6 fejezet

Kagome ijedten és zavartan nézett a szellemre, aki döbbenten nézte az előtte álló lányt. Gyönyörködött a miko szépségében, a dús kerek mellén, keskeny csípőjén és formás derekán. Kagome megfeledkezve arról, hogy teljesen meztelen szintén végignézett a szellem izmos felső testén, mely szinte kínálta magát a lánynak, hogy végig csókoljon rajta. Megízlelje ajkait, forró testét. Hosszan nézték egymást, megfeledkezve a helyről és időről.

Sesshoumaru lassan elindult a lány felé, miközben tekintetük összekapcsolódott, melyben ugyanazt a vágyat fedezték fel, melyet éreztek. Mikor odaért, csak nézte a lány vágytól csillogó tekintetét, majd óvatosan magához húzta és birtokba vette ajkait. Kagome viszonozta a csókot. Lassan ízlelgették egymás ajkait, kiélvezve minden egyes pillanatot, melyet együtt tölthetnek. A youkai gyengéden beleharapott a lány alsó ajkába, melyre a lány felnyögött. Annyira elmerültek a csókban, hogy nem vették észre, hogy Sesshoumaru visszakapta a másik karját.

A csókjuk egyre mélyült, miközben Sesshoumaru keze elindult a lány testén végigsimítva vállán, karján, derekán és formás fenekén. Mikor a szellem megmarkolta a lány fenekét, Kagome felsóhajtott a csókjuk közben. A lány keze is elindult a youkai hátán, mely dagadt az erőtől. Egyre lejjebb és lejjebb csúszott a keze, míg el nem érte a fenekét, majd elkezdte simogatni. Eközben Sesshoumaru keze lejjebb csúszott a lány formás combján. Élvezettel simította végig, miközben megszakította a csókot, s ajkaival a lány nyakát kezdte el csókokkal elhalmozni, majd harapdálni kezdett. Megemelve a lány combját a dereka köré fonta. Kagome megérezte a lüktető férfiasságot, mely a beteljesedésért kiáltott, s amely forrósággal töltötte el ágyékát.

A férfi ajkaival a lány melleit kezdte el kényeztetni, aki az érintésre felsóhajtott, miközben ő is tovább cirógatta a fenekét, hátát, izmos combját. Sesshoumaru másik kezével végig járva ugyanazt az utat rátalált a lány legérzékenyebb pontjára, s gyengéden elkezdte masszírozni.  De nem bírta tovább, ezért a másik combját is megemelte volna, hogy a dereka köré fonja, hogy végre behatolhasson a lányba, érezhesse a szűk forróságot, hogy benne legyen, hogy csillapíthasson a kínzó vágyán, melyet már napok óta érzett, amikor Kagome hirtelen magához térve eltolta magától a férfit.

°         Én… én… - nézett Kagome az értetlen és vágytól csillogó aranysárga szemekbe, mely szinte azonnal megvető és dühős tűzben égett, amiért a lány visszautasította őt. S a legrosszabb, hogy így is érezte az ágyékában feszülő vágyat. Azok után, hogy a miko így megalázta őt. Aki ráadásul egy halandó.

Kagome sírva rohant ki a partra, s kapkodta magára a ruhákat. Berohant a palotába, majd a szobájába és az ágyra vetette magát, s csak zokogott. Újra és újra felidéződött benne, ami a tónál történt. S a tekintet amikor a férfira nézett, a megvető és dühős pillantás. Pedig ha tudná, hogy a lány is szerette volna, de nem így. Nem ilyen körülmények között. Nem úgy, hogy tudja a férfi nem érez iránta semmit. De ő szereti a férfit, pedig még csak pár napja ismeri. Soha senkit nem szeretett még ennyire.

