Elsápadtam, hisz ezt az éjszakát még hagyjám elviseltem valahogy, de hogy minden este vele aludjak( a legjobb esetben aludjak, a másik dologra gondolni sem mertem), hát az már sok volt, mégis mit képzel ez, azt hiszi, hogy az ágyasa vagyok vagy mi?...Na jó...elméletileg az ágyasa vagyok, de azt lesheti, hogy bármikor is gyakorlatilag is az leszek, egy nagy francot!
Aztán sápadt arcom rákvörösre válltott mikor az öreg komorna vigyorogva rám nézett, volt egy olyan sejtésem, hogy a tegnapi éjszakáról elmékedik....Csak nem azt hiszi hogy én..meg ez a Sessh...valaki, szóval, hogy ő és én...-jobban szemügyre vettem az öregasszony arcát- de igen...azt hiszi- szontyolodtam el és szégyelntem meg magam...mert ezek szerint, mindenki azt fogja hinni, hogy én a Nagyúrral aludtam, ami valóban igaz...de még sem teljesen.
Istenem, mit fog gondolni rólam Tsukoiumaru?
-De...de...nekem megfelel a régi szobám is!- akadékoskodtam, majd esdeklően a kutyaszellemre néztem.
-De nekem meg nem felel meg, mától itt alszol és vita lezárva!- válaszolta ellentmondást nem tűrően majd még mielőtt valami okosat kitalálhattam volna lelécelt, én meg ott maradtam az banyával és idétlenül vigyorogtam, titkon viszont már előre féltem az estétől.
Aztán erőt véve magamon villámgyorsan eltűztem onnan és meg sem álltam a szobámig, berontottam és magamra zártam az ajtót...a biztonság kedvéért. Leráncigáltam ruháimat, hisz másképp sehogyan sem tudtam levetni őket és elhúztam a fürdőszoba shoujiját.
-Ez igen!-csodálkoztam el, mert ahhoz képest, hogy a középkorba vagyok, viszonylag modern berendezéseket találtam. A kezdetleges kádszerűség fehér márványból volt, a viszonylag elég tágas fürdőszobát krémszínű tapéta borította, vörös virágszirmos mintákkal. Az egyik sarokban egy hatalmas szekrényt pillantottam meg, mellette egy fésülködő asztal állt, egy jó nagy tükörrel, a másik sarokban szépen összehajtogatva találtam meg a tiszta törülközőket, aztán egy rézkályhában hallottam a víz forrását.
-Meleg víz!- ujjongtam és kidugtam az eddig egy fadarabbal elzárt rézcsövet, azon keresztül áramlani kezdett a forró víz, egyenesen a kádba, mikor már elegendő vizet engedtem, újból visszadugtam a fadarabot és hideg víz után néztem. A kád mellett apró vödrök sorakoztak, hideg víz volt bennük...mikor már nagy nehézségek árán összeállítottam a számomra megfelelő fürdővízet, jólesően elmerültem a kádban. A fejemet kényelmesen nekitámasztottam a párkánynak és sziesztáztam egy kicsit. A kád melletti kis asztalon különböző aromájú fürdőolajokat pillantottam meg, szerencsére volta kedvencemből is, orchidea illatú. Masszírozni kezdtem testembe a kellemes illatú olajat, viszont nem éreztem orchidea illatot, csak egyfajta illat járta át a testem, de olyan erősen, hogy minden más szagot elnyomott maga körül. Sesshomaru illatát éreztem a bőrömön, a hajamon, nem tudtam lemosni magamról...úgy ölelt körbe, mint egy parfümfelhő...és nekem tetszett ez az illat.
Elmélázva léptem ki a vízből, majd szárazra töröltem magam, testem köré csavartam egy törölközőt, egy másikat meg a hajamra göngyölítettem. Leültem a tükör elé, nagy sóhajok közepette fésülni kezdtem ebben a világban egyáltalán nem feltűnő hajam, miközben a tegnapok gondolata újból rám talált...
Néztem az arcom, megváltozott, örökös feszültségem felengedett, valahogy felszabadultnak érzetem magam, arcom annak ellenére, hogy egy erőszakos szellemmel aludtam,üde volt és kipihent.
