16. fejezet

Amikor egy új élet kezdődik...

A robbanás hatalmas porfelhőt hagyott maga után és a vad köhögés közben igyekeztem valamit kivenni a szürkeségből. Mellettem Rin is
küzdött azzal, hogy levegőhöz jusson. Amikor lassan kitisztult a kép, felfedeztem InuYashát és Sesshomarut, amint karddal a kezükben
állnak. Előttük az egykori félszellem darabjai hevertek szanaszét.
- Szerinted? - kérdezte InuYasha, miközben a szeme sarkából a bátyját figyelte. - Meghalt?
Sesshomaru a cafatokat nézte.
- Ennyi lenne Naraku? - hajolt le egy darabért és megforgatta a kezében. Az oldalán lévő lyukból ömleni kezdett a vér.
InuYasha is megszemlélte a cafatot bátyja markában.
- Tudod, hogy csak azok a szellemek tartották életben, akiket legyőzött és magába olvasztott. - mondta a félszellem komolyan.
Sesshomaru felegyenesedett és az erdő felé dobta a darabot.
- Lehet, hogy csak ez hiányzott. - jelentette ki keserűen.
InuYasha meglepődve nézett bátyjára.
- Mi? - kérdezte a félszellem, miközben elrakta a kardját.
- Az egyetértés. - válaszolta a Nagyúr hidegen. - Ha az elején összefogunk, most nem kellett volna hajbókolni a másiknak.
InuYasha mérgesen villantotta fel szemfogait.
- Akkor sem rajtam múlt, ha visszaemlékszel kedves bátyám. - fintorgott. - Te voltál az, aki nem hajlott a békés megoldásra.
- De te sem hajtottad annyira a kibékülést. - siklott a Nagyúr keze a kardjára.
Abban, hogy elő is húzza, csak az akadályozta meg, hogy InuYashához futottam és átöleltem
- Jól vagy? - simítottam végig az arcán.
InuYasha bólintott.
- Kibírom. - nyögte, mire észbe kaptam, hogy a sérült vállába kapaszkodom.
- Bocsi. - érintettem meg a véres kötést. - Ezt ki kell cserélni!

Rin legszívesebben odafutott volna, de inkább megvárta a megfelelő jelet. Amikor a Nagyúr egy szikla mellé rogyott, nem érdekelte, hogy
kiabálni fog vele. Letérdelt és kezeit a szellem oldalán lévő sebre fektette, melyből szünet nélkül dőlt a vér.
- Nagyúr! - próbálta meg elállítani a vérzést a lány. - Mit tehetnék érted?
Ekkor azonban eszébe jutott a kard, amit Yaken adott át neki. Sesshomaru is észrevette a fegyvert.
- Rin. Add át a kardot!
A lány készségesen teljesítette a kérést. A Nagyúr oldalán lévő seb szűkülni kezdett, míg nem teljesen eltűnt. Aztán elkapta a lány kezét.
- Neked nincs semmi bajod? - kérdezte hidegen, mégis aggódva.
Rin megrázta a fejét.
- A kard, amit Yaken átadott nekem, megvédett a támadásoktól. Bár nálad lett volna és akkor nem sérültél volna meg ilyen súlyosan.
Majd a Nagyúr nyakába borult. És amikor megérezte a szellem erős karját a derekán, megnyugodott.

- Vajon miről beszélgetnek? - fülelt a félszellem, miközben átkötöztem a sebét.
- Maradj már nyugton! - próbáltam meg visszahúzni, hogy görcsöt tudjak kötni a rongyra. - Különben is. Nem tartozik ránk.
InuYasha gondterhelten csóválta a fejét.
- Én ezt nem értem. A bátyám egy...
- Te is faragatlan félszellem voltál, most pedig egy érett InuYasha vagy. - nevettem. - Megváltozott. Na és? Örülj inkább annak, hogy végre boldog.

Miroku kapkodva tekerte le az imafűzért a jobb kezéről. Amikor látta, hogy tenyerén nincs semmilyen lyuk, felkiáltott örömében.
- Vége! Halljátok! - futott Sangoék felé. - Vége! Naraku meghalt!
Kagura döbbent arccal állt fel.
- Ismételd meg! - kérte a szerzetest, aki vigyorogva emelte a magasba.
- Meghalt. - majd letette. - Immár szabad vagy!
A boszorkány a szája elé kapta a kezét, de így sem tudta fékezni nevetését.

