9. fejezet

Rejtett érzések

- Elment az eszed? - csattant fel Kouga, amikor meglátta a szerzetest a lány társaságában. - Minek hoztad ide ezt az elmebeteget? Ráadásul kötelek nélkül!
Miroku halvány mosolyt ejtett meg a farkasszellemen, majd miután ismét komolyabb arcot vágott, felvázolta a helyzetet.
- Sango segíteni fog nekünk. - válaszolta Kouganak, aki még mindig bizalmatlanul kémlelte a harcost.
- Én nem bízom benne. - ugrott tisztes távolságba a farkas. - A végén még mindenkit lemészárol.
Shippo Kouga mellé ugrott.
- Igaz, hogy o még InuYashánál is makacsabb és bunkóbb, de ezegyszer igaza van. - helyeselt a kisróka, mire Kouga ököllel fejbevágta.
- Hogy mersz engem ahhoz az alultáplált korcshoz hasonlítani! - fakadt ki a farkasszellem és letessékelte a rókaszellemet a földre.
- Az ütése azonban ugyanolyan. - motyogta az orra alatt Shippo és ülve folytatta a fején nott púp tapogatását.
- Hallottam ám! - ugrott a róka elé Kouga és megemelte az ingénél fogva. - Te azt hiszed...

- Ezeknek kell segítenem? - kérdezte tömény undorral a hangjában Sango, miközben a civakodó szellemeket nézte. - Szánalmas.
- Ne feledd, mit mondtam. - súgta a lány fülébe Miroku, miközben botjával átkarolta a lányt, nehogy nem várt mozdulatra vetemedjen. - Naraku veled sem lesz kíméletes, ha megtudja,hogy elveszítetted a csatát.
Sango kígyó módjára felszisszent és megragadta a botot, de a szerzetes magabiztosan tartotta. Ilyesmire számított.
- Nem veszítettem. - tagolta, mintha nem épelméju emberhez beszélne. - Csak nem volt megfelelo a seregem.
Miroku cinikus mosollyal az arcán csóválta a fejét.
- A tetteinkért vállalni kell a felelosséget. - nevetett alig hallhatóan. - Vond le a tanúlságot! Ne kezdj nálad erosebbel!
- Ha magadra gondoltál, akkor most nekem van jogom nevetni. - rántott a szerzetes botján egy nagyot Sango, de Miroku még mindig erosen tartotta.
- Nem. Én arra a sárkánylóra gondoltam, akivel nem tudtál elbánni és elrepült. - nézte a szerzetes a lány haját, ami remegni kezdett a dühtol.
- Bassza meg!

Hónapok óta ébredtem eloször úgy, hogy nem féltem attól, mi történik majd a következo pillanatban. Most is arra keltem, hogy nagyon fázom. Nem csoda, hiszen a földön feküdtem. De hogyan kerültem ide? Oldalra fordítottam a fejem és InuYasha arcával találtam szembe magam. Egyik keze a derekamon pihent. Egyenletesen vette a levegot és ahogy néztem, engem is nyugodtság szállt meg. Aztán hamar vége lett a kezdeti idillnek. A félszellemmel töltött éjszakám képeit felváltotta a lány arca. Nem láttam ot azóta, hogy Naraku meg akarta ölni, mire én rákiabáltam, hogy tunjön el. Vajon hogy van? És él-e még? Ekkor megéreztem, hogy InuYasha jobban magához ölel.
- Felébresztettelek. - suttogtam, rá sem nézve.
- Nem. - ásított a félszellem. - Már fenn voltam egy ideje.
Megcsíptem az orrát, mire kutya módjára morogni kezdett.
- Hazudsz. - mosolyodtam el.
- Mi jár a fejedben? - kérdezte InuYasha. Meglepetten néztem rá. Már jó ideje ismerem, de sohasem tudtam annyira mélyre ásni a személyiségében, hogy egyetlen arckifejezésrol, mozdulatról bármit is feltételezzek. Erre o csak rámpillant és leszuri, hogy valami gyötör.
- A lány. - mondtam alig hallhatóan. Tudtam, hogy ez fájó pont neki.
InuYasha csalódottan bólintott.
- Gondoltam. - ismerte be nehezen.
Kezeim közé vettem az arcát és kényszerítettem, hogy belenézzen a szemembe.
- O nem az én gyerekem. Kihordtam, mert kényszerítettek rá, de nem én vagyok az anyja. - mondtam. Mert hinni akartam, hogy így van.
- De Kagome! - helyezte kezét az enyémre. - Te szülted meg! Mi ez, ha nem az anyaság, ami elotted áll.
Vadul ráztam a fejem.
- Fogalmam sincs, Naraku honnan szedte azt a lényt, ami késobb belémfészkelte magát. - válaszoltam. - De ha rájövünk, talán megtudhatnánk, mi is volt ezzel Naraku célja...
Elhallgattam. A félszellem érdeklodve nézett rám.
- Mi a baj Kagome? - kérdezte. - Mintha eszedbe jutott volna valami.
Felültem. InuYasha követett.
- Amikor Naraku meg akarta ölni a lányt én megvédtem. - emlékeztem a korábbi eseményekre.
- Miért akarta eltenni láb alól, ha annyira vágyott arra, hogy megszülessen? - okoskodott a félszellem.
- Mert a lány halandó volt. - mondtam és hangom derülni kezdett.
- Nem értem. - tárta szét a kezeit a félszellem.
Megfogtam a karját, ami erot adott.
- Neki szellem kellett. Mert o is egészen szellem akar lenni. - mondtam, majd InuYasha kikerekedo szemei láttán nevetve bólogatni kezdtem. - Bizony! O csak félig szellem.

