Az égbolton sötét felhők gyülekeztek.
- Sango, muszáj megállnunk? Biztos, hogy Kirara nem bírná?- Kagome idegesen próbálta túlordítani a mennydörgést.
- Kagome!- Sango dühösen próbált hátra fordulni,- Még egy farkas is elbújik ebben az időben. Mi van akkor, ha Shippou-t lesodorja a szél? Soha nem találjuk meg!
Azzal Sango finoman lefelé írányította a hatalmas macskát. Kirara lefékezett, majd könnyeden lehuppant a földre, de valahogy nem akart megállni. Egy tisztáson landoltak, és körülöttük fák voltak, és egy barlang.
- Mi baj? Kirara állj meg!- Sango próbálta megőrizni higgadtságát, de nem igazán jött össze.
Ám a várt hatás elmaradt. Kirara elkezdett futni, méghozzá be, az erdőbe. Kagome kérdőn nézett Sangora, aki szintén nem tudta, mi lehet a macskával. Pár perc múlva Kirara mégiscsak megállt, majd megrázta magát, jelezve, hogy most már leszállhatnak. Shippouval a karjai között Kagome szállt le elsőként, Majd Sango is lepattant, és roszallóan nézett Kirarára, aki most összement picivé.
- Elárulnád, hogy ezt minek kellett? Ha nem viselkedsz jól, otthagylak Kaedénél!- fenyegette, majd bocsánatkérően nézett Kagoméra- Sajnálom, ő se akarta. Azt hiszem legalábbis.
- Várj, Kirara csak meg akart védeni minket.
- Mi?- Sango szemöldöke felszaladt.
- Tudod még az iskolámban tanultam, hogy ha vihar közeleg, soha ne maradjunk szabad területen.- Kagome gyorsan megcirógatta Kirarát- Ő csak aggódik miattunk. Igaz?
Erre egy helyeslő morgás hallatszott. De alig tartott egy másodpercig, mert Kirara hirtelen a barlang felé fordult és elkezdett befelé futni. Sango türelmetlenül sóhajtott.
- Gyere Kagome, menjünk utána- intett fejével a barlang tátongó szája felé. Shippou lassan ébredezni kezdett. Majd mikor már teljesen éber volt, talpra ugrott és felvisított:
- Kagome!
- Mi a baj Shippou?- Kagome érdeklődve fordult a kis róka szellem felé.
- Odabent- Shippou befelé mutogatott- ott több szellem is van. Ne menjünk be! Kérlek Kagome maradjunk.
- Nem. Téged se hagynánk benn. Kirarát is szeretjük. Mi senkit sem fogunk cserbenhagyni. Most pedig indulj!
Shippou reszketve lépett be, majd hátrafordult.
- Gyertek már.
- Megyünk, megyünk.
És ezzel megindult a kiscsapat be a barlang gyomrába. Hirtelen kitört a vihar. Lehetett hallani, még a barlangból is, hogyan zuhog az eső. Kagome megtorpant.
- Mi a baj?- Sango ijedten futott Kagoméhez.
- Nem tudom. Ékkőszilánkok érzek, de rengeteget. És még valamit.
- Mit? Kagome ugye tényleg jó vagy?
- Jól vagyok. Csak… az ékkőszilánkok egytől-egyig…mind…gonoszsággal vannak szennyezve- és Kagome szeméből kicsordult egy könnycsepp. – Elkéstünk. Az ékkő nagyobbik része itt lehet. És teljesen gonosz. Nem hiszem, hogy sikerül megtisztítani. Sango, mit tegyünk?
Sango elgondolkodott. A becsület, vagy a társai és a saját élete.
- Bemegyek. Ti pedig elmentek.
Kagome elszörnyedve nézett.
- Hogy képzeled, hogy itt hagyunk? Nem. Mind bemegyünk. Ugye Shippou, te is jössz?
- Hááát- a kis rókaszellem ódzkodva bólintott egy aprót, jelezve, hogy hajlandó folytatni furcsa útjukat.
Sango sóhajtott egy nagyot, majd megfordult és elindult. Kagome gyorsan utána indult, és Shippou is elkezdte kapkodni a lábát. Óráknak tűnő percek múlva egy hatalmas kapuhoz értek. Bentről nevetés hallatszott. De nem az a kedves fajta, hanem ördögi, gonosz kacaj. Kagome nyelt egy nagyot. Némán telek a percek, majd Sango megszólalt:
- Na bemegyünk?
- Attól tartok, muszáj lesz. Szerencsére van nálam pár köpeny, ezekkel nem leszünk annyira feltűnők- azzal odadobott egy köpenyt Sangonak, majd a saját vállára is felkanyarított egyet. Aztán gondterhelten Shippoura nézett, hisz elfogytak a köpenyek. Ám a kis róka csak kacsintott, majd átlátszóvá vált.
