5 fejezet

Aznap késő este a második teát készült odaadni a szellemnek. Mint mindig megint a szájához emelte a poharat. Ajkai már közeledett a youkai ajkaihoz. Már csak pár centi hiányzott, amikor tekintete találkozott egy aranysárga szempárral. Az ijedtségtől nyelt egy kicsit, de ugyanolyan gyorsan ki is köpte. Egy hajszál választotta el attól, hogy a szellem arcára köpje a teát.

°         Mégis mit képzelsz magadról, halandó? – szólalt meg fagyos hangon.

°         El… elnézést. – mondta ijedten. – Nem volt szándékos.

°         Ha még egyszer előfordul, meghalsz? Megértetted? – mordult rá a lányra.

°         I… igen – mondta már-már könnyes szemmel.

Sesshoumaru észrevette a könnyeket, s volt egy kis bűntudata, de amint eszébe jutott az iménti incidens, hogy a lány majdnem megcsókolta, aztán meg kis híján leköpte már nem bánta. Főleg ha eszébe jutott, hogy talán még viszonozta is volna. Még egyszer rámordult a lányra, majd gyorsan felkelt az ágyból.

A mozdulat olyan hirtelen érintette a lányt, hogy ijedtségében ugrott egyet, s hogy ne essen le az ágyról belekapaszkodott a szellembe. A youkai a lánynak köszönhetően ismét fekvő helyzetbe került, rajta Kagoménak. Hosszan néztek egymás szemébe. Sesshoumaru szívét melegség és gyengédség fogta el a meleg gesztenyebarna tekintet láttán, amely újra csak feldühítette. Már épp szólni akart, hogy mégis mit képzel magáról, amikor egy hang szólalt meg, amely az ajtó felöl jött.

°         Mégis mit képzelsz magadról, halandó? – kérdezte Yaken megvetően.

°         Kagome ijedten kapta fejét a hang irányába, majd miután magához tért zavarából gyorsan felkelt Sesshoumaruról.

°         Hogy merészelsz a nagyuramra feküdni? – kérdezte miközben közelebb lépett az ágyhoz, s észre vette, hogy a szellem magához tért. – Sesshoumaru nagyúr! – rohant boldogan hozzá.

Sesshoumaru is zavartan kelt fel az ágyból, bár ezt senki nem vette észre, gyorsan felvette a kimonó felsőt, amikor észrevett valamit.

°         Yaken! – szól ridegen!

°         Igen, Sesshoumaru nagyúr? – kérdezte a talpnyaló.

°         Mit keres nálad a kardom? – kérdezte hidegen.

°         A nagyuram elvesztette a kardját, ezért visszahoztam. Mert… mert ez a halandó itt nem volt hajlandó. – mondta gúnyosan.

°         Azért mert Sesshoumarut ápoltam. S ha nem ápoltam volna, akkor még mindig eszméletlenül feküdne. Az én segítségemnek köszönhetően jött rendbe. Te meg még csak most értél vissza a karddal. Te… te… te talpnyaló! – kiabált a kis gnómra.

°         Hogy merészelsz így beszélni velem, te halandó? – kérdezte dühösen. – És meg mondtam már neked, hogy nagyúr. Sesshoumaru nagyúr.

°         Nekem ne dirigáljon egy ilyen kis senki. – mondta megvetően lány.

Sesshoumaru szórakozottan figyelte a jelentet, amint a lány és a szolgálja, akit ki nem állhatott veszekednek. Tetszett neki amit látott, bár igyekezett ezt nem kimutatni, de alig tudta visszatartani a nevetését. Yaken már épp azon volt, hogy a botjával megtámadja a lányt, amikor valaki rászólt.

°         Yaken! Ne merészeld bántani Kagomét, mert nagyon megbánod. – szólt Rin.

°         A kis gnóm a kislány felé indult, majd így szólt.

°         Te nekem ne parancsolgass! Te is csak egy kis senki vagy, mint ez a szánalmas halandó.

°         Yaken! – szólt a szellem. – Ha még egyszer így beszélsz Rinnel, véged! Megértetted? – dörrent hangosan a kis szobában.

°         I… igen Sesshoumaru nagyúr! – mondta rettegve.

A szellem elindult az ajtó felé, hogy bemenjen a szobájába, hogy végre megfürödhessen. S hogy távol legyen a lánytól, aki a közelségével zavarba ejtette, és aki olyan furcsán nézett rá, melyet csak ő vett észre, a többiek nem. 

°         Sesshoumaru nagyúr! – szólalt meg a kislány. – Hova mész?

°         A szobámba. – mondta hidegen, majd ott hagyta őket.

Miután Kagome és Rin egyedül maradtak a szobában, a lány törte meg a csendet.

°         Mindig ilyen? – kérdezte csodálkozva a kislányt.

°         Igen.

°         De miért? – kérdezte még mindig csodálkozva.

Kagome és Rin leültek az ágyra, s a kislány mindent elmesélt, amit ez alatt a pár év alatt megtudott a youkairól. Kagome meg érdeklődve figyelte a lány beszámolóját, s egyre jobban vonzódott a férfihoz. Tetszett neki a szellem titokzatossága, ridegsége, hogy soha semmilyen érzelmet nem mutat ki. Remélte, hogy egyszer sikerül valamilyen érzelmet kiváltani a férfiból.