Visszagondoltam az elmúlt napok eseményeire, hirtelen, felfoghatatlan gyorsasággal történtek az események, aztán mire észbe kaptam már a középkori Japán egyik Nagyúrának ágyasaként végeztem. Elbánt velem a sors, soha nem hallgatta meg könyörgéseim, aztán egyszer úgy gondolta, hogy minden teljesítetlen kérésem egyszerre teljesít. Azt kívántam, hogy bárcsak eltűnhetnék a földszínéről...teljesítette, egy új világba repített, aztán azt akartam, hogy kalandos életem legyen...megkaptam, egy olyan világba csöppentem, ahol nincsenek logikus magyarázatok, ahol semmi sem átlagos, minden furcsa...titkon egy különleges srácra vágytam, aki eltér a többitől...hát jól megkaptam, habár Sesshomaru minden, csak nem srác...egyszer azt is kívántam, hogy bárcsak ne az lennék, aki vagyok...ez is teljesült, viszont még nem tudom, hogy ki vagyok, de biztos vagyok benne, hogy nem az a lány, akinek eddig magamat hittem. Bizony, minden kívánságom teljesült...és én meg most elégedetlenkedem...igen, mivel csalódott vagyok...álmaimban más világot képzeltem el magamnak...egy olyan helyet ahol nem kell szenvednem, ahol mindenki boldog és nincs háború, meg csalás...e helyett egy szörnyű világot kaptam, ahol a gyilkosság olyan természetes, mint a vacsora vagy az ebéd, vagyis annál is természetesebb, hisz itt nem mindenkinek futja vacsorára, a szegény rabszolga örülhet ha egy héten kétszer enni kap. Mégis mindezek ellenére nem vágyódom haza, nem hiányzik a luxus és a csillogás, valami arra késztett, hogy itt maradjak, dolgom van itt, amit el kell végeznem, okkal kerültem ide és bárhogy is legyen megtudom az okát, soha nem tudtam igazán, hogy ki vagyok, viszont most esélyt kaptam, hogy megismerjem önmagam.... Sesshomaru....más az az arc, amit mutatsz..annál amilyen valójában vagy...nem tudok haragudni rád, nem utállak, annak ellenére sem, hogy bántani akartál, nem tetted meg...mégsem tetted meg...és ez még szörnyűbb annál, mintha a magadévá tettél volna, mert most kínozni fogsz, jól tudom...azt akarod, hogy megtörjek...de nem fogok megtörni...soha....-merengésemből hangos kopogás zökkentett ki, már egy jó ideje kopogtathattak, mire végre észbe kaptam, úgy ahogy voltam egy szál törülközőbe kiléptem a fürdőből, a szobámba.
-Ki az?-kérdeztem elővigyázatosan, habár biztos voltam benne, hogy nem Sesshomaru, ő nem kopogtat, számára nincsenek falak, vagy akadályok.
-Kazuko vagyok...be engednél végre?-hallatszott egy vékony női hang a fuszuma túloldalán.
-Ja...igen...gomen..megyek!- az ajtóhoz botorkáltam majd a rángatni kezdtem, de nem ment.
-Mi tart ilyen sokáig?-türelmetlenkedett újdonnsült barátnőm.
-Ahmm Kazuko?- kezdtem egy kissé nyavalygósan.
-Mond!
-Hát...izé...hogy is mondjam...nem tudom kinyítani az ajtót!- válaszoltam idétlenül.
Biztos voltam benne, hogy most rettentően idiótának tart.
-Micsoda? Magadra zártad az ajtót és most meg nem tudod kinyítni?- lázzadozott Kazuko, viszont hangjában némi kárörvendést is hallottam.
-Hááát, valahogy úgy!-dadogtam.
Kazuko a nevetéstől fuldokolva rángatni kezdte az ajtót, de az neki sem engedelmeskedett, várt egy picit, míg lenyúgodott, majd megszólalt:
-Miwako...hallasz?
