Borzalmas volt, illetve az elején még csak ijesztő, összerándultam mikor súlyos teste rám nehezedett, éreztem, hogy képtelen leszek mozdulni, szemeim, ide-oda kapkodtam megoldást keresve...de semmi nem jutott eszembe, tanácstalan voltam, na és persze kétségbeesett.
Most aztán nyakig benne voltam a slamasztikába, mostanra már elkönyveltem, hogy bizony Sesshomarura hiába várok, így magamnak kellett megfékeznem, Seharu, heves, féktelen vágyait.
Minden tagom sajgott a rám nehezedő súlytól, sebesült combom meg már szinte égett a fájdalomtól...hiába kapálóztam és tekergőztem karjai közt, azt, hogy leoldja kendőmet, semmiképp sem tudtam megakadályozni.
Aztán, mint derült égből villámcsapás jutott eszembe valami....
Már éppen az arcomat takaró fátyol után kapott volna, ha nem állítom meg és minden erőmet megfeszítve nem kerekedek föléje.
Szemeim megakadtak a futon melletti padlóba rögzített láncokon, amelyek végén vastag, erős vasból készült bilincsek lógtak, volt némi elképzelésem, hogy vajon mire is szolgálnak ezek a bilincsek, a szadista barom.
Elhatároztam, hogy ezeket a számára oly kívánatos kínzóeszközöket, saját javamra fordítom.
Azzal is tisztában voltam, hogy Seharu nem észjárásáról és okosságáról híres, sőt ilyen téren, mondhatni elég bunkó volt és ez most kapóra jött.
-Ne olyan hevesen Nagyúram!-suttogtam erőltetett mosollyal a fülébe.-Még hosszú az éjszaka...
A Nagyúrnak tetszett a dolog, hagyta hogy felüljek...végre a kezembe adta az irányítást.
-Lássuk....mit tudsz!-nyúlott el kényelmesen a futonon, amitől engem erős hányinger fogott el.
-Bízd csak rám a dolgot!-hajoltam fölé kuncogva.-Ígérem, felejthetetlen éjszakád lesz!
Nem ellenkezett és akkor sem tiltakozott mikor mindkét kezét megbilincseltem, tetszett neki, hogy én is úgyanolyan hentai vagyok, mint ő.
Mikor már mindkét keze bilincsben volt, én lassan, ráérősen felálltam majd eltűntem az egyik paraván mögött.
Jó helyen jártam, rögtön rábukkantam katanájára, elégedetten kaptam el, majd indultam vissza a megbilincselt Seharuhoz.
Látva a kezembe levő, éles katanát, végre a tigrisszellem arcáról is lefagyott, gúnyos mosolya és kétségbeesetten kezdte rángatni kezeit.
-Te szajha...mit merészelsz? Megparancsolom, hogy azonnal tedd le!-pattogott, de természetesen...hiába.
Végre rajtam volt a sor, hogy gúnyosan felnevessek.
-Nos Nagyúram, hol is tartottunk?-ültem rá hasára, vágyakozva torkához simítva a hideg pengét.
Egy pillanatig, mozdulatlanul ültem, úgy téve, mintha valamin nagyon törném a fejem, aztán irónikus hangnemben megszólaltam:
-Ja igen, eszembe is jutott, ott tartottunk, hogy most szépen levágom a fejed!-azzal egy kicsit erőteljesebben nyomtam nyakához a katanát.
Hősünk csak ekkor kezdett beijedni igazán, mikor az éles penge felsebezte a vékony bőrét és megjelent az első csepp vér.
-Ki vagy te? Mit akarsz tőlem?-hörrögte fuldokolva.
-Én vagyok a Halál és érted jöttem!-feleltem hűvösen...tudtam, hogy ezzel elérem a célom.
-Úgysem mered megtenni, a palota hemzseg a katonáimtól, csak egy kiálltásomba kerül és végeznek veled!-bizonygatta...de ez inkább tűnt kétségeesett kérlelésnek.
-Csak egy kiáltásodba kerül és halott vagy...hogy utánna mi történik azt te már úgysem láthatod....nem hiszed el...megmutassam?
