12. fejezet

Tervek

Kényelmesen elhelyezkedtem, miközben a rókaszellem elém állt és magyarázni kezdte az elmúlt időszakot.
- Hogyan jutottál be abba a palotába? - kérdeztem őszintén. - Az egy erőd!
Shippo mosolyra húzta apró száját.
- Az egész Miroku ötlete volt. Kitalálta, hogy menjek be a palotába és értesítselek arról, amit kieszelt. A terv első része a következő volt. Kaede anyó segítségével

bekentek egy balzsammal, ami elfedi a szellemszagot. Mivel képes vagyok átváltozni, hasznossá tettem magam és gömbbé alakultam. Miroku szerzetesként szállást

kért a kastélyban, de elzavarták. Miközben a szellemmel veszekedett, aki ajtót nyitott, addig begurultam a kapun. Onnan a szagodat követve jutottam el hozzád.

Miroku rám ragasztott egy apró fecnit, amire a nevem írta. - a szellem a szája elé kapta a kezét. - Vicces volt, amikor hirtelen kinyitottam a szemem, te pedig

sikítozva eldobtál.
Figyelmeztetően felemeltem a mutatóujjam, de én is mosolyogtam.
- Ez nem volt szép! - paskoltam meg az orrát, mire ismét megölelt.
- Hiányoztál! - szorították meg apró ujjai a derekamat. - InuYasha mindig csak kiabált velem! Tényleg! Őt is elrabolták, oda ahová téged. Nem tudsz róla semmit?
Eltoltam magamtól és arcom komorabb lett.
- Akkor most én beszélek.

- Miért kellene maghallgatnunk téged Kagura? - kérdezte Sango meglepetten. - Különben is, mit keresel itt?
A boszorkány halkan bezárta maga mögött az ajtót és legyezőjét a kimonója övébe csúsztatta.
- Érdekel az ajánlatom vagy sem? - válaszolta flegmán Kagura. - Ahogy hallottam, ebben a helyiségben mindenkinek egy a célja. Hogy holtan lássa Narakut.
Kouga rosszallóan csóválta a fejét.
- Nektek elment az eszetek. - nevetett. - Mit kerestek itt, ha utáljátok? Vagyis Sangot tudom. Biztonságból. - majd a boszorkányra nézett. - De te?
Kagura elhúzta a száját.
- Igazából azt sem tudom, hogyan kerültem ide. - felelte, miközben a padlón szaladgáló patkányt nézte.
- Ne várd, hogy ezt elhiggyem. - legyintett semmitmondóan Kouga. - Való igaz, hogy a farkasok nem valami okos állatok, de ezt még én sem veszem be.
- Ez az igaszság. - válaszolta keményen a nő. - Amióta csak az eszemet tudom, itt vagyok és szolgálom Narakut.
- Ez valóban így volt. - helyeselt a harcos. - Amikor én idekerültem, akkor Kagura már javában itt volt. Igaz, hogy csak nagyon ritkán találkoztunk, de azt mindig is

tudtam, hogy ő Naraku jobb keze. Az egyik legjobb.
- Sangoval ellentétben én nem emlékszem arra az életemre, ami ez előtt volt. Nem tudom, hogy mi hozott ide.
Sango a farkasra nézett, aki Kagurát figyelte.
- Egye fene! - mondta a farkasszellem. - Kapsz egy esélyt! Nemde, harcos?
A lány bólintott.
- Kougát még nem engedhetem el, az túl feltűnő lenne. - morfondírozott Sango. - Én sem hagyhatom el a palotát, főleg, ha Naraku rájön a kis malőrömre. Akkor rád
marad a feladat Kagura.
A boszorkány szemében pajkos fény csillant.
- Mit kell tennem.
Sango elővett egy tekercset, amit eddig a nadrágja zsebében rejtegetett.
- Add ezt át egy Miroku nevű szerzetesnek!


- Fogalmam sincs, hogy Sesshomaru Nagyúr hogyan hozta vissza ezt a kis féllényt, de az biztos, hogy azóta mindketten furcsák. A Nagyúr még a szokottnál is

komorabb, ellenben Rin egyfolytában vigyorog. - morfondírozott magában Yaken, miközben kétfejű botjára támaszkodva bandukolt gazdája után. - Nem mintha

közöm volna nagyrabecsült gazdám magánéletéhez, de ez a lány rossz hatással van az én hőn szeretett Uramra. Nem lesz ennek jó vége!
Gondolataiból egy ismeretlen hang zökkentette ki.
- Sesshomaru? - kérdezte az út közepén álló alak.
- Ki vagy te és hogy mered megszólítani minden idők leghatalmasabb szellemét, te mocskos kis halandó. - förmedt rá a szolga az idegenre.
- Sokat hallottam rólad. - válaszolta nyugodt hangon.
- Benned kit tisztelhetek? - kérdezte Sesshomaru komoran.
- Miroku vagyok. Szerzetes. - felelte alig észrevehető mosollyal az arcán. - És a segítségedet kérem.
Yaken szemei kidülledtek a meglepettségtől, miközben hol az idegenre, hol a szellemre pillantott.
- Untatsz te halandó. Nagyon. - kezdte a Nagyúr és kezei a kardjára siklottak. - Tehát szerzetes. Mondj el egy imát saját magadért, aztán menjen mindenki a maga

