Amikor felültem és körülnéztem, szinte bántotta fülemet az a csönd, ami körülvett. Nincs szöszmötölés, nincs kaparászás, nincs mozgás, nincs semmi. Csak egy alak a sarokban, akinek körvonalai szinte beleolvadtak a fekete kofalakba. Olyan, mintha nem is lélegezne. Legalábbis nekem ez jutott eszembe, ahogy ott állt. Akár szobor is lehetne. - gondoltam magamban, majd feltápászkodtam és lassan elindultam arra, ahol az titokzatos szobatársam ácsorgott.
- Maradj, ahol vagy! - szólalt meg a szobor, mire én engedelmeskedtem.
Soha életemben nem hallottam még ilyen csontig hatoló hangot. A helyiséget a szomorúság és a nyomorúság érzése járta át. Mégsem félelmet éreztem, hanem valami megmagyarázhatatlant. Tudatalattim olyasmit súgott, hogy jobb bátornak mutatkozni, mert ráérek akkor rettegni, ha már túlvagyok mindenen. Nem volt még hasonlóban részem.
- Ki vagy te? - kérdeztem, bár valahol mélyen tudtam, úgysem kapok választ. Így is volt. Feltettem még pár hasonló kérdést, de egy ido után úgy éreztem, hogy magammal társalgok.
Majd amikor azt hittem, semmilyen információ nem jut a birtokomba, az alak hirtelen kilépett az árnyékból és rám nézett. Azt hiszem, ha valaha is láttam gonoszsággal teli tekintetet, akkor az nem volt fogható ehhez. Arcvonásai durvák és kemények, haja lágy esésben borította be vállait és hátát. Volt benne valami, ami nem tetszett. Tulajdonképpen semmi nem tetszett benne, de mégis.
- Itt maradsz! Addig, amíg mondom! Azt teszed, amit mondok! Ha ellenszegülsz, meghalsz! - darálta mereven a férfi, majd meg sem várva a reakciómat, kiment és rám zárta az ajtót.
- Igazán tudhattam volna, hogy ha veled megy el, nem jön vissza! - fakadt ki InuYasha, miután Shippo elmesélte balul elsült bújócskánkat.
- Sajnálom! - sírt a kisróka, hiszen szülei elvesztése után ugyancsak ragaszkodott hozzánk, leginkább hozzám.
- Keressük meg! - ajánlotta Miroku, mielott a félszellem még jobban nekiállna Shipponak.
- Hogy ez mekkora ötlet! Ez eddig eszembe sem jutott! - gúnyolódott InuYasha, bár szemei már a messzeséget pásztázták.
Ekkor azonban üvöltés hallatszott. Egészen közelrol. A rókaszellem a szerzetes ölébe ugrott, aki védekezoen felemelte botját és a hang forrását kereste. Hamarosan meg is látta, amint egy csapatnyi farkas üget lefelé a mellettük álló hegy oldalán. Az állatok úgy viselkedtek, mintha parancs alapján tennék azt, amit tesznek. Körbeállták a jövevényeket és morogva fogták oket közre.
- Ez meg mi a fene? - nézett a vicsorgó farkasok helyét átvevo emberekre a félszellem és megmarkolta kardja nyelét. - Kik vagytok?
- InuYasha! - kiabálta Shippo Miroku biztonságot nyújtó karjából. - Ezek farkasszellemek!
- Úgy van tökmag! - ugrott társai elé a vezér. Legalábbis InuYasha annak gondolta.
- Te lennél a vezetojük? - kérdezte InuYasha flegmán.
- Igen. Én vagyok a farkasszellemek klánjának vezére. - majd végignézett a társaságon. - Csak egy ember van. Hol a másik?
Mirokuék értetlenül álltak a hallottak elott.
- Kagoméra gondolsz? - érdeklodött.
- Nem szoktam megkérdezni a halandókat, hogy mi a nevük. Csak megeszem oket és kész. - válaszolta higgadtan a szellem, mire társai nevetni kezdtek.
InuYasha szorosabban fogta a markolatot, miközben ellenszenve egyre nott a beképzelt farkas iránt.
