° Tessék? – kérdezte, s nem tudta elrejteni döbbenetét, hisz nem erre számított. Abban reménykedett, hogy csak rosszul hallotta, hiszen biztos volt a lány szerelmében, csakúgy, mint a sajátjában annak ellenére is, hogy nem volt képes bevallani az érzelmeit neki. ° Nem megyek veled, mert nincs jövője a kapcsolatunknak – mondta most már magabiztosabban, miután megfordult s egyenesen a szellem szemébe nézett, de arcáról továbbra is némán potyogtak a könnyek. ° S ugyan miért ne lenne? – kérdezte hidegen, miután visszanyerte lélekjelenlétét. De belül úgy érezte, mintha a szívét egy satuba szorítanák, mely egyre jobban préseli össze a miko súlyos szavai által. ° Miért? – kérdezte megemelve a hangját. – Te egy szellem vagy… én meg… én meg egy szánalmas halandó… - mondta ki a számára is oly súlyos szavakat egész testében remegve a fájdalomtól. – Világ életedben gyűlölted, megvetetted a halandókat. Miért lennék én kivétel? Sesshoumaru döbbenten hallgatta Kagomet, s tudta, hogy a lánynak igaza van. De ez a mikoval kapcsolatban nem volt igaz, mert őt szerette. S már épp közbe akart szólni, de a lány nem hagyta. ° Csak azért, mert most úgy érzed, hogy szeretsz? – s nem kerülte el tekintetét a szellem csodálkozó arca. – Igen… tudom, hogy szeretsz… – s suttogva folytatta, miközben újra felrémlettek az éjjel történtek. – éreztem… az éjszaka… minden egyes mozdulatodban… ölelésedben, az érintésedben… a csókjaidban… ° De akkor… - kezdett volna bele ismét a youkai, de a lány ismét közbeszólt, s ez már kezdte idegesíteni a férfit. ° Miért? – kérdezte halkan. – Azért… azért mert én csak egy halandó vagyok. Egy halandó… aki pár év múlva megöregszik. Míg te továbbra is fiatal és jóképű leszel, én csúnya és ráncos. – vázolta fel a youkai előtt a kettejük jövőjét. – Lehet, hogy most szeretsz, de semmi garancia nincs arra, hogy pár nap, hét, hónap esetleg év múlva ne dobnál el magadtól úgy, mint egy kivert kutyát csak, mert rám untál. – mondta s hiába próbálta elfojtani könnyeit nem sikerült, de már nem is érdekelte. – S akkor mi történne, ha esetleg teherbe esnék? Csak egy félszellemet szülnék, akiket szintén gyűlölsz és megvetsz, akárcsak az öcsédet, mert egy hanyou. Inuyasha-t akit nem egyszer megpróbáltál megölni. Én szeretlek, de… de inkább most váljunk el egymástól, mint később, mert… mert most még el tudom viselni ezt a fájdalmat… - fejezte be, s szíve összeszorult a gondolatra, hogy hamarosan el kell válnia tőle, mert tudta, hogy sosem fogja elfelejteni Sesshoumarut, hogy mindig szeretni fogja. De félt attól a gondolattól, hogy ha most vele megy, akkor már nem fog tudni túllépni a szakításon, ha egyszer a youkai úgy dönt, hogy már nem kér belőle. Retteget már a gondolatától is, hogy egyszer elhagyja, mert már nem szereti. Ezért is gondolta úgy, hogy jobb most túl lenni a dolgon. Mert most még van esélye arra, hogy új életet kezdjen, hogy megismerkedhessen egy olyan fiúval, akibe esetleg bele is szerethet, aki nem veti meg azért, mert halandó vagy, mert egy félszellemet szült, mert még ezeknek a létezéséről sem tud. Sesshoumaru nem tudta, hogy mit mondhatna erre, mert érezte, hogy Kagomenak részben igaza van, de a többiben nem. Abban nincs igaza, hogy elhagyná, mert szereti őt. Olyannak szereti amilyen… halandó vagy sem szereti… az sem