-Várj...várj....-szóllt közbe ijedten, rá kellett jönnöm, hogy Seharu nem más, mint egy gyenge, félénk, könnyen befolyásolható, labilis szellemecske.-Kérj tőlem bármit, csak kérlek...ne ölj meg!
-Óh így már mindjárt más!-nevettem fel elégedetten.-Információt akarok....a kémeidről...
-Nincsenek kémeim!
-Hazudsz!-rivalltam rá, majd még jobban megnyomtam a kardját.
-Jól van...elmondom...egy van Nyugaton...de azt már gondolom tudod....és...és...egy van Keleten.
-Keleten?-hördültem fel hitetlenkedve.-Ki az? Kivele?
-Kazeneru tábornok!-suttogta Seharu, döbbenésemben egy kissé lazítottam a szorításon, mire ő megkönnyebülten felsóhajtott.
-Kazeneru? Az áruló!-sziszegtem dühödtem, habár sejtettem, hogy ellenem szövetkezik, dehogy az ellenséggel szövetkezzen? Be kellett látnom, hogy Kazeneru a legaljasabb démon, akivel valaha is találkoztam.
Annyira elgondolkodtam ezen, hogy észre sem vettem mire készül az a mocsok....csak egy hirtelen jövő, erős üést éreztem, atzán már a padlón találtam magam, dühödtem pillantottam fel, mikor megéreztem vérem ízét a számba.
Seharunak sikerült letörnie láncait és egy könnyed mozdulatával le is ütött magáról.
Hangosan nevetve állt fel és súrolta meg vérző nyakát.
-Bárki is legyél, ezzel az információval nem jutsz messzire...most meghalsz!-üvöltötte és még mielőtt lábra állhattam volna, copfomtól fogva elkapott és felhúzott magához.
Heves tiltakozásom is kevésnek bizonyult ahhoz, hogy megtudjam védeni álarcom, egyetlen mozdulatával tépte le fátylam, felfedezve arcomat.
Egy pillanatra még a levegő is megállt benne, amint megpillantott és látszólag felismert, elképzelésem sincs, hogy honnan.
-Vadrózsa, te?-kérdezte hitetlenül.
- Igen, én!-vágtam rá gyorsan és kapva az alkalmon kiszabadultam fogságából, sietve húztam ki hajtűjeimet és Seharu következő mozdulatára, válaszoltam.
Egy fordulat volt az egész, és a démon arcán, mély, hosszú vágás jelent meg....a hajtű végéről lecsöpögött a vér a padlóra.
Dühödten kapott arcához, és megpillantva véres újjait, egy hirtelen mozdulattal ismét megütött, lábam már túlságosan fájt így nem tudtam védekezni, háton csúszva landoltam az egyik sarokban....ő dühödten lábaimra ült és megszorítva nyakam folytogatni kezdett.
-Milyen kár, hogy meg kell hallnod, szívesen elszórakoztam volna még veled!-magyarázta elégedett mosollyal, miközben még jobban megszoírtotta nyakam.
Levegő után kapkodva, fuldokolva nyúltam másik hajtűn után, szemeim szikráztak és könnyeztek, éreztem, hogy nem bírom már sokáig.
Útolsó reményként, minden erőmet megfeszítve döftem bele vállába egyetlen fegyverem.
A csekélyke fájdalomra is felkiálltott és kapkodva elengedte nyakam.
Én köhögve és még mindig fuldokolva ültem fel, nagyon nehezen jutottam levegőhöz. Sebem felszakadt és újra vérzett...a tompa fájdalom megbénított, képtelen voltam mozdulni.
Ő, még mindig hajtűmmel vállába felegyenesedett, majd jobb kezét felemelve felkészült, hogy egy útolsó, végzetes csapást mérjen rám.
Karmai narancsszínben derengeni kezdtek, én meg lehúnytam szemeim, msot biztos voltam benne, hogy meghalok....már nem tudtam megvédeni magam...lassan, akárcsa egy lassított felvétel sújtottak le mérges karmai....én meg csak álltam...és vártam a biztos halálra...