-Igen...segíts...onegai!-fohászkodtam kétségbeesetten, ugyanis bezártságiszonyban szenvedtem, bepánikoltam a zárt ajtóktól, liftektől, meg stb.
-Figyelj és hallgass!-kezdett bele Kazuko- Szóval, látsz valahol egy faliszönyeget?
Körülnéztem, szobám két falát faliszönyegek borították.
-Igen!-válaszoltam lelkesen- Van egy kócsagos, meg egy pillangós!
-Mi?-értetlenkedett türelmetlenül.-Nem érdekel milyen mintájú...
Én fellázadtam:
-Ha arra gondolsz, hogy majd összekötöm őket és leereszkedem rajtuk a várfalon, hát azt felejtsd el!- tiltakoztam harciasan.
-Ó te jó ég!- hördült fel a démonnő.- nehogy le találj mászni nekem, inkább tudod mit csinálj, emeld fel őket és nézd meg, hogy melyik mögött találsz lejáratot.
-Szóval titkos átjáróra gondolsz?-érdeklődtem.
-Aha!-jött a tömör válasz.
Nagy nehezen felgöngyöltem az egyik faliszőnyeget viszont, mögötte csupán a rózsás fal meredt rám üresen és pókhálósan. „Lusta személyzet”-zúgolódtam majd leadtam a jelentést az ajtón túl várakozó Kazokunak.
-A kócsagos mögött nincs semmi!-kiálltottam torkom szakadtából- Most megnézem a pillangósat!
Felhajtottam a másik szőnyeget mögötte már nem a csupasz falat találtam, hanem valami tejesen mást, egy rejtelmes sötét csigalépcsőt, ami lefele vezetett, egészen a mélybe.
„ Ezért aztán érdemes volt bezárnom az ajtót”- háborodtam fel, majd lenéztem a mélybe, nem láttam semmit csak a nagy sötétséget, csupán sejteni véltem, hogy hosszú az út lefelé.
-Megvan!- kiáltottam fel megkönyebbülten.
-Nagyszerű, akkor sétálj szépen le rajta!- engedett fel Kazuko is.
-Mi?-szörnyedtem el a sötétségtől- Lemenni ebbe sötétbe? Na nem...én ide nem megyek be!
-Akkor hívom az őröket, akik majd kiszabadítanak és beszámolnak Sesshomaru-samának az akciózásodról.
-Jó, rendben van meggyőztél!-adtam be a derekam majd beléptem a szőnyeg mögé.
-Elindulok, de mondcsak hová vezet ez a lejárat?
Kazuko néhány perc töprengés után folytatta:
-Nem tudom, de valahol csak vége szakad! Te csak indulj el, majd találkozunk lent, valahol!
-Valahol?- sápadtam el, majd egy nagy levegőt vettem és elindultam lefele, a lépcső habár valamilyen fémből volt, nyikorgott és helyenként hiányoztak a fokok, nem volt korlát így csak saját magamban kapaszkodhattam.A lefele vezető út bizony nagyon hosszú volt, ráadásul tök sötét volt, az orromig sem láttam.
Aztán egyszercsak megvilágosodtam, mint Buddha a fügefa alatt, vagyis halvány fény tárult szemeim elé, valahol a lépcső alján.
Tapogatózva óvatosan haladtam tovább, míg végül elértem a lépcső alját. Szintén egy hatalmas faliszőnyeg állt előttem, viszont mögötte hangokat hallottam. Nem vágódhattam be egyenesen, két okból sem, az első: mivel ez titkos feljáró volt, csak a Nagyúr és bizalmasai használhatták, vagy tudhattak róla, második és lényegesebb pedig az, hogy egy szál törülközőn kívül más ruhanemű nem fedte testem,( annyi eszem nem volt, hogy átöltözzek) szóval félmeztelenül csak nem flangálhattam mindenki előtt.
Egy talán két lépcsőfok választott el a faliszőnyegtől, lennebb nem mertem menni, mivel nem tudtam kapaszkodni, így inkább csendben álltam és füleltem.
A szőnyeg mögül beszélgetés szűrődött ki.