számítana, ha egy hanyouval ajándékozná meg, mert szereti… s már az öccsét sem veti meg emiatt… igaz nem beszélnek sokat, de már elfogadta, hogy az öccse… hogy megöregszik… ez sem számít, mert szereti… s erre a szellem tudott egy megoldást is… Sesshoumaru agyában egymást kergették a gondolatok, de hiába gondolta vagy érzett így nem tudta kimondani. Nem jöttek a szavak a szájára, pedig tisztában volt azzal, hogy meg kéne tenni, hisz ezen múlik minden. Hogy Kagome vele megy, vagy itt marad örökre. Már a gondolatra is összeszorult a szíve, hogy ha elveszíti a mikot, de a túlzott büszkesége miatt nem volt képes elmondani az érzéseit. Csak némán és közönyös arckifejezéssel nézett Kagomera, de a szemei érzelmeket tükröztek… igaz és őszinte érzelmeket. ° Biztos vagy benne? – kérdezte végül hidegen, s reménykedett abban, hogy talán meggondolja magát. Kagome egy ideig nem mondott semmit, majd végül a youkai szemébe nézett s úgy mondta. ° Igen. – suttogta. ° Rendben. – majd odasétált a lány elé és megcsókolta, aki viszonozta a szellem édes csókját, melyek a sós könnyeivel keveredtek. Eltávolodva a mikotól az ablakhoz sétált, de mielőtt még távozott volna csak ennyit mondott – ha meggondolnád magad, én… - de nem mondta végig a mondatot, csak még egyszer hátrapillantott Kagomera és végül kiugrott az ablakon. Kagome annak ellenére, hogy Sesshoumaru nem fejezte be, tudta, hogy mit szeretett volna mondani, s ez melegséggel töltötte el a szívét. De olyan fájdalmat is érzett, mely rosszabb volt a testi fájdalomnál. Olyan fájdalmat élt át, mely felért ezernyi kínzással, mintha több ezernyi kést szúrtak volna egyenesen a szívébe. Rosszabb volt még a halálnál is… Az elkövetkező hónapok kész kínszenvedés volt mindkettejük számára, olyan amilyet még soha nem éreztek. Mintha lelkük egy énjét vesztették volna el… szívük egy részét, mely két embert összeköt. Kagome az első hetekben még rengeteget randizott, hogy elfelejtse Sesshoumarut, de nem tudta. Végül felhagyott vele, de nemcsak emiatt… A youkai gyakran járt a kis faluban azzal az elhatározással, hogy rábírja a lányt, hogy mégis jöjjön vele, de végül a büszkesége nem engedte. Pedig rettenetesen hiányzott neki Kagome, a szíve még mindig érte dobogott. Egy percre sem tudta elfelejteni, minden egyes pillanatban rá gondolt, miközben a szent kút közelében állt. S bár nem mutatta ki az érzéseit, mégis mindenki tisztában volt vele, mert a szeme mindent elárult. Sangonak és Mirokunak pár nappal ezelőtt megszületett első közös gyermekük egy kislány, akit Kagomenak neveztek el. A szellemirtó lány nagyon boldog volt a szerzetessel és a kislányával, de mindezek ellenére hiányzott neki barátnője. De hiányát valamilyen szinte enyhítette öccse, Kohaku megjelenése, kinek hátából kiszedték a szent ékkövet. A fiú rögtön meg is halt, de szerencsére ott volt Sesshoumaru, aki a kardja segítségével feltámasztotta, így együtt élhettek boldogan. Inuyasha és Kikyo is boldogok voltak, csak azt sajnálták, hogy nem lehet gyermekük a halott miko miatt, de mindezt kárpótolta a kis Kagome, aki rajongott értük. Gyakran eszükbe jutott a miko, kire hálával és szeretettel gondoltak, hisz részben neki köszönhetik, hogy újra egymásra találtak. Mindeközben Kagome a szobájában volt, ahol az ablakban támaszkodva bámult ki a