Kagome kérdőn pislantott körbe. Hol vagyok? Kérdezte magában, majd megpróbált felülni. Ám ekkor egy erős kar könnyeden visszanyomta az ágyába.
- Nyugalom kicsim! Itthon vagy- mosolygott Mrs. Higurashi, majd átölte lányát.
- Anya, hogy-hogy itt vagyok? Miért nem a múltban?
- Milyen múlt?- Kagomét nyugtalanította anyja kérdése.
- Hát a múlt! Tudod, a Csontevő kúttal át tudok menni a múltba…- magyarázta tülrelmetlenül.
- Biztos beverted a fejed,-kacarászott zavartan az anyja, majd a telefonhoz kapott- hívom is az orvosod!
- Anya mi történt, mondd már el!- Kagome egyre jobban összezavarodott.
- Kicsim, én tulajdonképpen nem láttam-próbált kitérni a válaszadás elől, de aztán rászánta magát- Elütött egy autó, és kómába estél.
- MI?- Kagome teljesen megdöbbent.
- Sajnálom - motyogta anyja zavartan, majd elmosolyodott- Hojo sokszor járt itt, míg nem ébredtél fel. Rendes fiú, 2 évig folyamatosan járt ide, és ült az ágyadnál.
- Anya- Kagome kérdőn sandított anyjára- azt mondtad 2 év?
- Jaj, kicsim nagyon sajnálom- ölelte meg megint anyja, majd egy kicsit eltartotta magától-, de már egy hete ébredezel.
- Ha ezzel meg akartál nyugtatni, akkor nem sikerült!- Kagome hangja megkeményedett- Most menj ki, kérlek. Gondolokodni szeretnék.
Mrs. Higurashi egy aprót bólintott, majd hátrálva elhagyta a szobát. Kagome ekkor felzokogott. Persze csak visszafogottan, de annál fájdalmasabban. Teljesen meg volt rémülve. Hisz akkor csak álom volt? Kagome erre a gondolatra teljesen összeomlott, és elhatározta, ő innen többet nem mozdul. Kopogtattak, mire ő letörölte a könnyeit, és szólt, hogy szabad. Ekkor Souta rohant be, és átölelte nővérét, majd megszólalt:
- Kagome annyira hiányoztál!
- De hát végig itt voltam- mutatott Kagome keserűen körbe.
- Nem egészen,- Souta lehajtotta a fejét- 1 évig a kórházban voltál. Jól kifogtál az orvosokkal. Olyan volt mintha csak aludnál, de semmi nem ébresztett fel.
- Tényleg?- Kagomét hirtelen furcsa érzés fogta el.- Kimegyünk a Szentfához?
- Aha- bólintott Souta, majd segített felállni nővérének.
Kagome felvette a köntösét, majd elindultak le a lépcsőn. Mikor Kagome tüdeje tiszta levegőt érzett, hirtelen megnyugodott. Ám mikor meglátta a Szentfát, hirtelen Inuyasha képe rémlett fel előtte. Megfordult, és elkezdett futni a kút felé. Még hallotta, amit Souta kiabált:
- Kérlek ne! Maradj velem!
Kagome mielőtt beugrott volna, egy kicsit megállt. Elkezdte gyártani a kifogást, ha mégis csak anyjának van igaza, és nem jut át a múltba. Kicsit félve ugrott be. Azonban mikor földet ért, nem ütötte meg magát, csak a szemei pattantak fel.

Kagome megpróbált felülni, de ekkor fájdalom hasított vállába. A fájdalomtól újra visszahanyatlott a fűre.
- A fű!- kiáltotta, majd kedvesen megcirógatta azt. Tehát nem a múlt volt az álom, hanem az, hogy elütötték. Mégegyszer megpróbált felülni. Ekkor egy selymes bundát érzett kezei között. Arra támaszkodva nagy nehezen felült. Mikor körbetekintett minden eszébe jutott. Az is, hogy Sango és Shippou is elájult, és hogy Kirara elveszett. Ekkor lenézett, és felsikított. Egy nagy fehér kutyába kapaszkodott.
- Ki vagy te?- kérdezte idegesen, majd elengedte a bundát.
- Azt sajnos nem mondhatom meg. Csak annyit árulhatok el, amennyit Ők megengedtek.
- Kik?- vágott közbe Kagome.
A hatalmas kutya zavartalanul folytatta mondandóját, mint aki meg se hallotta Kagomét:
- Ugyanis velem üzennek neked,- és itt kérdőn pillantott a lányra,- mondhatom?
Kagome csak bólintott egy aprót, ugyanis az előbbi izgalmak elvették erejét.