Egy viszonylag mély női hangot hallottam:
-Miért? Mivel jobb ő nálam? Nem teheted ezt velem...onegai...- a nő hangja esdeklő volt, nem tartottam elképzelhetetlennek, hogy térden állva könyörög valakinek, de kinek?
Ekkor villámként csapott belém a felismerés, megszólalt ő, a démonkirály...a maga hűvős, mély hangján:
-Nem tartozom neked magyarázattal!
„Sesshomaru?”-kérdeztem magamtól, mintha nem hinnék a fülemnek. Egyre érdekesebbnek hangzottak a dolgok, lejjebb léptem egy lépcsőfokot, hogy jobban halljam mit beszélnek.
A nő továbbra sem hagyta abba a könyörgést:
-Sessshomaru-sama...mindent megtettem érted....nem cserélhetsz le egy kislányra!
Volt egy olyan sejtésem, hogy rólam beszélnek, a „kislány” megnevezés nagyon nem tetszett füleimnek.
„ Kit nevezel te kislánynak?”-lázzadoztam majd még lennebb léptem és egy kicsit előre döltem, fülemet a faliszőnyeghez nyomtam.
-Nem áll szándékomban lecserélni téged, ami pedig a másikat illeti...más terveim vannak vele!- felelte ridegen a kutyaszellem.
„ Más tervei vannak velem? De mik? És ki ez a nő?”-kíváncsiskodtam.
-Megtudhatom terveid csekély vázlatát?- a nő kacéran kérdezett.
Hogy jobban halljam a lehető legközelebb hajoltam a falhoz és tovább hallgatóztam, viszont még mielőtt az annyira fontos információt a Nagyúr kimondhatta volna, az utolsó korhadt lépcsőfok nagyot reccsent és letört én meg megtántorodtam és a faliszőnyeggel együtt zuhantam eléfele.
-Nagyszerű, nem várhatott volna addig míg elmondja?-futott át az agyamon egy röpke gondolat, majd elterültem a szoba szönyegén akárcsak egy kecskebéka, egy félmeztelen kecskebéka.
-Aucccs!-sziszentem fel a sikertelen landolás okozta sérülésektől, idegesen tapasztaltam, hogy két fölöttébb gyanakvó szempár szegeződik rám, és mindkettő magyarázatot vár. Nem is tudtam mit mondhattam volna, egy eddig ismeretlen nő szobájába esek be, egy szál törülközőbe, pont akkor, amikor a fönt említett személy a Nagyúrral folytat bizalmas beszélegtést, rólam, a kislányról, aki e jeles pillanatban több pontban is megerősítette ezt a megnevezést.
Őzikeszemekkel néztem fel az előttem álló személyekre, először Sesshomarura pillantottam aki élesen felvont szemöldökkel, karba tett kézzel állt előttem, nem volt dühös, inkább meglepett. Aztán pillantásom a mellette álló nőre esett. Valósággal kirázott a hideg annak pillantásától, mert habár még nem ismertük egymást, ő már első látásra leírt engem, gyilkos tekintettel nézett rám, vörös szemei valósággal kiguvadtak, vörös ajkait bosszúsan elhúzta, arca valósággal lángolt a dühtől, vörös haja elegánsan volt feltűzve, valamint oldalt virágokkal díszitve, aranyszín kimonója azt sejtette velem, hogy valami jeles nőszeméllyel állok szembe.
-Üdv!-jegyeztem meg idétlenül majd még jobban összefogtam magamon a parányi törülközőt.
-Ez meg mit keres itt?-nézett mérgesen Sesshomarura a nő, majd újból rám:-Hallgatóztál te bestia?
Sesshomaru nem szólt semmit, azt várta, hogy én beszéljek:
-Nem...én egy árva szót sem hallottam, épp fürödni készültem és csak azért jöttem le, hogy megkérdezzem, hogy...hogy....hol van a........szappan?-idétlen bájvigyorra húztam a szájam, tudtam, hogy nagyon nagy baromságot mondtam, de valamit mondanom kellett, ennél jobbat meg nem tudtam kitalálni.
Ők meg ha lehet még zavarosabban néztek rám, csak akkor jöttem rá, hogy a szappan szó e tájon ismeretlen fogalom.