havas tájra. S mint mindig most is Sesshoumarura gondolt, miközben tekintete elkalandozott a szentély felé. Minden egyes nappal erősödött benne, hogy a youkai után menjen. Annyira hiányzott, hogy már egyre nehezebben viselte a nélküle eltöltött időt, de eddig mindig sikerült visszafognia magát. De most úgy érezte, hogy már nem bírja tovább. Lassan felemelkedett és odasétált a dobozhoz, melyben az ékkőszilánkokat tartotta, majd kivette azt és a kezében tartva nézte, melyek megcsillantak a napsütésben. A vágy, hogy újra lássa Sesshoumarut csak erősödött benne, ezért a szekrényéhez sétált, hogy jó melegen felöltözzön, hogy megvédje magát a csípős hidegtől. Mikor ezzel végzett elővette a táskáját, mely a szekrénye alján porosodott. Miután leporolta tele pakolta a szükséges dolgokkal, melyek nélkülözhetetlenek a középkori Japánban. Majd vállára kapva a teli táskát lesétált a konyhába, hogy elköszönjön az édesanyjától. ° Anya! ° Tessék, kicsim? – fordult a lánya felé. – Készülsz valahova? – kérdezte csodálkozva, miután észrevette a táskát, melyet Kagome a földre tett, hogy felvegye a kényelmes és bő bőrkabátot. ° Átmegyek a középkori Japánba. – mondta halkan. – Meglátogatom Inuyashaékat és… és Sesshoumarut is látni szeretném. ° Biztos, hogy jó ötlet ez kicsim? – kérdezte lágyan és kedvesen. ° Nem tudom. Csak azt, hogy találkozni szeretnék vele… - mondta egy kis kételkedéssel a hangjában, hisz nem tudhatta, hogy a youkai miként fogadja hirtelen megjelenését. Talán már nem is szereti. Lehet, hogy már rég elfelejtette, s talált magának valaki mást. ° Rendben van. – egyezett bele az édesanyja. – Szólok nagyapádnak, hogy rakjon neked oda egy összecsukható létrát, mellyel fel tudsz mászni a másik világba. – azzal el is ment megkeresni az öregurat. Kagome miután elbúcsúzott a családjától beleugrott a kútba a létrával együtt, majd kihúzva azt kimászott a kútból, mikor átért a másik oldalra. Felérve megállt a kút előtt, hogy mélyen magába szívja a friss téli levegőt. Jó néhány percig állt így az emlékeibe mélyedve. S már épp elindult volna, amikor a szeme sarkából egy alakot vélt felfedezni. Teljesen ledermedt mikor oldalra pillantva Sesshoumarut látta, aki szintén kővé dermedve figyelte a lányt. Azt hitték, hogy csak a szemük káprázik, hogy a képzeletük űzz velük csúnya tréfát. Egyikük sem mert megmozdulni nehogy eltűnjön ez a hihetetlennek tűnő, de számukra csodás álom. Jó néhány percig álltak így, amikor Kagome erőt véve magán tett egy lépést a youkai felé, aki viszonozta a lány tettét. Lassan szinte nesztelen léptekkel közeledtek a másikhoz, mígnem egymás előtt álltak meg. Mélyen egymás szemébe nézve ugyanazt látták, amit a szívükben éreztek. Fájdalmat, csalódást, hiányt, végtelen örömöt, boldogságot és szerelmet. Nem volt szükség szavakra, mert anélkül is tudták, hogy mit érezz, vagy gondol a másik. Hosszú percekig álltak így egymással szemben, melyet végül Kagome halk és lágy hangja tört meg. ° Sesshoumaru… - s szeme könnyes volt a boldogságtól. Már tudta, hogy nagy hibát követett el akkor régen, de reménykedett benne, hogy talán még nincs késő. – Bocsáss meg… - mondta ki suttogva. – Én… - de nem tudta tovább mondani, mert legnagyobb meglepetésére a youkai elhallgatta egy hosszú, mély és szenvedélyes csókkal, melyet felocsúdva