Kezdtem megszokni, hogy a leheto legkülönfélébb helyeken ébredek fel, ismeretlen emberek társaságában. Most is így volt.
- Csakhogy magadhoz tértél. Már aggódtam. - nyújtott felém mosolyogva vizet egy meglehetosen jóképu fiú. Felültem és zavartan viszonoztam a gesztust.
- Köszönöm. - vettem el a tálat és kortyoltam a jéghideg folyadékból, ami égette a torkom. - Ki vagy te? - kérdeztem, miután félretettem a vizet és körülnéztem. - Hol vagyok?
A fiú leült mellém és mesélni kezdett.
- A nevem Miroku. Szerzetes vagyok és a vidéket járom, hogy gonosz szellemeket uzzek ki a házakból. Ingyen. - fuzte hozzá.
- Ez nagyon kedves toled. - válaszoltam oszintén. - Elso látásra ijesztonek tuntél.
Miroku nevetni kezdett.
- Nos, nem festhettem valami udvariasan azzal a kovel a kezemben. Sot! Az sem lehetett ínyedre, hogy leütöttem azt a kis rókát ott melletted, aki szegénykém, csak meg akart védeni téged. - fedte fel a részleteket a szerzetes. De miért bámul így rám?
- Úristen! Shippo! - kaptam a szám elé a kezem. - Vajon hogy van?
Miroku a vállamra tette a kezét és bátorítóan mosolygott.
- Azért akkorát nem ütöttem. - nevetett.
- Vedd le rólam a kezed! - húzódtam el tole, ami egy kicsit meglepte.
- Ne haragudj, csak vígasztalni akartalak. - mentegetozött a szerzetes.
InuYasha! Vajon hol lehetsz? Aggódsz miattam? Ugye eljössz és megmentesz! - bíztattam magam. Ez a fiú kedves és rendes volt, mégis rejtozött benne valami, ami nem tetszett. A jobb kezén egy imafuzér lógott. Amikor meglátta, hogy azt nézem, a háta mögé dugta.
- Ez egy hosszú történet. Ha van egy kis idod, elmesélem. - mondta komoran, ami felkeltette a figyelmemet. Bólintottam.
- Fejezd már be a nyivákolást! Az agyamra mész vele! - ordította a félszellem, miközben az úton feküdt és szimatolt. Egy eddig, számára ismeretlen szagot követett, melyben felfedezni vélte az enyémet is. Shippo mögötte kullogott és sírásra álló, görde szájjal vinnyogta a nevemet.
- Kagome sohasem kiabál velem. Mindig kedves és aranyos. Vele akarok lenni, nem veled! - törölgette a szemét a rókakölyök.
- Ha nem aludtál volna el, nem kellene keresnünk! - kiabálta InuYasha és az erdot kémlelte.
- Áááá! Nem aludtam, hanem merénylet áldozata lettem! - fakadt ki Shippo. - Különben is! A te barátnod! Neked kellene vigyáznod rá.
- Fogd be a szád te kis pimasz! - üvöltötte a félszellem. - Nem kell mindenkinek megtudnia azt a kis...esetet az erdoben.
Shippo InuYasha elé futott és ránézett.
- Szereted? - kérdezte kertelés nélkül. InuYasha feje rákvörös lett.
- Mi közöd hozzá? Ki vagy te, hogy beszámoljak neked a magánéletemrol? - kiáltotta a félszellem és felhúzta az orrát.
- Szóval igen. - tette keresztbe kezeit a rókaszellem és próbált nem mosolyogni.
A félszellem ezután némaságba burkolózott és belevetette magát az illatok világába.
- Tehát ez a Naraku átkozott meg téged és a családodat is. Ötven évvel ezelott pedig megölt egy papnot, aki a Szent Ékkövet orizte. O lehetett Kikyou. - vontam le az elobbi eszmefuttatást a hallottak alapján. - Nagyon gonosz lény.
Miroku szomorúan sóhajtott.
- Igen. Egy aljas szellem, aki semmilyen eszköztol nem riad vissza. Meg fogok küzdeni vele, hogy a családom békésen nyugodhasson. Kemény lesz, de...