Felegyenesedtem és megszégyenülve, elvörösdve állltam a két szellem előtt, szörnyen zavarba voltam és nyomorultul éreztem magam.
Sesshomaru még mindig kérdően nézett rám, ami érthető hisz a magyarázatommal senkit nem tudtam volna meggyőzni.
-Távozhatsz!-szólt rá a mellette álló nőszemélyre. Az illető nő még egyszer szúrósan rám nézett majd felszegett fejjel elhagyta lakosztályát.
Egyedül maradtam Sesshomaruval, még mindig mozdulatlanul, némán álltam, most, hogy ketten maradtunk egy kicsit félni kezdtem. A kutyaszellem hűvös tekintettel, a szokásos fapofával nézett rám, majd közelebb lépett hozzám, én hátrálni kezdtem, azonban néhány lépés után a kemény, áthatolhatatlan falba ütköztem. Sesshomaru teljesen a testemhez préselte az ő testét majd olyan közel hajolt hozzám, hogy le kellett sütnöm a fejemet, aranybarna szemei hidegen csillogtak, hangja fagyos volt, kirázott tőle a hideg, vagyis inkább valami borzongás járta át a testem, ami...nem akartam bevallani de jól esett.
-Mit kerestél ott?- szólalt meg testközelből, bőrömön éreztem hűvös leheletét, örjítő érzés volt. Ha lehet mégjobban neki préselődtem a falnak, csak hogy minnél távolabb legyek tőle.
-Én csak....-dadogtam zavartan és gondolom vörösen-Én csak...-na jó, titkolózás ide, titkolózás oda, muszáj volt elmondanom az igazat- szóval az úgy történt, hogy bezártam az ajtót és aztán meg nem tudtam kinyítani...aztán felfedeztem a lejáratot és lejöttem.
Ő kíváncsian nézett rám, majd egyik kezét végighúzta kulccsontomon, le a nyakamon, egészen a mellkasomat eltakaró törülközőig, az anyag megakadályozta a tovább haladást, érintése nyomán libabőrös lettem.
-Miért zártad magadra az ajtót? Talán attól féltél, hogy rád török?-tappintott rá a lényegre.
Én nem válaszoltam, helyette megpróbáltam kiszabadulni, nem kellett sokat kínlódnom, elengedett,én meg kaptam az alkalmon és tisztes távolságba húzódtam.
Sesshomaru még egyszer rám pillantott majd elindult kifele a szobából.
-Ezen a folyósón, jobbra, találsz egy másik feljáratot a szobádhoz....használd azt...persze csak ha nem akarsz félmeztelenül flangálni...-azzal behúzta maga mögött az ajtót. Én nyomban utánna iramodtam, de mire kiléptem a folyósóra már nyomát sem láttam a szellemnek.
„ Ki érti a fiúkat?” –tettem fel magamnak a megválaszolatlan kérdést majd elindultam, vissza a szobámba.
Egy fél óra elteltével már felöltözve, szépen kisminkelve, rendezett hajjal sétáltam a csodálatos kertbe Kazukóval. A démonlány egyfolytába az éjszakáról faggatott, szörnyen kíváncsi volt, minden egyes részlet érdekelte. Csak mondott és mondott, miközben én szótlanul ballagtam mellette, legyezőmet néha meg libbentettem magam előtt, hogy elűzzem a nyári bogarakat. Teljesen elgondolkodtam, Kazuko hangját csak távoli zajként hallottam, egyfolytában Sesshomaru Nagyúr járt a fejemben, egyszerően nem tudtam eligazodni rajta, egyik percben kegyetlen volt, a másik percben viszont segítőkész, nem értettem, néha azt hiszem ismerem, viszont lassan rájövök, hogy ez a démon örök rejtély marad számomra. Azon kívül meg Kagoméra gondoltam, biztosan aggódik már miattam és keres, Helga is szörnyen ideges lehet...valamit tennem kellene, azt hiszem itt az idő, hogy elkezdjem szökési tervem első lépéseit, vagyis üzennem kell Kagomééknak...