*
A kutyaszellem egy villám sebességével ért újra vissza a kastélyba....egy pillanatra ért csak földet a hátsó udvarban, mélyen beszívta az éjszakai fagyos levegőt...aztán egy ugrással az egyik teraszon termett.
Érzem a vérének szagát, az ostoba, megsebesült. Hogy miért is kellett nekem idejönnöm? Argh...most már itt vagyok...
Seharu vérének szaga...áh szóval ő is megsebesült...ez érdekes...
Seharu lakosztálya...gondolhattam volna, volt annyira tudatlan és idejött...kíváncsi vagyok hogyan fog kimászni ebből...
Az ablak nyítva volt, a sötétítőket kifújta a szél és zászlóként himbálóztak a párkányon. A taiyoukai érdeklődve pillantott be a szobába. Csak egy mozzanatott csípett el, látta amint Vadrózsa sérülten a sarokban térdel...képtelenül arra, hogy megmozduljon és Seharu már lendíti is mérges karmait, hogy lecsapjon rá.
Jellemző. Nem tud kimászni ebből...az ostoba!-tette még hozzá azzal belépett a szobába.
*
Túlvilági fényesség világította be a szobát....beletörődve figyeltem, amint a tigrisszellem meglendíti karját és a csapás felém közeledik, aztán, mintha csak a képzelet játéka lett volna, egy aranysárga fénycsóvát pillantottam meg, amint elsöpri Seharut, akárcsak egy tollpihét....csodálkozva figyeltem, ahogy Dél Úra, elterül a padlón, akárcsak egy súlyos liszteszsák.
Aztán tekintetem az aranysárga fénnyalábra tévedt...ami mostanra már testet öltött és egy jéghideg, aranyszín tekintetben összpontosult.
Beszédre nyítottam ajkaim, de egyszerűen képtelen voltam megszólalni....csak ültem a földön...tehetetlenül és értetlenül és az előttem alló démont figyeltem.
Ő volt az, minden kétséget kizárva, ábrándok nélkül, teljes életnagyságban...
Furcsa, belülről fakadó érzés fogott el, torkom elszorult és olyan érzésem volt, hogy nem bírom ki és sírnom kell.
-Sesshomaru...-suttogtam magam elé...de nem mozdultam, egyikünk sem mozdult, én azért mert képtelen voltam, ő meg....talán a amegdöbbenéstől, hogy ilyen gyengének és elesettnek lát.
*
Muszáj volt tennem valamit, hisz az az ostoba nőszemély még képes és megöleti magát. Egyetlen mozdulatomba került és eltérítettem a csapást...Seharu, mint vártam el is terült eszméletlenül a földön.
Vadrózsa meg...nos hát...ő még mindig úgyanúgy ült....hátát a falnak támasztva, fáradtan lihegve...
Fogalmam sem volt, hogy miért tettem, azt amit. Valami belülről jövő, erős parancs ösztönzött arra, hogy ne hagyjam, hogy meghaljon. Talán nem is érte tettem, hanem az országért, háború van és minden erőre szükség van...ráadásul az a nő a szövetségesem...túl fontos...Nyugatnak.
Habár halvány jelét nem mutattam, de meglepett így látnom őt, ahogy kétségbeesetten rám néz...azokban a kibirhatatlan fekete szemekben, már nem láttam gyűlöletet, fátyolosan, talán könnyesen, hálásan csillogtak, a nézése más volt...az volt az érzésem, hogy nem is őt, hanem valaki mást látok. Már nem a mindig szigorú és kemény sógun nézett vissza rám, hanem egy kétségbeesett, gyenge nő...aki tekintetében, mozzanatában...hasonlított valakire...aki miatt én annyira gyűlöltem őt.
Ott ült, néhány méternyire előttem, sebesülten, hiányos öltözetben, rongyosan, de most pillantásom nem vonzotta tökéletes teste...csakis az arcát figyeltem...miközben egy kép villant fel szemeim előtt:
„-Mit sajnálsz?-suttogtam soha nem hallatott lágysággal.