Eközben Sesshoumaru is kiment a partra. Öltözködés közben döbbenten vette észre másik karját, egy darabig azon gondolkozott, hogy történhetett ez meg, de nem talált rá magyarázatott, de nem is igazán érdekelte, hogy miért a lényeg, hogy így alakult, majd a szobája felé vette az irányt. Csak a lányra bírt gondolni, s arra, ami a tónál történt. Még így is mennyire kívánta a lányt, s ezért átkozta magát. Átkozta azt a napot, amikor hozzá került, amikor beleegyezett abba, hogy velük maradjon. Átkozta magát, amiért olyan gyenge, hogy nem bírt nemet mondani Rinnek, s hogy nem bírt ellenállni Kagoménak. Egész éjjel csak a lányra tudott gondolni, s a kínzó vágyra, hogy végre megkaphassa, hogy az övé legyen.

 Másnap reggel már mindenki elkészült, hogy végre útra kelhessenek, ők is csodálkozva vették észre szellemen történt változáson. De nem tettek említést róla, mert tudták, hogy úgysem mond semmit, hogy ez hogy lehetséges.

Kagome mikor találkozott a szellemmel legszívesebben oda rohant volna, hogy megcsókolja, de tudta, hogy nem teheti. Sesshoumaru közönyös maradt, amikor megpillantotta a lányt, tekintete fagyos volt, mintha semmi nem történt volna az éjjel, pedig belül majd szétfeszítette a vágy, ha eszébe jutott. Mikor látta, hogy mindenki elkészült, nem szólt semmit csak elindult. Többiek követték. Észak felé vették az irányt.

Eközben Inuyashaék tovább keresték a lányt. Észak felé vették az irányt. Ahogy teltek a napok úgy lettek egyre szomorúbbak, hogy talán már soha többé nem látják a lányt. A hanyou amióta eltűnt a lány szinte alig evett, aludt. Csak megszállottan kereste a lány illatát, hátha rálel valahol, de sehol nem érezte. Ez alatt az idő alatt többször összefutott a halott mikoval, aki minden egyes alkalommal el akarta vinni magával, de a félszellem nem állt kötélnek. Nem érdekelte őt a nő. Csak Kagome, s az, hogy végre megtalálja. Elhatározta, ha addig él is, de meg fogja találni a lányt.

Sesshoumaruék késő este egy erdő mellett vertek tábort. A szellem tovább ment volna, de látta, hogy a lányok már nem sokáig bírják, ezért úgy döntött, hogy meg állnak éjszakára pihenni. Miután letáboroztak Rin törte meg a csendet.

°         Kagome? Nem megyünk el fürdeni?

°         De, menjünk. – mondta szomorúan.

Elindultak, egy közeli forrást keresni, amit hamar meg is találtak, miután levették a ruhákat, belegázoltak a kellemesen langyos vízbe. A lánynak újra eszébe jutott az éjszaka történtek, s az, hogy a szellem milyen rideg és kegyetlen volt vele egész nap. Átnézet rajta, mintha nem is élne, mintha semmi nem történt volna, s ez nagyon fájt neki. Szinte mardosta a szívét a fájdalom melyet a férfi ridegsége okozott.

°         Kagome? – szólt a kislány, de ő még csak meg sem hallotta, annyira elmerült a gondolataiba. – Kagome! – szólt újra, s kezeivel hadonászott a lány szeme előtt.

°         Hogy…mi? – nézett Rinre. – Szóltál?

°         Már vagy tíz perce hozzád beszélek, de te még csak meg sem hallottad.

°         Ne haragudj, csak elgondolkoztam. – mentegetőzött.

°         Azt észre vettem. – mosolygott. – Mi a baj? Miért vagy szomorú?

°         Semmi. – tagadott a lány. – Nincs semmi baj, csak rosszul aludtam az éjjel.

°         Biztos? – kérdezte, úgy érezte, hogy a lány nem mond igazat.

°         Igen, biztos.

Majd újra a fürdésnek szentelte minden figyelmét. Egyikük sem vette észre a fák között álldogáló férfit, aki végig a lányokat nézte, de főleg Kagomét, amint teljes pompájában ragyog a holdfényben.