- Nahát Nagyúr! - sipákolt Yaken Sesshomaru mellett egy fatörzsön üldögélve. A szellem a lányt nézte, aki egy hatalmas dinnyét szuszakolt magába. Farkaséhes volt és a szemén látszott a kimerültség. Sárga kimonót viselt, amit a kis szolga lopott a közeli faluból. A fejét tarkító horzsolások arról árulkodtak, hogy az emberek nem fogadták szívélyesen az alkalmi tolvaj munkálkodását, ezért eljövet megajándékozták egy kiadós veréssel. Yaken sajgó kezét dörzsölgetve pillantott fel gazdájára, de csak észrevétlenül, nehogy a Nagyúr kifogásolja a viselkedését és tole is megkapja a magáét. Sesshomaru szemrebbenés nélkül figyelte a lány ügyködését, aki megpróbálta kiszedegetni a gyümölcs magjait, de végül az éhség gyozött. Azzal együtt ette meg.
- Kérsz egyet? - nyújtott egy cikket a Nagyúr felé a lány mosolyogva. - Nagyon finom!
Yaken hátrahokölt a gesztus láttán és ijedve nézett Sesshomarura. Tudta, mi következik. Ha eddig nem ölte meg, majd most.
A szolga azonban csodálkozva figyelte, ahogy a Nagyúr szeme egy pillanatra megrebben. Majd ismét felveszi azt a mindig fagyos tekintetet, amivel ha találkozik egy másik, menten meg akar halni.
- A Nagyúr nem eszik emberi étkeket te buta! - ugrott le a fáról a szolga, aki visszacsöppent a valóságba. - Különben is, milyen jogon szólítod meg a Nagyurat?! Te mocskos kis halanó! Örülj, hogy a gazdám...
- Yaken. - szólalt meg Sesshomaru, majd o is felállt.
- Most megkapod te kis halandó! Látod, így jár az, aki... - a mondat azonban nem fejezodött be. Yaken gülüszemei szinte kipattantak a fejébol a csodálkozástól.
A szellem letelepedett a lánnyal szembe, majd elvette a felé nyújtott gyümölcsdarabot és a kétfeju sárkányló elé hajította, aki villámgyorsan kettétörte a farkával és eltuntette fejeiben az ételt.
- Én nem eszem ilyesmit. - fakadt ki a Nagyúr.
Yaken megnyugodva vette tudomásul, hogy jólismert gazdája végre visszatért.

