyan és bocsájson meg!
- Ez kedves öntől Tsukoiumaru-sama!-válaszoltam mosolyogva.-De az ön bocsánatkérését nem fogathatom el, hisz nem önnek kell bocsánatot kérnie!-azzal visszaindultam a táborba, nem volt vesztegetni való időnk....azonnal indulnunk kellett.
*
-Mégis, hogy képzeled....harcba szállnál a legfőbb szövetségesünkkel?-Tsukoiumaru teljesen kikelt a képéből, ízgatottan hadonászott beszéd közben.
Sesshomaru vadállat módjára rontott Tsukoiumarura, megrakadta a démon kimonójának nyakát és villogó szemekkel meredt rá.
-Miért nem mondtad már az elején, hogy a hadsereg élén egy nagyszájú asszony áll?-fakadt ki végül Sesshomaru is, lerítt róla, hogy nem kedveli szövetségesét.
-Nem tudtam, hogy ez...ennyire számít....különben meg nem akartam rossz hírt közölni az esküvőd előtt.-magyarázkodott a démon, majd kiszabadította magát rokona fogságából.-Most mit vagy úgy oda, nem mindegy, hogy milyen nemű, az a lényeg, hogy támogat!
Sesshomaru gyanakvó tekintettel nézte a távolban elhaladó titokzatos nőt....
-Ez az onna...nem tetszik nekem...nem bízok benne!-jelentette ki mikor Vadrózsa végleg eltűnt szemei elől.
-Ahhh, mintha ez újdonnság lenne, bízol te egyáltalán valakibe, Sesshomaru???-jegyezte meg Tsukoiu irónikusan, ő nem találta veszélyesnek Keikijokut.
-Mindent tudni akarok erről a nőről....próbálj kideríteni mindent, ami lehetséges....róla....hogy ki ő.....honnan jött, kik a szülei, mert van egy olyan érzésem, hogy nemesi vér csordogál az ereiben, tudni akarok mindent...hogyan vállt sógunná, miért nevezik Vadrózsának....szerezz információt az előéletéről, ki volt a mestere, hol tanult....hol nevelkedett, kik a rokonai és főleg azt tudd meg, hogy milyen kapcsolatban áll Seioubu Kagirawa hercegnővel....ha kell vallasd ki a katonáit...vess be minden lehetséges eszközt....-Sesshomaru egyre gyanakvóbbá vállt, tekintete nem sok jót sejtetett.
-Rendben, minden tőlem telhetőt megteszek...de megtudhatnám, hogy minek neked ez a sok információ...nős vagy....nem illik más asszonyok után loholnod!-a a fiatalabb kutyadémon még mindig humorosan kezelte a helyzetet.
Sesshomaru sejtelmesen nézett barátjára:
-Van egy olyan érzésem, hogy a a kisasszony rejtegett valamit....és ez az egész a Kagirawa-családdal....nagyon nem tetszik itt nekem valami....nézz utánna Seioubu hercegnőnek is....valami miatt nagyon gyanús nekem a Hime.
-Te tudod, te vagy a főnök!-adta be a derekát Tsukoiumaru.-De vigyázz, nehogy túlságosan megtetszeljen Vadrózsa....ne feledd otthon szerető feleség vár rád! Jut eszembe, milyen volt a nászéjszakád???
-Indulj a dolgodra, még mielőtt elfelejteném, hogy rokonok vagyunk!-üvöltött rá kuzinjára Sesshomaru.
Tsukoiu még egyszer, jólesően elnevette magát, azzal elvegyült a készülödő katonák tömegében.
*
Már azon az éjszakán volt egy olyan érzésem, hogy még látni fogom azt a nőt, de arra még álmomban sem gondoltam, hogy ebben a pozícióban....egy sógun....aki ráadásul egy onna.....és ne feledjük azt se ki, hogy őn Taygokumaru gyilkosa....
Dehát miért? Miért kellett megölnie az öreget? Mi haszna volt neki ebből? Nem értem....ha Északot akarná, akkor engem kellett volna megölnie....biztos vagyok benne, hogy tudta, Amaya a menyasszonyom....mi volt a célja? Vagy talán csak egy parancsot teljesített....mi van ha a hercegnő parancsa volt.....nem...Seioubu túl ostoba ehhez.....de akkor mi is történt? Még mindig nem értem, olyan ez a nő, mint egy labirintus, nem tudom kiismerni....
Egész álló nap ezen morfondíroztam és kezdtem felismerni a csapdát ebben az egész történetben....nem tudtam, hogy hogyan vagy miért de ez a szövetség nem sok jót sugallt....úgy éreztem, hogy az egész egy csapda, viszont nem tudtam a célt....sem az okot.