A kunyhó ajtaja, amiben ültünk, hatalmas dörrenéssel kitárult és egy piros kimonós, fehér hajú fiú alakja rajzolódott ki a fényben. Miroku csodálkozva nézett a jövevényre, nekem viszont mosoly jelent meg az arcomon, ami szívbol jött. Hát nem felejtett el! A félszellem belépett a házikóba és ránk nézett.
- Ki ez a fickó? - kérdezte, majd amikor meglátta, hogy Miroku keze a vállamon pihen, szikrát szórt a tekintete. - És miért fogdos téged?
- Megmondtam, hogy ne érj hozzám! - dobta le ismételten a kezét, ám ezúttal nem a vállamról, ahol eddig nyugodott. Arcom piros lett az érintéstol. InuYasha ijedten kérdezte meg.
- Mi a baj?
- Megfogta...a...pervez alak! - azzal pofon vágtam.
- Hát igen. Gyengéim a szép nok! - nevetett Miroku és ujjaim nyomát tapogatta. InuYashának leesett, hogy mi is történt és a féltékenység hatalmas méreteket öltött.
- Meghalsz. - suttogta és elorántotta a kardját. Mirokut kiverte a víz. Segítségkéroen pillantott rám.
- InuYasha. Emiatt felesleges megölnöd. - próbáltam nyugtatni a félszellemet, akit elvakított az a tudat, hogy elveszíthet engem. - Talán még a hasznát vehetjük.
- Ugyan minek! - kérdezte flegmán InuYasha.
- A tenyeremen van egy lyuk, ami mindent beszippant. - vázolta a szerzetes, aki úgy izzadt, mintha harminc fok lenne. - Bármit.
InuYasha furán méregette Mirokut, majd egy olyan kérdést tett fel, ami mindkettonket meglepett.
- Lefeküdtél vele? - érdeklodött.
- Mégis micsoda kérdés ez? - fakadtam ki mérgesen. Hogy feltételezheti ezt rólam, azok után, hogy...
- Nos. Szerintem o egy gyönyöru és okos lány. Én pedig egy igen jóképu és szintén elég eszes fiú vagyok. Tehát vonjuk le a következtetést. Ha mindketten akarjuk, akkor megtörtént volna és varázslatosan szép gyermekeink születtek volna. Vállalod eme nemes feladatot? - nézett rám Miroku.
Szegény fiú. - gondoltam. - Az életeddel játszol. InuYasha szemei vészjóslóan csillogni kezdtek. Erosebben markolta a kard nyelét és egy lépést tett felénk.
- Ha egy ujjal is hozzányúltál, búcsút mondhatsz a fejednek. - kiabálta a félszellem és a magasba lendítette a fegyvert.
Miroku kezeit megadóan felmutatta és magyarázkodásba kezdett.
- Én azt hittem, hogy csak együtt utaztok. Ha tudom, hogy szerelmes vagy belé, esküszöm, mégcsak nem is poénkodom. - nevetett zavartan a szerzetes. - Nem bántottam! Engedd le azt a kardot!
InuYasha kimérten ránézett.
- Tévedsz. Nem vagyok szerelmes belé. O csak segít nekem egyesíteni a Szent Ékkövet. Látja a szilánkokat. Ennyi. De ha valami baja esik, sohasem szedjük össze a darabokat. Akkor pedig lottek annak, hogy én valaha is nagyhatalmú szellem legyek.
Mindezt olyan hidegen mondta, hogy belesajdult a szívem. Felálltam és kifutottam a kunyhóból. Hátra sem néztem, csak rohantam, ahogy tudtam. Szemem elott a könnyfüggöny egyre nagyobb méreteket öltött. Meg sem álltam egy óriási fáig, mely elé lefeküdtem és keserves sírásban törtem ki.
- Sajnálom. - mondta oszintén Miroku. - Nem tudhattam, hogy...
- Felejtsük el! - mondta mogorván a félszellem. - Meg azt is, hogy találkoztunk.