- Hozzánk egy ujjal sem nyúlhatsz! Megértetted? - kiabálta a félszellem, azzal elorántotta kardját, amely gigászi méreteket öltött.
A vezér arcán eloször merengés, majd felismerés látszódott. Közelebb ment InuYashához és megint érdeklodve fürkészni kezdte.
- Mi van? Mi olyan érdekes? - kérdezte a félszellem, akit roppantul zavart ez a közjáték. Legszívesebben már utánam kutatott volna, ha ez a csorda nem tartja fel.
- InuYasha? - vigyorodott el a vezér. - Tényleg te vagy az? Micsoda meglepetés!
- Honnan ismersz? - érdeklodött a félszellem és leengedte fegyverét.
- A kis korcs a faluból! Nem emlékszel? Hányszor kergettünk be az erdobe? - nevetett a farkas. - Majd összeestél a félelemtol.
- Fogd be a szád te bolhás dög! - ordította InuYasha és a feje fölé lendítette a kardot. Miroku és Shippo csodálkozva néztek rá.
- Te ismered? - kérdezte a szerzetes.
- Igen. Kouga. Most már világos. - dühösen végigmérte a vezért. - Kicsinállak te ordas!
Azzal lecsapott a karddal, de Kouga villámgyorsan kitért az útjából.
- InuYasha! - szólalt meg Shippo. - Meg kell találnunk Kagomét. Rémlik?
- Hagyd! - intette le Miroku. - Ha harc van kilátásban, az mindent elfeledtet vele.
Valami zöld lötty és kenyérre emlékezteto, száraz gömb. Ez állt azon a tányérra emlékezteto dolgon, amit egy no hozott be nekem ebéd gyanánt.
- Nesze! - vetette le elém, mire a tál tartalma félig kiborult, a szottyadt golyó meg elgurult. - Egyél!
- Azt hiszem nincs étvágyam! - fintorogtam és arra gondoltam, inkább éhen halok, mintsem egyetlen harapást is lenyeljek ebbol.
A no vigyorra húzta a száját.
- Nekem édesmindegy! De Naraku nem lesz boldog, ha elmondom neki, hogy milyen engedetlen vagy! - jelentette ki. Hangjában mintha fenyegést hallottam volna. Valahogy az az érzésem támadt, hogy jobb lenne nem balhézni ezzel a Narakuval.
- Kikyou mondta, hogy nem lesz egyszeru vele. - válaszolta Naraku, miközben a szobám felé tartott. Kagura, aki elmondta a történeteket, utána haladt és figyelt minden szóra, amit a férfi mondott.
- Naraku! - kezdte a boszorkány, majd bezárta a pincébe vezeto ajtót maga mögött. - Ki ez a lány?
A férfi megállt és Kagurára nézett. A no tudta, mi következik.
Alig hunytam le a szemem, ismét nyílt az ajtó. A szobor, így neveztem magamban, lépett be rajta azzal a novel, aki nem is olyan régen olyan szívélyesen megvendégelt. Felálltam és vártam, ezúttal milyen kellemetlenségben lesz részem. A férfi súgott valamit a boszorkánynak, aki kelletlenül, de távozott. Kicsit feszélyezve éreztem magam. Megint az a furcsa beékelodés a tudatomba. Veszélyes ez az alak. Veszélyes. Nagyon. Azt hittem megint megáll majd a fal mellett, én eltársalgok magamban, végül kiosztja az utasítást és távozik. De nem így történt. Közelebb lépett. A hideg kohöz simultam. Ha eddig bátornak éreztem magam, mostanra elszállt. Az is aggasztott, hogy mi lehet InuYashával. Miért nem jön értem? A szobor szemei, melyeket most láthattam csak meg igazán, gyolölettel és gonoszsággal voltak tele. Mit akar tolem egy ilyen alak?
- Mégis mit? - szólalt meg fejemben egy piciny hang. - Megölni.
Szép kilátás!
- Hogy hívnak? - kérdezte a szobor azon a huvös hangon, ami annyira irritált, bár még csak egyszer hallottam.
Meglepodtem. Azok után, amilyen következtetéseket levontam róla, arra számítottam, hogy megüt vagy átküld a másvilágra.