-Mindent-hüppögte ő kétségbeesetten-Azt, ahogy viselkedtem veled...sajnálom...én félre ismertelek...elítéltelek...és...és...túl büszke...voltam...ahhoz...hogy...kimondjam, hogy....-itt egy kis szünetet tartott, lehúnyta szemeit, majd bátorságot véve magán ismét felnyítottam őket.-...hogy...én...szeretlek téged....Sesshomaru...teljes szívemből szeretlek...és ha...te most elveszed azt a nőt...akkor én abba belehalok....-szipogott, könnyeivel küszködött, szavai nyomán nagy csend maradt, válaszomat várta, de én nem tudtam megszólalni, megdöbbentett, az amit mondott, még soha, senki nem ragaszkodott így hozzám azelőtt, féltem megszólalni, mert nem tudtam mit mondhatnék...helyette inkább óvatosan letöröltem könnyeit és csak néztem, szótlanul, mintha nem hallottam volna az elhangzottakat.
-Én..csak...azt...akartam, hogy...tudd....de már...megyek...is....nem zavarok tovább!- motyogta félreértve a reakcióm, szomorúan fordult, meg, készen arra, hogy kisétáljon az életemből, örökre.
Ekkor döbbentem rá, hogy mit jelent ő nekem, nem hagyhattam, hogy elmenjen, mert tudtam, hogy nélküle én csak egy üres test vagyok, csak akkor élek ha ő mellettem van.
Mohón kaptam utánna és húztam vissza magamhoz....miközben szorosan átöleltem derekát.
Kérdően, könnyezve nézett fel rám: Nem engedtem el, átkaroltam derekát, majd figyeltem kócos haját, elkenődött festékjét....sírástól kipirosodott szemeit...rosszul felöltött ruháját...és egy mozdulatommal letöröltem a vörös rúzst ajkairól...
-Igen...tudom, hogy szörnyen nézek ki!-hüppögte válaszomra várva.
És ekkor olyas valamit tettem, ami egyáltalán nem volt jellemző rám, sem azelőtt, sem azután...rámosolyogtam....halvány mosolyomra felragyogott eddig szomorú tekintete...szinte lüktetett teste a boldogságtól, soha nem hittem, hogy ennyivel, ilyen boldoggá tudok tenni valakit.
Meglepetten nyította beszédre ajkait, mire én helyette mosolyogva megszólaltam:
-Tudod, még így is gyönyörű vagy...csupán nem akarom mégjobban elkenni a festéked!-és még mielőtt felfoghatta volna szavaim. szorosan magamhoz öleltem, majd szenvedélyesen megcsókoltam...akkor vállt számomra világossá, hogy mit is jelent nekem....Miwako...”
-Sesshomaru....-az emléket Vadrózsa űzte el, hangjával.
Nem tudom, hogy hogyan jutott ez eszembe...de ahogy ott ült...és engem nézett....Miwakóra emlékeztetett, ő is így nézett rám, azon az éjszakán.
Nem tudtam mit tenni, csak álltam és vártam, hogy megmozduljon, aztán nagy hjezen, fájdalmával küszködve felállt, sebesült lába csak úgy ontotta a vért, éreztem rajta, hogy hamarosan el fog ájulni.
*
Hosszas kínlódás után sikerült felállnom, ezzel egyidőben agyam is kitisztult és végre józanul gondolkodtam....
Seharura pillantva elfogott a szánalom, meg az aggodalom...nem tudhatja meg, hogy itt jártam, azzal mindent elrontana.
-Sesshomaru...segítenél?- fordultam a még mindig szótlanul álló démon felé.
Értette célzásom, undorodva nyalábolta fel Seharut és fektette az ágyra.
-Esztelenség lenne megölni...az őrök azonnal kifigyelnék...jobbha eltűnünk innen, míg nem késő!-magyarázta Sesshomaru és már indult volna az ablak felé.
-Várj...csak még valami!-fordultam vissza, majd kezem Seharu homlokára tettem és lehúnytam szemeim, elmormoltam egy egyszerű varázsigét majd teste zöldesen felderengett.
-Mit csináltál?-értetlenkedett az inuyoukai.
