2 fejezet

Sesshoumaru nyugat felé tartott Rin és a talpnyaló Yaken társaságában. Rin már 11 éves volt. Épp egy erdő mellett haladtak el, amikor a youkai megérezte Kagome illatát. „Ez azé a szánalmas halandó illata, aki az öcsémmel utazik. Furcsa… nem érzem az öcsém és a halandó barátai szagát, de egy másik szellem bűzét igen”. Nem tudott tovább gondolkozni, mert egy hang szakította ki a gondolataiból.

°   Sesshoumaru nagyúr! – szólította meg a szellemet a kislány. – Nézd az ott Kagome. – mutatott kétségbeesve arra felé, ahol a mikot és a szellemet látta, aki épp a lány felé közeledett, hogy egy utolsó csapást mérjen rá.

Sesshoumaru nem foglalkozott vele, mert nem érdekelte, hogy mi történik a mikoval, épp tovább akart menni, amikor Rin ismét megszólalt.

°   Kérlek, Sesshoumaru nagyúr! Segíts Kagome-sama-nak! – nézett nagy boci szemekkel a youkaira. 

°   Nem. – mondta ridegen.

°   Kérlek! – kérlelte könnyes szemekkel.

A szellem morgolódva bár, de teljesítette a kislány kérését. Az utóbbi időben nem tudott nemet mondani neki, legyen bármilyen kérésről is szó. Emiatt ugyanolyan gyengének találta saját magát, mint amilyen az apja volt, aki képes volt egy halandó miatt elhagyni az édesanyját. Az édesanyját, aki egy hatalmas démon volt, s aki az apja és az öccse miatt halt meg.

Mielőtt a szellem lecsaphatott volna Kagoméra Sesshoumaru felugrott és az ostora segítségével kettészelte a démont. Rin rögtön odaszaladt a mikohoz és fel is sikoltott amint meglátta, hogy az oldalán lévő sebből csakúgy ömlik a vér. A lány nagyon rossz állapotban volt, már alig lélegzett. Nemcsak az oldalán lévő seb miatt, hanem a fejét ért súlyos sérülés miatt is. Mire Sesshoumaru odaért a lány már meghalt.

°   Gyere Rin – mondta hidegen – már nem tehetünk semmit, a lány meghalt.

°   Sesshoumaru nagyúr! Kérlek, segíts rajta. A kardoddal fel tudod támasztani! – mondta már sírva. A kislány úgy szerette a mikot, mintha az édesanyja volna. 

A szellem egy darabig a lány szemébe nézett, majd elővette a kardját, hogy megölje az alvilág küldötteit. Kagome mellkasa újra elkezdett emelkedni, ezzel jelezve, hogy életben van, de nem tért magához.

°   Rin, Yaken indulunk.

°   Sesshoumaru nagyúr! – szólalt meg újra a kislány. – Vigyük magunkkal Kagomét!

°   Nem! Indulunk! – mondta hidegen. – Ő Inuyasha csapatához tartozik.

°   De… de Inuyasha nincs itt. És ha… ha megint megtámadja egy szellem? – kérdezte könnyes szemekkel. – Nem tudja megvédeni magát.

°   Megmondtam, hogy nem. – mondta egyre dühösebben.

°   Kérlek! – kérlelte ismét nagy boci szemekkel.

Sesshoumaru morgolódva bár, de beleegyezett.

°   Yaken!

°   Igen, Sesshoumaru nagyúr? – kérdezte a kis gnóm.

°   Segíts Rinnek feltenni a halandót Auntra.

°   Igenis, Sesshoumaru nagyúr! – mondta mérgelődve magában.

Egyáltalán nem örült annak, hogy a nagyúr egy újabb halandót vett magához. Igaz, Rin is halandó, de ő még gyerek. Viszont Kagome egy fiatal nő, aki az elmúlt években csak még szebb lett. Még Yaken is elismerte a lány szépségét, pedig ő megvetett minden halandót. Tartott attól, hogy nagyura beleszeret ebbe a halandóba. Sesshoumaru ugyan soha nem mutatott semmi érzelmet, nem lehetett észre venni semmi jelét annak, hogy érdeklődne a lány iránt. De Yaken ismerte már annyira a youkait, hogy tudja, hogy nagyon is tetszik neki a lány, még ha nem is mutatja ki. 

Miután a talpnyaló segített Rinnek feltenni Kagomét a sárkánylóra elindultak nyugat felé, Sesshoumrau palotájába. Útjuk során sok szellemmel találkoztak, akik mind eledelnek nézték Rint és Kagomét. De Sesshoumaru könnyedén végzett mindegyikükkel. Egy hétig tartott az út. Ez alatt az idő alatt Rin ápolta Kagomét, aki még mindig nem tért magához. Éjszakánkét egy patak mellett vertek tábort és mikor mindenki aludt, akkor Sesshoumaru őrködött a két halandó mellett és a mikot nézte aranyló szemeivel. Gyönyörködött a lány szépségében, amit a kis gnóm is észrevett és ennek nem örült.

Mikor odaértek a palotához utasította szolgáit, hogy a halandó lányt vigyék az egyik szobába, s orvosért küldette Yakent, aki fél órával később meg is érkezett.

