8 fejezet

°         Majd meglátjuk. – s egy hirtelen mozdulattal magához rántotta Kagomét, s vadul megcsókolta.

A csókja szinte fájt a mikonak, mégis kellemes bizsergést érez gerince mentén, forróságot ágyékában. A szellem olyan mohon csókolta, hogy a lány attól félt, hogy elnyeli ajkait. Úgy érezte, hogy az egész teste elég, ahogy a youkai keze felfedezőútra indult testén. Végigsimítva minden egyes porcikáját. Kívánta a férfit. Egész teste és lelke a férfiért kiáltott, de tudta, hogy ő csak arra kell, hogy kielégítse a vágyait. S ezt nem akarta, bár tudta, hogy már nem sokáig fogja tudni visszautasítani.

Minden erejét összeszedve ellökte magától a férfit, aki vágytól fűtött tekintettel nézte a mezítelen lányt. Vágyott a lányra. Akarta őt. Testestül, lelkestül. Soha egy nő iránt sem érzett így. S ez megijesztette. Ugyan nem ismerte a szerelmet, mert még soha nem volt szerelmes. De érezte, hogy valami olyasmit érez a lány iránt, melyet még magának sem akart bevallani. Úgy gondolta, hogy ez csak testi vágy, mely addig kínozza, míg meg nem kapja. Szinte biztos volt benne, hogy az érzés, mely benne kavarog, elmúlik, ha a miko végre az övé lesz.

°         Én csak erre kellek neked igaz? – kérdezte halkan, könnyes szemekkel. – Csak erre vagyok jó? – nem nézett a szellemre, így nem vehette észre a szerelmet, mely ott csillogott az aranysárga tekintetben.

Sesshoumaru nem válaszolt, csak a lány könnyes arcát és testét figyelte, mely szinte rázkódott a visszafojtott zokogástól. S ez szíven ütötte. Abban a percben legszívesebben átölelte volna a lányt, hogy megvigasztalja, de nem tette. S amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is hessegette a gondolatot. Még, hogy ő a nagy Sesshoumaru megvigasztaljon egy nőt, ráadásul egy halandót.

Kagome ismét a szellemre emelte tekintetét, mely újra nyugodt és hideg volt. Hosszan néztek egymás szemébe. Majd a miko újra lehajolt az időközben földre esett szőrméért, s magára tekerve ott hagyta a férfit.

A miko tíz perccel később odaért a többiekhez, akik nyugodtan ültek egy-egy fa mellett, mely árnyékot nyújtott a nap ellen. Bár késő délután volt, a nap mégis erősen sütött. Rin mikor észrevette a mikot odarohant hozzá és átölelte.

°         Kagome! Végre visszajöttél. Hol voltál?

°         Csak sétáltam. – s visszaölelt, majd eltolva magától mosolyogva nézett a kislányra.

°         Kagome?

°         Igen?

°         Te sírtál?

°         Én? Nem. – próbálta letagadni. 

°         Biztos? Mert piros a szemed.

°         Csak belement valami a szemembe. – hazudta.

°         Értem. – mondta, de nem hitte el egy szavát sem.

°         Mit keress nálad az uram szőrméje, halandó? – kérdezte a talpnyaló.

°         Ő adta. – mondta nyugodva.

°         Nem hiszem egy szavadat sem. – mondta megvetően. – Sesshoumaru nagyúr soha nem adná oda senkinek! Főleg nem egy halandónak. – mondta még mindig megvetően, de egyben gúnyosan.

°         Yaken! – szólalt meg egy hang tőlük nem messze.

°         Igen, Sesshoumaru nagyúr? – kérdezte nyájasan, miután észrevette, hogy ki szólította.

°         Én adtam oda neki. – mondta hideg nyugalommal. Érzékelte, hogy a lány őt nézi, de nem nézett rá.

°         De, Sesshoumaru nagyúr! Hogy adhatta oda ennek? Egy halandónak? – kérdezte döbbenten.

A szellem nem felelt, csak odasétált a kis gnómhoz, majd jól rátaposva odament az egyik fához, s leült a tövébe. Yaken magában szidta Kagomét. Úgy gondolta, hogy ő a hibás ezért az egészért. S már biztos volt benne, hogy nagyura beleszeretett. „Hogy süllyedhetett idáig? Beleszeretni egy halandóba?”