Keikijoku egész nap katonái közt járt-kelt, szigorúan ellenőrzött minden apró kis részletet....mindenki alázatos és engedelmes volt, szánalmas volt nézni, ahogy egy seregnyi férfi fejet hajt egy nő hatalma előtt.
Nem is tudom miért, de dühített ez a nő....mert folyton csak egyvalakire emlékeztetett, valakire akire semmiképp sem akartam emlékezni.....igaz....egyáltalán nem hasonlított rá, a jelleme, a külseje sem volt olyan, mint az övé....de mégis, mintha őt láttam volna..... szemei, azok a furcsa, fekete szemek....ahányszor elkaptam pillantását, mbindig úgy éreztem, hogy van egy másik énje....hogy valaki más lakozik benne....és bár nevetségesen hangzik de őt láttam benne, az ő mélyzöld szemei néztek vissza rám, feket tükrön keresztül....ezért utáltam ezt a nőt, az első perctől kezdve, hogy megláttam, utáltam és mindent megtettem volna azért, hogy ne kelljen többé látnom....el akartam törölni a földszínéről....tönkre akartam tenni majd könnyedén eltaposni.
Már az első perctől kezdve tudtam, hogy csábítással semmire nem megyek nála, ő nem olyan volt, mint a többi yasha, két lábbal, keményen állt a földön, holmi ócska csellel képtelenség lenne őt tőrbe csalni. Kihívást jelentett számomra ez a nő....szégyen még magamnak is bevallanom, de benne, méltó ellenfelemre akadtam....ebben a csatában viszont nekem volt előnyöm....tudtam, hogy titkol valamit....ami ha kiderülne rögtön összeomolna.....
Annyira a hatalmába kerített a leleplezés utánni vágy, hogy mire feleszméltem már a Keleti kastély egyik folyósóján álltam, úgyanúgy, mint ő Északon, talpig fekete köpenyben, kámzsával a fejemen.
Bőven volt időm, katonáim a Dél-i határnál állomásoztak, Keikijoku is ott volt, hisz embereit egy percre sem hagyta magukra, tehát ideális volt az idő a nyomozásra, biztos voltam benne, hogy ma nem tér vissza és rajta kívül nem hittem, hogy bárki is észrevehetne.
Elégedetten vettem tudomásul, hogy bár a Kelet-i királyi kastély sokkal gazdagabban van berendezve, az én kastélyom még mindig nagyobb és a Nyugat-i fővárosban, sokkal több a lakó....
Nem tetszett a palota, minden egyes folyósót, színes, illatos virágok díszítettek, amik csak amúgy ontották émelyítő aromájukat, irritálták orromat az erős illatok és megnehezítették szaglásom....nehezen éreztem meg az ő illa....szagát a sok bűzös virágtól...
De aztán rátaláltam....majdnem úgyanolyan erős volt, mint a többi virágé.....a vadrózsa és a liliom élénk aromáját azonosítottam be, ez az ő szaga volt....elindultam a szagot követve....aztán a II. Emelet egyik fuszumája mögött erősebbé vállt az illat....ez volt Keikijoku szobája....
Csak akkor fogtam fel igazán, hogy mit teszek, mikor már bent voltam.
-Mit csinálok? Azért jöttem el a háború pereméről, hogy fehérneműk és illatszerek között bizonyíték után keresgéljek? De mit is keresek valójában?
Elképzeltem újdonsült asszonyom arcát...milyen képet vágna ha ezt megtudná, de az iagazt megvallva egy cseppet sem érdekelt a reakciója....valahogy úgy voltam Amayával, mint egy púppal a hátamon...
Miután feltérképeztem a szobát rá kellett jönnöm, hogy itt bizony nehezen fogok illatszerek közt keresgélni....ez a szoba...olyan volt, mintha egy férfi lakna itt, csak a levegőben terjengő illa....szag, tanúskodott arról, hogy egy nő lakik ebben a szobában, viszont minden jel arra mutatott, hogy tulajdonosa már napok óta nem járt szobájában....
Egyszerű hely volt ez, méltó egy szamurájhoz, de méltatlan egy nemesi vérből származó onnához....minden díszítéstől mentes volt, a falak fehérek voltak, a futon ágyneműje durva lenvászon volt, a tatamik megsárgultak már a régiségtől. Egy futon, egy szekrény, egy szék és egy íróasztal.....ennyi volt az összes dísze a szobának.....
A szekrényt feltárva azt kellett tapasztalnom, hogy férfi haorikon és hakamákon kívül, na meg pár vasércből készült vérten kívül nem sok mindent találok...habár még azt sem tudtam, hogy mit keresek.....
