Egy hónapja voltam utoljára otthon. Vagyis azóta, hogy egy hétfo reggel berántott az a valami a kútba. Hiányzott a családom, a barátaim, sot még az iskola is. Az idejét sem tudtam, mikor ettem utoljára halon és patkányon kívül fott ételt. InuYasha napról napra kiismerhetetlenebb lett. Hol közömbös, hol nagyon durva. A ketto közül az elobbit kedveltem jobban. Ez sem volt jó, de több a másodiknál. Idoközben gondolataimat a félszellem töltötte ki. Úgy, mint fiú. Egy reggel furcsa álomból riadtam fel. InuYashával csókolózom a tóparton. Kivert a víz. A félszellemre néztem. Szemébol azt olvastam ki, szinte hihetetlen, de..., hogy o is ezt álmodta. Idoközben nem egy csatán túl voltunk és két-három szilánkot már visszaszereztünk. Harc esetén elfelejtettük az ellentéteket és összedolgoztunk. Hatékony párost alkottunk, bárkivel képesek voltunk elbánni. Egy este a tuz mellett ültem és a vacsorát készítettem. InuYasha háttal feküdt nekem, a durva korszakát élte, ilyenkor hozzá sem lehetett szólni. Vékony fadarabbal bökdöstem a tüzet, melyben a hasábok ropogva égtek hamuvá.
- InuYasha. - kezdtem. - Kész a vacsora!
Szó nélkül felállt, elvette az adagját és szokás szerint felugrott az egyik fa ágára.
- Mi lenne, ha ma velem ennél. - jelentettem ki halkan, kerülve a szemkontaktust.
- Hiszen itt vagyok. - morogta és beleharapott az ételbe.
- Itt lenn, mellettem . -fakadtam ki csalódottan. O nem érzi?
Levetette magát a földre és rám nézett.
- Boldog vagy? - kérdezte flegmán.
Megráztam a fejem, de éreztem, hogy elsírom magam. Félredobtam a rúdat, amire a hal volt felszúrva. Ekkor éreztem meg, ahogy leült mellém, kimonója finom anyaga a lábamhoz ért. Bizsergetoen hatott rám, ahogy rá is. Tudtam, akárhogy is akarta tagadni. Nehézkesen vette a levegot, száját néha beszédre nyitotta, de nem találta a szavakat. Ehelyett lehajolt és megcsókolt. Életem elso csókja, ami tökéletesre sikeredett. Ajka milliméterre pontosan illeszkedett az enyémre. Amator lévén ot követtem, aki pontosan tudta, mit csinál. Szívem hevesen vert a torkomban, testemben eddig ismeretlen vágy lobbant fel, melyet többek között a szám is elárult, hiszen követelte a félszellemét, aki hasonlókon ment keresztül. Behunytam a szemem és átadtam magam InuYashának, aki már alig tudott uralkodni önmagán. A kezdeti gyengéd és lágy tempó mohó és viharos lett, alig tudtam vele lépést tartani. Karjaim ösztönösen fonódtak a nyaka köré, amin kicsit felbátorodott és átölelte a derekamat. Ahogy egymáshoz értünk, éreztük, hogy tuzbe hozzuk a másikat. El kellett ismernem, hogy nem volt összehasonlítási alapom, de InuYashánál kevesebben csókolhatnak kiválóbban. Gyors volt mégis szenvedélyes és érzéki. Már alig kaptam levegot, de nem akartam elengedni a félszellemet és félbehagyni valamit, ami ennyire jó. InuYasha kezei idoközben a derekamról lassan a blúzom alá kúsztak. Félelemmel teli szemekkel néztem rá. Borostyánszínu szeme az enyémbe fúródott és miközben egy percre sem váltak el ajkaink, mosolygott és még feljebb merészkedett. Tudtam, hogy nem helyes, mégis engedtem neki. Elgyengültem tole, ahogy abbahagyta a csókot és a nyakamat kezdte beborítani vele. Hevesen, mégis érzékien. Fantasztikus képessége volt, megtalálta testem azon pontjait, melyek elárulták, mennyire élvezem a helyzetet. Kagome! Az istenért uralkodj magadon! - korholtam le magam, de csak a lelkiismeretem megnyugtatására. A félszellem idoközben a fülemet borította be apró csókokkal, majd az arcomat. Ajkaim szétnyíltak és kiszáradtak a vágytól. Megnyaltam és fogaimat belemélyesztettem, hogy elfojtsak egy kitörni készülo sóhajt. InuYasha figyelmét nem kerülte el a megmozdulásom és ismét megcsókolt. Nyelvéhez örömmel csatlakozott az enyém, miközben szorosabban öleltem a nyakát. Nem ismertem magamra, amikor közelebb húzódtam hozzá, hogy érezhessem azt a férfias kisugárzást, ami minden negatív tulajdonságát elnyomta. Egész testemmel a mellkasához simultam, mire végigszaladt rajtam a