A vacsora bőséges volt és szórakoztató, Ayumi rendkívül izgalmas társaságnak bizonyult, csupa olyan témákról beszéltünk, amik engem is épp úgy érdekeltek. Habár társaságunk egyetlen férfitagja nem érzett együtt velünk, unottan tekintgetett jobbra, balra, majd az asztal alatt bökdösni kezdett jelezve, hogy álmos, olyan volt, mint egy nyafogós kölyök, komolyan, soha nem gondoltam volna, hogy Sesshomaru ilyen is tud lenni. Én viszont még maradni akartam, még többet és többet akartam megtudni Ayumiról, Kagiraváról, na meg a Fénykőről, viszont Sessh miatt egyre kevésbé tudtam koncentrálni, próbáltam diszkréten kezelni a helyzetet, de Ayumi érzékei megsúgták neki a szitut.
-Nos hát, itt az ideje, hogy eltegyük magunkat holnapra, nagyon hosszú út áll mögöttetek, a holnap meg fárasztó lesz, jobbha kipihenitek magatokat!- zárta be a vacsorát majd felállott az asztaltól!
-Mindent köszönök Ayumi-sama!-hajoltam meg hálásan.
-Ugyanmár, Miwako-chan, nem tartozol köszönettel, inkább én köszönöm!-mosolygott rám kedvesen.
-Úgyan mit?-lepődtem meg.
Ayumi odalépett hozzám, majd megszorította kezeimet:
-Tarthatsz bolondnak is, de úgy érzem, mintha már találkoztunk volna valahol és én, azt hiszem, hogy te...leszel a birodalom megmentője!
Mindketten elkomolyodtunk, nem akartam kimutatni, hogy ez az érzés az én részemről is hasonló, így inkább elmosolyodtam a hallotakon.
-Lehet, hogy találkoztunk...talán egy másik életben!-erre már ő is felnevetett.
-Majd Makkori felvezet a szobátokba, Oyasumi nasai!Reggel találkozunk!-köszönt el elegánsan majd elindult a másik emelet felé, ezzel egyidőben melletünk termett egy vörösszemű szobalány majd alázatosan feltessékelt minket, egészen a harmadik emeletre.
-Na végre, azt hittem, hogy tábort verünk az ebédlőbe!-zsörtölődött Sessh.
-Jaj, ugyanmár, hogy lehetsz ennyire tuskó,miért kell mindenhez ilyen savanyú citrom képet vágnod?-csattantam fel én is.
-Miért kell mindig ilyen megalázó helyzetbe hoznod?-vágta rá szinte azonnal, hihetetlen, hogy szinte mindenre van megfelelő válasza, kérdése.
-Talán nem kellett volna belerángatnod, különben is, most halandó vagy úgyhogy CSEND LEGYEN!-emeltem fel, a szokásosnál is jobban a hangom, szegény szobalány, valósággal összerezzent előttünk.
-Óh, igazán és megtudhatnám, hogy te mi vagy? Mert a te származásodban is van néhány „homály”!-pimaszkodott a halandó Sessh.
Persze én egyre dühösebb lettem kivállt mikor arcára nagyívben kiültek az élvezet vonásai.
-Hidd el, ha tudnám ki vagyok valójában, minden másképp történt volna!-hangom vészesen elkomorult.
-Hogyan is várhatok értelmes magyarázatot egy olyan némbertől, aki azt sem tudja, hogy honnan származik?-hangja arrogáns és dühítő volt.
-Fogalmad sincs, hogy mit beszélsz!
Elegem lett, előrementem, egészen a remegő cselédlány mellé.
-Itt is volnánk, helyezzék kényelembe magukat, ha bármire szükségük lenne használják csak a csengőt, Oyasumi nasai!-húzta el a díszes fuszumát a cseléd, majd sietve beterelt minket a vendégszobába.
-Ahhmm, egy pillanat!-kiálltottam a menekülő szobalány után.-Egy szobában fogunk aludni?