Kagome odament a táskájához, melyet a lány mellett találtak, amikor megtámadta a szellem. Szerencséjére, amikor elhagyták a palotát, akkor eltett magának néhány kimonót, melyet a szobájában talált. Kivett belőle egyet, majd félre vonult az egyik bokor mögé átöltözni.

Sesshoumaru míg a lány keresgélt, végig őt nézte, s ez nem kerülte el a kislány figyelmét. Olyasmit vélt felfedezni a youkai tekintetében, melyet korábban még nem vett észre. Az elmúlt években voltak nők, akik a kis csapathoz csatlakoztak egy időre. S olykor-olykor észrevett egy furcsa csillogást a szellem aranysárga szemében, de most ez más volt. Mert most nem csak ezt látta, hanem valami mást is, valamit, amit nem tudott beazonosítani. Valamit, amit még nem ismert, de furcsa nyugalommal és boldogsággal töltötte el a lelkét.

Kagome eközben felvette a kimonót, de még egy kicsit ott maradt, hogy halkan, de jól ki sírhassa magát. Sesshoumaru megérezte a lány könnyeit, de nem ment oda hozzá. A miko miután rendbe szedte magát, s eltűntette a sírás nyomait visszament a többiekhez. Már sötétedett.

Mikor a lány visszatért, a szellemnek azonnal megakadt a szeme a mikon. Kagomén egy világoszöld kimonó volt, piros cseresznye mintákkal, mely enyhén kivágott volt, ezzel kiemelve dús és kerek mellét. A ruha, mely combközépig ért, tökéletesen kiemelte gyönyörű, s érzéki alakját. Nem bírta levenni a szemét a lányról. Yaken gyűlölködve nézte a halandót, miután észrevette, hogy milyen pillantásokkal méri végig nagyura Kagomét.

Kagome eközben neki állt, hogy megfőzze a vacsorát. Mikor ezzel végzett, leült Rinnel és elkezdtek vacsorázni, közben beszélgettek, s nevettek. Kagome hiába kínálgatta a szellemnek és a kis gnómnak az ételt, ők nem ettek.

°         Rin! Eljössz velem fürdeni? – kérdezte miután befejezték a vacsorát.

°         Nem, most nem. Már korábban fürödtem.

°         Akkor megyek egyedül. – s ott hagyta a többieket.

Negyed órával később rátalált a folyóra, mely az erdő mellett haladt el.  Lassan levette a ruhát, s belegázolt a kellemesen langyos vízbe. Élvezettel ment egyre mélyebbre és mélyebbre. Mikor már eléggé bent volt lebukott a víz, hogy haját is bevizezze. Kiemelkedve a vízből hátrasimította nedves haját, mely rátapadt hátára. Végig Sesshoumaura gondolt. Egyszerűen nem tudta kiverni a fejéből.

Egyszer csak egy kezet érzett, amint lassan végigsimít gerince mentén. Kagome, bár nem látta, de tudta, hogy Sesshoumaru az. Lassan megfordult, s egyenesen a szellem szemébe nézett, aki viszonozta a pillantást, majd tekintete lesiklott a víz felszínére, mely épp hogy csak eltakarta a lány kívánatos mellét.

Kagome úgy érezte, hogy elég Sesshoumaru tűzés pillantásától, ahogy végigmérte. Az esze tudta, hogy el kéne küldenie, de szíve már nem tudott harcolni az érzései ellen. Így hát nem ellenkezett, amikor Sesshoumaru magához húzva a lányt megcsókolta.

A csók gyengéd, de szenvedélyes volt. Lassan ízlelgették egymás ajkait. Eközben Sesshoumaru keze rátalált a lány mellére, melyet gyengéden elkezdett masszírozni, néha két ujja közé fogva a megkeményedett mellbimbókat. A lány keze a youkai izmokkal kidudorodott hátát cirógatta, miközben nyelveik lassú csatát vívtak egymással. A csóknak időről időre a légszomj vetett véget, de épp hogy csak elváltak ajkaik, már folytatták is. Sesshoumaru míg egyik karjával magához ölelte, hogy még közelebb érezhesse, addig másik kezével lejjebb indult rátalálva a lány legérzékenyebb pontjára.