- Mindig meglepsz!- Sango mosolyogva nézett arrafelé, ahol Shippout sejtette. Majd elkomolyodott, és kinyitotta a kaput. Mázlijuk volt, mert senki nem figyelt fel rájuk. Zavartan köröztek a „vendégek” között, amikor egy alak megkocogtatta a poharát, és ennek következtében a társaság elnémult. Kagome majdnem elájult, amikor meglátta, ki emelkedik szóra.
- Mélyen tisztelt vendégek! Azért jöttetek ide, mert egy fontos gyűlést kell megtartanunk, melynek fő témája a Szentlélek ékköve, és annak..khm- köszörülte hangját Sesshoumaru- gazdája. Mint ti is tudjátok, Kagome, a saját világából származó kis halandó- lenézően ejtette ki a nevét,- sokunknak komoly gondot okozott.
Erre helyeslő morgás volt a válasz. Kagome szörnyülködve nézett körbe.” Lehetséges lenne, hogy ennyi gondot okoztam?” Gondolkodott magában. És ekkor újra Sesshoumaru hangja hallatszott a tömeg felől.
- Csakhogy fülünkbe jutott a korcs Naraku ötlete, miszerint megtartja a kis haladót, mivel csak ő tud bánni a Szent ékkővel. De szerintem egyszerűbb, ha megöljük. Elvégre csak a félszellemeknek van szükségük ilyesféle varázsra. Mi, tisztavérűek kellően erősek vagyunk az ékkő nélkül is.
Ekkor mindenki elkezdett nevetni. Kagome keserűen mosolygott.
- Nyugalom-csattant megint Sesshoumaru hangja (ő nem nevetett, még csak el se mosolyodott)- most az a fontos, hogy megöljük a boszorkányt! Ezennel kihirdetem, hogy aki megöli a lányt és a barátjait megöli, megkapja Nyugat felét!
Szavait csend követte. Majd hirtelen mindenki felkiáltott:
- Én biztosan megölöm!- szinte az összes szellem elhatározta, megölik a lányt. Sesshoumaru elégedetten elvigyorodott, majd újból megszólalt:
- Ezzel végeztem! Igyatok és egyetek, míg tehetitek!- ezzel megfordult, és eltűnt egy másik ajtó mögött. Kagome karját hirtelen valami láthatatlan erő kezdte húzni az ajtó felé. De ő csak megrázta a fejét, és megpróbált megállni, de nem sikerült. Ekkor Sango elkapta őt, és a kijárat felé rángatta. Ám ekkor Kagome elrántotta a kezét, megrázta a fejét, és elindult a másik ajtó felé. Sango megpróbálta elkapni, de túl késő volt. Kagome bejutott a szobába, ahol Sesshoumaru ült.
- Nahát-nahát, csak nem Kagome?- kérdezte hidegen.
- De, és meg is ölhetsz. Csak arra kérlek, a barátaimat ne öld meg- Kagome könyörögve nézett a szellem felé. De tőle hiába várt meghatódást.
- He-he, jó vicc. Ne hidd, hogy elrontom a kint várakozók örömét, és amúgy sem akarom megkímélni a társaid életét. Most pedig takarodj. És vidd a kis rókát is.
Azzal odadobta Shippout, mint egy darab rongyot, Kagome lába elé. Ő gyorsan felkapta, majd hátrálva elindult az ajtó felé.
- Ne ott! Menj azon-és rámutatott egy furcsa kapura, ami lefelé nyílt.
- De Sango még bent van.
- Ezen is segíthetünk- azzal megrántotta az ujját, és Sango hirtelen ott termett. Kérdőn körbe-fordult, majd mikor meglátta Sesshoumarut, előrántotta a Csonttörőt.
- Na-na-na!- szólt Sesshoumaru- talán megtámadod a kis barátnőd megmentőjét? Most pedig takarodjatok, mielőtt meggondolom magam.
Kagome gyorsan elindult, és Sango is követte. Beugrottak a kapuba, majd több percig zuhantak. Amikor földet értek, Kagome feljajdult.
- Aúú, hol vagyunk egyátalán?- kérdezte, miközben idegesen körbe tenkintett. Aztán észrevette, hogy Sango nem mozdul.
- Sango! Hallasz? Sango- teljesen kétségbeesett- Sango, ne!!!!!!!!!!!
Aztán azt is észrevette, hogy Shippou sincs magánál. Hirtelen annyira egyedül érezte magát. Sírni kezdett, majd ő is elvágódott a földön. De még mielőtt teljesen elvesztette volna eszméletét, meglátott egy piros kimonót.
- Inuyasha- suttogta, majd elájult.