hideg és ennek látható jelei maradtak. Mellbimbóim megkeményedtek és átütöttek vékony egyenruhám felso részén.InuYasha is észrevette ezt és újra mosolyra húzta a száját. Kibújtatott a blúzomból és a földre dobta, akárcsak a melltartómat. Karmát végighúzta a mellkasomon, alig érintve a borömet. Libaborös lettem. Egy kicsit zavarban voltam, hogy félmeztelenül ülök a fiúval, akit alig egy hónapja ismerek és akivel nem jöttünk ki valami jól. Egészen eddig. InuYasha észrevette a fusztrációmat és megpróbálta enyhíteni. Kikötötte kimonóját és levette. A sok harc megtette a hatását. Tekintetem akaratlanul is izmos felsotestére siklott. Magához szorított. Altestemet nedvesség öntötte el, amit InuYasha finom orra kiszimatolt. Kívántam, be kellett vallanom magamnak, hogy szeretkezni akartam vele. Tekintetem a nadrágjára tévedt, ahol letagadhatatlan bizonyíték állt amellett, hogy o sincs ezzel másképp. InuYasha lassan hanyatt fektetett a földön. Hideg volt és kényelmetlen, de engem nem zavart. Rám nehezedett és a melleim közötti érzékeny részbe harapott. Szaporábban vettem a levegot, kezeimet a hajába fúrtam és magamhoz nyomtam. Számat néma sikolyok hagyták el InuYasha minden egyes megmozdulására. Nyelvével körözött a mellbimbóim körül, miközben kezeivel a csípomet simogatta. Ujjaim rátaláltak a fülére. Ekkor rutinból elkezdtem vakargatni a tövét. InuYasha megemelkedett, behunyta a szemét és megadóan morgott. Ebbol arra következtettem, hogy élvezi és örömmel vettem tudomásul, hogy végre találtam valamit, amivel én is sarokba szoríthatom. Ekkor még nem tudtam, hogy olajat öntöttem a tuzre. A félszellem kezei a szoknyám körül matattak, melybol észrevétlenül bújtatott ki, akárcsak a fehérnemumbol. Vágyaim már az egekbe szöktek. Könyörögve néztem InuYashára. Akartam, hogy megtörténjen. Elengedtem a fülét, kezembe vettem az arcát és magamhoz húzva megcsókoltam. Viszonozta a gesztust és mohón harapott az ajkamba, mire én felszisszentem a jóleso fájdalomtól. Kioldottam a nadrágját, amitol gyorsan megszabadult. Immár mindketten meztelenek voltunk. Elvörösödtem, amikor InuYasha felült és tetotol-talpig végigmért. Szemét hosszú ideig legeltette az altestemen, amitol még inkább zavarba jöttem. Ujjaival ellenorizte az izgalmi állapotomat és örömmel nyugtázta, hogy mindenem nedves és készenállok a befogadására. Örömteli mosoly jelent meg az arcán, elhelyezkedett rajtam és mélyen a szemembe nézett. Még akkor is, amikor vágytól dagadó férfiasságát belémcsúsztatta. Nagy levegot vettem a hirtelen jött melegségtol, ami elárasztotta a testem. InuYasha mozgása gyengéd és finom volt. Elfeledtette velem a kezdeti kellemetlen érzést. Csípomet minden lökésnél az övéhez emeltem, hogy minél inkább magamban érezhessem a merev izomköteget. Légzésem felgyorsult, akárcsak InuYasháé, aki a gyengéd ritmusát felfokozta és egyre eroteljesebben hatolt belém. Kezeimet a félszellem nyaka köré fontam, magamhoz szorítottam és halkan nyögdécselni kezdtem. InuYasha is szaporábban vette a levegot, kezeivel a mellemet tapogatta. Lökései egyre eroteljesebbek lettek, szinte szétfeszítette az altestemet. Hirtelen megszunt körülöttem a világ és lebegni kezdtem a semmibe. Számat egy hosszúra nyúlt, kéjes sikoly hagyta el, bensomet InuYasha nedvein kívül egy ismeretlen, hatalmas erovel bíró melegség is elárasztotta. Szemembol az öröm könnye hullott a talajra. Végtagjaim elernyedtek és a földre estek. InuYasha hasonlóképpen reagált. Nagyot sóhajtott és mellém gurult a földre. Oldalra fordult és magához ölelt. Verejtéktol vizes testeink egymáshoz simultak, karomat boldogan fontam a dereka köré. Csókban forrtunk össze, majd a feltámadt szello lágysága álomba ringatta InuYashát. Boldog voltam, életemben eloször éreztem ezt. InuYasha egyenletes légzését hallgattam és az arcát fürkésztem. Megsimogattam, mire összerezzent. Gyorsan visszakaptam a kezem, mert nem akartam felébreszteni. Behunytam a szemem és arra gondoltam, bár megállna az ido.