útján tovább!
- InuYasha is ott van most. Narakunál. Annál a szellemnél, aki végzett imádott apáddal...
- Egy félszellem! - ordította Sesshomaru, mire Miroku hátrahőkölt, Yaken pedig a legközelebbi szikla mögé futott. - Egy átkozott féllény, aki legyőzte apámat.

Egyszer megbosszulom, amit vele tett.
- És mi van InuYashával? A testvéreddel. - kezdte a szerzetes, de még mindig az előbbi mondat hangzott a fejében.
- Ő sem különb. Csak egy korcs, akinek nem kellene bepiszkolnia létével ezt a világot. - ökölbe szorította a kezét. - A kis fattyú. Sosem fogom elismerni, hogy ő a

testvérem. Megtagadom ezután is, ahogy eddig tettem.
- Mégis visszatérek a beszélgetés elejére. - próbálkozott tovább Miroku. - A segítséged kell.
- Miért pont az enyém? - kérdezte fagyosan a szellem.
- Mert te vagy minden idők leghatalmasabb szelleme, ahogy a kis csatlósod is említette.
Yaken feje eltűnt a szikla mögött.

- Szegény Kagome! - puszilt meg Shippo. - Mennyi mindenen keresztül mentél.
- Szeretném minél hamarabb elfelejteni ezt az egészet. - sóhajtottam. - De térjünk vissza a tervre. Hogyan tovább?
Shippo kihúzta magát és darálni kezdte az információkat.
- Kaede anyó említette, hogy InuYashának van egy bátyja. Miroku most nála van, hogy segítséget kérjen tőle. Ő ugyanis egy hatalmas, tisztavérű szellem. Azonban

gonosz, kíméletlen és érzéketlen. Nem képes másokat szeretni meg ilyesmi. Mindenkit megöl, aki az útjába kerül. Még a saját anyját is.
- InuYasha anyját? - kérdeztem hülledezve.
- Nem! InuYasha anyja halandó volt és mint említettem, Sesshomaru tisztavérű szellem. - bölcselkedett Shippo. - Miroku azt üzeni, hogy tartsd nyitva a szemed a

palotában. Van ott egy szövetségesünk Sango. Benne bízhatsz. Ha lesz valami, jelentünk egymásnak ezen a módon.
- Mennem kell! - öleltem magamhoz a rókaszellemet. - Vigyázz magadra és a többiekre!
- Te is! - intett búcsút Shippo és eltűnt a bokorban.

Naraku kisimított egy tincset az előtte fekvő lány arcából.
- Hol találtátok meg ezt a kis korcsot? - vetette oda a kérdést csatlósának, aki a fogait csattogtatta.
- Egy mezőn a sárkányló társaságában. - világosította fel gazdáját a szellem.
Naraku mérgesen csapta cafatokra inasát.
- Mi a fene folyik itt? Hogy nem tudtam a sárkányló szökéséről. - üvöltötte minden haragját az éppen belépő Sangora. - Sango! Megmagyaráznád ezt?
A lány becsukta maga mögött az ajtót és parancsolója elé állt.
- Mindenképpen. A csata, amit elveszítettem...
- Hogy mondtad? - suttogta a férfi.
- ...mint említettem, elveszítettem a csatát. De InuYashát elszállítottam, ahogy kérted. A sárkányló akkor szökött meg. A bestia túl vad volt, engem meg túszul ejtettek

a korcs barátai. De most én hoztam el az egyiket, aki azóta is a börtönben van. Márpedig ha egy itt van, ide fog jönni a többi is, hogy kiszabadítsa.
Naraku elnevette magát.
- Nemhiába vagy a legjobb emberem. Gratulálok Sango!
Ekkor léptem be a helyiségbe. Egyből megpillantottam a lányt, aki egykor belőlem jött ki. De teljesen megváltozott! Több mint húszéves volt, legalábbis, ahogy én