Rin sétált oda mellénk, kezében a karddal.
- Fogd meg! - nyújtotta a félszellem felé, aki először habozott, de végül kézbe vette a fegyvert. A vállán lévő seb fokozatosan köddé vált. - Te is használhatod! -

húzta oda a kezemet a pengéhez. - Segít, hidd el!
- Tehát ez az a másik kard, amit apám készíttetett. - simította meg a markolatot. - Ezért mondta a bátyám, hogy kacat. Mert gyógyít. Micsoda kincs!
Megfogtam Rin kezét. Rám nézett barna szemeivel és kérdés rajzolódott ki bennük.
- Én csak szeretnék sok szerencsét kívánni. - majd a várakozó Nagyúr felé pillantottam. - Az új életedhez.
Rin meghatódott és átölelt. Búcsúzóul.

- Itt vannak! - futott felénk hangosan kiáltozva Shippo. - Itt vannak és teljesen egyben!
A csoport összes tagja örömmel fogadott minket. A kézfogások, ölelések végre felszabadultak voltak.

Kouga az ünneplők táborából félrehúzta Sangot.
- Figyelj! - kezdte a farkas, miközben megszorította a harcos kezét. - Én a közeli hegyekben élek. A falkámmal. Akik már biztosan aggódnak miattam.
Sango figyelmesen hallgatta a szellemet.
- Tehát én csak azt akarom kérdezni, hogy nincs-e kedved velem jönni. - és mielőtt a lány szóra nyithatta volna a száját, a farkas nem engedte. - Én tudom, hogy nem

egy igazi otthon és a barlang is nyirkos. A többiek faragatlanok, az élelem nem valami elsőosztályú... - és mielőtt befejezhette volna a lány szájon csókolta.
- Veled tartok, te mocskos ordas!

Három nappal később mindannyian összegyűltünk Kaede anyó kunyhójában. Az idős papnő végighallgatta a történeteket és hol derűlt, hol borult. Kouga és Sango

már alig várták, hogy elinduljanak, Miroku és Kagura, Shippoval az oldalukon, egy közeli faluba költöznek majd. Csak azt nem tudtuk, hogy velünk mi lesz.

A csillagok fényesen ragyogtak. InuYashával a folyó partján sétáltunk, amikor megállítottam.
- Figyelj csak! - húztam elő a zsebemből a Szent Ékkövet és a kezébe nyomtam. - Igaz, hogy nem én raktam össze, de én találtam meg. Remélem még emlékszel,

mire akartad használni.
InuYasha arcán nem jelent meg a várt reakció.
- Azt hiszem, Kaede anyónál jó helyen lesz. - ölelt magához.
Bíztam benne, hogy így fog dönteni.

Másnap reggel a kút mellett álltam. InuYasha szomorúan nézett rám.
- Azt hittem haragszol. - mondtam csendesen.
- Azt hiszem ezt egyszer már megbeszéltük. - felelte színtelenül a félszellem.
Megfogtam a vállát és átöleltem. Ő is magához szorított.
- Olyan gyakran jövök, amilyen gyakran csak tudok. - buggyant ki egy könnycsepp a szememből.
- Az nem elég.

Hát igen. A sors néha furcsa dolgokat produkál. Olyan dolgokat, melyekről addig nem is sejtjük, hogy léteznek. Ha jobban belegondolunk, mindenki két világban él.

De tudnunk kell elválasztani a kettőt.
Van, aki boldogságra talál...

Sango, miután felkapaszkodott a szikla tetejére, egy hatalmas barlanggal találta szembe magát. A járat előtt farkasok és emberi alakot öltött farkasszellemek

szorgoskodtak. Vezérük láttán ordításban törtek ki.
- Gyere! - fogta meg gyengéden a harcos kezét Kouga. - Ne félj!
- Ha velem vagy, nem kell tartanom semmitől és senkitől. - ölelte magához szerelmét a lány és szenvedélyesen megcsókolta.
- Tudod. - kezdte a farkas. - Sohasem fogom elfelejteni azt, amikor találkoztunk.
- Jól harcolsz! - vert ököllel a farkas vállába. - A bal egyenesed is ütős!
Kouga is jót nevetett.
- Te meg úgy vesén rúgtál, hogy azóta is...
- Csss! - tette mutatóujját a szellem ajkaira, hogy csendben maradjon.
Kouga két tenyere közé fogta a lány arcát és megcsókolta.
- Fiúk! - húzta maga után a harcost a bejárathoz, ahol a társai már várták. - Íme az asszonyom, Sango.
A farkasok örömujjongása még a völgyben is hallható volt.

Van, aki otthonra talál...

Miroku az utolsó tálat is a helyére tette.
- Így megfelel? - kérdezte Kagurát, aki mosolyogva figyelte a szerzetes ügyködését.
- Nagyon jó. - mondta, de amikor Miroku lehajolt egy kisebb hengerért, a nő gorsan megigazította a polc tartalmát.
- Hé! - kapta rajta a turpisságon a szerzetes és együtt nevettek.