- Kagome. - mondtam alig hallhatóan. - És te? - akaratlanul futott ki a számon. Nálunk így szokás. Megmondom a nevem, megmondja az övét. Bemutatkozás. Egyszeru, mint a pofon. Amit lehet, hogy megkapok, ha nem fogom vissza magam és tovább játszom a jólnevelt kislányt.
- Naraku. - válaszolta. Ismét hidegzuhany. Ennyire rosszul ítéltem volna meg? - Hogy vagy?
- Jól. - mondtam, kicsit bátrabban.
Naraku bólintott.
- Azt hallottam, nem ízlett az ebéd. - jelentette ki keményen.
- Én csak...szóval...nem az, hogy nem...csak...nem... - dadogtam. - Miért nem tudok egy értelmes mondatot kinyögni? Mert nem tudom, mi követné az elhangzott szavakat..
- Ma velem vacsorázol. - felelte huvösen, azzal hátat fordított és elment.
- Az a kibaszott farkas! Ezért meglakol, csak kerüljön a kezem közé! Á! Ez fáj! - elégedetlenkedett InuYasha, miközben Kaede anyó a sebeit látta el, amiket a Kougaval vívott harc közben szerzett. - De legalább kapott o is a mocskos pofájába! Á! Mondom, hogy csíp! - tolta el az öreg papno kezeit. - Kagome finomabban csinálná!
- Aki már régen ismét körünkben lenne, ha te nem kezded el játszani a host. - okoskodott Miroku, miközben a ficánkoló Shippo fülét fogta be.
- Hallani akarom, mirol beszéltek! - kiabált a rókakölyök, de a szerzetes figyelmen kívül hagyta a kérést.
- Na már csak ez hiányzott! - fakadt ki a félszellem, aki maga vette kezelésbe testét.
- InuYasha te javíthatatlan vagy! - állapította meg Kaede anyó és levette a felforrt vizet a tuzrol.
- Fogd a bájgúnár pártját! - felelte InuYasha, miközben egy nagy adag csalánlevélbol készített krémet pakolt a karján lévo sebre.
- Én csupán azt mondom, hogy a harcot te mindig is elobbre helyezted mindennél. - válaszolta az öregasszony.
InuYasha kelletlenül bólintott.
- Megtanultam, hogy csak így védhetem meg magam. - mondta a félszellem és dörzsölni kezdte a kenocsöt.
- Mióta ismered ezt a Kougát? - kérdezte a szerzetes.
- Elég régóta. - válaszolta InuYasha, akin látszott, hogy nem fuz valami kedves emléket ehhez az ismertséghez. - Gyermekként valóban sokat menekültem a szellemek és emberek elol egyaránt. De a legrosszabb ez a büdös bolhás farkas volt! Ó, hogy utálom.
- Még a fivérednél is jobban? - kérdezte Kaede a sarokból, ahol piciny tálakba válogatta az erdoben szedett gyógyfüveket.
- Neked van egy testvéred? - fakadt ki egyszerre Miroku és Shippo, aki idoközben kiszabadult.
- Van még ilyen remek beszédtémád? - nézett fenyegeto szemekkel a félszellem az anyóra. Kaede magában mosolyogva folytatta tovább a munkát.
- Nahát Nagyuram! Ezek a halandók még mindig nem tudják, kivel kezdenek. Milyen szánalmasak! De nekem... - egy kicsi, zöld lény beszélt egyfolytában, kétfeju botját vállára vetve. Egy magas, hosszú, fehér hajú, prémet viselo szellemet követett, aki társával ellentétben meg sem szólalt. Némán fürkészte a környezetet, majd legyintett egyet, mire egy bagolyszeru, háromfeju madárszellem esett le a fáról. A zöld teremtmény a tetem mellé futott és feltérképezte.
- Nahát Nagyuram! Azt tudom és meg is értem, hogy utálod az embereket, de mi bajod volt ezzel a szellemmel? - bökte meg botjával a madarat, ami a másik oldalára fordult. A szellem hátra sem nézett, csak ment tovább. A zöld lény sóhajtott.
- Nem szívesen lennék most InuYasha helyében. Hajaj! Várj meg Nagyuram! - kiáltott és apró lábait idoközben elhaladt gazdája után szedte.