Kagome késő este tért vissza a szobájába. Elment megfürödni, majd felvett egy mély bordó selyem hálóinget, mely mellrészénél enyhén kivágott volt és kiemelve gyönyörű idomait, a hátát szabadon hagyta. Mikor ezzel végzett lefeküdt, de nem jött álom a szemére, ezért úgy döntött, hogy elmegy, hogy egy kicsit körül nézzen a palotában. 

Bement minden egyes terembe, vendégszobába, ahol tudta, hogy nem tartozkódik senki, látott kisebb-nagyobb báltermeket, konyhát, különféle fürdőket. Épp a szobájához tartott, amikor észrevette, hogy az egyik ajtó nyitva van. Kagome egy ideig habozott, majd végül mégis bement. Nem látott senkit. A szoba ugyanúgy volt elrendezve, mint az övé csak itt nem baldachinos ágy volt, hanem egy faragott faágy. Az ablaka szintén nyugat felé mutatott.

Már épp el akarta hagyni a szobát, amikor meghallotta, hogy a szobában lévő egyik ajtó kinyílik. Kagome ijedten fordult a hang irányába, s akkor meglátta Sesshoumarut egy szál törülközőben, aki még enyhén nedves volt, az iménti fürdés miatt. A lány olyan lett, mint egy érett paradicsom a látványtól mely fogadta. Zavartan nézett végig a szellemen, akit ez egyáltalán nem zavart. Sőt… tetszett neki a látvány, mely fogadta, s ő is végig nézett a lányon. De ugyanolyan mérges is lett saját magára, mikor megérezte a vágyat az ágyékában. Nem akarta, hogy a közelében legyen, ezért elhatározta, hogy még két nap múlva visszaviszi a korcs öccséhez. Bár nem szívesen tette, de tudta, hogy így kell cselekednie, ha nem akar az apja sorsára jutni.

°         Bo… bo… bocsánat. – mondta zavartan. – Nem tudtam, hogy van itt valaki. – mondta miközben még mindig a szellemet nézte. Miután ráébredt, hogy mit is csinál, gyorsan elhagyta a szobát.

Kagome gyorsan beszaladt a szobájába, majd kifújta a levegőt, melyet eddig észrevétlenül bent tartott. Nem sokkal később már le is feküdt, de nem tudott aludni. Egész éjjel csak forgolódott, s Sesshoumarura gondolt. De ezzel nem csak ő volt így ezen az éjjelen…

Másnap Rin már korán reggel fent volt, hogy mielőbb felkereshesse a szellemet. Mikor bekopogott csak egy morgást hallott válaszul, de nem zavartatta magát.

°         Sesshoumaru nagyúr! – futott oda az ágyhoz a kislány. – Szeretnék kérdezni valamit!

A szellem csak morgott egyet, hogy figyel.

°         Ugye… ugye most mér velünk maradhat Kagome? – kérdezte nagy boci szemekkel. De mielőtt a szellem válaszolhatott volna, gyorsan folytatta. – Tudod, Kagome nem emlékszik semmire, még Inuyashaékra sem. Csak minket ismer.

Sesshoumaru csodálkozva nézett a lányra, de a kislány nem vette ezt észre.

°         Nem emlékszik semmire?

°         Semmire. – és mindent elmesélt ami az elmúlt napokban történt, amíg ő eszméletlen volt. – Kérlek Sesshoumaru nagyúr, hadd jöjjön velünk Kagome! – kérlelte ismét miután befejezte. – Annyira szeretem, olyan mintha az édesanyám lenne. – mondta már könnyes szemekkel.

A szellem nem tudott nemet mondani neki, ezért csak morgott egyet válaszként, hogy beleegyezik. Rin örömében a youkai nyakába ugrott, mely melengette Sesshoumaru szívét.

°         Köszönöm Sesshoumaru nagyúr!

°         Holnap indulunk. – mondta hidegen a kislánynak.

 Néhány perccel később a kislány magára hagyta a gondolataiba mélyedt szellemet, aki tudta, hogy nagy hibát követett el, amik beleegyezett abba, hogy Kagome is velük tartson, de nem tudott nemet mondani.

Kagome és Rin egész nap csak játszottak, nevettek és beszélgettek. A kertben virágokat gyűjtöttek, melyből csodás virág költeményeket készítettek.

Eközben Sesshoumaru a szobájából figyelte az eseményeket, megeresztve néha egy-egy mosolyt. Egész nap a lányra gondolt. Egyszerűen nem tudta kiverni a fejéből. Yaken végig nagyura mellett volt, s egyáltalán nem tetszett neki, amit látott.

Sesshoumaru késő este lement a kertben lévő tóhoz, hogy megmártózzon egy kicsit benne. Már mindenki aludt, csak ő volt ébren. Lassan levette a páncélt, azt követte a kimonó felső és végül a nadrág. Mikor ezzel végzett belegázolt a kellemesen langyos vízbe. Alig, hogy belement, Kagome bukkant fel a vízből…