Kagome megszakítva a csókot felsikított, amikor megérezte magában a youkai két ujját, de Sesshoumaru rögtön el is hallgattatta egy forró csókkal. A szellem ujjai egyre hevesebben mozgott a lányba, aki bele-bele nyögött a csókba. Majd egy elfojtott sikoly jelezte, hogy a miko eljutott a csúcsra.

Lassan kihúzva az ujját megemelte a lány csípőjét, aki lábaival automatikusan átölelte a férfi derekát. Sesshoumaru határozottan és mélyen behatolt a lányba, s rögtön el is kezdett mozogni, nem hagyva időt arra, hogy szokja a helyzetet, aki felsikított a fájdalomtól. De helyét lassan átvette az élvezet, s ezt halk nyögésekkel hozta a szellem tudomására, aki élvezettel hallgatta a lány édes nyögéseit, míg ő egy hangot sem adott ki. Sesshoumaru a lány nyakát csókolgatva egyre gyorsabb és gyorsabb lett, majd a csúcs előtt elkezdett lassítani míg végül leállt. Kagome ködös tekintettel nézett a szellemre, aki közönyös arckifejezéssel viszonozta a lány tekintetét. A lány mivel nem látott tisztán, így nem vette észre a youkai aranysárga szemeiben a szenvedélyt, a tűzet, a vágyat a beteljesedés felé.

Sesshoumaru lassan elkezdett a part felé menni, miközben újra lecsapott a lány ajkaira. Csókja ezúttal mohó volt, tele szenvedéllyel és vággyal. Kiérve a partra lefektette a homokra, úgy hogy még mindig a lányban volt, majd gyorsan elkezdett mozogni megemelve a lány lábát, hogy még mélyebbre hatolhasson. Egyre gyorsabb és gyorsabb lett, miközben ráhajolt a lány nyakára, hogy elfojtsa a férfias nyögéseket, melyek kikívánkoztak belőle. Még egy párszor lökött, mikor az utolsó lökésnél már teljesen benne volt, ezzel együtt hosszan és mélyen belenyögött a lány nyakába, melyet sehogy sem tudott visszatartani. Kagome eközben felsikított az élvezettől a csendes éjszakába. Egyszerre jutottak el a csúcsra.

Sesshoumaru egy ideig Kagome mellkasára hajtotta fejét, s hallgatta a lány gyors szívverését, majd lassan kicsúszott a lányból, s hanyatt feküdt a homokban. Kagome pár percig csak feküdt a szellem mellett, majd lassan oldalra fordulva a youkai izmos hasára tette fejét, s azon nyomban el is aludt. Sesshoumaru szívét melegséggel töltötte el ez a mozdulat. Még soha senkinek nem hagyta, hogy ráfeküdjenek, de Kagomét nem tudta ellökni magától. Miközben a lányt figyelte lassan átölelte a lány derekát, s közelebb húzta magához. Egész éjjel a mikot nézte.

Reggel Kagome lassan ébredezett. Először nem tudta, hogy hol van, majd miután eszébe jutott az éjszaka körbe nézett, de sehol nem találta Sesshoumarut. Miután rájött, hogy a szellem otthagyta egyedül azok után, ami történt sírni kezdett. Lassan felkelt és bement a vízbe, hogy lefürödjön. Tudta, hogy a youkainak csak arra kell, de mégis… mégis a szíve mélyén reménykedett benne, hogy talán érezz valamit iránta.

Mikor végzett a fürdéssel kiment a partra és felöltözött, majd elindult a tábor felé. Nem tudta, hogy ezek után, hogy néz majd Sesshoumaru szemébe. Azok után ami történt. Azok után, hogy tudta csak kihasználták. Kihasználták, majd eldobták, mintha csak egy rongy lenne. nagy nehezen, de sikerült visszafojtani a kitörni készülő zokogást.

°         Rég találkoztunk, Kagome! – szólalt meg egy hang mögötte.