Feszülten ültem le Narakuval szembe az asztalhoz, melyen finomságok sorakoztak. De csak nekem volt megterítve. Amikor megkérdeztem, hogy o miért nem eszik azt válaszolta, nem él emberi táplálékkal. Én viszont farkaséhes voltam, ezért félretettem az asztali etikett szabályait és révetettem magam egy szelet húsra.
- Hasonlítasz rá. - mondta Naraku és maga is meglepodött a megnyilvánulásán.
Abbahagytam a rágást és ránéztem.
- Kire? - kérdeztem teli szájjal és reméltem, hogy megérti.
- Arra a lányra aki... - minta haragudott volna magára. - Egyél!
Csöndben falatoztam tovább, de fejemben a félbemaradt mondat visszhangzott.
- Mit muvelsz Naraku? - sziszegte Kagura, miután visszakerültem a helyemre. - Beleesel abba a hibába, amibe ötven évvel ezelott?
Naraku mérgesen nézett a boszorkányra.
- Tudtommal neked egy hajszálon függ az életed. - jelentette ki keményen.
- Az életem? Milyen életrol beszélsz te? Azt sem tudom, kik a szüleim. - fakadt ki Kagura, nem törodve semmivel. Ezt a beszélgetést most végigviszi. Még ha bele is hal.
- Kagura! Ne akard megtudni, hogy honnan származol. Mert ha kiderül, te akarsz majd meghalni. És ez csak akkor lehet, ha már szellem vagyok. - mondta Naraku és a boszorkánynak nem tetszett az az alattomos mosoly, ami a szája szélében húzódott meg. Sohasem kívánta még ennyire a szabadságot.
Kanna a palota folyosóján suhant, kezében elmaradhatatlan fegyverével.
- Állj csak meg! - kiáltott utána a boszorkány.
A fehérség érzelmek nélküli szemekkel nézett fel rá.
- Mit akarsz? - kérdezte.
- Ne itt. - suttogta Kagura.
- Már megint rosszban töröd a fejed. - felelte túlvilági hangon Kanna. - Meg fogsz érte bunhodni.
Kagura valahol sejtette ezt, de már nem akart Naraku szolgálatában állni. Egyetlen vágya volt, eltunni innen minél hamarabb.
- Szökni akarsz és ezt o is tudja. - válaszolta Kanna, mire a boszorkány a tükörre pillantott. Ezek szerint már muködött. - Nem menekülsz tole Kagura! Neked o a múltad, a jelened, a jövod. Ezen nem változtathatsz. Ahogy én sem.
- Kanna! Tudni akarom, mit akar a lánnyal! Mondd el a tervét kérlek! - könyörgött a boszorkány, de süket fülekre talált. A lány hóna alá csapta a tükröt és hangtalanul elindult.
- Ne akard elorébb hozni a sorsodat! Úgy is utólér, majd meglátod! - válaszolta, majd eltunt a sarkon.
Két hét telt el azóta, hogy vendégként megérkeztem a palotába. InuYasha és a többiek ezalatt az ido alatt közelebb jutottak hozzám, de én ezt nem is sejtettem. A napok lassan teltek, de nem eseménytelenül. Naraku mindennap bejött és megkérdezte, hogy vagyok. Ilyenkor leült velem szembe és beszélnem kellett, amit hallgatott. A lányról, akit annál a vacsoránál említett, azonban egyetlen szó sem esett. Minden jól ment egészen addig a reggelig. Naraku lépett be a szobába. Ilyenkor szokott általában jönni, ezért nem is lepodtem meg. Leültem a szokásos helyemre és vártam, hogy o is helyet foglaljon. De nem így tett.