- Három éve kerültem Narkuhoz. Elveszítettem a családomat, akiket egy gonosz szellem mészárolt le. Nem volt célja az életemnek. Találkoztam vele az erdoben, miután leterítettem egy medvét, ami megtámadott. Szellemirtó voltam, akárcsak a hozzátartozóim. Azt mondta, nagyon jó adottságaim vannak, amiket kamatoztatni tudnék. Harcost csinál belolem, a legjobbat. Így bosszút állhatok a családomért. Cserébe fel kellett adnom a korábbi életemet, megszakítani a kapcsolataimat az emberekkel. És én megtettem. A bosszú mindennél erosebben tombol bennem a mai napig. - mesélte a harcos, miközben a többiek hallgatták.
- Mondd tovább! - bíztatta Miroku.
- A kastélyban kemény kiképzést kaptam. Napokig nem aludtam és ha valamit nem tudtam megcsinálni, nem is ehettem. Ez volt a kisebbik gond. Naraku kiméletlen edzo. A tettlegesség sem áll távol tole. - folytatta Sango.
Miroku értetlenül nézte a mellette ülo lányt, aki mindezt olyan unottan adta elo, mitha csak azt mesélné, hogyan telt az elmúlt napja. Sem a hangjában, sem az arcán nem volt érzelem.
- Aztán... - mondta tovább Sango. -egy napon Naraku azt mondta, itt az ido, hogy mutassam meg a tudásom. Én vezettem a déli falvak elleni hadjáratot. Sikeresen. Egyetlen túlélo sem maradt. Mindenki meghalt. Férfiak, nok, kicsik, nagyok, fiatalok, öregek, halandók szellemek, állatok. Ahogy Naraku parancsolta. Egyre több megbízatást kaptam, amiket tökéletesen végrehajtottam. Tekintélyem lett és mindenki félt tolem. Ez nagyon elcsábított. A hatalom, ami a kezembe esett, elvakított.
Míg egy nap Naraku célpontja az a falu lett, amiben a rokonaim éltek.
- És? - kérdezte Miroku. Valahol legmélyen azt remélte, hogy jó híreket hall majd. Tévedett.
- Én magam végeztem velük. - mondta a lány, egy cseppnyi sajnálat nélkül.
- Miért? - kérdezett ismét Miroku, miközben tekintetük összeakadt.
- Mert megérdemelték. - válaszolta a lány. - Elfutottak, amikor minket megtámadtak. Gyávák voltak és a gyávák büntetése halál. Ezért vagyok még mindig életben. Mert nem félek megtenni a rám váró feladatokat.
- Én megmondtam, hogy ez egy elmebeteg! - kiabálta Kouga. - Teljesen orült! A saját családjával végzett! Ezt teszi majd velünk is.
- Nyugodj meg Kouga! - csillapította a szerzetes, de túl késon.
- Mit akarsz tolem te koszos ordas! - szökkent talpra Sango.
Miroku látta, hogy a lány villámgyors. Vigyáznia kell vele.
- Én csak az igazat mondom! Most mindenkit kábítasz ezzel az árva lettem, majd bosszúéhes harcos dumával, aztán amikor nem figyelünk a nyakunknak ugrasz! - fakadt ki a farkas.
- Ez a te szokásod nem? - kérdezte és kezével megragadta Kouga arcát. - Kibaszott ordas! Azt hiszed félek toled? Hiszen egyszer már elbántam veled.
Miroku és Shippo értetlenül néztek egymásra, majd Sangoékra.
- Mirol beszélsz te agresszív kurva! - vette át a lány stílusát a farkas, ami cseppet sem nevezheto lányosnak.
- A faluban, ahol a rokonaim laktak, nemcsak én garázdálkodtam. - nevetett fel cinikusan Sango és nem engedett a szorításon. - Hanem te is. Azt hitted, hogy nem jövök rá? Már az elso pillanatban felismertelek! A csordád alaposan megcsappant általam.
Kouga arcul ütötte Sangot, aki eloször megtántorodott, de aztán ismét magára talált.
- Meg mertél ütni? - fogta meg sajgó arcát a lány. - Hogy merészelted?
- Ne hidd azt, hogy félek egy ilyen kis lelenci tanítványtól. - jött meg a farkasszellem hangja.
- A faluban nem ezt láttam. - felelte kajánul vigyorogva Sango és mielott a szerzetes közbeavatkozhatott volna, egymásnak estek Kougával.