meg tudtam állapítani. Olyan huszonegynek tippeltem.
- Nahát...ő...az. - dadogtam, de Naraku csendre intett.
- Ő ki? - kérdezte Sango.
- A feleségem. - hadarta a férjem. - Ő pedig itt a csali. A kutyaszellem másik fiának.
Sesshomarura gondol. InuYasha bátyjára. De mit akarhat tőle? Hiszen az apjukat már megölte, akkor...őket is meg fogja. De minek a lány?
- Hogy érted azt, hogy csali? - érdeklődött Sango.
Naraku vigyorra húzta a száját.
- Ez a kis korcs a kötelék Sesshomaruhoz.
- Nem értem. - mondta Sango. - Úgy tudom, az csak azzal a kis zöld valamivel utazik. Naraku! Mindenki, még a legostobább szellem is tudatában van annak, hogy

az a szellem utál mindent és mindenkit, aki csak él és mozog. Mi a célod ezzel a lánnyal?
Naraku ravasz mosolyra húzta a száját.
- Csakhogy a Nagyúr számára ez a lány többet jelent, mint gondolnátok.

InuYasha szótlanul üldögélt a szobájában, amikor benyitottam hozzá.
- Szia! - köszöntem halkan, miközben bezártam az ajtót. - Nem maradhatok sokáig, de látni szerettelek volna. -azzal megcsókoltam, de egyből éreztem, hogy valami

nem stimmel.
- Hogy vagy? - kérdezte, ami meglepett. Ő nem szokott ilyesmivel foglalkozni.
- Jól. - sóhajtottam. - Fogjuk rá. A múltkor elég rosszul voltam, de ennyi. Nyilván nem ettem eleget.
InuYasha magához szorított.
- Nem akarlak elveszíteni. - suttogta a hajamba.
- Nem is fogsz. - paskoltam meg a hátát. - Minden rossz után jön valami jó. És ha ez igaz, akkor nekünk nagyon sok jó kell hogy jöjjön. Hidd el...
Megint az a fátyol, amin keresztül alig látok. Nehezen kaptam levegőt, az orromból pedig vér indult el.
- Kagome! Mi van veled? - kérdezte a félszellem, miközben megpróbált eltolni magától, de én belekapaszkodtam körmeimmel a húsába. - Szólj valamit!
Csak néhány percig tartott. InuYasha letörölte az arcomról a vért és még jobban magához ölelt. Szemei előtt megjelent Kanna tükre, ami azt a sorsot mutatta, ami

bekövetkezik számomra, hacsak nem tudja megölni Narakut.

- Minden jól ment! - futott kiabálva Shippo a közeledő Miroku felé. - Kagome megtudott mindent, amit csak kellett. És nálad mi volt?
Miroku dühösen a földbe szúrta a botját.
- Én sajnos nem szolgálhatok ilyen jó hírrel. Kaede anyónak igaza volt. Makacs és szívtelen szellem. - majd a rókaszellem szomorú ábrázatát látva hozzátette. - De

nem adjuk fel.


- Hol van Rin? - kérdezte Sesshomaru a botjával bíbelődő Yakent.
- Azzal a sárkánylóval ment el élelemért. - morogta az orra alatt a szolga, miközben egy levéllel tisztogatta a bot végét lévő két fejet.
- Csak nem a kis Rin miatt fáj a fejed Nagyúr! - kérdezte a fák közül kilépő Naraku. - Ő nálam vendégeskedik és köszöni szépen, egyenlőre jól érzi magát.
Sesshomaru ökölbe szorította a kezét.
- Naraku! Játszod itt a kemény szellemet, miközben egy korcs vagy! - bökte ki a szellem ridegen.
- Ne feledd Nagyúr! Ez a korcs megölte az apádat. - nevetett kajánul Naraku.
- Ne hidd azt, hogy elfelejtettem. Meg is fogsz érte lakolni...
- ...de nem most, igaz?! Hiszen még nem tudod, merre is van a kis szerelemed.
- A micsodája? - kiáltotta meglepetten Yaken, aki még a botot is kiejtette a kezéből. - A Nagyúr szerelemes egy féllénybe?
- Nem is akartam elhinni, amíg nem látom. - nevetett ismét Naraku. - A Nagyúr szerelmes. Méghozzá egy féllénybe. Egy korcsba. Akiket mindig is utált. Milyen

irónikus.
- Hol van Rin? - kérdezte a szellem fenyegetően.
- Amint már mondtam, nálam. A Sötét-hegyen. Ha látni akarod őt még életben, akkor gyere a palotába holnap reggel. Mit szólsz hozzá Sesshomaru.
A szellem bólintott.
- Rendben. Holnap megütközünk Naraku. És garantálom neked, ebből a harcból te kerülsz ki vesztesen.
Naraku tudomásul véve meghajolt a szellem előtt és távozott. Yaken gazdája mellé futott és félve nézett fel rá.
- Valóban ez a terved Nagyúr! - kérdezte érdeklődve.
Sesshomaru ökölbe szorított kezét elengedte és hű szolgájára nézett.
- Hívd a szerzetest!