°         Gyere Rin. Menjünk vissza. – mondta a kislánynak.

°         Rendben.

Miután kimentek a partra megtörülköztek, majd lassan felvették a ruhákat. Mikor visszaértek a tábortűzhöz, Kagome Sesshoumarura figyelt, aki nem törődött a lánnyal, még csak rá sem nézett, s ez bántotta. Szerette volna megbeszélni vele a történteket, de nem hallgatta meg.

Yaken eközben gúnyosan nézte a lányt, aki lassan elkezdett könnyezni a szellem közömbössége miatt. Fogta magát lefeküdt a tűz mellé, s hamarosan már az álmok birodalmában járt.

Másnap már korán reggel útnak indultak. Egész nap csak mentek. Kagome és Rin sokat beszélgettek, s nevettek, bár a miko nevetése inkább erőltetett volt, melyet az előttük haladó youkai is észrevett, de nem érdekelte. Kora délután egy tisztásra érkeztek, ahonnan nem messze volt egy erdő. Az erdő mellett egy folyó haladt el. Sesshoumaru hirtelen felemelte a fejét, majd megtorpant.

°         Itt megállunk. – szólt fagyosan. – Yaken.

°         Igen, Sesshoumaru nagyúr? – kérdezte a talpnyaló.

°         Vigyázz rájuk.

°         Igen, Sesshoumaru nagyúr. – mondta nyájasan, bár belül undorodott a gondolatra, hogy egyedül kell maradnia a halandókkal.

Megvető pillantásokat vetett feléjük, miután a szellem elindult.

°         Hova mész halandó? – kérdezte megvetően, miután észre vette, hogy ő is elindult.

°         Sétálni. – mondta hátra sem pillantva.

Yaken nem foglalkozott többet vele. Kagome valójában Sesshoumaru után ment, hogy végre beszélni tudjon vele. Elhatározta, hogy addig nem engedd, amíg meg nem hallgatja. Az erdő felé vette az irányt, ahova a szellemet is látta bemenni. Mikor odaért, ahol ő is volt, ledöbbent a látványtól. Egy nővel látta, akivel szenvedélyesen csókolózott, s akinek a keze már a férfi nadrágját kezdte kioldani. Még csak észre sem vették a síró lányt, aki egy fa mögül nézte a jelenetet, annyira elmerültek egymásban.

Nem hitt a szemének. Nem tudta elhinni, hogy ezt teszi vele. Pedig sejthette volna, ezért nem akart az övé lenni, nem akart egy újabb trófea lenni a férfi számára, egy újabb kaland. Kagome miután magához tért első döbbenetében, zokogva elrohant, hogy nehogy észre vegyék. Nem nézte merre megy. Nem érdekelte, hogy hol van. Csak el akart menni innen. El a férfitől, s örökre elfelejteni őt. Soha többé nem akarta látni. Soha.

Egy órával később annyira elfáradt, hogy az erdő közepén megállt, ahol még az orra hegyéig sem látott. Mikor jobban körül nézett, látott egy nagyobb fát, melynek tövébe leült, s elaludt. Nem sokkal később arra ébredt fel, hogy valaki liheg a nyakába. Kinyitva a szemét egy tigris szellemmel találta szemben magát.

Kagome sikítani kezdett. El akart futni, de nem tudott, mert a szellem a karjánál fogva el kapta, majd ledobta a földre. Mielőtt a lány felkelhetett volna a férfi rávetette magát, így leszorítva, hogy még mozogni se tudjon. A miko sikítva zokogott tehetetlenségében, rúgta, karmolta a férfit, ahol csak érte és sikított, amikor a szellem letépte a ruhát róla. A tigris szellem, hogy a lányt elhallgatassa, felpofozta. De olyan erősen, hogy a lány eszméletét vesztette, így nem érzékelt semmit a világból, semmit, ami körülötte történt. A szellem miután az erdőre jótékony csend borult, kioldotta nadrágját…