Van, aki családra talál...

Shippo boldogan futkározott a réten.
- Nézzétek! - mutatta Kagurának és Mirokunak az előbb szedett hatalmas gombát. - Én még nem is láttam ekkorát! - majd pótszülei elé szökkent.
- Nagyon szép. - mondta Kagura és legyezője segítségével apró körtáncot varázsolt a levegőben a kezében tartott szirmokból, amit a kis róka mosolyogva figyelt.

Van, aki ragaszkodást talál...

Aún lomhán suhant a levegőben. A délutáni napsütés kedvesen melengette utasait. Rin a Nagyúr vállán pihentette a fejét, miközben Sesshomaru a derekát karolta.
Némán szálltak a rét felé, ahol Yakent hagyta a lány.
- Boldog vagyok melletted Nagyúr! - jelentette ki határozottan. - Mert az lehetek, aki lenni akartam.
- Velem maradsz. - szorított az ölelésen a szellem. - Mert aki megpróbál tőlem elvenni, azzal magam végzek és nem leszek kíméletes.
Rin mosolygott és a Nagyúr hideg szemeibe nézett.
- Szeretlek. - suttogta szerelmesen. - Szeretlek Nagyúr!
Sesshomaru szája mosolyra húzódott.
- Szeretlek Rin.

Miután Yaken is csatlakozott hozzájuk, Sesshomaru kiadta az útirányt. Miután letette őket egy piros vízesés előtt, Rinnek kezdett derengeni az a mese, amit a kis

szolga mondott. Hulyn vigyorogva nézte a vendégeket.
- Nagyúr! - nevetett. - Ilyen rövid idő alatt másodszor is itt?
A szellem bólintott és miután Rin megsimogatta a lényt, együtt léptek be a vízfüggöny mögé.

A lányt csodálattal töltötte el a falu látványa.
- Ez a te érdemed? - fogta meg gyengéden a szellem karját.
- Igen. - mondta hidegen Sesshomaru. - Azért mutatom meg neked ezt a helyet, hogy tudd! Itt bármikor kiöntheted a szíved!

És van, aki mindezt egyszerre...


- Sohasem gondoltam volna, hogy mindenre emlékszel. Ráadásul ilyen pontosan. - csukta be a rózsaszín könyvecskét InuYasha, aki egy hatalmas, kék huzattal

borított francia ágyon feküdt egy kétemeletes ház földszintjén. Miután letette a naplót a padlóra, átkarolta a mellette fekvő Kagomét.
- Azt hiszem, erre örökre emlékezni fogok. - hajtotta le a fejét a szív alakú párnára, melynek színe megegyezett a takaróéval.
InuYasha félretolta a haját és megcsókolta a tarkóját.
- Tudod Kagome, én szeretlek. És gonosz dolog ilyet mondani, de ezeknek a rossz emlékeknek köszönhetjük azt, hogy most együtt vagyunk. És megint megtenném,

ha tudnám, hogy téged kaplak meg. - vallott színt a férfi, miközben fekete haja a nő hátára omlott.
- Édes vagy. - suttogta Kagome, miközben tenyerét a férfi arcára fektette.
A meghittséget lábak dobogása verte fel.
- Anya! Anya! - ugrott fel az ágyra egy fekete copfot és rózsaszín ruhát viselő lány. - Soumon már megint meghúzta a hajam!
- Ez nem igaz! - csatlakozott az említett és InuYasha nyakába vetette magát. - Ugye elhiszed apa ?
A férfi megcsiklandozta a fiú hasát, miközben biztosította egyetértéséről.
- Ez mi? - emelte fel Kiona az ágy mellől a könyvecskét.
Kagome mosolyogva csókolta meg a lánya fejét.
- Egy könyv. - nevetett. - Az én könyvem.
- Mi van benne? - kérdezte Soumon.
Kagome InuYashára nézett.
- Az életünk. - válaszoltam csendesen.
- Olvasol nekünk anya? - érdeklődött izgatottan Kiona.
A nő felállt és a barna komód felső fiókjába rejtette a naplót.
- Talán majd egyszer. - aztán mosolyogva visszafordult az ágyon ülő társaságra. - De most fürdés! Gyerünk lurkók!
A testvérpár kirohant a szobából és mielőtt Kagome utánuk mehetett volna, férje magához húzta és megcsókolta.
- Szeretlek Kagome Higurashi. - ölelte magához olyan szorosan a nőt, hogy az szinte alig kapott levegőt.
- Én is szeretlek. - válaszolta Kagome, miközben megigazította férje nyakkendőjét. - És most csináljuk meg a lehetetlent. Fürdessük meg a gyerekeket! - majd

egymás derekát átölelve, nevetve, kimentek a folyosóra.