- Én megyek ki eloször. - mondta a félszellem, mikor visszahúzta fejét a folyosóról, ahol ellenorizte, hogy nincs senki. - Kövess egy perc múlva és az elso saroknál fordulj balra! - adta ki az instrukciókat.
Bólintottam. Bátornak akartam látszani, de a kezem izzadt és a térdem remegett. Ezt InuYasha is észrevette. Magához húzott és átölelt.
- Hé! Hova tunt a tegnap esti párduc? - kérdezte és szenvedéllyel telt meg a hangja, amikor felidézodtek benne a jelenetek.
- Az más volt! - mondtam kicsit megszeppenve. - Itt most az életünkkel játszunk és nem egymással!
A csókja úgy hatott rám, ahogy mindig is. Nem akarom elengedni.
- Amíg melletted vagyok, nem bánthat senki és semmi! - csúszott a keze a csípomre, majd még lejjebb. - Megvédem ezt a feszes...
- Elég! - löktem el magamtól nevetve. - Majd késobb ráérünk ünnepelni!
InuYasha nagyot sóhajtott. Rámkacsintott, azzal kisurrant a sötét folyosóra.

- Nagyuram! - kocogott a szellem mellett hu szolgája. Botjával segítette magát, hogy lépést tudjon tartani a gazdájával. Mögöttük néhány méterrel lemaradva a sárkányló vitte a hátán a lányt, aki befonta a lény bozontos sörényét. - Nem akarlak megzavarni, de...
- Akkor ne tedd! - felelte huvösen a Nagyúr.
Yaken besorolt a szellem mögé.
- Igen-igen. Nagyúr? - nagyot nyelt. - Mi a szándékod a lánnyal?
- Kellett és kész. - válaszolta kurtán Sesshomaru.
Yaken azonban nem tágított.
- De Nagyuram! - vette suttogóra. - Ez egy halanó! Egy ember! Ráadásul azt sem tudjuk, mit akar! Lehet, hogy kém vagy valakit a fejedre küldtek Nagyúr! - kapta az üres kezét szája elé a szolga. - Borzalmas!
Sesshomaru szó nélkül lépkedett tovább.
- Meddig kell neked ez a halandó Nagyúr? - kérdezte Yaken, bár tudta, az életével játszik. Mégis, kíváncsisága nagyobb volt.
Semmi válasz.

Yaken szokás szerint a gazdája mellé telepedett le. A lány csúszdaként szállt le a sárkánylóról, aki doromboló hangot hallatva lefeküdt új barátjához.
- Nagyuram! Mi lesz ezzel a lánnyal? Velünk marad? - érdeklodött félve a szolga, miközben gazdája reakcióját leste. Sesshomaru szó nélkül ült a fuben és a játszadozó párost nézte.
- Ezek szerint igen. - vonta le a következtetéseket Yaken. - Akkor nevet kell adnunk neked! - pillantott lekicsinyloen a lány felé.
- Nevet? Nekem? - mosolyodott el a lány és ugrálni kezdett örömében. - Lesz nevem! Hallod? - paskolta meg a sárkánylovat, aki vadul csapkodni kezdett a farkával.
- Legyen...nem, nem...akkor inkább már...nem, az sem...de talán ez jó lenne, nem mégsem. Nagyúr! Ez nem is olyan könnyu! Minek nevezzük el ezt a kis halandót? - törte a fejét Yaken, miközben botját a kobakjához verte.
- Na? - kérdezte türelmetlenül a lány.
A szolga felsorolt néhány nevet, ami eszébe jutott, de a gyerek mindegyikre a fejét rázta.
- Sajnálom. - mondta oszintén a lány. - De nekem egyik sem tetszik.
- Ez nem kívánság! Örülj, hogy foglalkozom ilyen piti munkával, ahelyett, hogy hon szeretett gazdámat szolgálnám. - jelentette ki Yaken ellentmondást nem turo hangon. - A neved...
- Rin. - szólalt meg hirtelen a Nagyúr, de továbbra is a messzeségbe bámult.
- Rin. - ismételte a lány komolyan, majd elmosolyodott. - Rin.
A lány a szellemhez szaladt és átölelte. Sesshomaru azonban ellökte magától. Rin értetlenül nézett rá.
- Ki mondta, hogy hálás lehetsz a Nagyúrnak? - emelte felé botját Yaken, majd alázatosan meghajolt gazdája elott, aki felállt.
- Indulunk, Rin! - mondta szigorúan és az erdobol kivezeto ösvényre lépett.
- Indulunk! - kiáltotta Rin és felugrott a sárkányló fejére, amit a lény a földre tett. - Gyere Yaken! - intett a szolga felé, aki vállára kapta botját és a társaság után futott.