-Kitöröltem az emlékezetéből ezt az éjszakát, holnapra már semmire nem fog emlékezni.-magyaráztam majd sántítva felhúztam csizmáim.
-Hm...érdekes...
-Igen az, de van egy rossz hírem...most elfogok ájulni!-jelentettem ki nyugodtan...még akartam volna valamit mondani, de akkorra már megborult a világ és én a mély sötétségbe zuhantam.
Még láttam ahogy testem tehetetlenül zuhan a föld felé...utánna már nem éreztem semmit....
*
Pattogó tűz mellett ébredtem, álmosan nyítottam fel szemeim...pillantásom egy ismeretlen barlang mohás falára esett, fáradtan tekintettem ki a szabadba, a Hold még magasan járt....még mindig éjszaka volt...tehát nem aludhattam többet 1-2 óránál.
Nehézkesen mozdultam meg, majd fel akartam ülni, de valami megakadályozott mozdulatomba....
Csodálkozva néztem a testemre csavart fehér prémet, ami minden bizonnyal Sesshomaru tulajdona volt, meglepett, hogy magamon találom.
Aprócska neszem hallatán a barlang szájánál ő is megjelent, ezüstszínű haján megtört a Hold sápadt fénye.
Fázosan húztam magamra „takarómat” ültemben. Sesshomaru közömbös arccal nézett végig rajtam, majd leült velem szembe, a tűz mellé.
-Hogy találtál rám?-szólaltam meg végre, még mindig álmosan.
-Nem volt nehéz, a véred bűzét kilóméterekről érezni lehetett!-felelte flegmán.
-Megmentetted az életem...hálás vagyok neked!-jelentettem ki őszintén.
A taiyoukai nem nézett rám, továbbra is a tűz játékát figyelte.
-Nem érted tettem, hanem az országért...nem jött volna jól egy sógun halála, háború idején!-magyarázta a szokásos rideg hangnemben.
Egyáltalán nem lepett meg válasza, különben is, őt ismerve ha értem tette volna, sem vallotta volna be, ahhoz ő túl büszke volt.
-Áh...értem! Akkor is köszönöm!-motyogtam egy kissé csalódottan.-De megtudhatnám, hogy miért hoztál ide?
-Hála az ostobaságodnak mindenütt hemzsegnek Seharu emberei...-felelte csípősen.
-Vagy úgy...akkor talán nem kellett volna utánnam jönnöd, megmondtam, hogy aki éjfélkor nem lesz ott arra...
-Talán nem kellett volna hívnod!-fojtotta belém a szót dühösen.
-Én hívtalak? Azt kötve hiszem!-színleltem ártatlanul.-Előfordulhat, hogy képzelődtél, különben is....mióta érdekel téged az én hívásom?
-Egyáltalán nem érdekel! Elegem van belőled!-állt fel dühösen és elindult a barlang szája felé.
-Most meg hová mész?-kiálltottam utánna.
-Semmi közöd hozzá...
-Menj csak, te ostoba, beképzelt, pökhendi démon....és kívánom, hogy fulladj meg!-ordibáltam utánna, azzal sem törődve, hogy bárki meghallhat, rettentően feldühített, egyszerűen nem tudtam kiigazodni rajta.
-Ne merj velem ilyen hangon beszélni...onna!-fordult vissza fenyegetően morogva.
-Mert különben mi lesz...baka?-álltam én is fel csípőre tett kézzel.
-Lehet, hogy Seharu bedőlt az erkölcstelen csábításodnak...de én nem fogok!
Nos igen, ez volt az útolsó csepp a pohárba, villámgyorsan mellette teremtem, készen arra, hogy egy gyors mozdulattal képen törölöm, de félúton elkapta csuklómat.
-Nem vagy elég gyors!-felelte elégedetten.
-Nem? Majd meglássuk!-ordibáltam és másik kezem is feléje indítottam.
Dühödten kapott karjaim után és csavarta őket hátra, engem meg durván magához rántott. Tajtékzott a dühtől, ahogy vörösen villogó szemeit rám meresztette...én meg kapálózva, morogva meredtem rá.
