Kagome lassan már két hónapja, hogy otthon volt. Mostanra, ha nehezen is, de sikerült visszaszoknia a régi kerékvágásba. A régi életébe, melyet még azelőtt élt, mielőtt még megismerkedett volna Inuyashaékkal. Annak ellenére, hogy igyekezett elfelejteni őket, gyakran eszébe jutottak a barátai. Az édesanyjáék sokszor kérdezgették, hogy mi történt. Hogy miért nem ment olyan sokáig haza. Hogy miért nem megy vissza lassan már két hónapja. De Kagome nem válaszolt egyetlen egy kérdésükre. Egy idő után felhagytak a lány faggatózásával. Aznap már korán reggel fent volt, hisz iskolába kellett mennie. Miután visszatért rögtön beiratkozott az ottani orvosi egyetemre, azon belül is a természet gyógyászati szakra. Az eredményei kitűnőek voltak. S nem csak azért, mert rengeteget tanult, hanem azért is, mert az elmúlt években sok tapasztalatot szerzett ezen a téren az állandó és veszélyes csatározások miatt. Mint mindig a tekintete most is megakadt az íróasztalán lévő apró fadobozon, melyben a Szent Ékkő szilánkjai voltak, s amely még mindig nem volt teljes. Mert két szilánk Kouga lábában, míg egy Kohaku hátában volt. Ugyan ritkán, de olykor kísértésbe esve kivette a szilánkokat és a szentélyhez ment, de végül mindig meggondolta magát. Inuyashaék a kis faluban telepedtek le, miután végleg legyőzték Narakut. Sangoék boldogok voltak, mikor kiderült, hogy Kagome életben van. De rosszul esett nekik, hogy még csak el sem búcsúzott tőlük, pedig tudta, hogy soha többet nem találkoznak. Sango és Miroku másfél hónappal ezelőtt összeházasodtak, s most az első gyermeküket várják. A hanyou még mindig egyedül volt. Nem múlt el úgy nap, hogy ne gondolt volna a mikora és az utolsó beszélgetésükre. De valahogy nem vitte rá a lélek, hogy beszéljen Kikyo-val. Pedig a halott miko az elmúlt időkben gyakran járt a Szent Fa közelében. Sesshoumaru miután meg tudta, hogy Kagome végleg hazament, már másnap reggel elhagyta Kaede anyó faluját Rin és Yaken társaságában, hogy végleg hazatérjen a nyugati palotába, s újra felvirágoztassa. Aznap késő este Inuyashaék kint ültek a tűz körül és beszélgettek. Nagyon jól érezték magukat, majd egyszer csak Sango halkan felsóhajtott, melyet a szerzetes és Inuyasha is maghallott. ° Mi a baj, Sango? – kérdezte kedvesen Miroku, miközben kezével gyengéden megsimogatta a lány hasát. S csalódottan vette tudomásul, hogy a szellemírtó hasa még mindig lapos. ° Semmi, csak… - s ismét felsóhajtott, majd szomorúan folytatta. – csak hiányzik Kagome. Nem tudom megérteni, hogy miért ment végleg haza. Hogy miért nem látogat meg minket. Pedig megtehetné, hisz nála vannak az ékkövek. – mondta, miközben arra felé nézett, ahol a szent kutat sejtette. - S hogy miért ment el búcsú nélkül. Annyira… annyira szeretném… ha… ha újra itt… lenne közöttünk. – mondta akadozva a visszafojtott sírástól. – Ha ő lenne a… keresztanyja a… a gyermekünknek. Miért… miért nem jön… jön vissza? – s most már sírt. Az utóbbi időben nagyon érzékeny lett, mely nem volt szokatlan az ő állapotában. ° Nem tudom. – mondta halkan és egy kicsit szomorúan. – Biztos… biztos meg volt rá az oka. ° De mi? – zokogott fel a lány. ° Nem tudom. – sóhajtott fel, majd gyengéden magához ölelte kedvesét, aki sírva borult a szerzetes karjaiba, hogy vigaszt és megnyugvást találjon nála. Eközben a hanyou némán meredt a tűzbe, s az imént elhangzottakon gondolkozott. Ő tudta, hogy miért ment haza, de megígérte Kagomenak, hogy nem mondja el senkinek. Főleg Sesshoumarunak. Bár nem tudta megérteni