- Várj! - kiáltotta a szerzetes. - Tényleg nem vagy belé szerelmes, vagy csak a büszkeséged tiltja meg, hogy kimutasd.
InuYasha Mirokura nézett.
- Tényleg. Nekem az Ékko kell! - válaszolta hidegen a félszellem.
- Akkor nem bánod, ha megkérem a lányt, hogy lenne-e esetleg a barátnom? - kérdezte angyali vigyorral az arcán a szerzetes.
InuYasha megremegett a dühtol és a féltékenységtol. Ökölbe szorította a kezét és szúrós szemekkel bámulta Mirokut, aki csak a válaszra várt.
- Nem. - nyögte ki.
Miroku talpra ugrott és az ajtóhoz futott. Mielott kiment volna, megveregette InuYasha vállát.
- Köszönöm. Ez a lány egy kincs. Tudod, fantasztikus lehet a tudat, hogy egy ilyen tündér veled éli le az életét. És ami még jobb, mi mindenre lehet képes...szóval...tudod. - kacsintott Miroku, azzal kinyitotta az ajtót. - Még egyszer köszönöm.
InuYasha egyedül maradt a helyiségben. Shippo annyira kiborult, hogy Kaede ápolására szorult. Leroskadt a padlóra és átkozta magát, amiért ennyire idióta.
Nem tudhattam, hogy Miroku utánam indult és mivel ott hagytam a karkötomet a kunyhóba, így vissza kellett mennem. Az ékszert még a szerzetes vette le, hogy meg tudjon kötözni. Beléptem, anélkül, hogy körbenéztem volna. A karköto a padlón hevert. Pont ott, ahol hagyta. Leguggoltam érte és a karomra csatoltam. Jólesoen hideg volt.
- Miért jöttél vissza? - kérdezte csendesen egy hang. Ijedten fordultam arra, ahol a tulajdonost sejtettem. InuYasha volt az. Egy sarokban ült és engem bámult. Nem lehettem valami szép látvány. A hajam összeborzolva, a szemeim megdagadva és kisírva.
- Csak a karkötom. - mutattam a csuklómra. - Már megyek is. - azzal indultam volna.
- Mirokuhoz mész, igaz? - kérdezte rám sem nézve.
- Nem. - válaszoltam halkan. - Vissza a saját világomba. Nincs miért maradnom.
- Nem mehetsz el addig, amíg nincsenek meg a darabok. - fakadt ki a félszellem.
Elésiettem és haragos tekintettel kiabáltam.
- Engem hidegen hagy az a kacat. Mert az, amire vágyom, sosem lehet az enyém. - éreztem, hogy a sírás kerülget, de ezúttal nem fogok. Eros leszek.
InuYasha feszülten figyelt.
- Mire vágysz? - kérdezte oszintén.
Nagyot sóhajtottam és az ajkamba haraptam. Nekem is van büszkeségem, amit nem fogok feldobni. Miatta meg foleg.
- Te sem árultad el nekem. - suttogtam. - Szellem.
- Ha úgy élnél, ahogy én, megértenéd. - emelte meg ismét a hangját a félszellem.
- Mit kellene megértenem? - kiabáltam. - Hogy mindenki meg akar változtatni? Hogy nem fogadnak el? Nézz körbe! Azt mondod szereted önmagad? Szellem akarsz lenni! Azt mondod, Kikyou szeretett? Embert akart beloled!
- Ezekhez nincs semmi köze! - ordította InuYasha. - Nem érted! Én félszellem vagyok!
- Én mégis lefeküdtem ezzel a félszellemel. Amit nem teszek meg, ha szellem vagy ha ember vagy. Mert én így... - elharaptam a mondatot, pedig InuYasha is azt várta, hogy befejezzem.
- Megbántad? - nézett rám szomorúan. Letérdeltem. Szemem egy szinten volt az övével.
- Ha visszamehetnék az idoben, hogy megváltoztassam, akkor is így tennék... - megérintettem az arcát. - mert akartam. Féltem, mert elotte még sosem csináltam, de akartam. Veled.