-Miwako? Figyelsz te rám egyáltalán?- mély gondolataimból Kazuko éles hangja zökkentett ki.
-Iiiigen, persze, hogyne!-bólogattam ostobán.
-Te aztán nagyon szerencsés lány vagy, még soha nem fordult elő, hogy a nagyúr az egyik ágyasával aludt volna, eddig mindig mindenkit kikergetett...még maga Hatsumomo-sama sem maradt vele soha.-lelkendezett a démonlány.
-Hatsumomo? Ki az a Hatsumomo?- kíváncsiskodtam.
Kazuko arca furcsa fintorba torzult miközben mesélni kezdett:
-Hatsumomo, Sesshomaru főágyasa, ő parancsol a személyzetnek, az összes többi lánynak, a kertészeknek, a konyhán is ő a főnök, egyszóval olyan, mintha a Nagyúr asszonya lenne, pedig csak egy egyszerű ágyas, olyan, amilyen én voltam. Szörnyen gonosz, egy kígyó !
-Óh...azt hiszem tudom kiről beszélsz!- válaszoltam nehezeket sóhajtva, rá kellett jönnöm, hogy az a vöröshajú nő, akivel Sesshomaru beszélgetett, az nem volt más, mint maga Hatsumomo személyesen.
-Íme az emlegetett szamár!- suttogta keserűen Kazuko.
Valóban, a kert széles köves ösvényén megpillantottam Hatsumomót, három udvarhölgy társaságában, fenségesen illegette magát, akárcsak egy páva, tele volt aggatva különböző díszekkel, úgy nézett ki, mint egy karácsonyfa.
-Szerintem tűnjünk el innen, azonnal!-pánikolt be Kazuko, majd megpróbált letéríteni az ösvényről, ekkora már vészesen közel volt a macskadémonnő.
-Igen, tűzünk innen!-egyeztem én is bele, de mikor épp letérhettünk volna megszólalt ő.
-Hé te, új lány!- Hatsumomo megvetéssel mondta ezeket a szavakat.
Kazuko alázatosan meghajolt a nekoyoukai előtt, én még egy enyhe biccentésre sem ösztönöztem magam.
-Miben segíthetek?-vigyorogtam rá idétlenül, barátnőm valamit kétségbeesve suttogott, de túl mérges voltam ahhoz, hogy vele foglalkozzak.
Hatsumomo vörös szemeivel távolságtartóan végigmért, majd belenézett a szemeimbe, azt hitte, hogy majd megrémít vörös, gonosz tekintete.
-Ma....a patkány órájának utolsó negyedében....ugyanítt...ajánlom, hogy gyere el....- válaszolta démoni hűvöséggel, majd tovább haladt.
-Nocsak? Patkány órájának...a milyében?Még mit nem, nem fogok éjszaka itt lófrálni!-jelentettem ki csípősen, választ viszont néhány perc elteltével sem kaptam, idegesen néztem Kazukóra aki még mindig meghajolva, mozdulatlanul állt.
-Kazuko? Hahó? –integettem kezemmel óra előtt.-Elment a banya! Felállhatsz! Mi van veled?
-Te...te....neked fogalmad arról, hogy mit mondott az előbb?-akadt ki végül Kazuko.
Én bambán néztem rá, olyan fehér volt akár a fal.
-Igen-válaszoltam nyugodt természetességgel-Azt mondta, hogy beszélni akar velem ma éjszaka!
-Beszélni?-szörnyed el Kazuko.-Nem, Miwako tévedsz....nem beszélgetni fogtok, hanem bárbajozni....Hatsumomo kihívott párbajra!
-Mi?-szörnyedtem el én is, váratlanul megindult velem a világ, imbolyogni kezdtem, zúgott a fejem.....egy pánikszerű gondolatsor futott át a fejemen:
„ Most mi lesz?Harcolni? Hogyan fogok harcolni egy démonnő ellen, mikor még egy légynek sem tudok ártani???” – Tudtam, innen már nincs visszaút...küzdenem kell....muszáj...hisz most az életem a tét...küzdelem életre-halálra.....a nyeremény....Sesshomaru....
AJÁNLOM AZ OLDALT