- Gyere ide! - jelentette ki azon a hangon, amit már jó ideje nem használt, ha velem volt. Engedelmeskedtem. Lassan ugyan, de elindultam felé. Amikor odaértem, furcsa érzésem támadt. Olyan szemekkel nézett rám, amiben nem volt helye könyörületnek. Ha eddig nem, majd most öl meg - gondoltam magamban, de ekkor olyat tett, ami meglepett. Megcsókolt. De nem szimpla csók volt. Valami dió nagyságú dolog került az o szájából az enyémbe. Ki akartam köpni, de nem engedett és a csók csupán azt a célt szolgálta, hogy ezt ne tegyem meg. Szemeim kikerekedtek, amikor a dió mozogni kezdett és két piciny kéz ragadta meg a nyelvem, amibol kiserkent a vér. Öklendezni kezdtem, ebbol Naraku tudta, hogy az a valami megtapadt bennem. Elengedett és szó nélkül, rezzenéstelen arccal nézte szenvedésemet. Kiszáradt a szájüregem, a lény magába szívta a nedvességet, amitol sikamlóssá vált. Lassan kapaszkodott elore, a torkom irányába. Ujjaimat a számba dugtam, hogy kivegyem, de csúszós volt és kisiklott a kezembol. Sírni kezdtem. Hányingerem óriási méreteket öltött, kevés hiányzott hozzá, hogy elhányjam magam. A dió pedig egyre közelebb került a nyelocsövem bejáratához, nyálkacsíkot hagyva maga után, aminek keseru íze volt. Hiába próbáltam meg elérni, túl hátul volt. Aztán megéreztem, ahogy a nyelocsövemben kapaszkodik lefelé. Négykézlábra estem, minden centinél a húsomba mártotta kezeit és égeto érzést kölcsönzött a testemben. Végül eltunt, amire, ha ettem volna azt mondom, lenyeltem. A folyamat befejezo lépésében valami belenyillalt a méhembe. Odakaptam és éreztem azt a kicsiny csomót, ami a diónyi lényt takarta. Lihegtem, azt hittem még két perce, hogy megfulladok. És azt, hogy Naraku nem olyan, amilyennek eloször gondoltam. De gonosz. Valóban az. Kagura lépett be a szobába, zaklatottan. Kannatól tudta meg, hogy Naraku bevette valami furcsa üveg tartalmát, aztán idejött. Utálta, mégis arra kényszerült, hogy aggódjon érte. Eloször rá nézett, aztán rám, majd ismét a férfire.
- Mit csináltál vele? - kérdezte. Hangjában kíváncsiság és félelem ötvözodött.
Naraku mosolyra húzta a száját.
- Megtettem az elso lépést afelé, hogy ez a lány világra hozza a gyermekemet. - azzal karon fogta a csodálkozó Kagurát és kivezette a helyiségbol.
Egyedül maradtam. Szemembol megindult a könny, melynek függönyén keresztül alig láttam a padlót. Egy gyerek? Amit én hordok ki? Milyen lény származhat egy olyan dologból, ami belémfészkelte magát az elobb? Elengedtem magam és hagytam, hogy az ebédre megevett hal távozzon belolem és beborítsa a kezeimet, melyekkel támaszkodtam. Már semmi sem érdekelt.
Kagura hátát a falhoz támasztotta és üveges tekintettel meredt elore. Elborzasztotta az, amit Naraku elmondott. Az, amit a férfi bekapott, most Kagoméban van, aki világra hozza majd azt a gyermeket, aki gonoszabb lesz, mint a tulajdon apja.
- Miért pont o? - kérdezte.
- Egy különleges lány, már az elso pillanatban láttam. - jelentette ki a férfi.
A boszorkány kelletlenül felnevetett.
- Megismétlodik az, ami ötven évvel ezelott. - válaszolta nyugodtan.
- Nem, nem fog. - felelte Naraku és szája mosolyra húzódott.
Kagura értetlenül emelte rá a tekintetét.
- Mi a szándékod vele? - kérdezte oszintén és észre sem vette, hogy hangja remegni kezdett.
- A korcs egyszer már elvette tolem azt, aki fontos volt nekem. Most rajtam a sor. - nevetett hidegen Naraku, mire Kagura karja libaborös lett.
- Azt hiszed veled marad azok után, amit tenni fogsz vele? - érdeklodött a boszorkány.
Naraku szeme sarkából nézett Kagurara, aki összerettent a pillantástól.
- Ezt a feladatot nem én fogom elvégezni. Átadom a lehetoséget InuYashának. - mosolygott a férfi és magára hagyta Kagurát, aki a fal mentén lecsúszott a földre és életében eloször elsírta magát a félelemtol és az undortól.
AJÁNLOM AZ OLDALT