Sango egy sziklán ült és kelletlenül turte, ahogy a szerzetes ellátja sebeit.
- Maradj nyugton! - próbálta egyenesben tartani a lány kezét, hogy rendesen kimoshassa a vágást az alkarján. - Így nem tudom!
- Tunj már innen a francba! - kiabálta Sango és kiszabadította magát Miroku fogságából. - Hagyj békén!
- Nem hagylak! - kapta el a kapálódzó lányt a szerzetes. - Elfertozodik!
- Ki a faszt érdekel? - morogta a lány, mire Miroku pofon vágta.
Elégedetten látta, hogy Sango meghökkent. Erre nem számított.
- Nem szeretem az ilyen beszédet. Foleg nem egy lány szájából. - nézett rá a szerzetes olyan szemekkel, amitol egy percre Sango is meglepodött.
- Aha! Szóval te ilyen is tudsz lenni? - engedett meg egy halványt mosolyt a harcos.
- Milyen? - kérdezte dühösen a szerzetes, miközben bekötözte a lány karján lévo mélyedés alakú sebet.
- Úgy látom téged is kiakaszt! - kiabált a tolük nem is olyan messze lévo Kouga, akit Shippo ápolt.
- Te csak fogd be a pofád, különben kapsz még! - ordibálta dühösen Sango és kezét vészjóslóan meglengette.
- Állítsd le magad! - suttogta eroteljesen Miroku és megszorította az új sebei egyikét, mire Sango fájdalmasan felszisszent.
- Nagyon félek toled, te kis ribanc! - kiabálta a farkasszellem és félrelökte a rókát.
- Befejezni! - ordította el magát Miroku. - Elég volt! Sokkal fontosabb dolgaink vannak, ti meg itt ölitek egymást! Elegem van beloletek! Tessék! - tárta szét kezeit és félreállt Sango útjából. - Tessék! Szabad az út! Végezzetek egymással és okozzatok örömet Narakunak! Hiszen ezt akarja!
Szavait néma csönd követte.
- Rendben! - nyugodott le a szerzetes. - Akkor most összedolgozunk!
- Miért dolgoznék én össze ezzel veletek? - fonta össze maga elott karjait Kouga. - Egyedül is boldogulok!
- Elárulnád akkor miért vagy még mindig itt? - kérdezte cinikusan Miroku, mire a farkasszellem felhúzta az orrát és néma csöndbe burkolózott.
- Helyes. - mondta a szerzetes. - Kezdjük!
Sangora nézett, aki szó nélkül figyelte Mirokut.
- Mondj el mindent Narakuról és a kastélyról. Mindent.

- Itt jobbra kell fordulnunk! - mondtam dühösen a félszellemnek.
- Balra megyünk és kész! - vágta rá erélyesen InuYasha és megragadta a kezem. - Balra!
- Jobban ismerem a helyet, mint te és tudom, hogy jobbra kell menni, ha el akarjuk érni a bejáratot. - húztam ki a karomat a félszellem karmai közül.
- Hát igen! A terepen tényleg jobban mozogsz nálam! - sikeredett kicsit gúnyosra a félszellem megjegyzésre. - Bocs!
- Semmi baj! - válaszoltam komoran és jobbra fordultam. - Ha jössz, jössz! Ha nem nem!
Tettem pár lépést és vártam, hogy InuYasha követni fog.
- Én erre megyek! És várom a bocsánatodat! - szólt fennhangon a félszellem és elindult a mondott irányba.
- Azt hiszed, hogy...aú! - néztem fel az elottem tornyosuló emberre. - Naraku!
- Merre sétálsz szépségem? - fogta kezei közé arcomat. - Csak nem el innen?
Hevesen rázni kezdtem a fejem.
- Helyes! - mondta fagyosan. - Gyere! Van egy kis meglepetésem a számodra! - azzal maga után vonszolt a kihalt folyosón és én átkoztam magam azért, amiért nem hallgattam a félszellemre.