Szegény lány teljesen összezavarodott, nem értette miért akadtam így ki.
-Igen, tudod a házastársak így szokták!-jegyezte meg csufandárosan Sessh majd lehuppant az ágyra.
-De...-én meg csak álltam megdermedve, beleestem a saját csapdámba.
-Ooooohhh, hogy az a !-vágtam be dühösen a fuszumát.
A szoba tágas volt és barátságos volt, a nyárvégi levegő füstölők és gyertyák illatától volt terhes. Kellemes narancsszínű fény öntötte el a szobát, a mécsesek már kialvófélben voltak. A falak sötétrózsaszínűek voltak vörös virágmintákkal, vörös tatami, óriási baldachinos ágy a szoba egyik sarkában, rózsaszín selyemágyneművel.
Elegáns, szépen megmunkált íróasztal és szék, parányi teázóasztal, vörös párnákkal. A bejárattal szemben egy shoujival elkülönített helyiséget pillantottam meg, valószínűleg fürdő. Közvetlenül az ablak mellet egy hatalmas cseresznyefa szekrény állt, mellette egy földig érő tükör. Nagyon otthonos volt és mégis királyi pompában érezhette magát a vendég.
A szoba láttán sikerült egy kicsit lenyugodnom, habár még mindig dühös voltam, rá, Sesshre, hogy mondhat ilyet, hisz tudja jól, hogy milyen nehéz most nekem, hát nincs benne egy csöppnyi együttérzés. Érzés? Hát van neki egyáltalán ilyen? Még szép, hogy nincs elvégre démon és ráadásul férfiból van.
Durcásan álltam az ajtó előtt, tenni akartam valamit de nem tudtam, hogy mit is, mondani akartam valamit de nem találtam a szavakat, így inkább magam előtt szorosan összefont karokkal álltam és dühöngtem, magamban. Persze Sessh ezzel mit sem törődött, felpattant majd belépett abba az elkülönített helyíségbe, néhány perccel azután vízcsobogás hallatszott ki.
Megkönnyebülten léptem beljebb, majd villámgyorsan levetettem ruháimat, majd a szekrényhez támolyogtam és szétnyítottam annak szárnyait, megannyi gondosan összehajtogatott kelme tárult szemeim elé, csak úgy kapásból kivettem egyet majd gyorsan magamra öltöttem. Meseszép, aranyszínű hímzett yukata volt, sötétkék övvel.
Aztán találtam még egy pár tabit is, gyorsan beléjük bújtam és elhagytam a szobát, eszem ágában sem volt Sessh közelébe fürödni, azzal a tudattal, hogy az a perverz bármikor rám nyíthat így inkább a lenti fürdők felé vettem az irányt, jól bevéstem a memóriámba a mai kastélylátogatás után. Hosszas keresgélés után meg is találtam, benyítottam, szerencsére senkit sem találtam bent, jóíllatú, meleg páradús levegő terjengett a helyiségben, szinte azzonnal melegem lett, amint beléptem. Még egyszer, a biztonság kedvéért szétnéztem, majd magamra zártam az ajtót, gyorsan ledobáltam ruháimat és belemerültem a kellemes, derékig érő meleg vízbe. A kád szélén sorakozó olajok közül kiválasztottam egyet, és mivel nem találtam meg a kedvencem, ibolya illat mellett döntöttem, de végülis annyira mintegy volt.
Sokáig kényeztettem elfáradt tagjaimat, jutott időm gondolkodni is, sok mindenről elmélkedtem, a jelenlegi cseppet sem gondtalan életemről, na meg az is eszembe jutott, hogy mi lesz ha ismét hazamegyek, anyámék már biztos teljesen kiakadtak, aztán meg itt van ez a furcsa kastély is, ez a szokatlan birodalom...az a nő...ismerem valahonnan, biztos vagyok benne, hogy láttam már valahol...a kislánya meg, hasonlít gyerekkori önmagamra...sokáig gondolkodtam de semmi kézenfogható magyarázattal nem tudtam szolgálni.