-Most már aztán nagyon elegem van belőled! Elegem van a fülsüketítő hangodból, az utálatos tekintetedből, a beképzelt modordból, a yashákhoz nem illő viselkedésedből...nyakig vagyok az ócska kis játékaiddal....egyáltalán, hogy mersz így beszélni velem? Hogy mersz hozzám ütni? Van fogalmad arról, hogy ki vagyok?
Bármikor könnyen végezhetnék veled...
Elégedetten tapasztaltam, hogy sikerült kihoznom a béketűrésből, hangja már szinte állati volt, ahogy durván rángatva, üvöltött.
-Erődet és hatalmadat nem vonom kétségbe...tudom ki vagy, Nyugat hercege Sesshomaru, hidd el, hogy én is úgyanannyira gyűlöllek, mint te engem, meglehet, hogy talán jobban is.... és már várom az alkalmat, hogy végre megöljelek...ha majd vége lesz a háborúnak a mi csatánkra is sor kerül, ebben biztos lehetsz....de addig is, mindent megteszek, azért, hogy pokollá tegyem az életed....mert megérdemled....
Büszkén, gúnyos mosollyal néztem fel dühösen fénylő szemeibe...imádtam vele ezt csinálni, imádtam vele játszani...
-Hidd el, én is ezen fáradozom....Keikijoku....-suttogta úgyanolyan gúnyosan a fülembe.- A halálod, úgy túl egyszerű lett volna...nem fogod ilyen könnyen megúszni...én fogok végezni veled...senki más nem vehet el tőlem!- hangjával üveget lehetett volna vágni, kirázott a hideg ahogy arca a sajátomhoz ért....
Monológja befejeztével lehajolt és csókot nyomott meztelen vállamra és én mindezt szótlanul tűrtem....ahogy megéreztem forró ajkait vállamon hideg bizsergés járta át testem, és az elhangzottak ellenére, mindennél jobban vágytam a folytatásra....
-Gyűlöllek!-suttogtam magam elé.-Gyűlöllek...de mégis úgyanúgy kívánlak...mint ahogy te...engem!
Jegesen felnevetett, majd egy lassú mozdulattal kismította tincseimet nyakamból.
-Látod...ebben az egyben...egyett értünk!-suttogta újból a fülembe, majd lágyan megharapta azt, a csekélyke fájdalomra újból összerezzentem, egyre kevésbé tudtam józanul gondolkodni.
Halkan felsóhajtottam, mikor megéreztem kezeit derekamon, amint lassan, szaggatottan felfele kúszva letolják köpenyem vállaimról....a könnyű anyag susogva zuhant a mohás földre.
Ismét úgyanaz a vágy kerített hatalmába, mint akkor...ott a fürdőben...nem tudtam gondolkodni...ilyenkor agyam kikapcsolt és minden testrészemmel az érintését élveztem....egyre gyorsabban vettem a levegőt....ő meg kényelmesen játszott az idegeimmel.
-Lássuk...mennyit bírsz ki Keikijoku....-Sessomaru hangja mélyebb volt a szokásosnál...és talán egy kissé rekedt is.
-Többet....mint gondolnád!-feleltem sóhajtozva miközben kezeim felfutottak vállaira....lecsatolva a nehéz vérteket.
Úgyanolyan lassan....gépies mozdulatokkal oldottam ki haoriját majd lehúztam róla, felfedve, meztelen, tökéletes felsőtestét.
Lenyűgöztek a kidolgozott, feszülő izmok, vágyakozva húztam végig újjaimat rajtuk...
Ő eközben nyakamat szívogatta és bonyolult öltözékem kioldásán fáradozott.
Ajkaink keresték egymást...de nem értek össze....
Nyakába haraptam, játékosan majd újból elhúzódva beletúrtam dús, ezüstfényű hajába, időközben leoldódott rólam minden fajta ruhanemű és most már teljesen meztelenül álltam előtte.
Felsóhajtott meztelen testem látványától....én meg megkapaszkodva széles vállaiba megöleltem őt. Ahogy melleim....forró felsőtestéhez értek azonnal kirázta a hideg és még jobban magához vont....továbbra is játszadozott velem...mondhatni játszottunk egymással....túlfeszítve a másik idegeit....felmérve a másik türelmét....