Az íróasztal fiókjait feltárva....országügyekkel kapcsolatos iratokat találtam, na meg egy pár kurit és tőrt az egyik fiók alján....semmi oda nem illőt sem kaptam...
Útolsó próbálkozásként benyítottam a fürdőbe....nem is sejtettem, hogy itt fogom megtalálni azt amit keresek....a hatalmas fakád szélén, egy selyem yukata feküdt....ez volt az első női ruhadarab, amit ebben a szobában láttam....először észre sem vettem igazán, már éppen ki akartam menni, mikor megakadt a szemem valamin....kíváncsian léptem a kádhoz, majd felvettem a yukatát, a vörös kelme hátán a Kagirawa kamon díszelgett, két harcoló sárkány.....ekkor valami szöget ütött a fejemben.....mit keres itt a hercegnő ünnepi yukatája....és miért érzem rajta Keikijoku illa....szagát? Talán ő hordta volna.....dehát ez nem rá vall....de akkor mégis...mit keres itt Seioubu Kagirawa yukatája??
Még sokáig törtem volna a fejem ezen....de váratlanul ismerős aurát érzékeltem....aztán hallottam, amint valaki egyre jobban közeledik....a yakiból ítélve nem lehetett más, mint Keikijoku.....a fuszuma elhúzódott és az ördögi onna belépett....
-A francba, már csak ez hiányzott, hogy tudott ennyi idő alatt ide érni????
Nem volt vesztegetni való időm, ha nem akartam, hogy meglásson akkor mennem kellett, a szobába viszont nem mehettem ki.
Annyit tettem, hogy visszadobtam a yukatát, majd behúzódtam a söétítők mögé....de az ablakokat kinyítani már nem volt időm.....belépett....
Azt terveztem, hogy azonnal előrelépek és kérdőre vonom, de aztán mégsem tettem, nagyon fáradt lehetett már, hisz nem vett észre, sem yakimat sem szagomat nem érezte meg.
Arca fáradt volt és nyúzott, elnyomott néhány ásítást is miközben vizet engedett a nagy kádba.....ezentúl már biztos lehettem benne, hogy nem lát meg, hisz a nehéz gőz teljesen beborította a fürdőt és elfedte a szagomat.
Csalódottan vettem tudomásul, hogy bár nagyon nem úgy néz ki, a keletiek is haladnak a korral, legalábbis erre utalt a vízmelegítő szerkezet, amit csak azt hittem, hogyNyugaton használnak.
Mikor már jól teleengedte forró vízzel akkor vette a kád mellett sorakozó vödröket és azok tartalmát is beleöntötte, eközben fürdősót és illóolajokat öntött a vizbe.
Bevallom ezzel újabb csalódás ért, hisz azt hittem, hogy ez a nő valójában úgyanolyan, mint a többi, kényes és mindent megtesz a kényelemért....de nem...ez az onna más volt.....ő nem készítette el a szolgáival a fürdővízet, ahogy az álatlában szokott lenni, hanem őmaga csinált mindent.....
Érdekes módon számomra akkor kezdett meleg lenni, mikor lassú, szaggatott mozdulatokkal lecsatolta vértjeit és levetette haoriját....aztán kibújt csizmáiból és megszabadult hakamájától is.....
Aztán csak azt vettem észre, hogy anyaszült meztelenül áll előttem.....én meg a sötétítők mögül kukkolom....te jó ég, milyen megalázó egy helyzet....
Igaz, számomra mindennapi volt a meztelen női test látványa, viszont most valami furcsa forróság öntötte el testem és ágyékom, amint őt megláttam....
Akárhogy is próbáltam tárgyilagosan kezelni a helyzetet, nem tudtam megállani, hogy ne nézzem meg....hosszú, formás, izmos lábait, lapos hasát, méretes kebleit, kecses nyakát, hófehér, makulátlan bőrét.....és....
Nem....nem akartam úgy tekinteni rá, mint egy nőre, hiszen ez egy hárpia volt....de bárhogy is próbáltam, nem tudtam levenni szemeim tökéletes testéről.....szerencsére belemerült a vízbe, így már nem volt akkora a kísértés.....
Megvetette hátát a kád szélébe majd lehúnyta szemeit....azt hittem már el is alszik, mikor hirtelen felült és figyelőzni kezdett...tudtam....hogy annak ellenére, hpgy szinte képtelenség kiszimatolnia....észrevett.....
Nekem meg nem volt kedvem többé játszani ezt a macska-egér játékot, hát előléptem...
AJÁNLOM AZ OLDALT