Gondterhelten és szomorúan hagytam el a fürdőt, nedves hajam lassan megszáradt, hullámosan tapadt hátamra, yukatámat hanyagul öltöttem magamra, az obit is csak épphogy összefogtam. Hangtalanul léptem be a Sesshel közös szobánkba, megkönnyebülten felélgezetem mikor üresen találtam a szobát.
Hisz minden olyan kísértetiesen hasonlított az első éjszakánkra, kiráz a hideg, ha csak rágondolok.
Nem volt odabennt viszont az illatát érezni lehetett, a közelben volt.
Újból átöltöztem, saját nyári selyemhálóingembe, majd beletemettem arcom a pihe-puha párnákba, de nem tudtam elaludni, csak hallgattam a szél dalát a fák ágain és azon tűnődtem, hogy vajon hol lehet Sessh. Borzalmas, ha velem van, azt akarom, hogy eltűnjön, ha meg nincs mellettem nyugtalan vagyok, röhejes egy helyzet, se veled, se nélküled.
Soha nem hittem a telepátiába, viszont most, mintha csak meghallotta volna hívó szavam, lassan elhúzódott a fuszuma és egy magas, feketehajú férfi lépett be rajta, szénfekete szemei fénylettek a mécsvilágban.Megkönnyebülten felültem az ágyban majd lábaim átkaroltam és felpillantottam rá, bár ne tettem volna, szinte azonnal elpirultam, ugyanis a drága Sessh fürdés után lusta volt normálisan átöltözni, így csak egy lenge hakamában flangált a szemem előtt, izmos felsőtestét semmi sem fedte, kirázott a hideg a látványtól, ahogy kissé kócos, hosszú haja előreomlott, helyenként eltakarva porcelánfehér bőrét, széles vállai, erős karjai és izmos hasfala láttán, olyan érzések fogtak el, amiket azelőtt soha nem éreztem, teljesen feltüzelt a látvány, ha belegondolok mennyire megvettem az ilyesfajta érzéseket..húú...most meg...de erre talán a néhány csésze rizsszaké is rásegített, amit Ayumival elfogyasztottunk, hiába soha nem bírtam az italt és úgy érzem, mintha most kezdene igazán a fejembe szállni, talán ezért is voltam ennyire hisztérika, ufff....akkor ő is észrevette? Részeg lennék....nem ez a fejfájás csak a páradús levegőnek köszönhető...vagy mégsem?...Te jó ég...azt hiszem, hogy BECSÍPTEM!!!!!
Villámgyorsan elkaptam tekintetem a fájdalmasan tökéletes testről és a tapéta mintáit kezdtem fixírozni.
Sessh úgy tett mint én, csak félszemmel pillantott rám, majd az erkélyajtóhoz sétált és kinyította azt, a hideg levegő meg csakúgy áramlott be a kellemesen meleg szobába.
-Mit csinálsz?-hördültem fel reszketve a hidegtől.
-Melegem van!- válaszolta tömören.
-Nekem viszont nincs, úgyhogy leszel szíves becsúkni most azonnal!-csattantam fel hisztisen.
Nem válaszolt, háttal állt nekem és hallgatta a természet hangjait, hosszú hajáról, a padlóra csöpögtek a vízcseppek, hihetetlenül nyugodtnak TŰNT.
-Mondtam valamit!-kiálltottam rá újra szemtelenül, ő persze füle botját sem mozdította.
Engem meg dühített a tény, hogy nem figyel rám, felugrottam majd az erkélyajtóhoz rohantam és dacosan beakartam csukni mikor rám kiálltott:
-Azt mondtam, hogy nyitva marad!
Én szikrázó szemekkel pillantottam vissza rá, majd becsaptam az üveges ajtókat.
-Én meg azt mondtam, hogy IIE!