Nekidöntött a hideg falnak, majd ajkaival melleimet kezdte kényeztetni, sóhajtozva tűrtem, hogy egyre jobban megőrjítsen, ezzel az idegtépő játszmával.
Eszembe jutott első szeretkezésünk emléke....emlékszem...akkor milyen szégyenlős voltam...mára a szégyent régen levetkőztem...abból a régi lányból nem maradt semmi, a felperzselő szenvedélyen kívül, amit mindig is Sesshomaru iránt tápláltam.
Az őszvégi fagyos éjszakát éreztem bőrömön, átjárt a hideg és egyre szorosabban simultam Sesshomaru forró testéhez csakhogy ne fázzak annyira.....
A youkai idegtépő lassúsággal, minden egyes percet kiélvezve barangolta be testem....én meg már egyre kevésbé tudtam magamban tartani vágyam...ölem bizseregve vágyott érintésére....mint ahogy testem is kívánta közelségét. De nem adhattam fel...nem hagyhattam, hogy ő nyerjen....gyors mozdulattal kaptam övéhez és oldottam meg....ekkor ő hirtelen elkapta a kezem, és lefogva csúklómat, karom, közvetlen a fejem mellé nyomta....a hideg kőfalnak....mondani akartam valamit, de nem hagyta, hogy kimondjam...heves szenvedéllyel kapott ajkaim után megízlelve azokat majd nyelve akadálytalanul hatolt be számba...
Csókunk vad, türelmetlen tánca, volt az árulója annak, hogy mennyire is vágyunk már egymásra.
Nyelveink, gyors , féktelen táncot jártak, hegyes szemfogaink időnként összekoccantak....átkaroltam nyakát és még közelebb vontam magamhoz....annyira, hogy ne tudja elengedni ajkaimat.
Egyre többször kijött rajtam a libabőr, fázosan csimpaszkodtam rá, lábaimmal átkarolva csípőjét.
Ő segítség képpen feljebb tolt magán, nem is sejtve, hogy csapdába kerülhet. A hideg fal,ami keményen nyomódott hátamhoz kellemetlen érzést nyújtott számomra, ezért mikor levegőnk fogytával szét válltunk , én megfeszítve lábaim, fennebb emelkedtem ölébe, majd mikor újból rabul ejtette ajkaim, újból visszacsúsztam vele egy szintre.
A testem keltette aprócska mozgás....és az időközönként összesimuló csípőnk, olyan hatást keltettek, amilyek kifejezetten az én előnyömet szolgálták, minden ilyen mozdulatomnál halkan felsóhajtott és megpróbált elhúzódni, persze esélye sem volt.
Mikor már sokadjára csúsztam vissza csípőjére, nem kerülte el figyelmem a vágy, ami már tűzként éget a démonban. Még a vastag hakamán keresztül is éreztem Sesshomaru, kemény férfiasságát....ez az érzés engem is feltűzelt, egyre kevésbé tudtam feladatomra koncentrálni.
Nyerésre álltam, a taiyoukai megelégelte játszmámat, türelmetlen heveséggel kapott fel ölébe majd pár lépést hátrált a faltól.
Hamarosan megéreztem a hátamhoz simuló prémet, ami a barlang hideg földjén feküdt...mi meg most már rajta...
Sesshomaru valószínüleg rájött tervemre és még időközben megakadályozta, hogy megvalósítsam.
Lefektetett, majd mellém feküdt....a prém túl kicsi volt kettőnknek így neki már csak a hideg föld jutott.
Jólesően húnytam le szemeim mikor újból megéreztem kényeztető ajkait testemen...végigcsókolta kebleim...majd hasam....egyre lejjeb csúszva....időközben lábaim óvatosan széthúzta....majd még mielőtt feleszmélhettem volna közéjük térdelt.
Hangosan felnyögtem, amikor megéreztem ajkait csiklómon....fejem elfordítottam és karmaim végighúztam a barlang hideg kövén.