Másnap reggel elégedetten ébredtem. Furcsán jól éreztem magam, de InuYasha már nem volt mellettem. Felöltöztem és énekelve indultam a tóhoz fürdeni. Miután végeztem, visszamentem a tábortuzhöz, ahol idoközben InuYasha üldögélt. Mosollyal az arcomon akartam megcsókolni, de még mielott odaértem volna felállt.
- Végre, hogy itt vagy! - mondta hidegen, rám sem nézve. - Inuduljunk végre!
Azt hittem viccel.
- Mi a baj? - kérdeztem értetlenkedve.
- Mi lenne? - ordította. - Szedd a cuccod és menjünk! Melyik szót nem érted?
Nem akartam elhinni, amit látok, amit hallok. Mi történt vele?
- Ezt nem értem. Tegnap este még... - kezdtem majdnem sírva.
- Engedtünk a testi vágyaknak. Ennyi. - válaszolta kimérten és elindult.
Kikyou. Miatta volt ilyen. Buntudata lett, amiért velem olyasmit csinált, amit vele sohasem. Dühös volt magára, amiért engedett az érzéseinek. Mert ezt nem tagadhatta. Megmozgattam benne valamit. Jobban, mint az egykori fiatal papno, ha nekem nem tudott ellenállni. Nem hibáztattam a viselkedéséért. Inkább magamra voltam dühös. Belegázoltam a lelki sebeibe, amelyek nem gyógyultak be egészen. Még most, ötven évvel késobb sem. Magamban gondolkodva sétáltam InuYasha után, mikor karok fonódtak a derekamra és orromhoz egy másik ért. InuYasha ismét elvesztette büszkeségét és kimutatta, mit érez. Nem kellett semmit mondania. Szavak nélkül is értettük egymást. Magához húzott és én elvesztem az ölelésben. Tudtam, hogy az elobbi kirohanása miatt csinálja, de ahhoz túl makacs, hogy bocsánatot kérjen.
Hirtelen elsötétült az ég és villám cikázott át rajta. Megborzongtam, de amikor éreztem, hogy InuYasha szorítása erosebb lett, megnyugodtam. Egy hatalmas, rózsaszín gömb jelent meg és közeledett felénk, két nagy szemmel.
- A nálatok lévo szilánkokat akarom. Adjátok át! - vinnyogó hangja üvöltött a csendben.
Lehet, hogy hülyeségnek tunt, de én viccesnek találtam a jelenséget, miután közelebb ért. InuYasha is így volt ezzel. Elém lépett és a jövevényt kémlelte. Majd meglendítette a karját és ökle a gömbbe fúródott. A lény sikított egyet és a földre esett. InuYasha közelebb ment hozzá és felemelte a kicsiny állatot, ami mókusra hasonlított.
- Eressz el! Tegyél le! - sipította, miközben a félszellem mellém állt, kezében még mindig a kapálódzó kis lénnyel.
- Ez meg mi? - kérdeztem oszinte csodálkozással.
- Egy rókaszellem. - válaszolta InuYasha. - Nem nagy szám.
Vigyorogva néztem a félszellemre, aki értetlenül pislogott.
- Megsimogathatom? - bukott ki belolem és a rókaszellem után nyúltam. - Olyan aranyos!
- Neeem! - kiabálta a kicsi róka és beleharapott InuYasha kezébe, aki felordított és eldobta.
- A kis rohadék! - kapott oda sajgó ujjához. - Megharapott!
Nem tudtam, hogy nevessek-e vagy sem az elobbi kis közjátékon, végül InuYashához mentem. Szemügyre vettem a sebet, mely nem látszott komolynak, de pirosnak elég piros volt.
- Ugyan már InuYasha! - mondtam nevetve. - Ez nem fájhat annyira.
- Lássuk, te kibírod-e? - dühöngött a félszellem.
- Komolyan megharaptatnál vele engem is? - kérdeztem csodálkozva.
- Ha ez az ára annak, hogy elhidd, mennyire rossz, igen. - emelte meg a hangját. A stílusa nemigen tetszett, kezét ellöktem magamtól és a leheto leghelytelenebb dolgot tettem, amit vele szemben el lehet követni. Visszavágtam.
- Te mondtad, hogy nem nagy szám, akkor mit vagy úgy oda! - érzékeny pontra tapintottam. Ismét.
- Annál inkább próbáld ki! - üvöltötte és megragadta a karomat.
- Tudjátok... - mindketten a hang irányába fordultunk. A rókaszellem a szilánkokat tartotta a kezében. - ...tegnap éjszaka még nem vitatkoztatok ennyire. Sot! Ahonnan én láttam nagyon is megértettétek egymást. A szüleim is ilyen kapcsolatban éltek.
Éreztem, hogy elvörösödök. InuYasha csodálkozó arckifejezést öltött, amihez zavartság csatlakozott. Mindketten egyre gondoltunk. Ki láthatott még minket tegnap?
A kisróka azonban megnyugtatott.