Megfordultam, hogy büszkén visszasétáljak az ágyhoz, mire ő durván csuklóm után nyúlt és megmarkolta azt, olyan erővel penderített vissza magához, hogy valósággal megszédültem. Csuklóm továbbra sem engedte el, erősen szorította, nem volt démon, de a szorítása így is hihetetlenül fájdalmas volt. Szemei valósággal lángoltak a dühtől, hangja a szokásosnál is ridegebben csengett, arcára kiüllt a harag, a sok kicsi összegyült, kiborult a bili.
-Most már aztán nagyon elegem van belőled!-sziszegte feldúltan, ha tekintettel ölni lehetett volna, azt hiszem mindketten halottak lennénk.-Te szemtelen kis boszorkány,ne merj még egyszer így viselkedni, vagy esküszöm, hogy megöllek.-idáig harciasan rángattam a csuklómat, de ez a fenyegetés nagyon megrémített, Sessh szemeiben, Sesshomarut véltem felfedezni.-A te világodban azt csinálsz, amit akarsz, de addig amíg az én földemen vagy, az én szabályaimat követed és nem ellenkezel,megértetted? Soha senkitől nem tűrőm el mégegyszer ezt a viselkedést!Értehő voltam?-most már üvöltött, szorításától elkékült a kezem, elgyengülve néztem fel azokba a haragos fekete szemekbe, ha nem lettem volna becsípve biztosan megrémültem volna, de jelenleg csak biztonságot éreztem, csak bámultam férfias arcát, nemes vonásait, ívelt sötét szemöldökeit és akaratlanul is közelebb húzódtam hozzá. Ő nem értette viselkedésem, kérdően nézett le rám, aztán talán a zöld szemek, vagy valami más hatására de megadta magát. Pár pillanatig még arcom fürkészte aztán lassan elengedte csuklóm és helyette ajkaim ejtette rabul, olyan vadul és hirtelen, hogy hideg bizsergés járta át testem és csak arra vágytam, hogy még szorosabban hozzá simulhassak. Megcsókolt,de nem úgy ahogy először, ajkai elfolytott szenvedéllyel tapadtak az enyémre, karjait derekam köré fonta és szorosan magához ölelt, nem is tudom mi késztette arra, hogy ezt tegye, hisz az előbb még dühöngött, azt sem tudom, hogy mi késztetett engem arra, hogy karjam nyaka köré fonjam és hagyjam magam. Remegtem de nem a félelemtől, hanem a boldogságtól, soha nem hittem el, hogy ennyi elfolytott érzést rejteget Sessh magában. Meglepődtem hevességén és ezen a hiretelen fordulaton. Szemeim meglepedten kikerekedtek mikor nyelve utat tört ajkaim közt, kutatva az enyém után, majd gyengéden magához vonva azt. Soha nem csókolt még senki így és azt hiszem meg is ijedtem, megpróbáltam elhúzódni de ő nem engedte, még szorosabban magához vont és ha ez nem lett volna elég, néhány lépést hátrálva ledöntött az ágyra, fölém tornyosult és teljesen rám nehezedett, ellenkezni akartam de nem tudtam, fogalmam sem volt mit teszek mikor térdeim felhúztam, hagyva, hogy lábaim közé térdeljen. A kezdeti ellenkezéseim végleg eltűntek, nyelveink vad örömtáncot jártak, levegőnk egyre jobban elfogyott így néhány perc múlva zihálva szétválltunk, azt hiszem, hogy mindkettőnkben ugyanaz a fékezhetetlen vágy éget, ami lehet, hogy a szakétól volt, ki tudja, az a lényeg, hogy most én is akartam, őt akartam...
Ajkai mostmár nyakamat vették célba, mélyen belecsókolt a nyakamba, végig kulcssontomon, lassan lehúzva a hálóing vékony pántját.
Kezei eközben lábamat cirogatták, felcsúsztak egészen combomig, lassan feltűrve az így is rövid hálóruhát.