Megpróbáltam elfordulni...de cselekedetem merőben megakadályozták térdei....nem volt más választásom, nyögve, sóhajtozva tűrtem nyelvének kínzóan jó játékát....
Kétségbeesetten tapasztaltam, hogy már csak pillanatok választanak el a beteljesüléstől....riadtan húztam fel magamhoz, majd ajkaimmal rabul ejtettem sajátjait.
Most rajtam volt a sor...nekem kellett lépnem....vágyakozva simítottam végig, izmos hátát, követve gerincének ívelt vonalát, majd testünk közt óvatosan becsúszva leoldottam övét.
Nem néztem rá, féltem, hogy elárulom magam, helyette inkább újból magamhoz szorítottam, majd lábaimmal átkarolva derekát, megemeltem csípőmet és erősen az övéhez nyomtam.
Hangosan felnyögött....kijátszottam az útolsó kártyám...és úgy néz ki, hogy nyertem, türelmetlenül kapott hakamájához, készen arra, hogy megszabaduljon, az útolsó mindent eldöntő ruhadarbtól, erre vártam....egy gyors fordulattal föléje kerekedtem, majd még mindig zihálva, vágytól rekedt hangon megszólaltam:
-Többet kibírok, mint te...Nagyúram....a játéknak vége...és én nyertem!
Testem megremegett....a vágy, hogy végre az övé legyek, egyre jobban kínozta testem, ahogy lemásztam róla, hogy ruháim után nézek rettentő hiányérzetem támadt, amit valószínüleg ő is észrevett...vagy talán ő is úgyanígy érzett.
Még mielőtt végleg eltávolodhattam volna elkapta karomat, majd veszett heveséggel visszahúztott magára. Olyan közel kerültem hozzá, hogy orrunk szinte összeért, az elbűvölő aranysárga tekintetben már nem láttam a szokásos rideg, közömbösséget, msot tűzként lángolt bennük a vad szenvedély.
Mindketten ziháltunk, ahogy újból egymásra néztünk, ő egy kicsit megemelkedett és olyan közle hajolt arcomhoz, hogy valósággal a számba súgta:
-Nem hinném....-suttogta a számba majd újból megcsókolt.
Elegem lett ebből a kínzó, gyötrő játékból, ami mindkettőnket lassan megőrjít....nem ellenkeztem, sőt úgyanolyan szenvedéllyel csókoltam vissza és hagytam, hogy újra hátamra fordítson. Ismét fölém tornyosult, de most már nem kínzott tovább, határozott mozdulattal szabadult meg nadrágjától, majd teljesen rém nehezedett.
-Azt hiszem mára már eleget kínoztál!-suttogta a fülembe miközben mégjobban szétfeszítette lábaimat.
Válasz helyett halkan felnyögtem, majd tekintetem rá emeltem....percekig nem mozdultunk, csak a másikat figyeltük, szótalnul, csendes nyugalommal...mindketten tudtuk, hogy most mit akarunk igazán....
-Ki vagy te, Keikijoku?-szólalt meg még mindig zihálva.
-Én vagyok Kelet...és Kelet a tiéd...de csak egy éjszakára!- majd egy kissé felemelkedve szájon csókoltam, lágyan és gyengéden, úgy, mint még soha azelőtt.
Megadóan sóhajtott, majd nyakamra lehelt egy gyengéd csókot....miközben alig láthatóan megemelte csípőjét és egy gyors mozdulattal belém hatolt.
Mindketten összerándultunk...kellemes bizsergés járta át ölem, amint megéreztem méretes férfiasságát magamban....ismét egymásra néztünk....majd mikor újjaim felfuttak arcán....beletemetkezve hosszú, fényes hajába, ő is elkezdte, lassú ritmusos mozgását.
Soha nem hittem, hogy még egyszer ezt fogom érezni, így, itt vele....jólesően, halkan nyögdécselve kapaszkodtam meg vállaiba, miközben ajkaink időnként vadul összesimultak.
Már nem fáztam, helyette a forró verejték lett úrrá testemen, egyre hangosabban kiálltottam fel....míg végül már ő sem tudta visszatartani élvezetének hangjait.
AJÁNLOM AZ OLDALT