a lány döntését, mert még ha nem is mondta ki nyíltan, de szerette a bátyát. S a szerelem nem volt viszonzatlan. Erre akkor jött jár, amikor közölte a szellemmel, hogy Kagome hazament. Amikor észrevette az egyetlen egy, de igaz könnycseppet végigfolyni a szellem arcán. Már legalább egy órája ülhettek némán a tűz körül, amikor Inuyasha váratlanul felkapta a fejét, s a levegőbe szimatolt, majd arra nézett, ahol a Szent Fa volt és akkor meglátta. Pár percig töprengett magában, hogy mi tévő legyen. Már nem volt tisztában az érzéseivel azóta amióta beszélt Kagoméval. Már nem tudta, hogy mit is érezz valójában. Végül úgy döntött, hogy most odamegy, hogy pontot tegyen az ügy végére. Ezért gyorsan felállt és elindult. ° Inuyasha! – szólalt meg Miroku, mely megállásra késztette a hanyout. – Hova mész? – kérdezte csodálkozva. ° Sétálni. – felelte tömören, s futva elindult. Ekkor Miroku is észrevette azt, ami felkeltett a félszellem figyelmét és már tudta, hogy hova megy. Inuyasha nem sokkal később meg is érkezett a Szent Fához, ahol Kikyot látta ülni a fa egyik kiálló vastag törzsén mélyen a gondolataiba merülve. A halott miko nem érzékelte a hanyou jelenlétét. Inuyasha egy ideig csak nézte és eszébe jutott minden, mely vele volt kapcsolatos. Jó és rossz egyaránt. Minden. A boldog percekre, melyet együtt éltek át. S akkor rájött arra, amit Kagome mondott neki a távozása előtt. A szíve legmélyén még mindig szerette, mely most hirtelen felszínre tört, s már nem tudott haragudni rá. S most már azt is tudta, hogy soha senkit nem fog úgy szeretni, mint őt. Arcán egy halvány mosollyal közeledett felé miután rájött az igazságra. Az igazságra mely mindvégig ott rejtőzött a szívében. Lassan és óvatosan ment a háta mögé, hogy még véletlenül se vegye észre, majd halkan megszólalt. ° Kikyo. A halott miko ijedten és meglepetten állt fel és fordult a hang irányába. Majd szomorúan, de egyben szívében reménnyel nézett a hanyou aranysárga szemeiben, mely a szerelemtől és gyengédségtől csillogott. ° Inuyasha. – mondta halkan, aki egyre közelebb lépett hozzá. – Hogy… - de nem tudta befejezni, mert a hanyou egy csókkal elhallgatatta. Kikyo annyira meglepődött a dolgok ilyetén alakulása miatt, hogy még reagálni is elfelejtett. Majd boldogan viszonozta a csókot, mely gyengéd volt tele szerelemmel, mikor rájött, hogy mi is történt. Nyelveik lassú mégis szenvedélyes táncot járt, miközben szorosan ölelték egymást, hogy még jobban érezzék a másik közelségét. A hosszú csókot követően lihegve váltak szét, s egymás szemébe néztek. ° Inu… - szólalt volna meg, de a hanyou ismét elhallgatatta ujjait a lány ajkaira téve. ° Sssss… ne mondj semmit. – suttogta szenvedélyesen s ismét megcsókolta, mely ezúttal vággyal és szenvedéllyel teli csók volt. ° Szer… szeretlek… - sóhajtotta két csók között Kikyo. Inuyasha nem válaszolt, de a halott miko tudta, hogy a hanyou viszonozza szerelmét. Érezte a csókjaiban, az ölelésében, az érintésében. Mindenben. Lassan és gyengéden hámozták le egymásról a ruhákat, s mikor ezzel végeztek a hanyou óvatosan lefektette a puha fűre. Az egész éjszakát együtt töltötték. Másnap késő délelőtt együtt mentek vissza Kaede anyó falujában szerelmesen és boldogan. A többiek nem kérdeztek semmit, amikor meglátták őket együtt, hisz már messziről látták, hogy újra együtt vannak. S bár Sango nem igazán örült neki, de nem is tett szemrehányást a félszellemnek. Kaede anyó is boldog volt, hogy a nővére újra olyan, mint régen. Ezáltal visszakapta végre