Folytatta útját végig a vállamon majd lassan lefele haladt, letolva a lenge hálóruhát, csókjai nyomán bőröm forrón lüktetett, én meg már nem bírtam tovább magamba folytani az élvezet hángjait, újjaim ernyedten kapaszkodtak vállába, szemeim lehúnytam és élveztem minden egyes érintését. Mesterien szabadított meg hálóruhámtól, így mire feleszméltem már csak egy szál bugyiban feküdtem alatta, kipirult arccal, szégyenlősen.
Sessh még várt egy pillanatnyi ideig aztán tovább folytatta felfedező útját le melleimen, majd gyengéd puszikkal halmozta el remegő hasam, aztán újból ajkaimat vette célba, de most már sokkal hevesebben, mint előbb.
Aztán nem is tudom mi történt, csak arra emlékszem, hogy a jóleső érintések abbamaradtak, ő meg felegyenesedett és arcomat kezdte fürkészni, ez a percnyi idő elég volt nekem ahhoz, hogy észbe kapjak és elszörnyedjek azon, hogy mire is készültem. Felültem én is, majd rémülten kaptam meztelen testem elé a takarót, rémülten néztem fel rá, nem tudtam, hogy fog reagálni, ő vette az adást, arra is felfigyelt, hogy jelen pillanatban nem vagyok beszámítható állaptban és ő nem használta ki a gyengeségem.
-Pihend ki magad, mert rád fér!-felelte fagyos nyugodtsággal majd leszállt az ágyról és elindult a fuszuma felé.
Én döbbenten ültem és figyeltem lépteit, csalódott lettem volna? Nem hinném, inkább hálás voltam, nagyon hálás.
-Sessh várj!-kiálltottam utána, mielőtt még kiléphetett volna.
-Hüm?-fordult vissza kérdően, erre én már előtte termettem, magam után húzva a hatalmas takarót, amit sehogyan sem tudtam teljesen magamra csavarni.
-Onegai...ne menj el....maradj itt velem!-néztem fel rá könyörögve, fogalmam sincs, hogy miért akartam, hogy velem maradjon, de másnap megfogadtam, hogy soha, de soha nem iszom többé.
Szerencsére nem kellett sokáig könyörögnöm, egy halk sóhaj kíséretében felkapott az ölébe, majd úgy takaróstól visszavitt „közös” ágyunkba. Lefektetett majd minden további nélkül mellém feküdt, a takaró után nyúlt, kiszabadította azt remegő kezeim közül és teljesen lecsavarta rólam és én nem ellenkeztem, tudtam, hogy semmi olyat nem készül tenni.
Mindkettőnket betakart, majd lehúnyta szemeit, én egy darabig csak ámulva néztem majd, isten tudja mitől vezérelve közelebb húzódtam hozzá, fejem vállára döntöttem és hozzábújtam. Sessh meghökkent a váratlan fordulaton, de minden ellenkezés nélkül karjait derekam köré fonta és még közelebb vont magához, én hálásan felsóhajtottam majd lehúnytam szemeim, de még mielőtt elnyomott volna az álom mondanom kellett neki valamit:
-Domo arigatou Sessh...
-Nem tartozol köszönettel!-válaszolta halkan.
-De igen, mindent megszeretnék köszönni és kérlek, hogy bocsájs meg, gomennasai...mindenért!-suttogtam alig hallhatóan.
-Nem Miwako, te bocsájs meg, amit tettem veled az...-de én félbeszakítottam, felemeltem fejem és szemeibe néztem, mutatóújjom ajkaira tettem, elhallgatattva őt.
-Cssssss...ne említsd a múltat, én azt már régen elfelejtettem!-válaszoltam mosolyogva majd egy gyengéd csókot leheltem ajkaira,nem vártam meg a reakcióját, visszafeküdtem vállára és nem sokkal azután elnyomott az álom...
AJÁNLOM AZ OLDALT