- „Ki kell tartanod! A világnak szüksége van rád, és nekünk is. A jövőben is segítünk majd neked, mert a helyzet kezd súlyossá válni. Most mentsd meg a barátaidat, mert ezt a próbát nélkülük nem fogod tudni teljesíteni. Mi itt leszünk veled, de rólunk nem beszélhetsz senkivel. És még egy apró segítség lesz Takura, a farkaskutya.” Nos ennyi,- fejezte be monológját a hatalmas fehér kutya.
- Te vagy Takura, igaz?
- Igen,- bólintott a kutya, majd leheveredett Kagome mellé.
- Milyen helyzet kezd súlyossá válni?- kérdezte a lány, elmerülve az előbb hallottakban.
- Szerintem sejted a válaszomat- hunyorított pajkosan Takura.
- Nem mondod meg…- Kagome továbbra se mozdult, csak nézett a távolba. Merengéséből Takura megkomolyodott hangja miatt eszmélt fel.
- Most mit akarsz tenni?- Takura már egyátalán nem mosolygott, sőt kicsit dühösen is nézett a lányra.- Itt akarsz ülni, és gondolkodni, vagy teszel is valamit?
Kagome kérdőn nézett a hatalmas kutyára, majd elgondolkodva bólintott.
- De mégis hogy menthetném meg őket,- bökött fejével Sangoék felé-, mikor azt se tudom, mi bajuk?
- Ebben segíthetek. Megmérgeztek titeket egy olyan szerrel, mely hatására mély álomba zuhantok, és a legnagyobb félelmetek megvalósult. Neked, lévén, hogy a legnagyobb hatalmú miko leszármazottja vagy, sikerült magadtól rájönni arra, hogy ez nem a valóság. Ám félek, nekik ez egyedül nem fog sikerülni. Segíts nekik!
- Hogy juthatok be az álmukba?- Kagomenak még mindig nem volt teljesen világos, hogy is menthetné meg társai életét.
- Csak érintsd meg őket, és akkor bejutsz az álomvilágba.
- És hogy jöhetünk ki?
- Azt már neked kell megoldanod… Most pedig indulj!



-Souta!- kiáltott Sango- Menekülj!
Kagome óvatosan körbenézett. Aztán hirtelen felpattant, mert meglátta, amint Souta és Sango egymás mellett futnak. Kagome előre félt megfordulni, mert sejtette, hogy ki üldözi a testvérpárt. És igaza is volt, mert egy hatalmas tollpihén ott ült Naraku, Kagura, Kanna és még pár ismeretlen szellem. Naraku csak kacagott, és azt kiabálta:
-Nevetséges vagy Sango! Nem hiheted, hogy megmenekülhetsz előlem! Souta megállni!- kiáltott még rá a szellemirtó fiúra, mire az megtorpant. Lassan megfordult, majd elindult „gazdája” felé.
- Souta, ne!!!!!!!!!- Sango is visszafordult, mire egy szélpenge, melyet Kagura küldött feléje, vállába csapódott.
- Mit művelsz?- Kagome meglepődve fordult a hang irányába, és észrevette, hogy Miroku már rohant is Sangohoz, hogy segítsen neki.
- Szerzetes!- Sango hangjából ijedelem érződött,- könyörgöm, ne gyere ide!
Kagome teljesen összezavarodott. Tudta, hogy Sango nagyon fél attól, hogy végleg elveszítheti kisöccsét, de akkor mit keres itt Miroku. Talán Sangonak nem is az a legnagyobb félelme, hogy teljesen elveszti Souta-t?
- He-he, itt van a felmentő sereg- Naraku gúnyosan nevetgélt,-Kanna, őt rád bízom!- Mutatott Miroku irányába.
- Az örvény-szólalt meg Kanna elmélyülten valami másban, mint akit az egész nem érdekel.
- Áh, igazad van. Mérgesdarazsak, fedezzétek a kisasszonyt- Naraku előtt legalább ötven, ha nem több, mérgesdarázs jelent meg, majd mind elindultak Kanna mögött.
- Kérlek, Miroku menekülj!- Sango kétségbeesetten próbált felállni, de erre újabb pengék csapódtak a testébe. Kagome odafutott hozzá, és talpra segítette.
- Nahát! A nap folyamán az egész csipet-csapat ide fog jönni, vagy a két kis szőrpamacs megijedt és elmenekült?- Naraku megint elérte, hogy Kagome ideges legyen.
- Ne merészelj így beszélni Inuyasháról! Te is csak egy félvér vagy, Shippout még annyira sincs jogod sértegetni, hisz ő teljesen szellem.
Naraku arca elsötétült, majd rekedten ezt mondta:
- Elegem van a játszadozásból! Kanna öld meg, most azonnal!