- Nyugalom. Más nem volt ott. Én is csak a végére értem oda. - kezdte sipító hangon.
- Fogd be te kis mitugrász! - tért észhez InuYasha. - Mi van a kezedben?
A kisróka felmutatta az üveget, amiben a szilánkokat tartottam.
- Ja, ez? - nevetett. - Ezek az enyémek. - azzal futásnak eredt. Volna. InuYasha ugyanis egy jól kivitelezett jobb egyenessel a földre küldte apró ellenfelét.
- Tehát árva vagy. Milyen szomorú. - mondtam oszinte sajnálattal. - Rossz lehet neked.
Láttam, hogy a kisróka szemébe könnyek szöknek, de elég eros ahhoz, hogy visszatartsa.
- Megölték oket. Egy sereg, akik falvakat fosztogatnak és szilánkokat keresnek. A vezérük egy gonosz szellem. Egyesíteni akarja az Ékkövet, hogy erosebb legyen mindenkinél. - mesélte a kisróka és észre sem vette, hogy hozzám bújik. Szörnyen remegett, nyilván végignézte, ahogy végeznek a szüleivel. A szemem sarkából láttam, hogy InuYasha minket néz. Csodálkoztam is, hogy csendben van.
- Most miért nem teszel goromba megjegyzéseket, ahogy szoktál? - kérdeztem, mélyen a szemébe nézve, ahol keseruséget véltem felfedezni. Egybol megbántam szavaimat, melynek hatására a félszellem felállt és besétált a fák közé. A rókakölyök idoközben elaludt a kimerültségtol. Óvatosan letettem a fure és InuYasha után siettem, miközben zsebre vágtam az üvegcsét.
Arra indultam, ahol sejteni véltem.
- InuYasha! - szólongattam, de semmi válasz. - Merre vagy?
- Mit akarsz? - hangja kemény volt, amit tökéletesen megértettem. Elvégre is elég bután viselkedtem.
- Gyere le, kérlek. - mondtam, miután észrevettem egy fa ágán.
- Kagome. Te nem ismersz engem. - kezdte, miközben elém ugrott. - És soha nem is fogsz. Mert én nem engedem.
- Kikyounak engedted? - akaratlanul futott ki a számon és valami furcsa, dühre emlékezteto érzésem támadt, ha arra gondoltam, hogy ok ketten...
- Honnan tudsz te róla? - nézett rám.
- Kaedétol. Nem válaszoltál a kérdésemre. - jelentettem ki keményen.
- Ne aggódj, neki sem. - válaszolta oszintén. - Ilyen vagyok és kész.
- Akarom, hogy megnyílj! Ismerni szeretném életed minden egyes megmozdulását. - legalábbis ezt kellett volna mondanom. De nem tudtam. Pedig láttam, hogy o is ezt akarja.
- Rendben. - válaszoltam helyette. - Megértelek és tiszteletben tartom a döntésedet.
Közelebb mentem hozzá és kezembe vettem az arcát. Szemeiben vágy és tartózkodás keveredett. Tudtam jól, hogy vagdalkozik magában. A múlt és a jelen csap össze a jövoért, aminek hatalmas ára van. Ezzel mindketten tisztában voltunk. Haragudtam magamra, mert arra vágytam, hogy megcsókoljam, de tudtam, megint kényelmetlen helyezbe hoznám, hiszen még nincs túl a papnon. De egy része már hozzám kötodik, aminek nagyon örültem. InuYasha a számat nézte. Ugyanarra gondolt, amire én. O is haragudott saját magára, mert valami kezdett benne kialakulni, ami elnyomja a régi szerelmet és egy egészen új dolgot hoz felszínre. Nem tagadhatta, hogy akarta.
- Azt hiszem vissza kellene mennünk. - sóhajtottam fel és elindultam, mielott valami orültséget követnék el. Egész úton magamon éreztem a tekintetét, mely szinte perzselt.
- A nevem Shippo. - válaszolta másnap reggel vidáman a kisróka, miután megtudta, hogy velünk maradhat. Ez InuYashának nem tetszett, de nem akart velem vitatkozni és inkább feladta.
- Én Kagome vagyok. - mosolyogtam rá kedvesen, amit viszonzott. - O pedig InuYasha. - mutattam a félszellem felé, aki még mindig duzzogott.
- Igazán örvendek... - kezdte Shippo.
- Jól van, hanyagoljuk ezt! - intette le InuYasha.
Már megint bunkóskodik. Sohasem értettem, hogyan képes egyik percrol a másikra ennyire megváltozni. Mégis, amikor ránéztem, nem tudtam haragudni. Miközben Shippo valami útszéli kismadárról áradozott, tekintetünk találkozott. Beleborzongtam a csontomig hatoló pillantástól. InuYasha borostyánszínu szemeivel végigmért. Szinte levetkoztetett és én éreztem a melegséget a gyomromban. Gondolataimból Shippo nevetése zökkentett ki, aki befejezte történetét.