InuYasha kezét az enyémre fektette. Folytattam.
- Az az egy óra, amit egymással töltöttünk számomra életem legszebb intervallumát jelentette. Még ha te nem is gondolod így. Ha téged a tested irányított is. - a padlót néztem. Hát megtettem. Lökést adtam az érzelmeimnek, hogy kijöjjenek. Könnyebbnek éreztem magam? Sokkal.
- Nekem is. - suttogta rekedten a félszellem és megszorította a kezem. - Hidd el! Bosszant, hogy... - elhallgatott. Mélyet sóhajtott, majd... - jobban felizgatsz, mint bárki más. Sohasem gondoltam volna. Lesz valaki, aki még életem egyetlen szerelmét is felülmúlja. - ujjával felemelte a fejem és a szemembe nézett. - Te.
Mosoly jelent meg az arcomon, majd el is tunt. Közelebb hajoltam hozzá és megcsókoltam. Hevesen és mohón, hogy éreztessem vele. Rám számíthat. Szellemként, emberként, félszellemként. Mégis elhúzódott és ismét rám pillantott azzal a kétkedo tekintetével.
- Szeretsz velem lenni? - kérdezte.
- Addig maradok melleted, amíg hagyod. Ha azt mondod, hogy menjek, mert nincs rám szükséged, elmegyek. - válaszoltam és megpróbáltam felállni, de a félszellem megragadta a kezem és az ölébe húzott. Átölelt és fejét a mellkasomra tette. Állam a hajába fúrtam és megkaroltam a nyakát.
- Ha elhagynál azt nem élném túl . - suttogta InuYasha. Szemeim elkerekedtek. Jól hallottam, amit mondott? Felemelte a fejét és tekintetünk találkozott. Ismét csókban forrtunk össze. A szenvedély hulláma mindkettonkben elhatalmasodott. Kezem közé fogtam az arcát. Bore kellemes, mint mindig. A félszellem idoközben a nyakamat csókolta, nyelvével jólesoen nyalt végig az államtól a melleim közötti sávig. Ledobtam magamról a felsot és a melltartót, hogy szabad utat biztosítsak neki. Tenyerével a hátamat támasztotta. Hideg kezeitol libaborös lettem, mely érzésem csak fokozódott, amikor a másik kezét megéreztem a combomon. Annyira tudta, hogy mit csinál! Ismerte az összes gyenge pontomat. Már csak ha rájuk nézett, tuzbe hozott. Kezét lassan becsúsztatta alsónemumbe és vágyakozva kérdezte.
- Akarod? - szeme csillogott a szenvedélytol. Beszélni már nem volt erom, csak bólintani. Ujjaimmal megcirógattam InuYasha lükteto férfiasságát, amit a már jólismert morgással jutalmazott. Ajkaim remegve keresték az övét, amíg o odalenn simogatott. Érzékeny boröm apró összehúzódással reagált minden érintésre, de nem hatolt be, ahogy vártam. Szabad kezével megdörzsölte mellbimbómat, mely megkeményedett.
- Fogalmam sincs, hogy hová tunt az a kis angyal, pedig átkutattam érte az erdot, de... - Miroku rontott be a kunyhóba és torkán akadt a szó. Reménye, hogy vele leszek, elszállt. Mereven bámult rám, aki idoközben melleim elé kaptam a kezem és a félszellemre, aki kihúzta ujjait a bugyimból és igyekezett eltakarni.
- Én azt hiszem kimegyek. - mondta a szerzetes. Lihegtem az elfojtott vágytól és az ijedelemtol, akárcsak InuYasha. Egymásra néztünk.
- Azt hiszem, jobb ha felöltözöm. - válaszoltam, mire a félszellem egyetértoen bólintott. Miután összeszedtem magam InuYashára néztem, aki engem figyelt.
- Valami baj van? - kérdeztem aggódva.
- Nem semmi. - mosolygott. - Te tényleg egy angyal vagy. - azzal kisétált a kunyhóból.
Kikyou türelmetlenül dobolt ujjaival. A boszorkányt nézte, aki különbözo növényeket kevert össze egy tálban és közben varázsigéket mormolt.