testvérét is, akit annyira szeretett. Eközben a nyugati palotában Sesshoumaru álldogált a tó mellett mélyen a gondolataiba merülve, miközben Rin tőle nem messze játszott Yakennel. S mint mindig most is visszaemlékezett arra az éjszakára, amit itt töltöttek, amikor majdnem lefeküdt Kagomeval. Amióta visszatértek nem feküdt le senkivel, hiába volt annyi ágyasa. Nem kívánta a társaságukat. S a nők, akik azért éltek, hogy őt szolgálják, napról napra csalódottabbak lettek, amiért a nagyúr nem keresi őket. Kagura is nem egyszer felkereste őt nem titkolt szándékkal, hogy elcsábítsa, hogy elérje, hogy beleszeressen, de nem járt sikerrel. Végül felhagyott ezzel a szándékkal miután rájött, hogy nincs esélye a szellemnél. Nem tudja legyőzni Kagomet annak ellenére, hogy már nem jelent veszélyt rá ebből a szempontból. Sesshoumaru már vagy fél órája állhatott ott Kagoméra gondolva, a csókjaira, az ölelésére, csilingelő nevetésére és mámorító illatára. A teste, lelke, elméje és szíve a lányért kiáltott, amikor megérezte Kagura szagát. A szélboszorkány hetek óta nem járt nála, ezért is érte váratlanul a nő felbukkanása. ° Mit akarsz? – kérdezte hidegen mindenféle érzelem nélkül a nőt, amikor a háta mögé került. ° Hoztam neked valamit. – mondta, majd karját kinyújtva a szellem előtt nyitotta ki kezét, melyben egy ékkőszilánk volt. Sesshoumaru bár nem mutatta, de csodálkozva nézett a kőre, mely szikrázott a déli napsütésben, majd a nőre. Nem értette, hogy mit akar ezzel mondani a szélboszorkány, de hamarosan választ kapott rá. ° Ezzel a kővel átjuthatsz Kagome világába. – mondta halkan. – Hozd vissza őt. Sesshoumaru már épp visszautasította volna, miszerint erre neki nincs szüksége, mert nem akarja visszahozni Kagomet ebbe a világba, de Kagura nem hagyta. ° Tudom, hogy szereted őt, még ha ezt nem is mutatod ki. – mondta ki halkan a számára fájdalmas szavakat. – Ő is szeret téged, még ha a távozásával mást mutat. Szeret téged. Tudom. – mondta, miközben a követ lassan a youkai kezébe tette, akit meglepett az, amit a nő mondott, s tudta, hogy igaza van. – Menj el hozzá. – suttogta, s magára hagyta szellemet, aki elgondolkozott a szélboszorka szavain. Kagome aznap késő este érkezett haza, mert randin volt egy fiúval, aki szintén a főiskolára járt. S bár ez már az ötödik alkalom volt az elmúlt két hétben, de már most tudta, hogy nem érezz iránta semmit. Nem dobogtatja meg a szívét. Annak ellenére sem, hogy jól érezte magát a társaságában. Pedig a fiú jóképű volt, humoros és kedves. Sokat nevettek mikor együtt voltak. S ugyan a fiú csalódott volt, mikor Kagome közölte vele a tényeket, de beleegyezett, hogy barátok maradjanak. Kagome miután hazaérkezett köszönt családjának, majd rögtön a szobájába ment, hogy egy hosszú és forró fürdöt vegyen. Egy órán keresztül áztatta magát a vízben, s nem gondolt semmire. Teljesen kikapcsolta az érzékeit és gondolatait. Miután megfürdött egy törülközött csavart testére, mely combközépig ért. Majd kilépve a fürdőszobából a szekrényéhez ment. Nem kapcsolta fel a lámpát, mert tökéletesen tudott tájékozódni a sötétben. Mikor kinyitotta a szekrényt kivett egy könnyű és szellős selyemhálóinget, majd ledobta magáról a törülközőt. Hirtelen hátrahőkölt, amikor belenézve a tükörbe egy érzelemmentes, de annál gyönyörűbb aranysárga szempárral találkozott tekintete, mely még álmaiban is kísértette. Megfeledkezve arról, hogy teljesen meztelen, megfordult, s kimondta a számára oly kedves nevet… ° Sesshoumaru… - suttogta.