- Nahát, ez nagyon érdekes volt. - mosolyodtam el zavartan és megsimogattam a róka vállát.
- De még milyen! - flegmázott a félszellem és felállt. - Úgy felcsigázott, hogy elmegyek fürödni.
Sokat sejtetoen rám nézett. Legszívesebben csatlakoztam volna hozzá, de uralkodnom kell magamon. Nem ugrálhatok úgy, ahogy o fütyül. Tudtam, ha vele megyek, megint elvesztem a fejem és olyasmit csinálok, amit nem kellene. Mégis, ha arra az éjszakája gondolok, azt kívánom, bár megismételhetnénk. Akár itt és most. InuYasha feszülten figyelt engem, ugyanaz járhatott az agyában, ami nekem, de ellenkezés nélkül.
- Rendben. - böktem ki nehezen. - Addig itt maradok Shippoval.
Csalódás fénye csillogna a szemében? Hát tényleg ennyire akarta? Buntudatot éreztem, de miért is?
- Akkor megyek. Itt leszek a közelben, ha történne valami. - válaszolta és eltunt a fák között.
Shippo ismét egy vicces emlékét mesélte, de én gondolatokban egészen máshol jártam. Az, ami kialakult közöttünk InuYashával, mindkettonkben észrevétlenül játszódott le. Észre sem vettük, ahogy megszeretjük a másikat. Mi lesz ennek a vége?
- Kagome te nem is figyelsz rám! - fakadt ki Shippo jogosan.
- Ne haragudj! - kérleltem. - De annyi minden van most a fejemben.
- InuYasha miatt vagy ilyen igaz? - kérdezte.
Bólintottam.
- Látni lehet rajtad. - vetette oda bölcsen a kisróka.
- Mit? - nézetm rá csodálozva.
- Hogy mennyire odavagy érte. Ez már messzirol szembetuno. - okoskodott tovább Shippo.
Ez nem lehet igaz! Nem is csoda, ha InuYasha ennyire elbízta magát! Hiszen már az is látja rajtam, hogy mit érzek, aki néhány órája ismer. Érzek egyáltalán valamit? Szívem nagyot dobbant. Ez jel lenne?
- Menj utána! - mondta a kisróka. - Egyedül is elleszek. - azzal elovett a zsebébol egy pörgettyut és játszani kezdett vele.
- De én nem...honnan...- dadogtam. Majd felálltam és a félszellem után mentem. Shippo bazsajogva ült a fuben és tovább forgatta a színes búgócsigát.
A boszorkány leemelte a tetot.
- Lélegezz! - kiabálta és megveregette a fuldokló lány hátát. - Jól van. Ez az, csak szép nyugodtan.
A lány szuszogása egyenletessé vált. Körülkémlelt.
- Hát sikerült. - állt elé a boszorkány. - Újra élsz Kikyou. Ahogy megparancsoltad. Letelt a kerek ötven év. Ennyi volt a határido, hogy ismét visszahozzalak az életbe, ahogy kérted. De, van egy kis gond!
Kikyou ráemelte tekintetét.
- Éspedig? - kérdezte halkan.
- Nos, az a helyzet, hogy valódi, emberi énedet már nem tudtam garantálni. Ezért egyfajta szellemként lehetsz csak ezen a világon. Lelkeket kell majd gyujtened, hogy élhess. Menni fog? - érdeklodött a boszorkány.
- Nem! Nem fog menni! - kiabálta Kikyou. - Nem akarok szellem lenni! Ember akarok lenni, hogy aztán a Szent Ékko segítségével InuYasha is az legyen és együtt élhessünk!
- Na igen, a ko. Az már egy másik gond! Már nincs nálam. A halálod után, amikor hamvaidat kiemeltem a földbol, még meg volt. Aztán egy reggel eltunt. - válaszolta a boszorkány.
- És én ezt higgyem is el? - kérdezte Kikyou. - Nekem kell a ko. Különben InuYasha félszellem marad.
- Ez a harmadik gond. Egy lány, aki a jövobol jött, összetörte. Most együtt keresik a szilánkokat InuYashával.
Kikyou szemében düh csillant.
- Micsoda? - suttogta.
- Igen. Egy lány. Ügyes, okos és meg kell hagyni, nagyon szép teremtés. - Kikyoura pillantott, aki féltékenységtol lángoló szemekkel nézett maga elé. - Talán még nálad is szebb. Nagyon közel jár hozzá, hogy a félszellem beleszeressen.
- Hogy merészeled... - sziszegte Kikyou.
- Emlékszel, amikor eljöttél hozzám, mert érezted, hogy meg fogsz halni. Megkértél rá, hogy tartsam szemmel a félszellemet. Ez a lány többet tud, mint amit mutat. InuYasha elobb-utóbb megtörik, majd meglátod.
Kikyou mérgesen nézett rá.
- Adj ruhát!
InuYasha nyakig elmerülve ült a vízben és a messzeséget kémlelte.