- Te vagy az a Miroku nevű szerzetes? - lépett be Kaede anyó kunyhójába Kagura.
Az említett éppen a papnőnek segített vizet melegíteni.
- Én. Ki vagy te? - kapta fel a botját a fiú. - És honnan ismersz?
Kagura előhúzta kimonója ujjából a tekercset.
- Ezt Sango küldi. - nyújtotta felé a lapot, amit a szerzetes átvett és kibontott. - Mindent úgy csinálj, ahogy le van írva!

InuYashával az oldalamon osontunk a folyóson. Abba a szobába igyekeztünk, ahol Rint tartották fogva.
- Szóval azt mondod, hogy valami köze van Sesshomaruhoz. Ezt nem igazán tudom elhinni. - csóválta a fejét a félszellem.
- Beszélgettünk egy keveset. - mondtam zilálva. - Neked is hallanod kell.
Eközben odaértünk a szobába.
- Ez az. - fordítottam el a kulcsot a zárba és beléptünk a helyiségbe, ahol a lány lakott. - Itt van!
Rin a szoba egyik sarkában ült. Amikor meglátta, hogy belépünk mosolyra húzta a száját.
- Á! Az anyukám vagy mi! - nevetett halkan.
Mosolyogtam én is, majd a félszellemet kézen fogva leültünk mellé.
- Ő itt InuYasha. - mutattam a kicsit megszeppent félszellemre, aki elég vicces látvány volt ezzel a bamba ábrázattal. - A Nagyúr öccse.
Rin InuYashára emelte barna szemeit és elmosolyodott.
- Hallottam rólad egyet s mást. - suttogta.
- El tudom gépzelni. - flegmázott a félszellem.
- Mondd el, amit nekem mondtál! - bíztattam Rint, mire bólintott.
- Amikor megszöktem innen, találkoztam a bátyáddal. Vele utazgattam...
- Ez lehetetlen! - vágott közbe a félszellem, mire gyomorszájon vágtam. - Hallgass már! Folytasd! - fordultam a lány felé.
- ...mivel törvénytelen vagyok napok alatt több évet öregszem. Ezt Yakentől tudom, aki nem nagyon kedvelt engem.
InuYasha szeme megcsillant.
- Ő a bátyám csatlósa. - mondta meglepetten a félszellem, mire Rin bólintott.
- Egy napon Sesshomaru megmentette az életemet. Ez meglepett, mert Yaken mindig azt hangsúlyozta, hogy a gazdája mennyire rideg. De amikor megcsókolt...
- Mit csinált? - kerekedett ki a félszellem szeme.
- Szeretem Sesshomaru Nagyurat! És azt hiszem ő is szeret engem! Ki fog szabadítani! - álmodozott Rin a messzeségbe bámulva.
- Na? - néztem InuYashára, aki komoran nézett maga elé. - Mi van?
InuYasha rosszallóan csóválta meg a fejét.
- Nem akarlak kiábrándítani, de a bátyám szívtelen ember. Csak képzelted azt a csókot. És ne akard, hogy ide jöjjön.
- Miért? - kérdeztem értetlenül.
- Ha a bátyám idejön, meg fog küzdeni Narakuval. Ő ölte meg apánkat. Sesshomarut a bosszú hajtja majd és ha elszabadul, senki nem állítja majd meg. Nem néz

senkit, csak azt, hogy megölje azt a szemetet. Azt a kalandot mi sem éljük túl. - vázolta a nem túl rózsás helyzetet InuYasha.
- Az nem lehet. - fakadt ki csalódottan Rin, miközben egy könnycsepp csordult ki a szeméből. - Az a csók megtörtént. Tudom, hogy számíthatok rá. Hideg,

kegyetlen és gonosz. Ezt nem tagadom. De nem érzéketlen. Nem az. Hiszen az apján is bosszút akar állni, akit imádott.
- Ne áltasd magad Rin! - állt fel csalódottan a félszellem. - A bátyám egy kőszívű szellem volt és az is marad. Ezen még egy magadfajta féllény sem változtathat.

Miroku nyitott szemmel bámulta a plafont.
- Nem tudsz aludni? - kérdezte halkan Shippo.
- Nem. A holnapi eseményekre gondoltam. - azzal maga elé emelte kezét, amelyen az imafűzér lógott. - Holnap eldől minden!
Ekkor nyikorogva kinyílt az ajtó és egy alacsony alak sétált be rajta, bottal a kezében.
- Én ismerlek. - ült fel a szerzetes. - Te vagy Sesshomaru csatlósa.
Yaken megköszörülte a torkát és átadta rövidke üzenetét.
- A Nagyúr vár téged!