°         Az egyik szobában van egy halandó lány, aki súlyos sérüléseket szenvedett egy szellem által. Gyógyítsd meg! – mondta a férfinak.

°         Merre van a beteg? – kérdezte.

°         Yaken!

°         Igen, Sesshoumaru nagyúr? – kérdezte a talpnyaló.

°         Kísérd el az orvost a halandó szobájába! – utasította a kis gnómot.

°         Igenis, Sesshoumaru nagyúr. – majd elindult, hogy a lány szobájába vezesse. – Kövessen. – szólt az orvosnak.

°         Rin. – szólította meg a lányt a szellem, mikor észre vette, hogy elindult utánuk. – Te itt maradsz.

°         De…

°         Azt mondtam, itt maradsz. 

°         Igen, Sesshoumaru nagyúr. – mondta szomorúan a kislány.

Eközben Yaken a miko szobájába vezette az orvost, aki rögtön elkezdte megvizsgálni a lányt. Gondterhelten ráncolta a homlokát, mikor megnézte a lány fején lévő sebet. Az oldalán lévő sebből már csak egy heg maradt, mely nem okozott gondot, bár sok vért vesztett emiatt. Miután kitisztította a sebet, összevarrta és bekötözte, mikor ezzel végzett elhagyta a lány szobáját és Sesshoumaru felé vette az irányt, aki kint várakozott.

°         Hogy van a halandó? – kérdezte hidegen.

°         A lány fel fog épülni, de azt sajnos még nem tudom, hogy milyen következményei lesznek a fején szerzett seb miatt.

°         Maradjon a lány mellett és gyógyítsa meg. – utasította hidegen az orvost.

°         Sesshoumaru nagyúr! – szólalt meg a kislány. – Ugye… ugye Kagome meg fog gyógyulni? – kérdezte aggódva és könnyes szemekkel.

°         Igen, meg. – szólt a kislányhoz. – Ha a lány meghal, magának vége! – fordult újra a férfihoz a youkai. – Megértette? – dörrent Sesshoumaru hangja.

°         I… igen. – válaszolt rettegve.

°         Akkor mit áll még itt? – kérdezte morogva. – Menjen.

°         Má… máris. – majd berohant a lány szobájába.

°         Yaken. – szólt ismét a talpnyalóhoz.

°         Igen, Sesshoumaru nagyúr?

°         Menj az orvos után és ügyelj arra, hogy az orvos mindent elkövessen annak érdekében, hogy a lány meggyógyuljon, mert ha nem, akkor végzek veled!

°         Igenis, Sesshoumaur nagyúr! – és rettegve rohant az orvos után. 

Yaken és az orvos éjjel-nappal a lány mellett voltak. Mindent elkövettek annak érdekében, hogy a lány rendbe jöjjön. Rettegtek a youkai haragjától. Nappal Rin is csatlakozott a kis társasághoz, aki aggódva figyelte a lány állapotát.

Eközben Sesshoumaru időről-időre eltűnt, amikor megérezte, hogy a szélboszorka közeledik a palota felé. Nem akarta, hogy a nő rájöjjön, hogy a miko nála van. Kagura észrevette, hogy a szellem nem szeretné a palotába vinni, de nem tette szóvá. Neki csak az volt a fontos, hogy a közelében legyen, hogy mellette legyen, amikor csak teheti. Ilyenkor szenvedélyes órákat töltöttek együtt. Kagura tudta, hogy a szellem nem szerelmes belé, tudta, hogy csak egy dolog miatt van vele, azért, hogy információkat szerezzen Narakuról, de ez őt nem érdekelte. Ő szerette a youkait és bármit képes lett volna megtenni érte. Bármit.

Pár nappal később Rin Kagome szobájában tartózkodott, amikor észrevette, hogy a lány lassan elkezdett mocorogni.

A mikonak olyan erős fájdalmai voltak, hogy alig tudta mozgatni a fejét, ezért azzal nem próbálkozott többet. A szemét is csak lassan tudta kinyitni, beletelt néhány percbe mire sikerült. Egy ismeretlen szobában találta magát, egy hatalmas baldachinos ágyban, tőle balra faltól-falig, padlótól a mennyezetig érő ablak, mely az erkélyre vezetett, s amely nyugat felé mutatott. Csodálatos látványt nyújtva, amint a nap épp lenyugszik. Szemben vele egy hatalmas faragott fa szekrény volt, tőle jobbra, pedig egy íróasztal egy székkel, látott még egy sofát egy kisebb asztallal, egy lábtartóval és egyéb bútorokat. Az ágy mellett két ajtó volt, az egyik a fürdőbe vezetett a másik az öltözőszoba volt.

Amikor alaposan körülnézett észrevette a lányt, aki mellette ült egy széken. Aki amint észrevette, hogy a lány magához tért megszólította. 

°   Kagome! Kagome! – ugrott a lány nyakába örömében. – Végre magadhoz tértél.

°   Hol vagyok? – kérdezte rekedtes hangon. – És… és ki vagy te? És... Ki vagyok én?