- Azt hittem inkább Shippoval maradsz. - mondta, mire én összerezzentem. Hogy is csaphatnám be azt a kifinomult szaglását! Megmutattam magam.
- Nem is tudom, hogy mit keresek itt. - hajtottam le a fejem, hiszen tekintetem a víz alatti részekre tévedt.
- Örülök, hogy itt vagy. - mondta InuYasha és enyhe mosoly jelent meg az arcán. - Nem akarsz bejönni? Elfordulok!
Szótlanul öltözködni kezdtem és beültem mellé a sziklára. Átölelt és megcsókolt, amit én boldogan viszonoztam.
- Mit muvelsz? - lihegtem vágytól elfojtott hangon, amikor kezeit megéreztem a belso combomon.
- Szólj, ha nem akarod. De nem garantálom, hogy abbahagyom. - mondta kaján vigyorral az arcán. Ismét megcsókolt és karjaim a nyaka köré fonódtak.
- Pedig most komolyan beszélnem kell veled. - mosolyogva elhúzódtam és a szemébe néztem.
- Mirol? - kérdezte InuYasha, miközben a nyakamat csókolta.
- Arról, hogy mi lesz velünk, ha megtaláljuk az Ékko összes darabját.
Hátrahúzódott és furcsán kémlelni kezdett.
- Mi lenne? - nevetett zavartan a félszellem. - Ezt nem értem.
Arcomról eltunt a mosoly, amikor megfogalmazódott bennem a válasz.
- InuYasha. Én nagyon jól érzem magam veled. Azonban van valami, amirol nem beszéltem neked. Nekem van egy családom, aki már aggódhat miattam. Anyukám valószínuleg már az összes ismerosömet felhívta és a rendorséggel is kerestet. A nagypapám régi varázsigéket kántál a kút felett, amin keresztül átjöttem. Az öcsém, Sota pedig biztosan kisírta a szemét. Letagadja majd, tudom, de most is a párnáján fekszik és zokog. - lehajtottam a fejem. - Nekem vissza kell mennem a saját világomba. Hogy lássam oket, hogy magamhoz öleljem oket. Akik a legfontosabb emberek az életemben. - könnyes szemeimet rá emeltem és kezembe vettem az arcát. - Ahogy te is. Ezért nehéz... - sírni kezdtem.
InuYasha elengedett és furcsán nézett rám.
- Ezt nem tudtam. Én azt hittem, hogy...
Miért hallgatott el? Fejezze be! Hogy azt akarja, maradjak itt vele, mert fontos vagyok neki! Miért nem mondod?
Megcsókoltam. Sós könnyeim az o arcát is benedvesítették. Magamhoz öleltem, de nem viszonozta.
- Miért nem karolsz át? - kérdeztem. - Attól megnyugszom.
- Használjam ki azt a kis idot, amíg együtt vagyunk? - hangjába gúny vegyült.
Elhatároztam, hogy nem bosszantom fel, pedig o most erre játszott.
- Ha ezzel örömet szerzek neked? - mondtam, miközben fejemet a mellkasán pihentettem.
- Engedj! - ragadta meg a kezem és lerántotta magáról. Kiszállt és felöltözött. Hátra sem nézve visszaindult Shippohoz.
- InuYasha! - kiáltottam. - Mit akarsz, mit csináljak? - a fu huvös volt, ahogy kiléptem rá és felkaptam magamra a szoknyát és a felsot.
InuYasha megfordult.
- Azt meg honnan a jó égbol tudnám! - nem tetszett a hangja. Megérthetné.
- Te is nehezen viselnéd, ha nem látnád a családodat... - kezdtem.
- Fogd be a szád! Túl sokat akarsz tudni! Túl sokat beszélsz és olyan dolgokba ütöd bele az orrod, amihez semmi közöd! - üvöltötte. Félve hátráltam. Olyan indulat szabadult el benne, amitol megijedtem. A szeme! Hirtelen orült, eszelos fény csillant meg benne, de rögtön el is tunt. - Megmondtam, hogy nem beszélek magamról! Hülye vagy? Nem érted, amit mondok?
- Miért beszélsz így velem? - feltámadt a szél és kirázott a hideg.
InuYasha észhez tért. Sajnálkozó tekintettel nézett rám.
- Mert ezt érdemled. - válaszolta ridegen, de már csendesebben.
Odasétáltam elé.
- Igen? - suttogtam.
Ruhám még mindig vizes volt és hozzám tapadt. Révén, hogy nem viseltem fehérnemut, mindent látni engedett. Kezemet a mellkasára tettem. Szívverése egyenletesbol zaklatottá vált.
- Megnyugtassalak? - néztem rá csillogó szemekkel.
InuYasha lassan magához ölelt. Ismét éreztem azt a biztonságot, amit ilyenkor mindig.
- Ez igent jelent? - kérdeztem reménykedve.
- Vedd, aminek akarod. - válaszolta a félszellem és puszit adott a homlokomra.