Ekkor egy nyögés hallatszott, majd Miroku élettelen teste a földre esett. Naraku elégedetten ciccentett, majd intett Kagurának, hogy indulhatnak. Kanna gyorsan felpattant a tollpihére, mely hirtelen felszállt az égbe, és eltűnt a felhők mögött. Kagome még sokáig nézett utánuk, csak az zökkentette ki a bámészkodásból, hogy Sango sírni kezdett.
- Kagome, miért? Mond, miért halt meg? Meg kellett volna védenem!- Sango ezzel a földre rogyott, és tovább zokogott. Kagoménak ekkor eszébe jutott, hogy ez nem valóság, és hogy miért is jött igazából.
- Nyugodj meg, Sango! Ez nem igazi világ.
- Miről beszélsz? Nem értelek. Ez az igazi világ. Azt se értem, hogy kerülsz ide. Miután Sesshoumaru leküldött minket arra a fura helyre, te teljesen belészerettél. Feleségül kért, te beleegyeztél, és erre nekünk ott kellett hagynunk téged.
- Nem! Miután leküldött minket arra a helyre, mind álomba zuhantunk, és te még mindig álmodsz!- De mivel Sango továbbra is értetlenül nézett, eszébe jutott, mi zökkentheti ki barátnőjét az álomvilágból- Miroku él, csak meg kell menteni!
Sango felkapta a fejét, majd Kagome újra egy kis ütést érzett, olyat, mint amikor idekerült.

- Ez elég sokáig tartott!- Morgolódott Takura.
- Azt hittem azért vagy itt, hogy segíts, nem pedig azért, hogy kritizálj!- kiabálta Kagome, mert nagyon utálta az ilyen viselkedést.
„- Pont, mint Inuyasha! „- gondolta.
- Kagome! Te kihez beszélsz?- Sango értetlenül fordult körbe, hogy megtalálja azt a személyt, akivel Kagome az előbb kiabált.
Kagome felvonta a szemöldökét.
- Ő nem lát téged?- kérdezte Takurától.
- Nem.
- Kagome itt nincs senki. Ne beszélj magadban!- intette le Sango barátnőjét.
- Nem lehetne elintézni, hogy lásson?- kérdezte Kagome, mit sem törődve Sango aggódásával.
- Biztos ezt akarod?- kérdezett vissza a nagy kutya.
- Mindenképp!
- Kagome! Térj már észhez! ITT NINCS SENKI!- Kiabálta Sango.
- Rendben van, akkor elintézem, hogy lásson-mosolygott ravaszul Takura.
Ekkor testét fény ölelte át, majd egy pillanatra Kagoménak muszáj volt becsuknia a szemét, mert hatalmas fénynyalábok indultak ki Takura aurájából. Mikor Kagome már úgy érezte, alább hagyott a ragyogás, kinyitotta szemét. Óvatosan körbepislogott.
- Kagome, ez meg kicsoda?- kérdezte Sango, egy férfira mutatva, aki a fűben feküdt.
- Hát ő itt Takura- motyogta Kagome bizonytalanul.
Ekkor a férfi kinyitotta a szemét, és látva a Kagome csodálkozó arcát, elnevette magát.
- Nem te kérted, hogy Sango is láthasson?
- Nem tudtam, hogy emberi alakod is van…- Kagome még mindig nem hitte el, hogy a hatalmas fehér kutya mögött egy ilyen helyes srác is lapul.
- Kagome hozzá beszéltél az előbb?- Sango végre kezdte megérteni a helyzetet.
- Igen, velem beszélgetett az előbb. Engedd meg, hogy bemutatkozzam. A nevem Takura, a legerősebb miko leszármazottjának segítőszelleme.
- Sango vagyok, a szellemirtók egyik klánjának utolsó tagja- a mondat végére Sango hangja elhalványult, hisz tulajdonképpen kisöccse volt az utolsó klántag, de ő mindenbizonnyal már nem emlékszik erre. Kagome bátorítóan megölelte barátnőjét, majd Takura felé fordult, hogy jobban megnézhesse magának. A hatalmas kutyából egy magas, hosszú, fehér hajú, fehér ruhájú ember „született”.
- Egyébként Kagome, remélem ne zavar, ha elhagyjuk a formalitásokat,- mondta félmosollyal a szája sarkában Takura.
Kagome egyből megértette, hogy Takura nyeregben érzi magát, csak azért, mert Kagome megcsodálta testét.
„- Hülye macsó!”- gondolta dühöngve, majd akarata ellenére, ismét Inuyasha jutott az eszébe.-„Érdekes mennyire hasonlítanak…”
- Rendben.
- Helyes.
- Nem akarom megzavarni az eszmecseréteket, de hol van Shippou?- Sango kémlelően nézett körbe.
- Jó kérdés- bólintott aprót Kagome, majd sandítva Takurára nézett.- Nem tudod egészen véletlenül, hogy hol van?
- Csak nem engem kerestek?