- Meddig tart majd a hatása? - kérdezte.
- Egy óráig. - felelte gépiesen az öregasszony és kutyult tovább.
- Annyi pont elég lesz. - válaszolta mosolyogva és beszippantotta az egyik lelket, melyet kapott.
Miroku eleinte vonakodott, de aztán mégis csatlakozott hozzánk. Ennek a félszellem nem nagyon örült, de egy nyomós érvvel sikerült meggyoznöm. Azonban még élénken élt benne a kunyhóbeli esemény, tehát erosen kerülte a szemkontaktust az elso három napban. Idoközben Shippo is felépült és be akarta pótolni a nélkülem töltött idot, ezért az ölemben utazott. Elmesélte mi történt Kaedénél, akit nagyon megszeretett.
- Azt hiszem érzek valamit! - kiáltottam, mire Miroku és InuYasha is felkapták a fejüket.
- Hol? - kérdezte a félszellem és elorántotta a kardot.
- Arról jön! - mutattam egy nagyobb facsoport irányába. - Villámgyorsan!
Percekig nem történt semmi. Kezdtem kínosan érezni magam.
- Biztos vagy benne, hogy egy Ékkövet éreztél? - kérdezte enyhén ingerülten InuYasha.
Bólintottam. Miroku és Shippo elindultak egy-egy ösvényen, hogy utána nézzenek a képzelgésemnek. A félszellem mellém állt és ököllel a vállamba boxolt.
- Mi a fene van veled? - kiabált. - Úgy viselkedsz, mint aki...
-...aki egy másik világból jött. - fejeztem be csalódottan. - Már megint itt tartunk.
Lerogytam a fube és fejemet a térdemre hajtottam.
- Most meg mit sírsz? - kérdezte flegmán. - Egyebet nem tudsz, csak bogni.
Bensonben egyre nagyobb méreteket öltött a harag.
- Igazad van. - hangom remegett, de ezúttal a dühtol. - Sírok, nyafogok és segítek szilánkokat keresni neked, hogy te szellem lehess és boldogan élhess Kikyouval - felálltam és a szemébe nézve folytattam. - Egyszer azt mondtad, nem engeded meg nekem, hogy megismerjelek. Hogy megismerhessem InuYashát. Egy félszellemet, aki tele van titkokkal és annyira önzo, hogy még annak sem árulja el oket, akivel az elmúlt két hónapban jóban-rosszban együtt volt. Mondd meg nyugodtan, ha nem így gondolod! Fontos vagyok neked. Ha nem is nagyon, de egy kicsit biztosan. Minden egyes harcnál azon idegeskedek, hogy mosolyogva állsz-e fel, szilánkkal a kezedben vagy holtan fekszel majd egy diadalittasan ordító szellem lába alatt. Mert ezt csinálom. Ha te nem is veszed észre, szenvedek amiatt, hogy a lány, akiért régen úgy odavoltál, most felbukkant. És ha lehet, attól még jobban rettegek, hogy elveszítelek téged.
InuYasha merev tekintettel bámult rám, de én tovább szónokoltam.
- Nem tudom mennyire érdekel az, amit most mondtam. Szerintem hidegen hagy, mégis szerettem volna, ha tisztában vagy mindennel. Mielott visszamegyek a saját világomba.
- Már megint ezzel az úttal jössz nekem! Elegem van belole! Beloled! - ordította. - Takarodj csak vissza a kis életedbe! Bár soha nem jöttél volna ide! Az Ékko egyben lenne...
-...te meg a fához szögezve ki tudja még meddig. Mert mindenki utál! Mindenki fél toled és szeretnének holtan látni téged! - kiabáltam.
- Te is közéjük tartozol? - kérdezte a félszellem.
- Hogy vagy képes ilyet mondani azok után, hogy...- elfordultam.
InuYasha hirtelen megragadta a kezem és maga felé fordított. Szemeiben kétségbeesés lett urrá és én nem tudtam, hogy mit tehetnék. Álltam és néztem ot.