Egy nagyobb fuvallatra ismét rázkódni kezdtem. InuYasha csak most vette észre, hogy ruhám még mindig nedves.
- Meg fogsz fázni. - jelentette ki eroteljesen, mégis kedvesen.
- Ápolnál? - érdeklodtem mosolyogva.
InuYasha megenyhült. Örömmel vettem tudomásul, hogy már nem haragszik annyira. A csók, melyet váltottunk, megnyugtatott mindkettonket.
- Amikor a közelemben vagy, mindig...mindig... - a félszellem zavartan nézett rám, amikor kibontakoztam az ölelésbol és levettem a felsom. - Kagome. Ezt most nem kellene.
- Tíz perccel ezelott még nem lehetett volna megállítani. - nevettem.
- Az akkor volt. - mosolyodott el. - Azóta megtudtam egyet s mást.
Kezeimet a mellem elé fontam. Idiótának éreztem magam. InuYasha hátat fordított.
- Öltözz fel és menjünk vissza ahhoz a kis csélcsaphoz. - mondta.
Engedelmeskedtem. Már azt hittem, hogy elbogöm magam, amikor mellé érve lágyan megfogta a karomat. Szóra nyitotta a száját, aztán mégsem beszélt. Végül elindultam, o pedig utánam. Shippo örömmel fogadott minket.
Kikyou lassan lépkedett a fák között. Mellette több, kígyószeru lény úszott a levegoben. Sárkányfejük a messzeséget pásztázta.
- InuYasha. - suttogta erotlenül. - Merre vagy szerelmem?
- Nem lehet igaz, hogy már megint megetted az egészet! - kiabáltam a félszellemre, aki tömött hasát vakargatta.
- Tudom, de olyan jó illata volt! - morogta InuYasha és elterült a fuvön.
- O egy vérbeli kutya! Csak az evésre gondol, miután kiszimatolta a helyét. - tette keresztbe kezeit Shippo dühösen, majd nevetni kezdett, mikor kordult egyet a gyomra.
- Büntetésbol te mész mosogatni! - pirítottam rá kedvesen és a hasára pakoltam az edényeket.
- Mit csináljak? - nézett rám értetlenül.
- Menj a folyóhoz és mosd el ezeket! - oktattam ki, majd útnak eresztettem.
InuYasha kelletlenül merítette bele a tányért a folyóba. ( - De csak mert o kérte!)
- Annyira vártam már, hogy újra lássalak téged!
A félszellem kiejtette az edényt a kezébol. Lassan megfordult és a jövevényre nézett. Szemei kikerekedtek, lebénult.
- Ki...Ki...Kikyou? - dadogta.
A lány közelebb ment hozzá. Kezével megérintette a félszellem arcát.
- Én vagyok szerelmem.
- Te meghaltál! - bukott ki InuYashából.
- Visszajöttem. Azért, hogy veled éljek. Emlékszel? - kérdezte mosolyogva, mely hamar eltunt, amikor a félszellem arcára nézett. - Azt hittem jobban örülsz majd neki.
- Igen...igen...persze. - dadogta InuYasha. - Nagyon boldog vagyok.
- A lány miatt van? - kérdezte Kikyou. - Aki a jövobol jött?
A félszellem a földet rúgdosta.
- Azt mondtad annak idején, hogy a halálba is követnél. Élo-halott vagyok. Miattad jöttem vissza. Hogy magammal vigyelek a halálba. Mivel az Ékko összetört, most követned kell azért, hogy együtt legyünk. Amire mindig vágytunk. - mondta a papno. - Még mindig ezt akarod. Vagy nem?
- Én nem is tudom. Talán. - hebegte a félszellem, mire Kikyou dühösen elé állt.
- Ezt nem igazán értem. - felelte mérgesen.
- Annyira hirtelen jött! Te, itt! Érted? Hozzá kell szoknom, hogy...élsz. - nyögte ki InuYasha.
- Rendben. - bólintott a papno. - Bármeddig hajlandó vagyok várni. Mert tudom, hogy visszajössz hozzám.
- Most mennem kell. - jelentette ki a félszellem. - Még látjuk egymást.
Mielott elment volna, Kikyou odalépett hozzá és megcsókolta.
- Ne felejtsd el, hogy szeretlek. - suttogta a papno.
InuYasha a messzeségbe bámult.
- Nem felejtem. - mondta és futásnak eredt.
Kikyout lélekrablói lételemmel látták el. Nagyot sóhajtott és a félszellem után nézett.
- Hazudsz.
InuYasha csendesen üldögélt egy fatörzsön. Mivel vacsorára sem jött vissza, elindultam, hogy megkeressem. Már messzirol tudta, hogy jövök. Mint mindig.
- Aggódtam miattad. - mondtam halkan, miközben leültem mellé. Nem nézett rám. Egyetlen pontba meredt a talajon. - Mivel már órák óta elmentél, gondoltam utánad baktatok és segítek elmosni azt a két tányért, amivel nyugösen indultál útnak. Annyira megerolteto, hogy... - nevettem, majd elkomorodtam.