- A kastély két emeletes! - mutatta Sango, aki a Mirokutól kapott kiosztás óta meglehetosen együttmuködo hangulatba került. - De csak a felso szintet használják. Az alsón ugyanis szellemek vannak! Akárcsak a pincében! A legtöbbjük láncra van verve! Egyetlen lény volt külön kennelben. Az, amelyik elszökött! - csapott a tenyerébe a lány.
- Miért? - kérdezte a szerzetes, aki igyekezett minden információt megjegyezni.
- Kiszámíthatatlan fenevad! - felelte hidegen Sango és akaratlanul is a csípojére siklott a keze. - A többi szellemet általában ki lehet ismerni. Ezt lehetetlen volt.
- Miért kellett Narakunak egy olyan szellem, amit nem tud irányítani? - érdeklodött Miroku.
- Azért, hogy megoldja a nehéz feladatokat. - válaszolta Sango. - Az olyan szellemeket, akik nem akartak behódolni neki, ez a sárkányló térítette meg.
Miroku bólintott és intett, hogy folytassa.
- Naraku szobája a második emeleti folyosó végén van. Kaguraé közvetlenül mellette balról. Kannaé jobbról. Az enyém a Kannaé mellett. - vázolta a helyzetet a harcos.
- Kik ezek a... - kezdte Miroku és életében eloször látta mosolyogni a lányt.
- Bocsi, ok is Naraku csatlósai. Korábban kerültek oda nálam. Kagura a Szelek Úrnoje! A kezében lévo legyezo a fegyvere. Nem olyan ártatlan, mint amilyennek látszik. Kanna egy alacsony fehérség. Ha lehet ezt mondani, még veszélyesebb, mint Kagura. Az o fegyvere a tükör. Látja a gondolatokat. - maj ismét mosolygott, de ezúttal a kastély felé nézett. - Engem már ismersz.
- Nem. - mondta komoran Miroku. - Nem ismerlek.
Sango arcáról eltunt a pillanatnyi jókedv.
- És nem is szeretnél? - kérdezte a lány.
A szerzetes közelebb lépett a lányhoz, elhúzta a haját és a fülébe súgta.
- De.

- Hová megyünk? - kérdeztem Narakut, aki betessékelt egy hatalmas terembe. A helység végében egy ember állt, kezében egy furcsa könyvel. Körülöttük szellemek hada sorakozott. Kagura és Kanna a férfi mellett álltak és furcsán néztek rám. Legalábbis a boszorkány. - Mi ez az egész?
Naraku megragadta a kezem. Eros fájdalom nyillalt az ujjaimba, amik elvesztek az övéi mellett. A férfi elott meg kellett hajolnom.
- Szabad akaratukból vannak itt? - kérdezte a férfi, miután felütötte a könyvet.
- Igen. - válaszolta Naraku és befogta a számat, mivel látta, hogy tiltakozni akarok.
- A menyasszony nem válaszolt. - mondta a férfi és rám nézett.
- Azzal maga ne törodjön! - kiabálta Naraku. - Folytassa!
A férfi csüggedten bólintott, de tovább olvasta a szöveget.
- Azért gyultünk itt össze, hogy tanúi lehessünk Naraku és Kagome házasságkötésének! - tájékoztatta az egybegyulteket a férfi, miközben én azon fáradoztam, hogy kiszabaduljak Naraku karmai közül, akirol ekkor már biztosan tudtam, hogy orült.

- Tehát nincs más dolgunk, mint bejutni a kastélyba és végezni ezzel a szellemmel! - szakította félbe a kialakulóban lévo meghittebb beszélgetést a farkasszellem, akit két hu csatlósa és a róka követett.
- Nem olyan egyszeru. - válaszolta Sango és távolabb állt az ot mereven bámuló szerzetestol. - Naraku kemény ellenfél.
Kouga barátságosabban nézett a lányra.
- Sejtettem. Hiszen ahogy harcolsz. Igazi mestermunka. - mosolyodott el a farkas, mire Sango a kastély felé fordult. Senki sem látta, de arca immár pirosban játszott az elismero szavak hallatán.
- Azt hittem nem jösztök ki! - mondta a szerzetes kissé erélyesen, amin maga is meglepodött.
- Azt hittem, te se! - válaszolta mesterkélten Kouga és Sango után indult, aki idoközben leért a dombról és a palota felé tartott.