- Ha menni akarsz, nem tartalak vissza. De akkor tunj el most azonnal és soha többé ne gyere vissza! - suttogta mélyen a szemembe nézve.
- Egyszerubb lett volna megmondanod, hogy Kikyout választod és nem engem. - mondtam sértodötten. Miért éreztem úgy, hogy most az egyszer nincs igazam? InuYasha nem szólt semmit, csak elengedett és egy sötét ösvény felé mutatott.
- Arra van a kutad. - azzal Miroku után ment.
- Csak így elküldesz? Miért nem mondod, hogy maradjak itt mert fontos vagyok, mert szereted, ha melleted vagyok, mert...
- Tunj már el innen! - ordította a félszellem hátra sem nézve.
Teljesítettem a parancsát.
- Hová ment? - kérdezte Miroku csodálkozó tekintettel. Egy forrás mellett üldögéltek Shippoval, amikor is InuYasha beérte oket. A rókaszellem tájékoztatta a szerzetest, hogy ilyenkor jobb nem zavarni minket, ezért telepdtek le a víz mellé.
- A saját világába. Egy kúton keresztül a modern Japánba jut. Eddig nem engedtem vissza a szilánkok miatt, de most már egyedül is boldogulunk. Folytassuk a keresést!
- Én nem teszek Kagome nélkül egy lépést sem! - kiabálta sírva Shippo.
- Felolem itt is maradhatsz, engem nem érdekel! Sot! Jobb is ha nem vagy láb alatt! - válaszolta mogorván a félszellem.
Épp indult volna, amikor észrevette, hogy a szerzetes furán néz rá.
- Mi van? - kérdezte flegmán.
- Nem igazán értelek. - válaszolta a fiú oszintén. - Szereted ezt a lányt, mégis elkülted.
- Én nem szeretem. - emelte meg a hangját a félszellem.
- Amikor rátok nyitottam a kunyhóban nem úgy láttam, hogy utálod. - mondta zavartan Miroku.
- Ne kezd már te is! - kiáltotta InuYasha.
- Akkor mivel magyarázod azt a dolgot? - érdeklodött a szerzetes. InuYasha nem szólt semmit, csak hátat fordított a többieknek és felugrott az elso fára.
A fa, melybol a kút vékony pereme készült teljesen elvágta a lábamat, ami már-már zsibbadni kezdett. Üveges tekintettel bámultam az ösvény felé, ahonnan jöttem.
- InuYasha. - suttogtam. - Gyere! Kérlek! Akadályozd meg, hogy visszamenjek!
Szemembol forró könnycsepp csordult ki és végiggurult az arcomon, hogy aztán a fuben kössön ki. Nem gondoltam volna, hogy annak a kevés idonek, amit töltöttem ilyen szomorú vége lesz. InuYasha nélküli. Óriási ur tátongott bennem, legszívesebben megkerestem volna a félszellemet. De nem tehettem. Kikyou miatt. Döntött, amit el kell fogadnom, még ha nem is akarom. Felálltam és még egyszer körbenéztem abban a varázslatos környzetben, ami az elmúlt két hónapban az otthonom volt. Tekintetem megakadt azon az erdon, melynek fái között eloször találkoztam InuYashával. Elfordultam és az átjáróra támaszkodtam. Felemeltem a lábam, de valami nekinyomódott a combomnak. Belenyúltam a zsebembe és elohúztam a kellemetlen érzést kiváltó tárgyat. A szilánkokat tartalmazó üveget. A három darabka fényesen megcsillant a napfényben és rózsaszínbe vonta be az arcom.
- Erre már nem lesz szükségem. - válaszoltam csendesen. Letettem a fube és elrugaszkodtam.
A szél feltámadt, a levego lehult, a napot fekete felhok takarták el. A szilánkokat tartalmazó üveg megemelkedett, majd eltunt. Halk szuszogás, nesztelen mozgás és kutató tekintet a kút alja felé. Kifinomult szaglás, mely követte illatomat egészen a mai korig.
AJÁNLOM AZ OLDALT