meglepetéséből boldogan viszonzott. ° Szeretlek – mondta ki nehezen a szót, melyet érzet a szellem mélyen a lány szemébe nézve miután megszakították a csókot. Kagome ezen annyira meglepődött, hogy szólni sem tudott, csak némán potyogtak a könnyek a szeméből, mely lágyan folyt le arcán. ° Én is szeretlek – szólalt meg végül. ° Tudom – mondta lágy hangon. – Most már velem maradsz? – kérdezte hidegen visszatérve régi rideg stílusához, de ez a mikot nem zavarta, mert tudta, hogy ez csak a látszat. ° Igen, ha szeretnéd. – mondta ki félve. ° Ha nem szeretném, akkor nem kérdezném. Tessék? – nyújtott át egy kis fiolát, melyben egy sárga folyadék volt. ° Mi ez? – kérdezte csodálkozva. ° Egy olyan ital, mely olyan hosszú életet biztosít neked, mintha szellem lennél, de továbbra is halandó maradsz. Kivéve, ha… ° Ha? – kérdezte döbbenten. ° Ha az asszonyom leszel. Ebben az esetben a legközelebbi együttlétünk alkalmával megjelöllek téged, s akkor már te is szellem leszel csakúgy mint én. – majd folytatta egyenesen a miko csodálkozó szemébe nézve. – Kagome… leszel az asszonyom? – kérdezte lágy hangon. ° Igen, de… ° Ne aggódj, nem lesz semmi baja a gyermekünknek, akit vársz. – nyugtatta meg a mikot egy enyhe mosollyal az arcán. ° Micsoda? – kérdezte döbbenten, s nem kerülte el tekintetét a szellem egyre szélesebb mosolya. – Honnan tudod, hogy… ° Kutyaszellem vagyok – tájékoztatta a lányt, mintha ő nem tudna róla. – Hallom a kicsik szívverését. ° Kicsik? – kérdezte még jobban megdöbbenve. ° Igen, ketten vannak – s kedvese hasára tette a kezét, mely már jócskán gömbölyödött, de a bő kabát eltakarta. ° Téged nem zavar, hogy… hogy… - de nem fejezte be, mert Sesshoumaru a szavába vágott. ° Hogy félszellemek lesznek? – kérdezte továbbra is gyengéden. – Nem. – felelte határozottan. – Szeretlek titeket – simított végig a hasán és most már könnyebben ejtette ki a szót. – Tehát hogy döntesz? – tette fel a számára oly fontos kérdést. ° Miben? – kérdezte értetlenül, mert annyira meg lepte Sesshoumaru viselkedése. ° Leszel az asszonyom? – kérdezte komolyan. ° Igen leszek. – felelte lágy hangon. – Az asszonyod leszek, mert szeretlek. – s szeméből ismét potyogni kezdtek a könnyek. ° Én is szeretlek. – s ismételten megcsókolta a lányt, aki szívében határtalan boldogsággal viszonozta. Egyikük sem vette észre a tőlük nem messze álló kis társaságot, akik szinte az egész jelenetet végignézték. Míg a többiek vigyorogtak, addig Sango, Kikyo és Rin sírt a boldogságtól, hogy újra visszakapták Kagomet, s hogy együtt maradnak a szellemmel. Kagome a szent ékkő segítségével, melynek maradék szilánkjait Kougatól is megszerezték, felélesztette Kikyo-t, aki így már nyugodtan vállalhatott gyermeket Inuyashaval együtt. Együtt folytatták útjukat nyugat felé, hogy végül együttes erővel virágoztassák fel az egykori Sesshoumaru és Inuyasha apja által birtokolt vidéket. S bár a youkai továbbra is hideg maradt nem mutatva ki érzéseit, de akik ismerték tudták, hogy mit is érezz Kagome és két kis gyermeke iránt. Elég volt csak a szemébe nézni, mely mély érzelmeket tükrözött asszonya, kisfia és kislánya felé, kik mindennél és mindenkinél fontosabbak voltak a számára. Észrevették a szemében rejlő végtelen boldogságot, szeretet és szerelmet, mert a szem a lélek tükre… Vége