- Kikyou él. - suttogta a félszellem rezzenéstelen arccal.
Ajkaim reszketni kezdtek a hirtelen rámtört sírás utáni vágytól. Torkomban akkora gombóc, mint egy alma. Legrosszabb álmaimban sem gondoltam...
- Az elobb találkoztam vele. Hihetetlen. - nevetett zavartan a félszellem és továbbra is kerülte a szemkontaktust. Megfogtam, de elhúzódott.
- Tudod... - kezdte idegesen. -...azt hiszem...
- Pontosan értem. - válaszoltam kicsit emeltebb hangon, mint szerettem volna. - Most, hogy o itt van, én mehetek is, ugye?
InuYasha elkapta a kezem és végre rám figyelt.
- Mondtam ilyesmit? - kérdezte dühösen.
Megráztam a fejem. Akaratom ellenére könny csordult ki belole. InuYasha értetlenül nézett. Haragudtam rá. Még mindig nem jött rá, hogy...Mire is?
- Ot választod, igaz? - kérdeztem.
- Nem tudom, mit akarok. - válaszolta és elengedett.
- Akkor majd én döntök helyetted. - húztam ki magam. - Amint megtaláltuk az összes szilánkot visszamegyek a saját világomba. Ahová tartozom. - hátat fordítottam és gyors léptekkel elhagytam a helyszínt. Nem tudhattam, hogy InuYasha engem néz, és cseppet sem boldog a feléledt papno miatt.
Két nap telt el azóta, hogy Kikyou felbukkant. Belenyugodtam abba, hogy ebben a versenyben nem biztos a gyozelem. Az InuYashával való kapcsolatom holtponton nyugodott. Minden éjjel mellé akartam feküdni, hogy átölelve a másikat aludjunk el. Vágytam arra, hogy megkérdezze, hogy vagyok. Hogy magához húzzon és megcsókoljon. Ehelyett kerültük egymást. Hiszen o is valami ilyesmit akart, de a papno miatt nem volt rá képes. Éppen egy falu felé tartottunk, ahol Ékko szilánkot észleltem. Shippo dalolászva haladt elottünk, mi pedig szótlanul mentünk egymás mellett. Tudtam, hogy Kikyou bármikor feltunhet a színen és nekem mennem kell. Szívemben valahol éreztem, hogy alul maradok az egykori szerelemmel szemben.
- Kagome. - szólalt meg váratlanul InuYasha. Összerezzentem.
- Tessék. - fordultam felé.
Megállt és engem is arra kényszerített. Mélyeket sóhajtott és közben a számat nézte.
- Annyira hiányzik. - nyögte.
- Ki? - kérdeztem érdeklodve, holott tudtam a választ. Vagy mégsem?
- Semmi. - válaszolta flegmán és tovább ment. - Merre van a szilánk? Arra?
Sírni lett volna kedvem.
- Köszönjük szerzetes, hogy kiuzted a rossz szellemeket. Maradj itt vacsorára! - marasztalta az idos házaspár a fiút.
- Sajnálom, de mennem kell! Még nagyon sok ház vár a megtisztulásra. - válaszolta tisztelettudóan.
- Akkor fogadj el valamit fizetségül. - ajánlotta fel a házikó gazdája.
- Nem köszönöm, semmit. Hacsak! Nincs egy apró, rózsaszínu ékszerdarab a birtokukban? - kérdezte csillogó szemekkel.
Az idos házaspár szomorúan nézett körbe.
- Hiszen látod szerzetes, szegények vagyunk. - mutattak a házra.
A fiú elköszönt és az erdo irányába indult. Az öregek még sokáig integettek utána.
InuYasha a levegot szimatolta, miközben kardját kivonva állt az erdei ösvényen. Shippo és én egy fa mögött bújtunk meg. Úgy, ahogy a félszellem tanácsolta.
- Azt hiszem most az egyszer becsapott a szimatom. - tette vissza a kardhüvelybe fegyverét. - Elojöhettek.
Semmi válasz.
- Hé! Nem halljátok? - a bokorból a rókaszellem gurult ki ájultan. InuYasha rángatni kezdte. Nagy nehezen kinyitotta a szemét.
- Mi történt? Hol van Kagome? - kiabálta a félszellem, miközben a levegobe emelte a lényt, aki kapálózva hozzákezdett a meséhez.
- Valaki leütött hátulról. Többre nem emlékszem. - fejét dörzsölve nézett körül. - Mi van Kagoméval?
InuYasha felállt, körbeszimatolt. Az illatomat próbálta követni, de fújt a szél, az irányt nehéz volt beazonosítani. Csalódottan szorította ökölbe kezét és a messzeségbe bámult.
( - Merre vagy szerelmem?)
AJÁNLOM AZ OLDALT
